Téma: Törés

5/10
ada(m) 2013 jún. 17. - 00:39:08 5/10
(221/301)
***SPOILER***
Nagyon mérges vagyok erre a filmre. Jó alapanyagból építkezhetett, de nem használta ezt ki. A problémám leginkább az, hogy a két fõszereplõ párharca nem több fordulós volt. Az elsõ tárgyalás és az igazság kiderülése között semmilyen fejlemény nincs. Azt nézzük, hogy Ryan Gosling ide-oda rohangál, próbálkozik és nem jut semmire. A bûntett maga valóban zseniális, a bizonyíték elrejtése is, de a film tényleges tartalmát le lehetett volna forgatni 60 perc alatt. Hopkins ugyanúgy kérhette volna a felmentését az elsõ tárgyaláson is, ha nem rekesztik be. Ehelyett eltelt pár nap, amiket mi végigkövettünk Gosling szemszögébõl, és amik alatt nem történt semmi. Ez volt az elsõ problémám.
A második, hogy abban a pillanatban, hogy a "holttest" felé hajolt a túsztárgyaló, és Hopkins megjelent az ajtóban a pisztollyal, tudtam, hogy mi lesz az ügy megfejtése. Legalábbis ez volt a tippem, és be is jött. Nem volt ez váratlan. Az igazi csavar az volt, hogy a vád emberölési kísérletrõl emberölésre változott.
Harmadik probléma. A fõszereplõnk Gosling, aki a kedvenc színészem, de ez a karaktere egyszerûen szerethetetlen. Egy egocentrikus bunkó. Eleinte biztos voltam benne, hogy ez az öntelt karakter a két fõszereplõ párharca hatására megváltozik. Végül megváltozott, de én ne láttam a változás lépcsõfokait. A film nyolc tizedéig öntelt, aztán egyszer csak az igazság híve lesz. Ez a jellemfejlõdés volt a karakter sorsa, ennek kellett volna örülnünk, de mivel ez nincs tálalva, és az eredeti karakter teljesen antipatikus, nem lehet ez a film csúcspontja (persze Hopkins bekerítése mellett). A másik fõhõs Hopkins, aki zseniálisat játszik. Nagyon okos figura, remekül eljátszható jellemvonásokkal, de keveset van a képernyõn.
Negyedik probléma. A szerelmi szál. Teljesen felesleges, semmi hatása nincs a történetre. Ráadásul nem reális. Két ember találkozik egymással, néznek egymás arcába, szakmáról dumálnak. Vágás: lefeküdtek. Vágás: családi vacsorán vannak. Vágás: nincs tovább se emberileg, se szakmailag. Ha nem rakják bele a családi ebédet még lehetne létjogosultsága ennek az egésznek, de így kénytelenek vagyunk egy olyan romantikus szálat nézni, ami nem vezet sehova, nincs értelme, és létre se jöhetett volna. Itt jegyezném meg, hogy a csajt játszó színésznõ borzalmasan alakított. Egy fejet vágott a megismeréstõl az együttlétig, valami zavartan csodálkozót, amirõl nem lehet eldönteni, mit akar jelenteni. Amíg néztem, legalább négy érzést tudtam volna neki tulajdonítani.
Összességében: Nagyon jó bûntény. Rossz filmes kivitelezés. Bár a képek szépek voltak, és az az örökmozgó masina nagyon izgalmas. Nekem rossz filmélmény volt.
10/10
Deszpina 2013 márc. 16. - 18:07:15 10/10 Előzmény atherton
(220/301)
"ha hopkins ilyen briliáns elme volt hogy fogott ílyen snasz mellé a végén?"

Minden bûnözõ valahol téved.:)
10/10
Deszpina 2013 márc. 16. - 18:05:34 10/10 Előzmény atherton
(219/301)
Fejlövésnél elõfordul, hogy nem hal meg az áldozat, csak agysérült lesz.
***SPOILER PÓTOLVA***
A szeretõ túsztárgyaló volt.Mielõtt a pasi hazament, felhívta telefonon a munkahelyét, ahonnan megtudta, hogy aznap este 6-tól van szolgálatban. Olyan szitut teremtett, hogy túsztárgyalót kelljen kiküldeni.
Az elégetett cuccokból csak hamu maradt, azzal nem sokat tudtak kezdeni, õ pedig lefürdött, nem maradt rajta lõpornyom, a hüvelyeket letörölte.
Ha te írtad volna a forgatókönyvet, akkor az öngyilkos pasi elõbb õt ölte volna meg, de úgy nem lett volna érdekes a film. Az ügyészsrác nem tudhatta, hogy egyforma volt a fegyver, ráadásul az új munkahelyével volt elfoglalva, igazán nem fordított gondot ennek a "sima" ügynek a megoldására.
10/10
Deszpina 2013 márc. 16. - 17:57:30 10/10 Előzmény atherton
(218/301)
Kérdéseid maradtak???
Minden szál el lett varrva. Tök jó film.
8/10
-greghouse- 2013 márc. 12. - 10:23:12 8/10
(217/301)
..bocs, ez lehet, hogy nem neked szólt. Akkor elnézést, tényleg.
A pontozási rendszerem viszont érvényes.
Még annyit, hogy talán tényleg nem a legjobb AH film (szerintem), én a Napok Romjait szeretem legjobban tõle.
De kemény, elgondolkodtató, ÉS (mielõtt valaki megkövezne minket) izgalmas, és szórakoztató is.
Korábban leírtam gondjaimat, hogy mik lennének a buktatók, és mik nem. Mindez a kaliforniai igazságszolgáltatásra (bocs, olyan nincs sehol, jogszolgáltatásra) vonatkoznak, és tényleg van egy vagy két hézag benne.
De bár csak az amcsi filmekben ennyi lenne a "hézag", sajnos sokkal több. A Double Jeopardy itt kemény kérdés, és az amerikai jogrendszert ismerõk számos ellenvéleménnyel élhetnek.
De ezek szerintem nem jogi ellenvélemények, filmesek.
Ha ugyanis a AH annyira felkészült, nem hagyott volna ilyen "rést", hogy vagy életben marad az illetõ vagy nem.
Nyilván volt "B" terve.
Ez a klasszikus krimik egy mintapéldánya szerintem, melyrõl évekig lehet vitatkozni.
Adja Isten, úgy legyen, ez a film erõsségét jelezné.
gh
8/10
-greghouse- 2013 márc. 12. - 10:05:45 8/10 Előzmény ***RS***
(216/301)
Nem igazán rád tarozik de nálam a következõ kategóriák vannak: 7-9 JÓ filmek, (kicsit, átlagosan, nagyon), 5-7 KÖZEPES filmek (m.f.,) és 1-3 rossz filmek (m.f.).
Tizest az kap (Karinthy után) aki csontot hoz a kutyámnak. Vicc. Tizest az kap, akinek a munkája az egész életemre hat, és bármikor õrá, vagy filmjére hivatkozom. Van kb. harminc. A kilences nagyon jó film, de nem tizes. A nyolcas kimondottan jó film.
Sajátságos pontozás, tudom, de még mindig jobb, mint ha valaki mindenre tizest ad, ami úton útfélen tetszik neki, és egyest, amit vagy akit valamiért utál.
Ennyit a pontozási módszeremrõl. Nyilván mindenkinek joga, hogy saját rendszere szerint pontozzon.
(Nem, mintha ez a legegyszerûbb matematikai átlagolásban a Port-nál reprezentatív lenne, ajánlom az IMDb, vagy a Rotten Tomatoes pontozási statisztikáját.)
gh
atherton 2013 márc. 11. - 14:34:35
(215/301)
a film érdekesen indult de aztán egy nagy nulla lett belõle.. csak csalódás és kérdéshegyek maradtak csak utána..

(spoiler)

hogy bírta így fejbe lõni 1 méterrõl hogy élve maradt?
honnan tudta hogy életben fog maradni a nõ és a golyó nem megy át rajta és nem veszik ki belõle csak ha meghal?

ha elégeti a ruháit akkor már nem is marad nyoma?

miért az ügyvédficsúr jött rá hogy két pisztoly egyforma és nyomozóknak aki fegyverekkel bánnak annak nem tûnt fel, sem az hogy lerakatta a fegyvert és alkalma volt kicserélni? egyáltalán honnan tudta hogy pont az a zsaru fog bemenni hozzá?

miért lett öngyilkos a felmentés után ? és ha már öngyilkos lett, elõtte miért nem küldte a túlvilágra az öreget is, noha a képét szivesen beverte? totál értelmetlen.

mi volt a végén az a kavarás a telefonokkal?? (nehogy már ez kellett hogy beugorjon a pisztolycsere) és mit hablatyoltak kettõs kockázatról vagy mirõl??

ha hopkins ilyen briliáns elme volt hogy fogott ílyen snasz mellé a végén?
Csonger 2013 jan. 30. - 08:39:33
(214/301)
Valahogy nem az igazi ez a film. Nem tudom, mit hiányolok belõle, de valami nincs meg benne, ami miatt feszült vagy izgalmas lehetne.

A fõszereplõ kocsija viszont tetszett. Végre egy film, amiben egy csodaszép E9-es BMW-t láthatunk.
10/10
***RS*** 2013 jan. 05. - 22:11:43 10/10 Előzmény Keló Scofield
(213/301)
Szerintem is jó film a vadon foglyai, de nem annyira történet vagy rendezés miatt, hanem inkább a tájak és a szinészek miatt.
10/10
***RS*** 2013 jan. 05. - 22:10:27 10/10
(212/301)
Valószinüleg nem gondolt arra, hogy valakit közvetlen közelrõl fejbelõnek egy 9mm-es Glock-kal az túléli. Erre azért van esély szerintem. Még egyszer pedig nem lõhetett a nõre, mert akkor nehezen hihetõ a hírtelen felindulásból elkövetett gyilkossági kisérlet vádja.
Mondjuk az hogy a holttestet elmozdította a helyérõl az is elõre megfontoltságra utal szerintem - de ezt nem így gondolták a rendõrök.
10/10
***RS*** 2013 jan. 05. - 22:06:26 10/10 Előzmény -greghouse-
(211/301)
Ahhoz képest hogy nem tetszett, elég magasan pontoztad ezt a filmet! :-)
Keló Scofield 2013 jan. 02. - 12:53:21
(210/301)
A. Hopkins legjobb filmje (szerintem), a "Vadon foglyai", ott is egy szép nõ gazdag férjét alakítja.
Keló Scofield 2013 jan. 02. - 12:50:00
(209/301)
Jók a színészek, de ilyesmi nem létezik.
10/10
***RS*** 2013 jan. 02. - 11:34:08 10/10
(208/301)
Szerintem is kiváló film volt.
Én azért érzek a történetben két-három-négy logikai bökkenõt.
1. Nem tudom mért volt biztos Crawford hogy Nunally nyomozót küldik ki a dráma színhelyére. Rendben hogy betelefonált és megbizonyosodott róla hogy bent lesz, de gondolom Los Angelesben több túsztárgyaló is van.
2. Nem tudhatta elõre biztosan hogy Nunally nyomozó is bent lesz a rendõrségi kihallgatáson. Ha nem lett volna bent, a kényszer alatt tett vallomás nem állta volna meg a helyét a Bíróságon.
3. Nem tudhatta elõre hogy Nunally rá fog támadni a bírósági tárgyaláson, így az agresszív személy vádja, aki rákényszerítette volna a beismerõ vallomást, nem állt volna meg. Egyébként is eléggé hihetetlen hogy nem készül hangfelvétel az elsõ kihallgatáson.
4. A végén mikor Beecham felfedezi a fegyverek egyezését, kicsit kevésnek tûnt az idõ, a végkifejletig. Ezután kellett elvégezni a ballisztikai vizsgálatot stb. Ráadásul akkor Willy már nem volt az Ügyészi Hivatal munkatársa, ha lehet hinni a felmondásának, tehát nem nyomozhatott volna tovább.

Ettõl eltekintve a film kiváló, mindenkinek ajánlható, aki szereti az ilyen filmeket. Sir Anthony Hopkins mintha negatív szereplõként alakította volna élete legjobb szerepeit. Ryan Goslingot eddig nem ismertem, de nagyon jól játszott, szinte érezni lehetett hogyan kerül egyre jobban az áldozat varázsának a hatása alá. Kiváló színész a többi filmjét is meg fogom nézni. A vers ami többeknek is nagyon tetszett szintén kiváló választás volt, köszönet annak aki beazonosította.
10/10
8/10
-greghouse- 2012 nov. 07. - 12:59:28 8/10
(207/301)
A bizonyítékkal kapcsolatban pontosan ez a félmondat hangzik el, mikor a nyomozó a kocsi ablakában mutatja a zacskót:
"Ismerek valakit a törvényszéki laborban..."
NEM lövedéket (golyót) kellett volna megtalálni, hanem a fegyvert. Ugyanis volt fegyver, és volt négy töltényhüvely, csakhogy a töltényhüvelyeket nem abból a fegyverbõl lõtték ki. Tehát a töltényHÜVELYEKET kellett volna meghamisítani, vagy megtalálni azt a fegyvert, amibõl kilõtték. Mivel azt mondta a nyomozó, hogy "elrejtettem a fûnyíróban" (késõbb a telefonban), ezért egy fegyvert rejtettek el a fünyyíróban, amibõl kilõttek valahol olyan töltényeket, amelyek hüvelyét éjjel mutatta a kocsiból a nyomozó. A laboros ismerete azért kell, hogy (a már bevitt, a helyszínen talált) hüvelyeket ezekre kicserélje, és megvan hozzá a nyomozó által eldugott fegyver is a fünyíróban. A golyók kicserélése ezekhez képest másodlagos, a fegyver és a hüvelyek összevetése volt az elsõ gond.

A szõke csajtól eredetileg azt vártam, hogy õ is a "terv" része lesz valahogy, dehát a világon semmi komoly dramaturgiai szerepe nem volt, azon kívül, hogy legyen egy jó nõ is a sztoriban.
8/10
-greghouse- 2012 nov. 06. - 23:25:35 8/10
(206/301)
alvóknak: nem veszítettetek sokat. Sir Anthonynak is lehet rossz filmje. Elég vontatott és kiszámítható.

SPOILER

Mi lett volna ha...de így lett megírva. Mi lett volna ha nem lesz öngyilkos a pasi és nem találják meg a revolverét? stb. Egyébként az igazi jó megoldás az lenne, ha szándékosan olyan precízen lõtte volna meg, hogy ne azonnal haljon meg, de ne is tudjon tanúskodni, mondjuk ennek a valószínûsége vetekszik az öttalálatoséval. De lehet olyan B terv is, hogy (valahogy, van magánnyomozója) tudja, hogy hamisítot bizonyítékot rejtett el a zsaru, és az esetleges elõkerülése esetén bedobja, hogy a vád bizonyítékot hamisított, mely esetben ismét el kell ejteni ellene a vádat. Simán jó B tervnek.

SPOILER VÉGE

De nem, nem érdemes ezért a filmért éjjeliõr szakmát választani...még fennmaradni sem nagyon.
hargitaiz 2012 nov. 06. - 22:16:33
(205/301)
Sablonos, közhelyes, az utolsó jelenetre pedig semmi szükség nem volt.
amigob 2012 nov. 06. - 09:37:49
(204/301)
Én is elaludtam tegnap. Mikor vetítik még?
6/10
pillangókisasszony 2012 nov. 05. - 23:29:44 6/10
(203/301)
Nekem csalódás.Dög unalom ez a film.Semmi nem történik.Nálam ez csak 6 pont.
8/10
-greghouse- 2012 nov. 05. - 23:29:07 8/10
(202/301)
Hát én nem tudom. Jó film, jobb mint az átlag, de csalódtam. Aki egy picit is ismeri az amerikai jogot...nem, még az sem kell, csak hogy elég krimit olvasson, annak szerintem az egész kiszámítható volt. A double jeopardy ötletét (ez még nem spoiler) már annyian felhasználták, hogy nem ezt vártam, hanem valami igazi csavart. Nem. Szokásos. A második harmadánál mikor az a bizonyos öngyilkosság történik, jött egy reklámszünet. Az alatt végig gondoltam Hopkins karaktere fejével, meg az amerikai jog/krimik valamelyest ismeretével, hogy mi lehet. Hát az lett. Az lett a meglepetés, hogy nem volt meglepetés.
...Namost lehet, hogy ha nincs reklám, és nincs idõm végig gondolni, hanem folyamatosan zajlik, nem jut eszembe - bár már az elején gyanakodtam rá, mondom, sokszor leírt dolog ez is, mint az ABC gyilkosságok ötlete - talán akkor nem jövök rá. Talán.
...Ha nem hiszitek, hát nem hiszitek, nekem mindegy, de a reklám alatt majdnem mindent "leírtam", mi fog történni (több változatban, de a vége a megoldás ugyanaz). És az volt. Nem minden kocka, minden mondat, de az volt ahogy én írtam volna meg.
Mondom, jobb mint az átlag, de nem dobtam tõle egy hátast. Jó. Iskolában az négyes, itt 10-bõl max. 8.