10/10
-greghouse- 2012 szept. 14. - 10:27:44 10/10 Előzmény olahmiki1959
(225/305)
akkor most még egyszer válaszolok. NEM vagyok újságíró, és NEM furakodtam be sehová. Sok más területen is fizetnek azért ha ír valaki (pl. tankönyvet, vagy novellát, és - akármilyen hihetetlen - humoreszket is, ilyesmi. Ezen kívül szintén sok évvel ezelõtt a közszolgálati médiának is dolgoztam. Ennyi.) Évekkel ezelõtt sütöttem el utoljára egy újságcikket, lényegtelen. Annak sem a filmhez volt köze. Annyi az igaz az én "újságíróskodásomból" mint a viccbeli szovjet hírbõl: "igaz, hogy Leningrádban Mercédeszeket osztogatnak, csak némi helyreigazítással, nem Leningrádban hanem Vlagyivosztokban, nem Mercédeszeket hanem Zaporozseceket, és nem osztogatnak hanem fosztogatnak..a többi stimmel."
Tehát még egyszer, NEM vagyok sem kém, sem beépített ember, sem James Bond. Legutoljára olyan könyvfejezetet írtam, ami nem hiszem, hogy itt sokakat érdekelne, sok benne az egyenlet meg a matek, s kis hazánkban illik azzal dicsekedni, hogy "hülye vagyok a matekhoz", nem tudom miért lenne ez érdem. Sajnálom, én nem vagyok hülye a matekhoz.
Na, ezt muszáj volt kicsit hosszabban elmondani, mielõtt megkapnám a befurakodó sátán bélyegét...:-)
olahmiki1959 2012 szept. 14. - 06:45:43
(224/305)
Már másodszor válaszoltál a hsz-emre, ami megtisztelõ a számomra. (Nem mintha olyan jelentõs embernek gondolnám magam, akinek az írására többször is válaszolni kell, valószínûleg elfelejtetted, hogy egyszer már megtörtént).
Viszont ami szöget ütött a fejembe, és nem hagyhatom szó nélkül, az a mondat utolsó része.
"Szeretek írni. Fõleg, hogy néha fizetnek is érte"...
Hoppácska! Hivatásosak vagyunk, greggie barátom? Befurakodtunk az amatõrök közé? Mi meg kígyót melengettünk a keblünkön? Nono!
A hülyéskedést félretéve, újságíró vagy?
Ha igen, az azt jelzi, hogy mennyire felhígult manapság a szakma. (hihi!)
Egyébként tényleg jól írsz, jók a meglátásaid, ami nem hátrány, és a stílusod is majdnem olyan gördülékeny, mint az enyém. (Fú, ez kemény volt, bocs!)
"Természetesen", anélkül, hogy konkrétan rákérdeznék, hogy hova szoktál írni, az azért érdekel, hogy fõleg politikai, vagy inkább kulturális téren szoktál-e megnyilvánulni.
Szia, és ne vedd komolyan az ökörködéseimet...
Azazelious 2012 szept. 14. - 01:04:41
(223/305)
Szerintem a film szenzációs, nagyszerûek a színészek, és a történet felépítése. Egyesek szerint az Eastwood filmeken be lehet aludni, van is benne valami, de ennél a filmnél ez pont ellenkezõleg hat.
10/10
-greghouse- 2012 szept. 14. - 00:51:33 10/10 Előzmény olahmiki1959
(222/305)
Kösz. Szeretek írni. (Fõleg, hogy néha fizetnek is érte.....:-))
9/10
5i 2012 szept. 13. - 11:36:10 9/10
(221/305)
Remek film, remek szereposztás, remek színészi játék!
A sztori is nagyon jó.Izgalmas és elgondolkodtató...
10/9!!!
10/10
-greghouse- 2012 szept. 13. - 07:31:11 10/10
(220/305)
Pontoan. Nem is tudom, miért írok, talán kolléga vagy (tanár), de errõl van szó (és képkocka). Aki a thrillert keresi (ahogy sajnos az újságokbn megjelent), az nagyot fog csalódni. Az is nagyot fog csalódni, aki Clint Eastwood "Piszkos Harry" féle lövöldözését várja.
...Mert ez egy filmdráma.
Szívszorító Sean Penn karaktere, és valahogy nem tudjuk elitélni sem a végén, sem mikor bevallja mit tett. Erre értettem, hogy nincsenek "fekete-fehér" karakterek. Nincsenek nõk valós szerepben, ez szerintem szándékos, de nem Clint valamiféle álláspontja miatt, hanem mert nagyon a három férfi fõszereplõre koncentrál. (Lábjegyzet: Sean Penn teljesen jogosan kapta a férfi fõszereplõ Oscart. Robbins is jogosan kapta az "actor in a suppoorting role"-t. Mindkettõt ugyanis nem lehet fõszereplõként kiemelni, jelölni, akárhogy is megérdemelnék, ez volt a Thelma és Louise tragédiája is, ahol Sarandon és Davis egyenrangúak voltak, vagy mindkettõt, vagy egyiket sem, pletykák szerint Susan Sarandon mondta, hogy vagy Geena-val együtt, vagy sehogy, de nen tudom igaz-e), tehát itt tényleg megérdemelték az Oscart.
...Véleményem szerint az, hogy Eastwood nem kapott Oscart a rendezésért, több más ok miatt azért van, mert tudták, hogy Cannes-ban díjat kap. A másik amiért nem kapott az, hogy az amerikaiak beskatulyázták az akciófilmekbe, noha sok másban bizonyított (igaz, inkább mint rendezõ, nem mint színész).

..Ezért Eastwood-ot elkönyvelték akció színésznek, ami nagy hiba volt. Eastwood - hogy közhellyel éljek - mint a jó bor, ahogy öregszik, egyre jobb lesz. Lehet, hogy a fiataloknak a "Dirty Harry" jut eszükbe róla, nekem inkább ez a film, meg a Millió dolláro bébi, meg a Gran Torino, de persze a játékai is.

Ceterum Censeo, nem tudom, miért skatulyázták be ezt a filmet a "thriller" dobozba. Ez egy kõkemény emberi dráma.
Ahogy alább írtam, ha ez "thriller", akkor a Hamlet vagy a Passio bizonyára horror lehet ennek a szerkesztõnek (aki nyilván nem látta a filmet).

...Ne skatulyázzunk be senkit. Eastwood nem akcióhõs, itt a remek példa arra, hogy nagyszerû filmet készít.
gh
10/10
pneklara 2012 szept. 13. - 06:55:19 10/10
(219/305)
Ez a film - arra érzékeny és fogékony embereket - nagyon meg tud érinteni, míg mások egy szimpla, hetemte elõforduló gyilkosságot látnak benne. SPOLER! SPOILER!:
Domján Editnek van egy híres dala, melyben ezer színnel énekli: beszélj!, beszélj!, beszélj!
Itt a fõ probléma az is, hogy ez a megbecstelenített kisfiú egyedül maradt a szégyenével, eltemette magában azt a kisfiút, de lassan, komótosan mérgezte egész életét, gondolkodását. Tragédiája, hogy még a hozzá legközelebb álló, a felesége sem tudta, hogy milyen titkokat hordoz a férje - ezen is bukott el.
Milyen igaz, hogy minden "sikeres?" férfi mögött áll egy erõs asszony, aki erõt ad a férjének,aki fanatizálja.
Nekem nagyon tetszett a két nyomozó különbözõsége: a racionális, buldog fekete, és az érzelmeit még nem teljesen elvesztett fiatalabb.
De a legszomorúbb az utcán felnövõ érzéketlen, elhanyagolt srácok élete, akik, ha a helyzet úgy hozza - ölnek, és rettenetes kegyetlenséggel.És ezek a srácok már itt élnek közöttünk!:)
10/10
-greghouse- 2012 szept. 13. - 06:53:56 10/10
(218/305)
Neked fárasztó. Nekem elgondolkodtató.
Hozzáfüzni - nincs való.
tanulj még.
10/10
-greghouse- 2012 szept. 13. - 06:49:26 10/10
(217/305)
Kösz.
Igyekszem 1. pártatlan maradni és nem politizálni egy filmes fórumon (ellentétben másokkal, és ez nem neked szól, akinek inge...)..
3. Számomra a film és a színház szentség. Tudom, õskövület vagyok, mert a lányomnak is már csak a DVD meg az MP4 meg mit tudom én mi számít, nekem a film az film. Néha még mozib is beülök, bár rettentõ a dumálás, a pattogatott kukorica, a kõla szorcsögés, és hogy másról ne is beszéljek. film imádó vagyok. Sikerült a mozit velem megutáltatni. Sajnálom, hogy lejárt a "régi idõk mozija", pedig nem is vagyok még öreg annyira, csak sajnálom.
Sajnálom, hogy nem lehet Sándor Pál filmeket moziban nézni. Sajnálom, hogy ....... nincsenek is mozik csak plázák.
De ezt nekem, ötvenesnek, el kell fogadnom. Ez van.
......talán még vannak akik szeretik a jó filmeket. És a jó zenét.
olahmiki1959 2012 szept. 13. - 06:34:54
(216/305)
Rákattintottam a hozzászólásaidra, és egy csomót elolvastam belõlük. Jól írsz.
10/10
-greghouse- 2012 szept. 13. - 01:13:44 10/10
(215/305)
természetesen nem vagyok sean penn.
De ha lányos apák van köztetek, talán nem úgy reagálnátok a lányotok megölésére, mint Sean Penn?
Nem tudom. Jogilag bûnüs.
Erkölcsileg????
10/10
-greghouse- 2012 szept. 13. - 01:07:14 10/10
(214/305)
i ím mr sean penn,
thank you.
10/10
-greghouse- 2012 szept. 13. - 01:03:10 10/10
(213/305)
Az életem múlik rajtatok.
10/10
-greghouse- 2012 szept. 13. - 00:56:55 10/10
(212/305)
Hsgxjál gondolkoznil
sátán
10/10
-greghouse- 2012 szept. 13. - 00:54:23 10/10
(211/305)
........nem tudom.û
semmit nek tudok.
10/10
-greghouse- 2012 szept. 13. - 00:41:22 10/10
(210/305)
AZ ÖFEG ott van. Nem kell szeretni. Õ az, aki kiáll értékei mellé. Lehet, hogy értékelimt nem ossztom, lehe, hogy igen, û
Mr. Eastwood ki állt mellettünk anélkül, hogy politikai állásfoglasást nézzünklûM
Mr. Eastwood és Mr. Nicholson élveuuék a MAGYAR szavazóik támogagását.
10/10
-greghouse- 2012 szept. 12. - 21:27:14 10/10
(209/305)
Dehogynem. Belõle kihalt minden érzékenyég, fõleg miután a lánya meghalt. Neki már mindegy volt, mi történik. Mindegy volt, hogy letartóztatják-e, vagy nem. Lelkiismeret furdalás már régóta nem létezett nála. A család, és a szeretet fontosabb volt. Nehéz megérteni, de pont azért jó a film, mert ezt felveti. Lehet-e a család, és a szeretet fontosabb, mint a bosszú, vagy a lelkiismeret?
...Vagy egyáltalán: létezik olyan, hogy lelkiismeret, vagy csak belénk oltották?
Nem tudom.
10/10
-greghouse- 2012 szept. 12. - 20:47:57 10/10 Előzmény pneklara
(208/305)
...igen, pneklara, Kevin Bacon-nak nagy szerepe van. Õ az egyensúlyozó a két szélsõség közt. Ne mondd, hogy neked nem jutott eszedbe Madách Ember tragédiája. Bacon maga Lucifer. Oldalakat tudnék írni errõl (és írok is magamnak), hogy akaratlanul is az Ember tragédiája zajlik le elõttünk. Bacon egy katalizátor, ahogy már írtam, de ha a görög drámákat nézzük, õ inkább a "kórus" lenne. Aki megmagyarázza a dolgok történtét.
...Mert Eastwood-nál semmi sem egyértelmû. Nincsenek fekete-fehér jellemek. Mindenki kétséges, mindenki elvonatkoztatható ha kell, önmagától is.
..Majdnem klasszikus görög dráma ez a film.
Nézzétek meg Jimmy és Sean vívódását, nem egymással (az csak a film vége), hanem önmagukkal. Közben jön a "kórus", a cnyomozó Sean, talán nem véletlen a névadás sem. Sean ír név, a lányát elvesztõ férfit Sean Penn játsza, aki hívõ katolikus.

Annyiban nem görög dráma, hogy itt nem két klasszis ütközése a téma , hanem egy klasszisé, akit Sean Penn játszik, Jimmy, aki a lányát elveszti, és utána képtelen kontrollálni önmagát, még a legjobb barátja ellen is fordul.

Szerintem klasszikus görög dráma.
Megérne egy színpadot.
10/10
-greghouse- 2012 szept. 12. - 20:00:16 10/10
(207/305)
dehogy nem volt. Teljesen elfásult. Õ már túlélte azt, hogy elárulták, hogy börtönbe került, hogy utána lelõtte azt, aki börtönbe juttatta, hogy (meggyõzõdése szerint) a barátja megölte a lányát, egyszerûen elfásult. Kész. Mint aki már kívülrõl nézi a dolgokat, nem él benne a világban. Nem lett tovább önmaga.
...De ajánlom Ingmar Bergman filmjeit, minden további magyarázat helyett, mert szerintem a jó film olyan mint a jó vicc, megette a fene, ha magyarázni kell, akkor vagy az átadóban, vagy az átvevõben van a hiba.
...Nem hiba. Bergman filmjeit húsz év után kezdtem érteni.
Nem tudom, te ki vagy, mi vagy, de ha mondjuk egyetemista és irodalom szakos vagy, nem gondolom, hogy Dosztojevszkij Félkegyelmûje lenne az elsõ olvasmányod. Nekem sem az volt, illetve lett volna, de utáltam.
...De mikor igazán idõm volt rá.
Mikor igazán magam voltam, senki más nem zavart, semmivel..
...Dosztojevszkij utolérhetetlen. Persze, ez csak az én véleményem.
Mindezzel arra akarok utalni, hogy nem baj, ha elõször nem azt látod, amit mások szeretnék, hogy lássál egy filmben.
...Munkácsy Mihályt idézném, ha nem is pontosan:

"Amikor én lefestek egy vízesést, nem az a fontos, hogy aki a festményt nézi, a vízesést lássa.
Az a fontos, hogy aki nézi a képemet, azt érezze, amit én éreztem, mikor a vízesést láttam."

Ettõl többet én sem mondhatok.
gh
wowow 2012 szept. 12. - 19:46:34
(206/305)
SPOILER

Az jobban zavart, hogy Sean Penn-nek látszólag még lelkiismeret furdalása sem volt, amiért megölte a gyerekkori jóbarátját miután kiderült, hogy nem õ ölte meg a lányát.