judith 2008 okt. 17. - 19:04:01
(1765/4485)
Igen, láttam. Nekem tetszik. Kissé nekem is fura, mert hisz ugye "úgy kezelnek minket" mintha már láttuk volna az elmúlt 5 évben történteket, ezért is nem zúdítanak/zúdíthatnak ránk pár rész alatt mindent, ami akkor történt. Az túl átlátszó lenne. Szépen lassan szerintem kibontanak mindent. 3 rész alapján én nem vonok le következtetést, csak azt sajnálom, hogy lényegében mindegyik feleség szomorú/boldogtalan valamiért. De bízom. Ez az ugrás sok lehetõséget ad Marc Cherry-nek, én úgy vélem, hogy élni is fog velük. Azt ugye nem tudjuk, hogy Gaby végül miért is szült 2 gyereket, de majd remélhetõleg ez is ki fog derülni. Nekem tetszik így, anyaként is. Azért még megvan az alaptermészete, nem az a tipikus "ügyürü-bügyürü" anyuka:) Bree nekem is kedvencem, õ sajna kissé (eléggé) megkeseredettnek tûnik. Lynette a másik kedvenc, a vele történteket is szeretem általában. Susan sem annyira bugyuta, mint eddig volt. Edie-t meg ennél azért éleseszûbbnek, elõvigyázatosabbnak gondoltam (ugye még azt sem tudja, hogy hol született a férje). De a világ és az emberek folyton változnak, alakulnak, miért pont a feleségek lennének kivételek? Mert ha ugyanolyanok maradnak, akkor meg az a baj, és könnyen ráhúzzák az emberek, hogy "már nem tudnak mit kitalálni, magukat ismétlik".
10/10
Giada 2008 okt. 17. - 18:43:59 10/10
(1764/4485)
Spoiler
én még csak az 501-et láttam, de az után nem volt lelki erõm a többihez...
hát amit gabiból csaináltak az katasztrofális, egy dolog jön be csak, az az új andrew így a reboot alapján..
az oké hogy gabriellnek lett két gyereke, de az õ karaktere nem ilyen... ha még a szüléstõl picit hízott is volna, õ akkor sem az a tipikus kertvárosi anyu, hanem a mindig tip-top nõ..
semmi sem tetszik, de ez a gabi szomorít el a legjobban, ha õ a régi lenne vígan merném nézni tovább a sorozatot..
4/10
David191 2008 okt. 17. - 18:23:45 4/10 Előzmény filmkritikus
(1763/4485)
Lehet hogy a te kis neuronod nem fogta meg fel hogy rajtad kivul vannak itt olyan szemelyek akik a sorozatot a TV-ben kovetik, en nem tartozom kozejuk, kivancsi vagyok, hogy ha leszaradott volna a kezed ha kiirtad volna, hogy SPOILER.

Show some fucking respect!
4/10
David191 2008 okt. 17. - 18:16:21 4/10
(1762/4485)
****** SPOILER *******
Remelem hogy lattad es nem spoilerezek itt neked, ha pedig igen akkor bocs.
Ez csak az en szemelyes velemenyem. A sorozat nagyon jo volt, meg a negyedik evad is elmegy, de azt egy kicsit tonkretette az irok sztrajkja (mint minden mas sorozatot) ...
De hogy mi jott ra Mark Cherry-re , nem tudom ... Egyszeruen nem csak az hogy egybol 5 evaet ugrottak (ok az elmegy) de a szereploket (itt pedig a felesegekre vonatkozom) tonkretette, 5 ev alatt nevetsegesek, butak, unalmasak es patetikusak lettek. Gabrielle-bol amit csinalt nem szereyem egyaltalan ... Susant eddig sem birtam de most meg idiotabb ... Bree a kedvencem volt de ebben az evadban szornyu ... Lynette eddig se volt valami nagy sztar de most nevetseges cuccokat csinal a gyerekeivel.

Hianyzik egy csomo regi szereplok ... A kis ikrek allati jok voltak, Lynette 3ik fia pedig egyik kedvenc karakterem volt ... a mostaniak UNALMASAK. Hianyzik nagyon Julie (Susan lanya) ... nem szereyem az "uj Andrewt" sem, aki most rendes, jolnevelt "fiatalember" lett...

De azert van egy par plussz pont is ebben az evadban. EDIE ugyanakkora allat maradt mint eddig (ezert szeretem) ... Katherine Mayfairt is megtartottak, de sajnos nincs tobb mint 5-6 parbeszede egy reszben, nagyon orvendek hogy megmaradt McClusky ... es jo a szinesz aki Dave-t alakitja .... de sajnos meg mindig nem eleg ... vagy lehet, hogy nekem voltak tul nagyok az elvarasaim...
judith 2008 okt. 17. - 15:09:54 Előzmény David191
(1761/4485)
No, és mégis mitõl olyan gyenge?
Baby84 2008 okt. 17. - 08:53:17 Előzmény filmkritikus
(1760/4485)
Egyáltalán nem gáz Susan új pasija, sõt :) olyan cuki.
õ Gale Harold, hogy lehetne már gáz??????????
4/10
David191 2008 okt. 16. - 20:34:50 4/10 Előzmény filmkritikus
(1759/4485)
A 3. resz meg elmegy(habar az is nagyon messze all attol amit Desperate Housewives regebb jelentett) , de az elso ket resz az otodik evadbol, siralmasan gyenge szerintem ...
1/10
filmkritikus 2008 okt. 16. - 14:13:50 1/10
(1758/4485)
Kinek kell az 5-ik évad elsõ 3 része?
10/10
monnci 2008 okt. 16. - 14:00:18 10/10
(1757/4485)
****SPOILER****
:)
1/10
filmkritikus 2008 okt. 16. - 13:44:02 1/10
(1756/4485)
imádom az 5-ik évadot.Bár elég gáz Suzanne új pasija..
mizuki 2008 okt. 16. - 13:42:41
(1755/4485)
videó esetén legalább át lehet pörgetni a reklámokat :)
10/10
lilike88 2008 okt. 16. - 07:40:28 10/10 Előzmény MR. TROMORT
(1754/4485)
Ez kissé már lejárt téma (video), és ha mindig a videohoz kell fordulni, miért van a TV csatorna? A minõség is fontos, és inkább DVD, ha nincs megoldás egy megfelelõbb idõpontban történõ vetítésre.
4/10
David191 2008 okt. 15. - 22:58:59 4/10
(1753/4485)
Az internet szerint Pápai Erika.
rzsuzsi80 2008 okt. 15. - 22:50:29
(1752/4485)
sziasztok! Ki Gabrielle magyar hangja? köszi
4/10
David191 2008 okt. 15. - 22:48:48 4/10
(1751/4485)
A szinesz aki Katherine ferjet alakitotta ... januar vagy februartol foszereplo lesz egy uj ABC sorozatban.
4/10
David191 2008 okt. 15. - 22:47:29 4/10
(1750/4485)
Sok topic-on "jartam" mar ezen a forumon, de ez tele van erzestelen barmokkal...
csavarlazito 2008 okt. 15. - 22:10:51
(1749/4485)
Sziasztok!
Tudja valaki, hogy ez az epizód hanyadik évad hanyadik rész?
10/10
MR. TROMORT 2008 okt. 15. - 21:51:50 10/10
(1748/4485)
vagy videot használni:))
10/10
lilike88 2008 okt. 15. - 20:49:31 10/10
(1747/4485)
Igen. A péntek tökéletes lenne. :D
10/10
monnci 2008 okt. 15. - 20:43:34 10/10
(1746/4485)
Nekem is elég korán kell kelnem a suli miatt, engem is zavar, hogy nem tudom végignézni, vagy bealszom rajta..:(
Az mondjuk jó lenne ha pénteken adnák este 9-kor.:)