9/10
Haversrac 2013 júl. 07. - 22:26:33 9/10
(355/915)
Meglestem mindhárom évadot. Azt kell mondjam szép munkát végzett a stáb ezzel a sorozattal ezidáig. Ahogy haladtam elõre a cselekményekkel úgy lett jobb az egész. 3. évad számomra a csúcs. Mindegyik évadban volt 1-1 lapos epizód, de alapvetõen a drámai vonal és a párbeszédek nagyon jók. Karakter és jellemábrázolás nagyon magas szinten van jelen. Szereplõk menekülnek, élnek és halnak mindeközben fontos döntéseket hoznak a túlélés érdekében. Epekedve várom a 4. évadot. Eddig látottak alapján a kedvenc karaktereim: Glenn, Daryl és Andrea (bár õ meghalt, de egyértelmûen a legjobb nõi karakter volt, Michonne-n kívül, mert õ a másik új kedvenc.)
Legtöbb és leglátványosabb változáson Shane esett keresztül õt talán Philip alias a Kormányzó tudta megközelíteni, aki nagyon jól játssza az eszes, hazug, álvezetõ pszichopata állatot. Kellõen sok zombit tettek bele, amik valósághûek lettek.

Egy dolog nem tiszta. 3. évad elején ki lehetett az, aki levágta a börtön rácsok láncait és letett az ajtó elé egy emberi szívet? Ennek okán halt meg T-Dog és Lori is, ez talán a 4. epizód volt. Erre azóta is keresem a választ. Kissé furának találtam...
10/10
Jagerus 2013 júl. 04. - 15:00:20 10/10 Előzmény Sz Peter
(354/915)
Spoiler!

Persze én sem akkor gondoltam mikor futni kell. De például mikor Grimes a tankban bújt el majd elõjött (elsõ évad). A tömeg a lovat eszi, egy zombi a tankon, azt lelövi. Ott van mellette a tank géppuskája. Az egész lózabáló bandát kinyírhatná, de végülis megértem, hogy nem teszi, mert éppen menekülni próbál, ez oké. (Bár ha Stallone a fõszereplõ akkor tuti rácuppan a géppuskára.) Meg ott van az öregotthonos banda. Látnak egy táskányi fegyvert az utcán. Annak a megszerzésére szerveznek egy akciót, de a tankról, meg az utcasarkon lévõ géppuskára nagy ívben tojnak. De ott van az elsõ évadzáró is. Felrobban a központ, zombik sehol, a tankokon meg a barikádokon 3-4 géppuska. Egy-két perc alatt felkaphatnák a géppuskákat, meg a rakaszokat, be velük a kocsiba és el vannak látva tûzerõvel. Nem is beszélve az elhullott katonák fegyvereirõl, amikbõl szintén volt egy pár.
offtopic
Sz Peter 2013 júl. 03. - 18:17:22
(353/915)
Azért megnéznélek hogyan vágtázol egy 40 kg-os M2-vel! :)
10/10
Jagerus 2013 júl. 03. - 16:34:32 10/10
(352/915)
Még csak az elsõ évadot láttam. Eddig az feltûnt, hogy túlélõink nem nagyon szeretik a géppuskákat, pedig amerre csak járnak betárazott géppuskák nõnek a tankokon és a homokzsákbarikádokon.
Mike088 2013 jún. 03. - 01:06:29
(351/915)
Bakter már frankón hiányérzetem van. Nem vagyok egy nagy sorozatmániás, de ezt megszerettem. Lassan azért eljön az az október :))
Mike088 2013 ápr. 30. - 19:50:34 Előzmény King Diamond
(350/915)
Spoileres!
Remek kis összefoglalás. Nálam a kedvenc karakterek Rick és Daryll. Shanet sosem kedveltem már az elsõ évadban elvágta magát nálam a Lorival való viszonya miatt, aztán ott volt még Otis és a Rick elleni terv. De abban egyetértek veled, hogy erõs karakter volt, nagyon jól is játszott így hiányzott a 3 évadból.
Kisbalas2 2013 ápr. 29. - 00:32:31
(349/915)
hát srácok elkezdtem nézni, most tartok a 2. évad 10. részénél.
karakterek baxott gyengék, és a "fõhõs" is ritka nyomoronc, abszolút nem értem, hogy a fenébe lett vezetõ, való életben sehol sem lenne.

össze kéne tartani a csoportnak, de hiteles amcsikként minden pitiáner dolgon óbégatnak, a shane nevû fickót az elsõ alkalommal el kellett volna zavarni a grp-ból, egyszerûen közveszélyes
aztán pl.
SPOILER
van az a rész mikor a szõke csajszi életében elõszõr lõ a távcsõvessel és megsebzi a zombikéntkinézõ hazafelé tartó nyílpuskás hapsit
1, kb. 4 en futottak ki a nyílpuskás elé állig fegyverben
2, öreg faxi folyamatosan mondja neki, h ne lõjõn. -
-> erre lõ, ott kellett volna felpofozni a szucskos ribancot, aztán még a késõbbi részekben van arca pofázni?

srsly.
King Diamond 2013 ápr. 25. - 00:07:18
(348/915)
Ideje újra írnom a Walking Deadhez is, mivel legutóbb jó másfél éve írtam hozzászólást, a második évad télzáró epizódja után (7.). Azóta pörögtek a részek, néztem is õket, de valahogy mindig ódázgattam a véleményírást. Mondjuk részenként amúgy sem szeretek írni sorozatokról, de évadonként igen. Így, most megpróbálom felidézni a második évad további részeit, fináléját, és a harmadik évadról is fogok írni.

SZÓVAL SPOILER MÁSODIK ÉVAD MÁSODIK FELE!!!
Annyira hosszan nem tudok most írni, mert sok mindenre nem emlékszem már. Az elmondható, hogy az elsõ két évadban nekem a kedvenc szereplõim Shane és Daryl, valamint Merle (abban a pár részben, amíg szerepelt) voltak. Amilyen lassan indult a második évad, olyan jó volt a második fele. Felpörögtek az események, fõleg az utolsó két részre. Amikor a zombik a fináléban lerohanták a farmot, az valami brutális volt. Itt már voltak fõszereplõ halálok is, elõbb ugye Dale halt meg, akit valahogy nem tudtam annyira sajnálni, sosem volt kedvenc szereplõm. És utána pedig jött sajnos Shane. Igaz, be volt ez vezetve, sejthetõ volt, hogy nem éli õ túl a második évadot (a képregényben még hamarabb meghal, ahogy olvastam). Õt rettentõen sajnáltam, az addigi egyik legjobb szereplõt ölték meg. Számomra valahogy sosem Rick volt a legjobb karakter/fõszereplõ az elsõ két évadban, hanem Shane. Lori és Carl idegesítõek voltak sokszor. Az, amikor Shane átváltozik járkálóvá, és bevillannak képek róluk, elég keményen meg volt csinálva. Talán az évad egyik legjobb jelenete volt.
A fináléban, amikor elhagyják a farmot, és a végén átvezetve, mikor mutatják a börtönt, szintén remekül lett megoldva.
Én a második évadot is 8/10-re értékelem, mert legalább annyira tetszett (leginkább a második fele miatt), mint az elsõ.

SPOILER HARMADIK ÉVAD!!!
Na, a harmadik évadra azért még jobban emlékszem. Ennek az elsõ fele (ideértve a második évad fináléját is) minden kétséget kizáróan az eddigi legmozgalmasabb volt. Remek részek követték egymást, szinte alig volt lelkizés, rengeteg hentelés, ami jót tett neki. Persze, egy idõ után (kb. az 5-6. epizódnál) kicsit visszavettek a tempóból, és az évad további részei is ezt a szisztémát követték. De az mindenképp pozitívum, hogy az elsõ részeket megnyomták. Megismerhettünk új fõszereplõket (2-t), akik közül a Kormányzó karakterét nagyon jól alakítja ez a fickó, nekem nagyon bejön. Nem tudom, hogy a képregényben is hasonló-e a természete, de gondolom, hogy nem sokkal másabb. A másik szereplõ, Michonne sem rossz, de õt nem kedveltem meg annyira, mint elõbbit. És volt még egy régi visszatérõ (szerencsére), Merle személyében, akit nagyon jó volt látni újra. Továbbra is remek eredeti hanggal nézni, szinte mindenki érthetõen beszél, de nekem egyértelmûen Merle beszéde tetszett a legjobban (hasonlóan beszél, mint Robert Knepper). És azt is érdemes megemlíteni, hogy a felirat is minõségi munka.
Nekem bejött az egész Börtön vs. Woodbury koncepció. Itt is el kellett búcsúznunk egy-két fõbb szereplõtõl, ha jól emlékszem T-Dog halt meg elõbb, akinek a halála szintén nem váltott ki belõlem semmi extrát, számomra mindig is közömbös figura volt. A másik (és most jut eszembe, hogy volt egy harmadik is) halál viszont szerintem rossz döntés volt, akármennyire is negatív karakter volt Merle, én nem öltem volna még meg. Õ volt az egyik legjobb színész és karakter az összes közül. És az nagyon kemény volt, amikor Daryl rátalált, és meg kellett ölnie. És igen, a fináléban Andrea halála sem volt annyira váratlan és felkavaró, mivel õt sem kedveltem különösebben. Hát igen, látszik, hogy nem mostanában néztem a részeket, mivel kihagytam még Lorit is, annyira õt sem sajnáltam, mint mások. Mivel részben azért õmiatta is kellett meghalnia Shane-nek. Viszont Rick hallucinációitól egy idõ után már a falra másztam. Rettentõ idegesítõ volt. Carl elviselhetõbb lett, de ez talán köszönhetõ annak is, hogy kevesebb szerepet kapott (szerencsére), mint korábban. A többi szereplõrõl nem írnék részletesebben, velük nincs semmi bajom, a többségük szimpatikus. Ja igen, annak még örültem, hogy végre újra feltûnt a legelsõ részbõl megismert néger fickó, Morgan, még ha csak egy rész erejéig is. Illetve, még Miltont említeném meg, akit egy kicsit megkedveltem a végére, aztán meg is halt.:P
SPOILER VÉGE!!!

Kíváncsi vagyok, hogy a negyedik évadban merre viszik tovább a Kormányzó elmebeteg karakterét. Illetve persze az egész történetet. Kár, hogy már a második showrunner szállt ki a Walking Deadbõl (Darabont után Mazzara is), remélem ez nem fog a következõ évad rovására menni minõségben.
Mike088 2013 ápr. 24. - 15:01:55
(347/915)
A 12 résznél járok, a sorozat abszolút elnyerte a bizalmam. Tetszik a helyszínek megválasztása, az emberi kapcsolatok ábrázolása és a sok drámai szál. Az odaát címû sorozatot elég hamar feladtam, egy idõ után valahogy nem tudott lekötni. Azt képzeltem ezzel is hasonlóan járok a történet jellege miatt, de tévedtem. :))))
tomasss94 2013 ápr. 21. - 19:43:35
(346/915)
Remélem a 4. évadban elhúznak abból a börtönbõl, mert abban nincs semmi hangulatos. Valami jó menekülõs évad kellene, nem olyan mint ez a 3. Egyébként egyetértek az elõzõ kommentelõvel, a pilot volt a legjobb epizód. :)
sarahangel 2013 ápr. 21. - 13:14:03
(345/915)
*** SPOILER S3 ***

Kicsit lemaradva most hétvégén néztem meg az utolsó két részt, közben elkezdtem olvasgatni a kommenteket a junkie-n. Látom, a többségnek csalódás volt az utolsó rész, akkor én vagyok a kivétel. Szerintem izgalmas volt, és ismét voltak benne meglepõ fordulatok. Andrea halálára nem számítottam... volna, ha az utolsóelõtti rész kibeszélõjében nem lövik le a "poént". Sajnos elõfordul azon az oldalon, már máskor is találkoztam ilyennel, hogy amíg nincs kibeszélõ az új résznek, de már látták páran, az azelõtti résznél beszélik azt ki spoiler jelzés nélkül. Még érdekesebb lett volna, ha nem tudom elõre, hogy meghal, de azért így is izgultam érte. Ahogy olvastam, a nézõk többségét idegesítette Andrea, de én itt is kivétel vagyok, mert én pont ebben az évadban kedveltem meg. Talán pont azért, mert itt valahogy emberibbnek éreztem, mint mondjuk a 2. évadban. Csinált hülyeségeket, de a jószándék az megvolt benne. Úgyhogy én sajnálom, hogy kiírták. Az utolsó jelenetét szépen megírták, szerencsére nem változott át és így Michonne el tudott búcsúzni tõle. Rick "közénk tartozol" mondata is nagyon kellett.

Arra azért kíváncsi vagyok, hogy a következõ évadban ki lesz az, akit utálni fognak, mert úgy vettem észre, a nézõk többségét az élteti, ha utálhat valakit. :P Elõször ugye Lori, majd Andrea... én meg nyugodt szívvel mondhatom, hogy engem ebben az évadban SENKI nem idegesített. Még a Kormányzó sem, mert negatív karakternek kiváló volt. Akárcsak Merle, aki ráadásul kezdett emberközelibb lenni. Én õt is nagyon sajnáltam, akárcsak Daryl-t.

Engem az sem zavar, hogy elmaradt a nagy csata, amire mindenki számított. Biztos, hogy a 4. évadban visszatérnek még erre, úgyhogy számíthatunk Kormányzó bácsi visszatértére.

Amiben viszont egyetértek a többséggel (kicsit korábbi részre visszatérve): a "road movie"-s rész nekem is nagyon tetszett. (Szegény hátizsákos... ;))

Volt talán 1-2 langyosabb rész, de összességében nézve szerintem ez az évad volt a legjobb (a kedvenc részem viszont továbbra is a pilot, szerintem az is fog maradni). ;)
Mike088 2013 ápr. 19. - 01:52:32
(344/915)
Most kezdtem el nézni, az elsõ rész máris odaszegezett a képernyõ elé. Remélem nem fogok csalódni, úgy 10-15 rész után visszanézek addigra hiteles vélemény alakul ki róla.
10/10
opposing force 2013 ápr. 11. - 22:57:12 10/10
(343/915)
Már rég láttam az elsõ részt, de emlékszem, hogy Rick a házukba visszatérve mennyire ki volt borulva, aztán késõbb megpróbált leszólítani egy járkálót is mikor még gõze sem volt az egészrõl mi folyik itt, majd Morgan az elsõ éjszakán elmond neki mindent amit csak tudni lehet egy túlélõnek. Hogy hogyan alakult ki és terjedt el a vírus azt senki sem tudja. Mikor Rick magához tér a kómából és kilép az utcára látni lehet, hogy kezdetben próbálták megfékezni a járványt, szóval biztos nem egyik napról a másikra dõlt össze a világ hanem fokozatosan egyre kezelhetetlenebbé vált a helyzet. Az üldögélõ hullákról se lehet sokat tudni. A pilot részben is láthatunk zombikat akik a buszon üldögélnek. Csak akkor kelnek fel mikor Rick ellovagol mellettük. Talán ha nem éri õket semmi inger akkor egyszerûen lepihennek :]
6/10
sawyerx 2013 ápr. 10. - 20:49:07 6/10
(342/915)
A 2. évad 8. részénél tartok (a farmos incidens), szóval csak spoilermentesen kérem, válaszoljatok erre a néhány kérdésre, mert igen zavarnak:

1. Az elsõ évadban a 2 hónap alatt ki törõdött Rickkel a kórházban, míg kómában feküdt a világvége után?
2. Mi pontosan ez az egész vírus? 1. évad végén elmagyarázzák, igen, de mibõl alakult ki és hogyan terjedt szét az emberek közt?
3. Miért nem kérdez semmit Rick az egészrõl és tesz úgy, mintha ez tök normális volna?
4. A 2. évad elején a kocsisorban rengeteg hulla üldögélt, õk hogy haltak meg? Menekülni sem próbáltak, csak az autóban ülve foszlanak.
10/10
opposing force 2013 ápr. 04. - 12:32:59 10/10
(341/915)
Nézzétek meg a 'The Walking Dead Webisode'-okat is. Ezek a sorozat cselekményétõl független illetve csak lazán kapcsolódó részek. Eddig 2 évad készült belõle, a 3. a következõ szezon elõtt fog megjelenni.
Magyar feliratosan meg lehet tekinteni itt:
http://indavideo.hu/video/The_Walking_Dead_Webisodes_1
http://indavideo.hu/video/The_Walking_Dead_Webisodes_2
10/10
Kendy 2013 ápr. 03. - 19:41:57 10/10
(340/915)
Hát igen igazad van.
:(
Sajna ahhoz képest,hogy évadzáró epizód volt szerintem is nagyon gyengusra sikeredett tegnap lestem meg és sokkal többet vártam.
:(
10/10
offtopic
Kendy 2013 ápr. 03. - 19:40:34 10/10
(339/915)
Nagyon szívesen!
:)
10/10
offtopic
_Freddy_ 2013 ápr. 03. - 17:56:09 10/10 Előzmény Tebby21
(338/915)
hát figyelj, a 4. évadban Washingtonba kell, hogy menjenek és ott foglalkoznak a vírussal, meg az ellenszerrel, DE...
mivel a 3. évad évadzáróját brutálisan elrontották és mindenkinek hatalmas csalódás volt, így akár az is lehetséges, hogy csak az 5. évadban fognak oda indulni...remélem nem így lesz
Tebby21 2013 ápr. 03. - 16:51:05
(337/915)
Köszi sajna rég láttam a 2 évadot de mindjárt meglesem :D
10/10
Kendy 2013 ápr. 03. - 14:42:51 10/10 Előzmény Tebby21
(336/915)
Ha jól emlékszem az elsõ évad végén valamelyik részben amikor 1 laboratoriumban vagy hol húzzák meg magukat.
1 orvos mintha elmagyarázta volna,hogy terjed a vírus és mik a tulajdonságai meg azt is hogyan terjedt el.
De az is lehet,hogy homályosan emlékszem.