Téma: Tomb Raider

szavazat: 5/10 október 06. 00:06:37
október 06. 00:06:37
(45/45)

Gyenge eresztés.

szavazat: 5/10 augusztus 13. 18:18:20
augusztus 13. 18:18:20
(44/45)

A régi Angelina Jolie féle két film legalább hasonlított, még a 2009 körüli játékokhoz is. Abszolút jól eltalált karakter volt. Aztán változott a játék is, és onnantól kezdve az közelebb is állt hozzám, mint a filmek. Most viszont itt van ez a darab, aminek feltétlenül ugyanazon évben kellett megjelennie a Shadow of the Tomb Raider-el, ami még ugyan 1-2 hónapra van a megjelenéstől, de elnézve a Rise of the Tomb raider -t, sokkal közelebb fog állni ahhoz, mint ehhez a filmhez. Ennek a filmnek ugyanis semmi köze nem volt semmihez sem, szinte. mi akart ez egyáltalán lenni ? Előzményfilm ? ha lesz folytatás, ez a karakter még ott sem lesz teljes kész, sem a játékok által megformált karakterhez, sem a két nagy előd filmhez. Jó volt ez a darab, úgy mint kalandfilm. Egy a sok közül, de semmiképpen sem úgy, mint Tomb Raider. Nem olyan rég játszottam ki a 2016-os játékot, és annyira jó volt az a karakter, hogy a filmből elég volt 3 percet látnom, már tudtam, hogy ebből a nőből az életbe nem lesz ugyanaz.

szavazat: 8/10 augusztus 06. 22:00:51
augusztus 06. 22:00:51
(43/45)

Szerintem egész jó, bár kihagytam pár játékrészt annak idején, meg az újakat is, de nekem izgi volt, 8/10 :)

szavazat: 6/10 július 14. 21:44:05
július 14. 21:44:05
(42/45)

6/10

Bár állíthattak volna jobb emléket is a játéknak, nem volt rossz film, mint ahogy sokan mondták. Egy hatost simán megérdemel. De ez így magában persze kevés, ha lesz folytatása és legalább egy jó trilógiát csinálnának belőle az nagyszerű lenne.

szavazat: 10/10 július 12. 19:23:46
július 12. 19:23:46
(41/45)

Most néztem és nagyon kellemesen csalódtam!
Igazi jó pörgős kis film ami folyamatosan nézhető, nincs benne ellaposulás...
Sokkal jobb, mint az elődje. Hunter123-mal pedig nagyon egyet értek :)

szavazat: 10/10 július 08. 22:03:44
július 08. 22:03:44
(40/45)

Igaz nem az év filmje de nekem bejött. Eléggé izgalmasra sikeredett és nekem nagyon bejött az, hogy (SPOILER): A végén nem úgy mint a (játékban) nem volt Himikónak valójában természet feletti ereje. Ez nagyon tetszett nekem. Erre nem számítottam. :-)

szavazat: 10/10 július 07. 15:19:27
július 07. 15:19:27
(39/45)

nagyon szórakoztató film :)

szavazat: 10/10 július 01. 14:38:55
július 01. 14:38:55
(38/45)

Ez nagyon remek film volt.Fordulatos és egy percre se laposodik el. 10/10

szavazat: 4/10 június 30. 15:05:52
június 30. 15:05:52
(37/45)

Hát sem Lara karakterét (játék), sem különösebb extrákat nem tartogatott a film. Rettentően unalmas. Csak azért néztem végig, mert elkezdtem... Kár volt hozzányúlni. Inkább maradt volna meg az emlékeinkben az első Tomb Raider film...

szavazat: 8/10 június 29. 15:13:24
június 29. 15:13:24
(36/45)

Úgy néz ki : egyszerű dolog ez ! Csak le kell szállítani az elvárásokat. Nos, én úgy voltam vele : a mai borzalmas minőségű, teljesen felesleges remake hullámban ( Kopogtató szellemek, Total Recall, stb. ) ez is gyenge lesz. Már a Jolie féle filmek sem voltak túl jók. Ehhez képest teljesen jól szórakoztam. 8/10.
Vikander jó, történet is van valamicske, engem nem akasztott ki, már ez is nagy szó manapság.

szavazat: 2/10 június 25. 08:15:40
június 25. 08:15:40
(35/45)

Jesszus ez a film....nekem ez nagyon nem. Még 1szer se nézős.

szavazat: 1/10 június 25. 01:19:43
június 25. 01:19:43
(34/45)

Nagyon ritkán hagyok abba filmet amit elkezdtem, de ez nézhetetlen, egy óra szenvedés után abbahagytam... Unalmas, vontatott, közhelyes, borzasztóan semmitmondó. Senkinek nem ajánlom!

szavazat: 3/10 június 24. 16:57:28
június 24. 16:57:28
(33/45)

Gyenge kliséhalmaz. Sokszor untam is. Jobbra számítottam.
3/10.

szavazat: 7/10 június 23. 21:59:17
június 23. 21:59:17
(32/45)

Nem rossz, egyszernézhetős. Hozta az átlagot és a szereplők se voltak rosszak.

szavazat: 6/10 június 23. 18:30:55
június 23. 18:30:55
(31/45)

Nem mondom hogy nem lehetett volna jobb,akciódúsabb,ötletesebb,stb.De egyszer meg lehet nézni simán.A főszereplővel semmi gond nincs.6/10

szavazat: 6/10 június 21. 05:44:29
június 21. 05:44:29
(30/45)

Egyszer nézhető, néha kiszámítható, kliséket gazdagon felsorakoztató film. Alig tudtam valakit megismerni, olan érzésem volt a film nézése közbe,, hogy a történetnek alárendelik a hősök, és a mellékszereplők karaktereit. Mintha nem lenne fontos ez a dolog a film készítői számára. A "gonosz bácsit" is sokkal jobban ki lehetett volna dolgozni, karakterét jobban kilehetett volna emelni. Így sajnos, ez tényleg csak egy egyszernézhető gyenge filmecske lett.

szavazat: 4/10 június 20. 07:43:15
június 20. 07:43:15
(29/45)

Középszerű, vagy kicsit alatta, időnként nem kevés Indiana Jones beütéssel.
A figurák kidolgozatlanok, senkivel nem lehet azonosulni, kicsit sem. A történet lapos, erőltetett és kevés fér bele.
Igazi iparosmunka. Még jó, hogy a mozijegy árát megspóroltam!
4/10

szavazat: 2/10 június 19. 17:27:33
június 19. 17:27:33
(28/45)

Nagy csalódás....nagyon gyenge film!

június 16. 00:52:29
június 16. 00:52:29
(27/45)

Talán egyszer megnézhető. Mikor lementek a barlangba, az az érzésem volt, mintha ezt láttam volna egy másik filmben... talán Tom Cruise Múmia című filmjében :) Na az nézhető volt...

szavazat: 1/10 június 15. 00:21:58
június 15. 00:21:58
(26/45)

Borzalmas