Próbálj meg nem más helyett megsértõdni. Majd, ha hozzád szólok, akkor lépj a színre. Nem tartalak túl sokra, ezért a te véleményed túlságosan nem ráz meg.

Nem tapasztalat, mert még szerencsére nem láttalak. Csak feltételezés a hsz.-ed alapján.

nem hagyatkoznék a tapasztalataidra. :)) Remélem nem veszed zokon! :P

Nem kell otthon tükröket tartani.

olyan vagy , mint a romlott tej ma a hûtõben. Reggel még azt gondoltam, iszom egy finom tejeskávét, de aztán felfordult a gyomrom.

Nos, igen, ennek a sornak van egy nagy tanulsága: értelmiséginek csak fegyverrel tudsz ártani :)

Persze, nem Tom Cruise személyes megismerésére gondoltam. Róla annyi is sok, amennyit az arcomba tolnak. Annyiból is egyértelmû, hogy velejéig õszintétlen. Általában értettem. Az élet arra tanít, hogy valamit csak úgy érhetünk el, ha sunyizunk. Mert põrén és õszintén, ahogy vagyunk, nem lennénk elegek. Hát többet játszunk el és megengedjük, hogy a másik ember is többet játsszon el magáról, mint amennyit valójában ér. Mert õ is azt gondolja, hogy önmagában, úgy, ahogy van, nem elég. És vajon miért gondoljuk azt magunkról, hogy nem vagyunk elegendõek, hogy egy hazug játékban kell részt vennünk? Vajon miért vagyunk tele egymás felé túlzott elvárásokkal? Vajon miért akarjuk a másikra rákényszeríteni, hogy más legyen, mint ami, vajon miért nem értékeljük azt, amit önmagában nyújt? Az miért nem jó?

Mert leszoktunk az autonómiáról. Fogalmunk sincs, mi fán terem. Aki függõ, az kielégíthetetlen elvárásokat támaszt a környezete felé. Az mindig azt mondja a másiknak: te nem vagy elég, te nem vagy jó, neked még többet kell nyújtanod, mert ez így rossz stb. A függõ soha nem elégszik meg, soha nem telik el az elvárásokkal, soha nem fárad bele abba, hogy másoktól még többet és még többet csikarjon ki – miközben azt, amit már megkapott, képtelen hasznosítani. Bármennyit is kap, az haszontalanul folyik át rajta és úgy válik hulladékká, hogy belül nem építette a lelkét.
Ilyen a függõ, és mindannyian ilyenek vagyunk, mert a környezetünk, a világ erre idomít.

Ezzel szemben az autonóm ember nagyon keveset vár el a környezetétõl. Nincs szüksége elvárásra, mert bármilyen helyzetben is találja magát, azt képes a maga számára hasznosítani. Tom Cruise autonóm lényeket játszik a vásznon: õ az a hõs, akit a veszély nem tör össze, aki mindenbõl jól jön ki, mert minden körülményt a maga javára fordít.
Az autonóm embernek nincs szüksége arra, hogy leuralja, irányítsa, dresszírozza vagy manipulálja a környezetét, hízelegjen vagy hisztizzen, erõszakoskodjon vagy sunyítson, nincs szüksége arra, hogy folyamatosan hangoztassa az elvárásait. Egyszerûen nem kell, mert bármi jön, azt képes a maga számára hasznosítani.
A környezete tehát felszabadul, mert nem kell õhozzá igazodnia (mint szerencsétlen Katie Holmesnak, aki már szinte belepusztul az igazodásba). De ugyanakkor neki is rengeteg ereje válik szabaddá, mert nem vesztegeti arra, hogy a környezetét igazodásra bírja; csak azzal törõdik, hogy mennyi energiát képes az éppen adódó körülményekbõl kinyerni.
Így egyszerre független is a környezetétõl, ugyanakkor alkalmazkodik is hozzá.
Hozok rá két példát: az egyik legyen a futás. A kocogás elkerülésének rendkívül hatásos módozatai vannak. Például tönkrement a futócipõ, és azt a márkát csak x helyen lehet kapni, elérhetetlenül messze. Amíg nincs megfelelõ cipõ, kocogni sem kell. És különben is esik az esõ, ha nem, akkor késõ van/korán van, meleg van/hideg van, az ember fáradt, épp tele van a hasa vagy épp éhes, futni dögunalmas stb. Így beszél az, aki azt szeretné, hogy a körülmények alkalmazkodjanak hozzá – és ha az megvan, akkor majd õ is hajlandó lesz tenni az ügy érdekében valamit.
Aki önállóan és függetlenül viselkedik ebben a tekintetben, azt nem érdeklik a körülmények, minden lehetõséget észrevesz és hasznosít, amikor csak mozoghat.
Vagy jó példa a Tizedes és a többiek c. film. A tizedes autonóm ember, aki még a Don-kanyarban is meglátott és kihasznált minden kínálkozó lehetõséget. Ugyanakkor remekül alkalmazkodott a körülményekhez, nem siránkozással töltötte az idõt és nem várt arra, hogy a háború majd az õ szája íze szerint fog folyni. A függõ magatartású tiszt, akibe beleneveltek egy csomó maszlagot és kivagyiságot, akinek az önértékét az határozta meg, hogy mások mit mondanak róla – csak siránkozott.
A függõ ember önértékét az határozza meg, hogy mások mit állítanak róla. Emiatt muszáj folyamatos képmutatásban élnie, semmivel kapcsolatban nem lehet õszinte. Mert az õszinteség azzal a veszéllyel fenyeget, hogy az egész függõségi rendszer összeomlik miatta.

Lehet, hogy nem sokat tudok rólad, de azt igen, hogy tele vagy elvárásokkal. És aki mások felé az elvárásait hangoztatja, az függõ. Aki függõ, az nem õszinte. Épp ezért vonz Tom Cruise, aki szélsõségesen õszintétlen és dependens.
De végsõ soron minden dependens viselkedésû ember önmagát sebzi meg. És hagyja, hogy mások is megsebezzék és kihasználják. Nem veszi észre a figyelmeztetõ jeleket, mert õ maga is igyekszik összemosni a valóságot és a képzeletet, eltávolítani a tények és az álmok határát.

Hogy kettõnk dolgára térjek: tele vagy elvárásokkal, hogy nekem hogy kéne írnom. Pontosan nem tudod, hogyan kéne, de az biztos, hogy ahogyan teszem, az nem jó. De teljesen mindegy lenne, hogyan és miket írnék. Mert bármit és bárhogy írnék, az neked úgyse volna sose jó, mert úgyse hasznosítasz belõle soha semmit. Mert ahhoz el kellene szakadnod attól az ideától, hogy másoknak hozzád kell igazodniuk. Akkor észrevennéd, hogy mindegy, mások hogy írnak, az neked mindenképpen JÓ, mert bármibõl végtelen sok dolgot lehet tanulni; akkor minden, vagy legalábbis nagyon sok minden érdekes volna.

Ennek mintájára – nem találnál vonzónak egy olyan férfit, mint Tom Cruise, aki szélsõségesen, pökhendi és ostoba pasa módjára zsarnokoskodik egy nõ felett. Az efféle embereket inkább nagy ívben kikerülnéd, mert eszed ágában sem volna hagyni, hogy bárki is kihasználjon.
És akkor nem lennél keserû, nem lenne benned fájdalom. Nem tudom, pontosan mi az oka, de látom a soraidból, hogy valami van.
Nem akarok személyeskedni, semmi közöm hozzá. Ezt csak szimplán gondold át.

Azért még leírom két rokonom példáját, hogy még érthetõbb legyek:
a nagyapám bátyja, akárcsak a Tizedes, megjárta Don-kanyart, és tele volt vidám katonatörténetekkel. Gyerekkoromban sokat nevettünk, amikor a frontról mesélt. A családnak volt egy kovácsmûhelye, amit elvettek tõlük, sõt a házukat is. Elég ronda felesége volt, aki se fõzni, se takarítani nem szeretett, pedig nem is dolgozott, gyerekük se volt. A bácsi mégis elégedett volt az életével. Méhészkedéssel szerzett egy kis házat, ahol lakhattak, oktató lett a kovács ktsz-ben, ellenõr a horgász egyesületben, presbiter az egyházban, és élte világát, egyszerûen nem törõdött a rendszerrel, a nehézségekkel, nem panaszkodott és nem kesergett, feltalálta magát, megtalálta azokat a pici lehetõségeket, amik miatt jól érezte magát.
Az öccse iszákos ember volt, aki egyetemre járhatott, de nem becsülte meg, hivatalnoki állása volt, de nem becsülte meg, szebb felesége volt, aki remekül fõzött és minden házimunkában jeleskedett, ráadásul dolgozott is, de nem becsülte meg, volt három gyereke, de nem szerette õket, soha semmivel nem volt elégedett, folyton dühöngött, szidott mindenkit, ide-oda költözött, hátha jobb lesz, de folyton rosszabb lett. Összetörte a maga és a gyerekei lelkét is. Több lehetõséget kapott, mint a bátyja, de minden kifolyt a keze közül.
Aki folyton másokat bírál, kötözködik, az függõ, marja valami belsõ keserûség, meg van sebesülve és másokat is meg akar sebezni.
Nem bántásból írom, ez csak tapasztalat.

Tom Cruise-ra visszatérve: neki az a kényszerképzete, hogy meg kell változtatni, ki kell javítani, fel kell tuningolnia a partnerét, mert úgy, ahogy van, nem elég jó õhozzá. De minden javítási kísérlete csak szánalmas rombolás. Vajon miért foglalkozik ennyit Katie Holmes megváltoztatásával? Van egy érdekes tény: aki szabad, az szabad önmagára; aki dependens, az kénytelen másokkal foglalkozni, mert önmagához nem fér hozzá.
Tehát az ember annál szabadabb, minél inkább képes a saját életével törõdni; és annál függõbb, minél kényszeresebben próbálja manipulálni, irányítani a környezetét, miközben éppen önmagát nem ismeri.
Mindent tudok hát drága herceg,
tudom, mi sápadt, mi ragyog,
tudom, hogy a férgek megesznek,
csak azt nem tudom, ki vagyok.
(Villon)

Figyelmedbe ajánlok egy mondatot: Non est volentis, neque currentis, sed miserentis Dei. Azt a regényt is, aminek ez a mondat a szervezõ ereje. És még egyet ráadásképp: a Kõszívû ember fiait. Mindkettõt ismered, gondolkozz el rajtuk.

Jó, akkor most komoly leszek. Persze hogy untat, mert a tudást, a gondolkozást nem találod izgalmasnak. Mert valójában soha nem érted a lényeget, és azt sem érted, hogy mások miért is keresik. De nem csupán az elvont megismerés marad zárva elõtted - az embereknek is csak a felszíne érdekel.
Olyannyira nem figyelsz oda, hogy mi lapul a mélyben, hogy emiatt sérülékeny lehetsz - nagyon könnyen kihasználhatnak, mert hiszel a képmutató felszínnek. Mert nem érdekel, hogy mi van a maszk mögött. Sõt: épp az a dühödt keserûség, ami mostanában jellemez, azt mutatja, hogy máris kihasználtak, becsaptak, és nem érted, miért.
Nézd, ez jótanács: ne higgy el mindent.
Szerintem komoly baj, ha még Tom Cruise õszintétlensége sem tûnik fel neked és nem riaszt, sõt vonz. Ha képes vagy õszintének lenni magaddal, akkor ugyanazt szeretnéd mástól is. Csak akkor vonz a hazugság, ha önmagaddal sem vagy õszinte. De akkor egyre jobban megsebesülsz; és emiatt, paradoxonként, még inkább a képmutatásba fogsz kapaszkodni és abban bízni.
Ahogy ismerlek, ezt sem fogod megérteni, sajnos.

Nézd, elég meglepõ, hogy engem Tom Cruise-zal vetsz össze. Nem tudom, minek köszönhetem a megtiszteltetést, és azt, hogy kábé ötszáz bejegyzéssel sündörögsz körülöttem. De igazán hálás lennék és boldoggá tenne, ha megtennéd nekem azt a szívességet, hogy a továbbiakban felhagysz azzal a számodra láthatóan teljesen hiábavaló erõfeszítéssel, hogy felfogd, miket írok le. Nem kell, hogy megértsd, nem tartok rá igényt, én nem vagyok Tom Cruise. Õt megérted, engem nem kell. Én vagyok a savanyú szõlõ, amit soha nem érsz el. Ez nem baj, a megoldás pofon egyszerû: SOHA NE OLVASD EL, AMIT ÍROK. És ezzel mindketten jól járunk, hidd el. Tényleg kínos, amit mûvelsz. Nem kell, értsd meg, nem kell, hogy olyasmivel erõlködj, ami nem megy. Köszönöm.

Tom az egyetlen amerikai színész, akinek soha sem bukott meg filmje. Gondold el, ez olyan , mintha neked minden hozzászólásodra standing ovation törne ki. Ugye nem kell mondanom, h ez nem így van :PPP

Ami pedig Tommyboyt illeti - ki tiltja meg, hogy leírd, tetszik neked, vonzónak tartod? Senki. Ugyanúgy az ellenkezõjét sem. Sem szeretni, sem utálni nem kötelezõ, ez épp azért fórum, hogy mindenki elmondhassa a véleményét és megvédhesse az álláspontját. Ez itt nem a fradi B közép, ha jól tudom, itt nem az ököljög dönt, hanem az érvek. Ha vannak!

Hm. Ahhoz képest, hogy pár napja regisztráltál, milyen jól ismersz :)
Hogy átadjak neked bármiféle ismeretet, az valóban hiábavaló fáradság, te magad írod :)
De mivel nem vagy cél, ezért nem fáradok hiába. :) Te csupán eszköz vagy, a cél, hogy az ÉN világképem gazdagodjon, ÉN magam tanulhassak, épülhessek. Hogy te ebbõl nem veszel át semmit, mert számodra minden új ismeret csak falra hányt borsó, az egyéni szoc. probléma. A port (állítólag) Magyarország legnagyobb KULTURÁLIS fóruma. Persze lehet kulturálatlanságra is használni.

1. az a filmgyártás, aminek Tommyboy a része, a sztárkultuszra épül. A sztár élete és a szerepei összefonódnak, egymásba épülnek.
"A sztárrendszer kialakulása (mely a mai Hollywood egyik legfontosabb tényezõje) a húszas évekre tehetõ....Ez azért is volt fontos, mert a forgatókönyvek a színészekre íródtak, tulajdonképpen az õ jellemvonásaik, kinézetük határozta meg a film mûfaját, témáját, amelyben szerepeltek. Ezt a nézõk meg is követelték, hiszen õk leginkább egy névre, egy arcra ültek be a moziba, s elvárták, hogy azt kapják, amire számítottak.... Céljuk elérésében segítségükre volt a tömegpszichológia kutatási eredményeinek felhasználása is, amelyek a tömegek manipulálására alapoztak. A producerek hamar felismerték, hogy egy filmre - a megfelelõ történetek mellett - akkor lehet a legtöbb embert becsábítani, ha a fõszereplõket is a közönség ízlése szerint választják ki. Egyes szereplõk hirtelen hatalmas népszerûségre tettek szert, az emberek társalgási témájává váltak, nem kizárólag alakításaiknak köszönhetõen, hanem a róluk, a magánéletükrõl cikkezõ újságcikkeknek köszönhetõen. Õket tekinthetjük az elsõ filmsztároknak, és furcsa mód már ekkoriban kikristályosodott, hogy a publikum nem feltétlenül a kiváló színészi alakításokat nyújtó egyéneket preferálta, hanem azokat, akiket a (való életben is) legszimpatikusabbnak, legcsinosabbnak, legsármosabbnak képzeltek el. Kissé malíciózusan úgy is lehetne fogalmazni, hogy a film gyártásának irányítói olyan termékeket vagy márkaneveket kerestek, amelyek által tovább növelhetik profitjukat, és végül a filmsztárokban lelték meg legjobban a számításukat.... az újraforgatott filmek azonban a stúdiók meglepetésére messze nem arattak akkora sikert, mint az eredetiek, hiába készültek ugyanabból a forgatókönyvbõl, ugyanazon filmkészítõi recept alapján, hasonló díszletek között. A nézõk döntõ hányada az ismert sztár helyi aktorra történõ cseréjét nem tudta megbocsátani....Bresson kétféle ábrázolást állít szembe egymással: az egyik színészeket használ, a másik modelleket. Õ a második mellett teszi le a voksát. A színész különféle szerepeket játszik, és ezek közül mindegyik különbözik a színész egyéniségétõl. A modell viszont mindig ugyanaz a személy. Az a szerep, amelyet alakít, lényegileg a valóságos énje....Hitchcock tisztában volt a filmmûvészet megkerülhetetlen ipari jellegével és sztárok helyével ebben a felosztásban. "Mindenki Cary Grant akar lenni. Még én is."" http://apertura.hu/2010/tavasz/bodroghalmi

2. Kidman nem most vált el. És kivirult, mint színésznõ. Tehát mint önálló EGYÉNISÉG. Holmes pedig összeaszott, mint színésznõ. Tehát mint önálló egyéniség. Tommyboy szétzúzza a partnerei lelkét, önálló egyéniségét. Mintha valódi nõ helyett csak dekoratív viaszbabára lenne szüksége. Lásd ehhez Kidman egyik fõszerepét, a Stepfordi feleségeket. Szerintem nem véletlen, hogy épp õ játszotta el a túléléséért küzdõ feleség szerepét.

Vonzoo?...Mint az állat. Persze ízlések és csattanós pofonok különbözõk, ugyebár.
Tommyboy az erõszakos zsarnok, a vakbuzgó manipulátor mintaképe, afféle zsebdiktátor. Kidman kivirult, amikor otthagyta, Holmes meg összeaszott, mióta hozzáment.

bocsi rosszalkodik a billentyûzet. Hasonlít!

Azért raktad be mert halónit Tóm-ra ? :)

Ja neki csak a kar izma nagy :PP