10/10
Heisenberg 2012 dec. 14. - 20:22:21 10/10 Előzmény dr.66
(275/915)
Igen, erre emlékszem, de ez nem magyarázat mert:
Elõfordult hogy a börtönben, megharapott vagy karmolt valakit a zombi, egy rabot és nem halálosan és ugye szétverték a fejét mivel már menthetetlennek gondolták mivel úgy gondolták át fog alakulni. Illetve Herschelt is megharapták, nem halt meg õ sem, de levágták a lábát és még így is féltek hogy át fog változni.
Tehát a sztori szerint, úgy lehet zombivá alakulni hogy:
1. valaki meghal magától, de mivel a vérében a vírus mindenkinek ezért halála után zombivá alakul
2. valaki meghal zombiharapástól (de nem falják fel), õ is zombiként ébred fel
3. valakit felületesen, tehát nem halálosan megharap a zombi, õ szép lassan menthetetlenül zombivá alakul.

Na ebben a 3. esetben van némi probléma, hogy ugye már eleve fertõzöttek, akkor mivel is fertõzi õket meg a zombi? Esetleg egy vírus koncentrátummal, amit már nem tud kordában tartani a szervezetük?
Illetve ugye ha ez a vírus koncentrátum, harapás (nyál, vér) útján beléjük kerül, mondjuk zombi harapással egyenesen a vérükbe, akkor a zombi tetemek túrkálása során is megfertõzõdhetnének, fõleg ha nyílt sebeik vannak.
10/10
Heisenberg 2012 dec. 14. - 20:07:22 10/10 Előzmény DDT-
(274/915)
Jó, akkor ha a halott zombi fejét szétlõtték és már nem mozog (duplán meghalt akkor a vére már nem fertõz) ez is lehet megoldás.
Persze fikció az egész, szóval nem akadékoskodni akarok :)
9/10
dr.66 2012 dec. 10. - 11:28:48 9/10 Előzmény Heisenberg
(273/915)
Talán a 2.szezon végén hangzott el,hogy már mindenki fertõzött aki életben maradt.Õk akkor változnak át ha meghalnak egy harapástól vagy máshogy.Evvel lehet magyarázni a nyugodt szívvel belekben turkálást.
7/10
Viktor6665 2012 dec. 09. - 13:35:18 7/10
(272/915)
Nem rossz sorozat, de azért nem is egy világmegújító. Szerintem sokan meggondolatlanul adtak neki 10-est, azért 9.6-os az értéke. Én adtam neki egy 7-est, mert van még mit csiszolni rajta.
DDT- 2012 dec. 04. - 22:34:30 Előzmény MILLA13
(271/915)
Fõleg hogy a zárójelenet után az AMC bedobott a képernyõ sarkába egy kis szpojleres elõzetest, ami nem hagy kétséget afelõl hogy kb mit várhatunk a következõ részben. A cliffhanger se egetrengetõ éppen, de maga az epizód szép munka volt.

@Heisenberg: Vedd úgy hogy egy döglött zombie vére már nem fertõz és akkor probléma kipipálva ;)
10/10
Heisenberg 2012 dec. 03. - 22:00:12 10/10
(270/915)
Az azért egy kis hibának tartom hogy, nyílt sebbel turkálnak a széttrancsírozott zombikban és nem fertõzõdnek meg...
MILLA13 2012 dec. 03. - 10:04:08
(269/915)
A wikipédia szerint a 9ik. rész febr.10-én lesz , az szerintem nem olyan vészes, még mindig jobb mintha tavasszal lenne! :D
DDT- 2012 nov. 28. - 22:44:08 Előzmény szabroka
(268/915)
Hát nem is tudom hogy meg kéne-e nézni, ugyanis tavalyhoz hasonlóan mid-season zárórész lesz a 8.epizód, valószínûleg egy böhöm nagy cliffhangerrel, folytatás valamikor 2013-ban... Aki teheti, az a saját érdekében egyelõre ne is nézze tovább a S3E6 közepénél ;)
10/10
lewtex 2012 nov. 28. - 16:27:03 10/10
(267/915)
The Walking Dead nyereményjáték a magyar rajongói oldal Facebook oldalán:
https://www.facebook.com/The.Walking.Dead.Hun/app_396092597090073
DDT- 2012 nov. 27. - 22:32:44
(266/915)
Atomra sikeredett ez a harmadik széria! Tavaly a farm-idõszak felénél már kissé rezignáltan vártam hogy végre történjen valami, ehhez képest most úgy pörögnek az események mint a búgócsiga, remek arányban keverve a TWD-re jellemzõ tartalmi és látványelemeket.
*********** S03E06-ig szpojler
******************************
Ravasz húzásnak tartom hogy a börtön apropóján zombis labirintusjátékkal színesíti meg a csapat szürke hétköznapjait, de amúgy teljesen passzol a sztoriba. És csúnya dolog vagy sem: örülök hogy Lori-t kiírták a sorozatból (vajon Rick fejébõl is?), az õt alakító színésznõ mimikájával a Prison Break óta nem tudok megbékülni. Ellentétben vele a két új kulcsszereplõt (Michonne, Governor) megkedveltem, örülök hogy mindkettõjük jelleme viszonylag összetett és nem csak sima sztereotip fogyóeszközök a jó és rossz oldal csapataiban. Legalább is a filmsorozat sztorijában...
10/10
szabroka 2012 nov. 27. - 11:36:26 10/10
(265/915)
A következõ rész szerintem mindegyiket lepipálja majd.:) Ahogy láttam Rick-ék betörnek a városba, akik a börtönbe maradtak (4-5-en) oda pedig a zombik törnek be. Érdekes lesz alig várom...:))
10/10
sPORTos.hu 2012 nov. 24. - 09:43:10 10/10 Előzmény LCsajszi
(264/915)
Osztom a véleményed csajszi!
10/10
offtopic
_Freddy_ 2012 nov. 24. - 08:20:35 10/10 Előzmény MILLA13
(263/915)
SPOILER
de Rick halucinált, saját maga beképzelte az egészet, én is csak lestem, hogy mi van...azt hittem már tényleg Lorival beszél xD aztán nagyon nem, elég bután lett megoldva ez hogy Rick így jött helyre
MILLA13 2012 nov. 22. - 12:32:53
(262/915)
SPOILER:
Nagyon meglepõdtem Lori halálán én kis naív azt hittem Hershel segítségével megszületik a baba és mindenki boldog :D
Komolyan sokkolt h meghalt erre nem gondoltam volna..Most remélem h az lesz h a börtönös csapat eljut a Kormányzóhoz. Úgy láttam Michone a segítségükre lesz :) Amúgy ez a Kormányzó nagyon furcsa nekem, néha szimpi néha nem, de én arra gondolok h kísérleteznek a zombikkal ezért tartják õket fogva. Ami ijesztõ de jobban belegondolva õk legalább tesznek valamit..:) remélem Rick helyrejön az a telefonos rész elég érdekes volt, elõször azt hittem nem halucinál. Daryl a kedvencem :)
10/10
kid joe 2012 nov. 20. - 22:46:08 10/10 Előzmény LCsajszi
(261/915)
Szinte mindenben egyetértek veled! A viszonylag elsõ évad után egy remek, inkább a szereplõkre/drámára felépített második évad jött, amit sokan nem szerettek mondván h unalmas... De nekem is baromira tetszett! A harmadik meg már két szálon fut, terjeszkedik a sorozat:)

SPOILER!!

Szerintem az elsõ évadban a nyilvánvalóan mellékszereplõket nyírták ki, pl. nekem Amy nem jelentett semmit, bár tény, h szerethetõ volt a kiscsaj. A másodikban aztán már jöttek a valódi halálok. Shanerõl nem is írtál, pedig lényegében a másik fõszereplõ volt... Nekem õ volt a kedvencem, igazi megosztó ember, aki meghozta azokat a döntéseket, amiket senki nem mert volna... Amikor Rick kinyírta, csak tátogtam, pedig számítottam rá:D Dalet kevésbé sajnáltam, de az is meglepett. Carlból nekem is sok, meg Carolt nem csípem annyira, kár h megtalálta Daryl.
A 3. évadban arra leszek kíváncsi, hogy mi lesz amikor összefut a két szál és Rick szembekerül(?) a kormányzóval. Ja meg amikor a két tesó találkozik, Merle továbbra is elég paraszt, de Daryl meg jobb útra tért, szóval az sem lesz sima ügy:)
10/10
LCsajszi 2012 nov. 19. - 23:55:56 10/10
(260/915)
Nagyon jó sorozat :). Ez a film is igazolja az emberi természetet, hogy lehet bármilyen természeti katasztrófa, vírus elszabadulása, világvége, az ember még ilyen helyzetben is ostoba, semmi összefogás, csak önzõség, hamarabb nyírjuk ki egymást, mielõtt bármi nagyobb veszély, végítélet bekövetkezne. Fõleg a 3. évad mutatja azt, hogy az embernél nincs nagyobb szörnyeteg a világon (SPOILER a kormányzó inkább lelöveti a katonákat, minthogy összefognának velük az õ fegyvereikkel és még nagyobb erõvel bírnának a zombik ellen, több ember lenne, több megfigyelõ, többen pihennének õrváltáskor, stb SPOILER vége).

SPOILER
Elsõ évad: nagyon sajnáltam Amyt, nekem tetszett a karaktere, de elõször mindig azokat nyírják ki, akiket meg lehet kedvelni, utána meg azokat, akiket a többség utál, végül a semlegesek jönnek.
Második évad: hogy õszinte legyek engem Carl már annyira idegesített, mindig beleütötte az orrát a felnõttek dolgába, apja után koslatott, kíváncsiskodott, hogy már azt kívántam, inkább õ halt volna meg Sophie helyett. Engem nem zavartak a farmon történt drámai események, végre láthatok egy olyan zombis filmet, ahol nem rohangálnak menekülve non-stop, hanem van lehetõség pihenésre is. Vannak esetek, amikor zombinélküli napok vannak, amelyekbe belepillanthattunk :).
Harmadik évad: Rick kezd egyre jobban idegesíteni. Szerintem a pasik közül Daryl az, aki a legbátrabb mind közül, egyedül is képes lenne életben maradni, a macsósága mellett mutatta romantikus oldalát is, de azért erõsen férfias, nekem õ tetszik :). A nõk közül Maggie és Andrea a legbátrabb, de Andrea a legerõsebb, mint láthattuk õ képes volt egy egész zombi hadsereg elõl futni, nagyon szívós. Természetesen, mint új karakter, a néger amazon nála is erõsebb, de õ nem a csapat tagja, azért nem említettem.
danivarga 2012 nov. 19. - 21:20:57 Előzmény Domino79
(259/915)
Sziasztok aki szereti a wk-t lájkolj aezt az oldalt http://www.facebook.com/#!/walkingdhun itt mindent megtaláltok amire szükségetek van :))
10/10
Domino79 2012 nov. 18. - 23:05:15 10/10
(258/915)
Egyik legjobb sorozat! Imádom!Mindegyik rész igen izgalmas!
Berrybaba 2012 nov. 14. - 17:54:11
(257/915)
Imádom az elsõ pillanattól kezdve. Korábban sosem voltam oda a zombis filmekért, de ez valami hihetetlen! A kedvenc karakterem Daryl (szerintem nem meglepõ :D), de a többieket is bírom. Az új évad zseniális, nagyon tetszik, hogy visszarakták Merle-t. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy mi kerekedik majd ki végül. :)
10/10
MeeÉn 2012 nov. 08. - 17:23:41 10/10
(256/915)
IMÁDOM ..:)
rohad jó.. attól függetlenül hogy nem szeretem a zombis filmeket.(1-2 kivétel)
még csak a 2.évad végén tartok.. baszott izgalmas
10/10