Persze, hogy téves:nem "Ennyit a 23/3-ról",
hanem "Ennyit a 2/3-ról"

sorry.
Látom, még nem voltál, pedig kiváncsi vagyok.

Itt folytatom:

Az alap az a hazugság, hogy 2/3-uk van.
A választási törvény olyan idétlen(még a most oktrojált elõtti is, sajna),
hogy még érdemi adatot se nagyon lehet kiolvasni az eredményekbõl,
jobb híján vegyük a legutóbbi OGy választás elsõ fordulójának listás adatait:

A választásra jogosultak 64.20%-a szavazott, ezeknek 52.73%-a a FideszKDNP-re,
16.67%-a a Jobbikra.
Két szorzás után: a két jobboldali pártra(FideszKDNP és Jobbik)
a szavazati joggal rendelkezõk 33.85%-a ill. 10.70%-a,
ez együtt a lehetséges szavazatok 44.55%-a. Kevesebb, mint 50%+1

Ennyit a 23/3-ról s a fülkeforradalomról.
Legitimitás probléma van. Ezt egyedül a hatalom önkorlátozásával lehet orvosolni
(ez a demokrácia pszichológiai sine qua non-ja:
itt eddig csak a Horn-kormány idején volt rá példa),
ehelyett, egy morál nélküli,nem különösebben intelligens,
gátlástalan ember irányításával demagóg voluntarizmus dívik.
Az lenne a csoda, ha ennyire silány alapokon nyugvó rezsim
nem aljas és/vagy buta személyeket, és aktusokat kultiválna.

Hogy „gyûlölet” és „megvetés” árad a soraimból? S ez ijesztõ?
Pedig, igen jámbor egy fazon vagyok.
Talán inkább az ijesztõ, hogy kimutatom, mennyire alja dologgal állunk szemben!

„értsük meg és fogadjuk el más ember nézõpontját” , ez lenne a demokrácia?
Talán ez valóban jellemzõ lehet egy demokráciára, amelyet éppen nem gyilkolnak.
Bár még egy olyanban is nagy kérdés, mit lehet kezdeni a demokrácia ellenségeivel,
nálunk Vona büszkén ki is jelentette, OV azt hazudja, hogy õ demokrata
(bár utóbb talán már nem is igyekszik), különben is ha megnézzük a cselekedeteit. . .

Elvi álláspontot kell találni:
vannak olyan egyének, akik nem képesek beilleszkedni a társadalomba, antiszociálisok,
ezek bûnözõk vagy betegek, ez eddig logikus. Hogy tovább? Tényleg nem tudom.

üdv

KedvesVinogradov,

„Fain innen egyébként a kilátás - szeretném, ha Te is élveznéd!”

Köszi az invitálást, de az nekem túl magasan lenne, ott már ritka a levegõ.

Egyébként tényleg, a hsz elején föltett költõi kérdéseid valóban költõiek,
azaz kevésbé finomkodva: szóvirágok konkrétum nélkül.
Mint ha tényleg valami sztratoszférába magasló elefáncsonttoronyból néznél le,
ahonnan már a valóság sem látszik.
Már csak ezért sem tudnám élfogadni az invitációt, nem csak a levegõ ritkulása miatt.

„(. . .) belsõ disszonanciát, amely az eszményekbõl kiábrándulva keletkezik,
s amely képessé tesz(. . . )”

Nem érzek ilyen disszonanciát, mert én nem ábrándultam ki az „eszményekbõl”,
különben sem hinném, hogy a disszonancia képessé tehet bárkit látni,
legfeljebb csak azt, hogy „a politika milyen gusztustalanul terít be mindent”.
Ez az átérzett disszonancia hatása, akkor inkább jobb, ha nemérzem.

Hiszen a politika általában(a közügyekkel való foglalkozás)
önmagában semmi gusztustalant nem produkál, az ember társadalomban él,
foglalkozik tehát annak ügyeivel, némelyek hivatás szerûen, ez így van rendjén.

Itt visszaköszön részedrõl valami „posztmodern” szemlélet,
amelyben én már a jó múltkor sem hittem.
Nem, nem minden izmus járatta le magát, legföljebb szélsõséges izmusok,
de még azok sem egyformán.
A demokratizmus pedig aztán egyáltalán nem, nevezzük inkább demokráciának.
Szerintem a természettudományok egzaktságával levezethetõ,
hogy ez az emberiség túlélésének az egyetlen záloga,evolúciós szükségszerûség
az evolúció nem korlátozódik a biológiai fajok fejlõdéstörténetére,
már az univerzum folyamataiban megjelenik és a társadalmak folyamataiban is hat:
az emberi történelem során)

A szóvirágok azért nem állják meg a helyüket,
mert nincsenek konkrétumok mögöttük: pl. mit gyárt a politikum-gyár?.

Látszólag konkrétabb további „szabadvers”:
„Miért csak X-tõl fog el az okádhatnék? Y-tõl vagy Z-tõl miért nem?
Õk legalább olyan mocskos játékot ûztek a demokráciával!”

Nem igaz, nem ûztek(egész pontosan:
egészen a mostani rezsimig egyik sem alkotmányozott erõbõl,
egyik sem torzította abszurddá a választási folyamatot,
egyik sem produkált olyan „állatorvosi lóábra” jelenséget,
mint a Klubrádió körüli mizéria,
vagy a BaltásGyilkos szélnek eresztése.
Egyetlen másik oldali politikust, vagy holdudvar- embert sem találsz,
aki túltesz Szíjártó aljasságán és/vagy butaságán.
(Csak azért említem õt, mert legutóbb rá hivatkoztam,
de bármelyikükkel be lehetne helyettesíteni).

Még folytatom.

Az elõzõ poszt Neked szól, Doktor! :)

Kedves Doktor!

Nem tudom, érzed-e azt a belsõ disszonanciát, amely az eszményekbõl kiábrándulva keletkezik, s amely képessé tesz minket látni: a politika milyen gusztustalanul terít be mindent?

Megdöbbentél már egyszer is azon, hogy a politikumgyár (ez az oldalaktól független intézmény!), hogyan okádja a szennyet, és hogy a kulája mindent beterít, elõbb vékony, majd mind vastagabb rétegeivel, mint az elszabadult olaj Kuvait sivatagait az Öböl-háború alatt?

Én láttam családokat a politikum miatt szétszakadni. Láttam elvakult embereket a politika miatt önkívületben, magukat megalázva és nevetségessé téve, asztalt csapkodni, saját kis dühük számára kiutat keresve legfelsõ testnyílásukon keresztül. Én láttam agent provocateur-öket és olyan ostobákat is, akikrõl a Rolls Frakció énekelt anno:

"Adj egy jelvényt a kisembernek,
És öt perc múlva nem ismer meg..."

Kicsit sem érzed, milyen gusztustalan ez az egész, a maga autentikus mivoltában?

Miért csak X-tõl fog el az okádhatnék? Y-tõl vagy Z-tõl miért nem? Õk legalább olyan mocskos játékot ûztek a demokráciával!

A demokráciával, amelyet a vallásodként, szent és sérthetetlen eszményedként kezelsz, átszellemült, negédes arccal elé terítve, mint egy kései Lotz Károly freskón, élted babérjait és szellemed gyümölcseit.

Egyébként, felvetésedre válaszolva, én is tudom, hogy nem szoktál mindig politikai tematikákban megnyilvánulni. De ha mégis szóba kerül a téma, néha olyan gyûlölet és a másként gondolkodóval szemben olyan megvetés árad a soraidból, hogy az legalább olyan ijesztõ, mint az amúgy a demokrácia írmagjával sem vádolható szélsõségesek megnyilvánulásai.

Engem csak ez zavar, semmi más.

Nem téged bántalak, mert te szemmel láthatólag okos és sokat látott ember vagy. Számomra a jelenség elfogadhatatlan, amely ilyen fokú gyûlöletet vált ki ember és ember között, legalapvetõbb viszonyulásait és kapcsolatait veszélyeztetve, megfosztva sok mindentõl, ami nélkül nem igazi élet az élet.

És, ha már itt tartunk, én SEM ÉRTEM. Nem értem, hogy a világnak, ennek a fucked, freaked és screwed up földi siralomvölgynek ez a mûködése miért nem háborít fel téged?

Az ideológiák leszerepeltek. A demokrácia is. Ó, de még mennyire!

"...tombol az önazonosság.
S közben távolról a jövõ szelei
Csak az alvadó vérszagot hozzák." - énekli Cseh Tamás a "Demokrácia" címû opuszában.

A fogalmakat lejáratták, kiüresítették - két dolog maradt meg e sötét korban is változatlannak.

Az egyik az ember és ember közötti, ilyen vagy olyan mértékben konstruktív interakció. Nevezzük - mert teszem azt Bergman is megteszi - szeretetnek. Kemény dió, nyálasnak is tûnik ilyet mondani - meg aztán mi a tököm az a szeretet?

Nem tudom mi az. De, hogy jobb, mint a gyûlölet, az biztos.

A másik az életünk valamiféle értelmének megtalálása és megélése - ez bármi lehet a világon. Csak rajtunk múlik, hogy mi lesz az.

Számomra ez a két minõség számít, én ezt a két dolgot figyelem egy emberben, igyekezve tárgyilagosan és preferenciáktól mentesen megítélni a dolgokat. (Ezt nem szeretik egyébként egy csomóan bennem, hogy nem tudnak rajtam fogást találni.)

Ami Téged illet: tetszik, hogy van bened spiritusz, meg engergia. Remélem, hogy a gyerekeid nevelésében, a családod fenntartásában és a munkád, a hobbid, a kedvteléseid terén is megjelenik ez. Az is tetszik, hogy nem nyugszol bele a táradalmi igazságtalanságokba. De, én mégis azt mondom, hogy, amennyire ez lehetséges, foszd meg magad ideológiáktól és vallásoktól.

Légy inkább tárgyilagos és kívülálló, mint elfogult. És lehet, hogy akkor valamit megértesz az én pozíciómból is.

A demokrácia elvileg arról szólna, hogy értsük meg és fogadjuk el más ember nézõpontját - de ez csak úgy mûködhet, ha ki tudsz lépni az ideológiai dimenziók meghatározottságából.

Szerinem elsõsorban emberek vagyunk. Ez jellemez és ez köt össze minket, mindenekelõtt és über alles - minden más, a nemzeti hovatartozástól a szexuális orientációig, a kedvenc ételektõl a hivatás választásáig, csak ez után jön.

Zengzetes jelszavak, álszent kinyilatkoztatások, intézményesült vallások, világbéke, Vatikán, Helsinki bizottság, világproletárjaiegyesüljetek ebben a dimenzióban már nem határoznak meg egyéneket.

Fain innen egyébként a kilátás - szeretném, ha Te is élveznéd!

Kedves Vinogradov,

„Gyanús vagy te nekem, Doktor!”
Megtisztelõ, de drProktor csak a nickem, még mielõtt egy az
errefelé alacsonyanszálló jótétlelkek közül belekötne.

Én is sokszor gyanús vagyok magamnak. S te Borvári uram, mire gyanakszol?

Ha tanár lennél, tiltakoznál a geocentrikus világkép ellen az iskolában?!
Még jó, hogy nem vagy tanár, nincs vele gondod. Persze,
ha pl nem földrajztanár lennél, akkor sem kellene tiltakoznod, igaz-e?
Legyen csak az a (földrajz)tanárok gondja, na jó!

Említetted, hogy huszonöt éves vagy, gondolom, nincs családod gyereked,
talán, ha még szülõ is lennél, remélhetnénk, hogy nem csak keresetlen
véleményed lenne, de tán meg is osztanád a társadalommal.

Hogy egyfolytában meg kell nyilvánulni politikailag, mert
„különben magatartása érthetetlen és furcsa”?
Én annyit jegyeztem meg, hogy NEM ÉRTEM. Ha ezt nagyon akarod,
akkor éppen ragozhatod így is.
Az, hogy „nem értem” azt jelenti elsõdlegesen, hogy nem tudom megmagyarázni,
állok elõtte, mint idegenszívû borjú a székely kapu elõtt.
Persze valóban ez esetben jól saccolod,
van még egy erkölcsi jellegû méltatlankodás is bennem.
Szerintem azonban nem több,mint mindenkiben, akinek van véleménye
(hiszen persze, hogy szeretné, ha meg tudna gyõzni másokat).

De talán egyoldalúságomat, hogy mindent elfedne bennem a politikum,
eltúlzod. Ha akarsz, utánanézhetsz akár e fórumon,
nem kizárólag politikus hsz-aim vannak, éppenséggel kérkedés nélkül említhetem,
hogy ezt a mostani topikot, bár a témája ok lehetne éles politikumra,
ami engem illet, differenciáltan kezeltem.

Valóban ad egy alaphangot a világnézetem, mentalitásom,
képzelj el, úgy, mint ha hívõ lennék(a nem közeli múltban gyakori volt,
hogy buzgó hívõk úton-útfélen hangot adtak az Úr dicséretének).
Az én vallásom a demokrácia, ez tán patetikusan hangzik,
de tényleg mindenrõl eszembe tud jutni, ha nem elsõre, akkor harmadikra.
Eredetileg én is „normális” voltam, a jelenlegi társadalmi helyzet befolyásolt,
hogy ilyen legyek. Adamsweet már pedzegette, hogy ami hiányzik,
az fölhívja magára a figyelmet. A hiányzó itt és most pl. a demokrácia.
Pl. az imént „fogadtam be” SzíjártóPétert az ATV-n, mit mondjak,
fölb…szta fejem rendesen, azt írod(igen hízelgõ, bár nem annak szánod),
„érzékeny” vagyok, ti. társadalmilag. Sztem nem kell ehhez túl nagy érzékenység,
s valóban NEM ÉRTEM, akinek annyija van(mint neked pl.) az hogy tûrheti,
ha hülyének nézik, én már azt is nehezen bírom, ha másokat hülyének néznek,
ráadásul, ha az „elkövetõ” pontosan nikhaj.
Ha a Föld légkörébõl folyamatosan el kezdene fogyni az oxigén,
biztos lennének, kik a jó levegõbõl csinálnának kultuszt.
Attól persze az oxigén szükségessége objektív tény maradna.
Így van ez a demokráciával is.
De így van ez az „írástudók felelõsségével” is.
Minden ember benne van a társadalomban, ha nem tetszik neki, akkor is.
Különösen az értelmiségiek, akik a fölhalmozott információból nagyobbat szakítottak.
Ha nem akarsz, akkor is hatsz és fontos vagy, hát miért nem áldozol rá figyelmet?

P.S. Kedvencem a Picasso kalandjai a politika mentes szakértõkrõl mindig eszembe jut,
amikor elromlik a villamosszék, s hívják Greget, az elektrisnt,
nem tudom, eredetiben mi a szöveg, de én azt a szinkront láttam,
amikor lelkesen berobban, s kérdi: „Hol a beteg?”,
egy marha nagy kart elforgat és azonnal óriási csattanással,
sercegéssel még nagyobb zárlat keletkezik.
Neki tök mindegy, hogy az egy villamos szék volt,
ugyanúgy szakértene egy karácsonyfaégõ esetén is.
Jó társaságban vagy a koncentráltanVégzemaDolgom hozzáállásoddal.
Greg jutott eszembe mindig TölgyessyPéterrõl is,
a magyar liberálisok efemer ikonjáról,
akinek briliáns elemzéseibõl nem véletlenül csak a morál és a pszichológia maradt ki.

Utálok sokat írni, de most már mindegy,
ha SzilágyiÁkossal kialakul a mondanivalóm, megkereslek, ha nem baj

üdv

Hát,
Talán Cocteau miatt az „enfant terrible” kifejezéshez én
méltatlannak érzem pártunkat&kormányunkat.
Ezzel hasonlóléppen vagyok, mint Medgyessy emlékezetes bemutatásával
a jobbikos fasiszta csürhének, a recipe ferrum jel
(lefele tartott hüvelyk a római gladiátorokat idézi,
az idõk folyamán ehhez még bátorság, férfias kiállás, kitartás ragadt hozzá,
hol vannak ettõl a mi repedt sarkú kis bunkó fasisztáink?)
A FizeSS az más, magam is átvettem tõled, az egész fórumon alkalmazom,
jobbos barátaink nagy gyönyörûségére
(de megjegyzem, hogy a két s-hang nagy betû, úgy az igazi!)

Szóval enfant terrible? Egy lófütty nekik, ezek még írni-olvasni se tudnak
(naná, hogy nmegtörték a jegyzõkönyv-vezetés évezredes kultúrhagyományát,
amire spec akár büszkék is lehetnének a hungarusok,
III. Béla a 12. században alakította ki a királyi kancelláriát,
ezt még a törökök se dobták szemétre, az osztrákok meg pláne nem,
de még a németes nácik vagy oroszos komcsiik sem.
Egyedül a tatárok, na ez a méltó asszociáció,
a turul kakas és udvara(baronfiudvar) számára.

Hát, én meg nagyon kevéssé hiszek az önmagát minden alkalommal nevetségesebbé tevõ Millában, a levitézlett Bajnaiban, a Helsiniki Bizottság kompetenciája meg aztán végképp nem az, amirõl én egy pillanatig is meg volnék gyõzõdve. A TASZ meg aztán egy abszolút elszigetelt történet, de amúgy is erõtlenek, mint a Domestos-szal nyakonöntött svábbogár (ez utóbbi hasonlat saját etológiai megfigyeléseimen alapul :) ).

Kerekasztalokban és szakértõi kormányokban sem hiszek - egyik sem mûködne nálunk pártatlanul. Eleve, a huszadik század nagy tanulsága, hogy nálunk semmi sem mûködik pártatlanul. Angliában teszem azt ez már a tizennyolcadik században is így volt - Hoggarth-nak nem is lett volna munkája enélkül. (Ajánlott videó: http://indavideo.hu/video/Csalas_es_csalodas :))



Száz éve egy Marczali Henrik nevû kiváló történészünk azzal a tanulsággal zárta népszerú "Magyar történetét", hogy Magyarországon minden változást csak felülrõl lehet kezdeményezni, és eleve minden lényeges pozitív változás elmúlt ezer esztendõnkben felülrõl indult, s így bontakozott ki - lefelé fejtvén ki jótékony hatását.

Természetesen ez így ebben a formában nem igaz - bármilyen kiváló és lelkiismeretes historikus is volt egyébként az emlegetett Marczali.

De ezt a következõ évszázad ékesen be is bizonyította.

Huszadik századi történelmünk azzal a tanulsággal szolgál, hogy ebben az országban csak akkor fog elindulni valami igazán mélyreható, ha a változások a mélyben is generálódnak.

Csak akkor jutunk ötrõl a hatra, ha ismét el fog kezdõdni valami, az 1918-ashoz, az 1945-1947-eshez, 1956-oshoz és 1987-1989-eshez hasonló organizáció. Ezekben a sûrû történeti csomópontokban ugyanis már megmutattuk, hogy tudunk és képesek vagyunk együtt cselekedni a változásokért, platformosodás és - úgymond - árokásás nélkül.

2012. után is csak tisztán alulról jövõ szervezõdéseknek lehet jövõje.

Ideológiák, pártprefrenciák nem mérgezhetnek egy ilyen folyamatot!

Az eddigiekbõl talán kiviláglik, hogy én egy megrögzötten "harmadik utas" ember vagyok, de eképpen is nagyon pesszimista. Nem tudom elképzelni, hogy ma le tudnak ülni egymással okos, jóképességû emberek, akik ehhez kellõ legitimációval is rendelkeznek és mindenfajta múltba- és köldöknézés nélkül, olyan új társadalmi szerzõdés alapjait tudnák megvetni, amely visszamenõleg is újból igazolná a sajnos idõközben már elhunyt Hubay Miklós író 1988-ban papírra vetett naplórészletének igazságát.

Õ írja ugyanis azt: nem tetszik neki, hogy sok külföldi lap úgy beszél a demokráciáról a ma még szocialista Kelet-közép európai államok kapcsán, mintha azt évtizedekig kellene tanulni, mint valamiféle iskolában s az ember a végén bizonyítványt kaphatna arról, hogy, na jól van, most már demokrata. Hubay megjegyzése: "Érdekes, hogy nekünk 1956-ban sem kellett tanulnunk a demokráciát: tizenegy nap elég volt arra, hogy megvalósítsuk."

A közelgõ 56-odik évforduló kapcsán, a jelenlegi viszonyok relációjában tõlem olyan távol érzik ez az egyébként mélységesen igaz és szépségesen õszinte megállapítás, mint Marczali száz éves históriai "végtanulsága."

Kedves adamnagysweetmovie!

Ha "nagyarészt még osztod is", akkor nem értem, hogy eddig min vitatkoztunk, hiszen most sem mondtam mást, mint nagyjából eddig. Nyilván lehetnek kisebb önellentmondásaim - mint bárki másnak, mondjuk Neked is - de alapvonalakban mostanság sem fogalmaztam másként, mint eddigelé.

Ami a feudális struktúrák velünk élését illeti, azzal kezdeném, hogy helyesebb volna talán inkább rendieknek neveznünk õket, hiszen itt nem egyes, egymástól független hûbéri láncok funkcionálnak, hanem az aktuális elitek saját, viszonylag belterjes érdekcsoportokat, pressure group-okat hoznak létre, amelyekbe nehéz bekerülni, viszont, aki már "benn van", az némileg több védettséget kap, mint bárki más, aki ezeken a körökön kívül próbál érvényesülni. Ez az államszocializmus idején sem volt másként. A Kádár-korban is ragyogóan, sõt, olajozottan mûködtek azok a hatalomtechnikai és érdekképviseleti formák - nem véletlen, hogy a nyolcvanas évek végén Lengyel Lászlóéktól Gyõri Béláékig mindenki "gerontokráciát" emlegetett a felsõ vezetés kapcsán.

Az elit alatti szinteken viszont, ez is tény, a Kádár-kor szociális téren sok tekintetben valóban igen fejlett ágazati politikát folytatott, s itt sok esetben igen magas szintje érvényesülhetett az esélyegyenlõségnek. Bár azért tegyük hozzá azt is, hogy akkoriban ez a rendszer elég logikátlanul mûködött, szóval azért messze nem volt fenékig tejfel, mint ahogy azt utólag sokan látni vagy láttatni szeretnék (sõt!).

Egyébként a kilencvenes és kétezres évtizedekbeli kapitalista struktúrák még bizonytalanabbak, lévén kevésbé ellenõrzöttek, kontrolláltabbak. Itt bárkinek bejöhet, de bárki nagyot is bukhat. Ugyan az állami hozzáállás e téren óriásit fejlõdött, de 2010-ben pl. még mindig egy helyben tötyörögtünk seregnyi szempontból.

Ezt Orbánék is sejtették, ezért próbálták a "Magyaroszág megújul" és hasonló szlogenekkel megnyerni maguknak a népet. Mert valóban szûkség lett volna gyökeres újraértelmezésére, újragondolására és újraformálására a magyar társadalomnak a rendszerváltás elsõ 20 éve után. Viszont sajnálatos módon valódi, de demokratikus és szociálisan érzékeny váltás helyett egyes területeken hibát hibára halmozó, másutt szándékosan destruáló, megint máshol kizárólag az új elit pozícióinak megtartására irányuló ágazati politika bontakozott ki, valódi, de rendkívül káros újításokkal.

Persze hazudnék, ha azt mondanám, hogy csak rossz dolgok történtek - aki így tesz, az elfogult ember. Pozitívumokra találunk példát az elmúlt év kormányzati politikájában is - de a negatívumok mellett mennyiségük eltörpül és elenyészik, következményeiket tekintve pedig egyértelmüen a rossz, hibás döntések lesznek a messzehordóbbak.

Ennek valószínûleg az is az egyik oka, hogy ez a kabinet minden eddiginél inkább az állam, a gazdaság, a társadalom és a közgondolkodás terén akar átfogó változásokat végrehajtani, mindezekkel elsõdlegesen saját, ezáltal természetesen egyre kevésbé demokratikus, legitimációját bebetonozva, s jellegükben, megjelenésükben nagyon idejétmúlt elvek alapján új, kevéssé mûködõképes szerkezeti formákba kényszerítve az egyéni törekvéseket.

Elfogult ember az, aki azt állítja, hogy önálló legitimációjuk bebetonozására, megtartására nem tett kísérletet az összes eddigi "demokratikus" kormányzat is a rendszerváltás óta, persze különbözõ intenzitással, hatásfokkal és következményekkel.

Ne felejtsük el, hogy a 2002 és 2010 közötti idõszak egyértelmûen a széthúzásról, a szétesettségrõl, meg arról szólt, hogy az eliteken belül "ezek" meg "azok" a fiúk többet szakítsanak, persze egymás tudtával és támogatásával.(Emlékezz vissza arra, amit a rendi jellegrõl és a pressure groupokról mondtam.)

Ugyanakkor egyik rossz horderejû intézkedés sem sértette magát az intézményrendszert - az institucionális alapok érintetlenek maradtak, és legalábbis 2008-ig elvegetáltak valamilyen szinten (utána már csak élõhalottként, de ez más kérdés).

Ám, akár az elõzõvel, akár az Antall-, Horn- vagy elsõ Orbán-adminisztrációval szemben, a most intézményesülõ rendszerben már valóban a demokratikus biztosítékok és fékek megõrzése a tét - ez országos horderejû ügy, amihez hozzátartozik alapvetõ szellemi és egyéb szabadságjogok megõrzése is. 2002 és 2010 között az összeomlás szélére került az államirányítás, de az instiucionális alapok bõven kibírták még ezt a nyomást. 2010 után, ostoba módon, éppen az egyetlen és utolsó kapaszkodót sikerült felszámolni, amelyre egy valóban reális változás kikristályosodott programját még építeni lehetett volna.

Na, ne ringassuk magunkat abban az illúzióban, hogy ma létezik Magyarországon olyan párterõ, amely ezt visszafordíthatná. Mindegyik, egytõl egyig, csak növeli a bajt, ahelyett, hogy csökkentené - nem beszélve a levitézlett csoportosulásokról és platformokról.

Egyedül a társadalmi önszervezõdés segíthetne, de ebben a dologban sajnálatos módon a Jobbik jár az élen. Ez a dolog tragédiája - hogy az alulról történõ önszervezõdés a magyar népet, nemzetet és kultúrát évszázadokon keresztül fenntartó, újabb és újabb kataklizmákon átsegítõ és az idõnként jelentkezõ hatalmi visszaélések erejét mindig tompító szilárdító szövete jut most ebek harmincadjára.

És akkor kérdem: ki fogja, úgymond, az általam korábban már használt kifejezéssel élve, "gatyába rázni" ezt a népet?

Kedves Doktor*!

Abban nem értek egyet mélyen tisztelt Veled, hogy mindenkinek minden kérdésben egyfolytában meg kell nyilvánulnia napi politikai szinten, mert különben magatartása érthetetlen és furcsa.

Bizarr felvetéseidre válaszolva:

Ha holnaptól a geocentrikus világképet akarják tanítani, akkor tanárként küzdök ellene.
Ha holnaptól a prezidenciális kormányformát vagy monarchikus államformát akarják bevezetni, akkor politikusként, politológusként, párt- vagy ideológiai szimpatizánsként teszem ugyanezt.

Ha Tõkés Anna vagyok, teszek egy-két epés megjegyzést a fennálló rend ellen (amelyekbõl az utókor minden érthet), de egyébként a saját szakmámra koncentrálok és ott próbálom a lehetõ legjobban végezni a dolgomat.

Ha te minden ellen akarsz tiltakozni egyszerre, tedd. Szíved joga. Örülök, hogy társadalmi szempontból ennyire érzékeny vagy és ennyire átlátod a politikum jelenlegi hazai folyamatait. De ne akard, hogy mindenki annyit foglalkozzon ezzel, mint te.**

Ha valóban létjogosultnak (már a szó is rossz!) tartasz tõled eltérõ véleményeket, akkor fogadd el, hogy a demokrácia nemcsak protestálásról és establishment-kritikáról szól. Tökös demokrata lehet az is, aki jól végzi a dolgát, és tesz arra, hogy holmi világi hatalmaknak errõl mi a véleménye.

Ami Szilágyi Ákost illeti, õ pedig esszéistaként írt egy nagyon fontos, három részes értekezést a rendszerváltás utáni Közép-Kelet Európáról, a vizualitás és az optikai médiumok által felettébb érdeklõdõ értelmiségiként. Aztán ezekben olyan következtetésekre jut, tisztán ezen az amúgy kevéssé tudományos alapon, amelyek mégis alapjaiban magyarázzák a szovjet érdekszféra összeomlásának megmagyarázhatatlannak tûnõ folyamatát.

Nem tudom, hogy ezzel kapcsolatban milyen rossz érzésed lehet, de örülök, ha ez az anyag számodra felettébb disturbing.

Zavarják csak a látómezõdet a tiéddel (vagy az általad elismert ideológiai kinyilatkoztatásokkal) nem megegyezõ vélemények.

Teher alatt nõ a pálma (is).

_______________________
*sic!
** Egyébként ezzel a "szólj hozzá mindig, minden körülmények között, minden napi politikai problémához, vagy eredj a fenébe" hozzáállással mostanában leginkább vén neomarxistáknál találkoztam. Egy "Ferenc-rendi" (értsd: szocdemül gyurcsányista) öregtõl hallottam a múltkor, hogy nem elég egy nénit átkísérni az utcán, de meg is kell neki magyarázni a zideológiát.
Gyanús vagy te nekem, Doktor! ;)

Kedves DrProktor!

Nem egyezik a véleményünk.

Szerintem fontos, hogy mindenkinek meglegyen a saját véleménye a dolgok állásáról, s a saját világképe, amibe bele tudja helyezni a dolgokat. Valami rendszer, lehetõleg minél egészségesebb és organikusabb, amelyet a fejében a világról kialakít. Ha ebbe belefér, hogy ideológiai szempontból nem határozza el magát (ld. pl. Szabó Ervin "Ideológia és pártfegyelem" c. tanulmányát, amelyet nem véletlenül nem forszíroztak az államszocializmus idején), akkor ezért nem csak, hogy senkit nem lehet elítélni, de egyenesen hibás magatartás az, amelynek az a célja, hogy bárki valamely neki tetszõ vagy nem tetszõ ideologikus preferencia irányába elkezdje toszogatni az illetõt, mondván, hogy valljon színt, mert különben elvtelen, szakmáját és hivatását elvégezni képtelen embernek kellene tartani õtet.

Ám ha mindez a napi politika terén történik, ahol már nem csak ideológiai prioritásokról, hanem egyenesen pártosság iránti puhatolódzásról van szó, s amikor ennek kapcsán ugyanezt a játékot ûzik egy emberrel, pláne, ha többen teszik, viszonylag hasonló gondolkodásúak, az már rendkívüli etikai kérdés. Mindenkinek a magánügye, hogy négy évenként kire szavaz le (erre találták ki a titkos szavazást a nyílt voksolással szemben!).

Amikor pedig egy egész társadalmat megfertõz ez a jelenség - és ez a kétezres évek második fele óta különösen így van nálunk - akkor az olyan társadalmi folyamatokat szül, amelyeket nem vagyok hajlandó elfogadni vagy szó nélkül tudomásul venni. Amikor politikai nézetkülönbségek emberi párkapcsolatokat, családokat, közösségeket, barátságokat számolnak fel, akkor ott valami nagyon nagy baj van.

A pártpolitikánál a legtöbb dolog sokkal fontosabb az életben - páldául a párkapcsolatok, a család, a közösségek és a barátságok. Rendszerek jöhetnek és mehetnek, de ezek nem változnak, fontosságuk nem csökken. Puszta pártpolitikáért felrúgni ezek bármelyikét óriási, számomra érthetetlen vétek.

Persze az ember persze néha rákényszerül, hogy kinyilvánítsa politikai alapállását, de ilyenkor is szebb és elegánsabb ezt "gyurcsánytakarodj!", meg "gázárjános" helyett úgy megtenni, ahogy mondjuk Tõkés Anna egy anekdota szerint, a sötét ötvenes években.

A fáma szerint ebben az idõszakban egyszer Várkonyi Zoltánnal utazott együtt valamelyik villamoson.

Várkonyi sajnálatos módon ebben az idõszakban beleesett Rákosiék csapdájába (nem kevés hasonlóan jelentõs szakemberrel és értelmiségivel együtt). Tõkésrõl pedig azt kell tudni, hogy mindig volt benne valami a pesti polgárnõ egészséges öntudatából (Darvas Szilárd óta pedig tudjuk, hogy a pesti nõ utálja a politikát!).

- Mondja, kedves - kérdezte könnyedén Várkonyitól - olvasta maga azt az új könyvet. Azt a... Hogyishívják? Tõkét?
Várkonyi meglepetésében szólni sem tudott, majd végül kibökte. - Természetesen igen. Miért, magának mi a véleménye róla?
- Én még nem olvastam. Csak azt szerettem volna tudni, hogy jó-e a vége? - szólt Tõkés Anna szellemes riposztja, amiben egy egész magatartásforma, világlátás benne volt. Persze csak bájosan ironikus formában.

Várkonyi késõbb "önkritikát" kényszerült gyakorolni, Tõkés Anna viszont soha. Õ nem politizált, így nem ment tévutakra sem.

A tanulság persze értelemszerûen nem az, hogy ne politizáljunk. Csak az, hogy sok fejfájást és fölösleges energiát megspórolhatunk vele, ha nem lovaljuk bele magunkat. S hogy nagyon csúnya dolog másokat "belelovaltatni".

Elõbbi hsz-emet neked szántam válaszul...

Hogy Bush nem méltó a republikánus párthoz? Hát azért én nem lennék annyira hú de büszke annak a pártnak az örökségére, bár kétségtelenül hordoz elévülhetetlen pozitívumokat is.


A Horthy-korszak kapcsán általad emlegetett legiimációs alap, társadalomkép vagy hûbérilánc-jelleg az Orbán-adminisztrációnak sem a sajátja. Ezek velünk élõ jelenségek, amelyek korábban születtek, és azóta sem tûntek el. A hûbérilánc jelleg például álalános jellemzõje a magyar társadalomnak, és egy idõben "uram-bátyám" viszony néven is futott. Mûködött az nagyon jól a Kádár-korban is, nem Horthy és nem is Orbán találmánya vagy privilégiuma.

Ami a kormányzó személyét illeti: sosem volt politikai "vezér"-e az országnak - hatalmi körök ültették a pozíciójába. Az, hogy fehér lovon bevonult Budapestre, csupán látszat volt. Médiaesemény. És - nicsak, jéééé - hát nem Tormay Cécile volt az, aki elébe vitte a nemzet asszonyainak jókívánságait?


Végezetül még néhány szó a demokratizmusról - nagyon fontos politikai elv, de nem a legfontosabb.

Putyin messze nem számolta fel a maguk teljességében a demokratikus kereteket - ezért nevezik a rendszerét félautoriternek. És, amennyiben nem számolta föl, a tekintetben érdekes módon, inkább sikerült "gatyába ráznia", mintsem további romlásba taszítania az országát. Ezért nem vagyok hajlandó teljes mértékben elítélni a rendszerét - mert vannak benne jól és széles társadalmi rétegek számára hatékonyan mûködõ intézmények és mechanizmusok, még ha legitimációjuk nem is teljesen demokratikus.

Putyint jogosan lehet bírálni minden antidemokratikus lépéséért, de ne felejtsük el, hogy Oroszországot visszahelyezte nagyhatalmi státuszába, és több tekintetben hatékony lépéseket foganatosított a lakosság szociális és anyagi biztonságának javításáért is. "Gatyába rázta" kicsit a dolgokat.

Az vesse rá az elsõ követ, aki jobban csinálná nála - pláne egy olyan despotikus struktúrában, mint az ottani.

Véleményem szerint egy ilyen berendezkedés egyébként még mindig jobb, mint amikor egy demokrácia a saját tehetetlenségi nyomatékától szenved.

(Szóval a legjobb félautoriter rendszerek igen is jobbak a legrosszabb demokráciáknál.)

Ilyen kifejezetten destruktív módon mûködõ struktúra volt Magyarországé a kilencvenes években, a weimari Németországé vagy az NSZK-é a hetvenes évek második felében, ilyen volt az ötvenes évek politikai váltógazdaságos Franciaországa, ilyen most az eladósodott Spanyolország és kb. egész Dél-Európa. Ha mondjuk most utóbbi országokban feltûnne egy Putyin-jellegû vezetõ, az sokkal hasznosabb lenne nekik, mintha egy példás demokrata kezdené el õket kormányozni (aki pillanatok alatt kudarcot vallana), s persze nyilvánvalóan sokkal jobb, mint ha szélsõséges erõk kerülnek hatalomra.

Magyarországnak ilyen emberre lett volna szûksége 2010-ben - aki kicsit "gatyába rázza" a dolgokat. Utána, egy megszilárdított alapra már érdemes lett volna teljes mértékben demokratikus felépítményt létrehozni. Sajnos azonban Orbánék folytatják, sõt, elképesztõ mértékben felgyorsítják a korábban beindult eróziót.

Hogy ne nézz a félautoriter rendszerek hívének, megemlíteném, hogy vannak országok és struktúrák ahol valóban adottak a lehetõségek a 100%-os demokráciához, s ahol végképpen nincs szûkség a dolgok "gatyába rázására". Skandináviában például jópár évtizede, a kilencvenes évek Nagy-Britanniájában vagy Csehországában, a kétezres évek Németországában, Svájcban kb. a XIV. század eleje óta vagy a hatvanas-hetvenes évek Olaszországában.

Az ilyen demokráciákban természetesen minden klappol: a viták tartalmasabbak és végigbeszéltebbek, a megoldások kiérleltebbek lesznek. Itt érvényesülhet a Kornai-i, meg Hankiss Eleméri meg ki tudja még miféle demokráciamodell, a demokratikus osztályharc-elmélete, és hasonló szépen hangzó nevû politológiai teóriák.

Lehet, hogy brutálisan õszinte voltam a demokráciába, mint valami utolsó idealista mentsvárba kapaszkodó korunkban - de ez az igazság. A társadalmak irányítása nem egyszerû feladat és nem lehet mindig 100%-osan demokratikus.

Néha szûkség van bizonyos mértékû autoritásra.

Az már más kérdés, hogy Putyin történeti feladatát elvégezte. Itt lenne az idõ, hogy más, demokratikusabb erõknek adja át helyét. Ám neki fejébe szállt a hatalom.

Ezért tartom valószínûnek, hogy, ami a félautoritással bíró vezetõk gyakori vétke, el fog menni kicsit jobban a diktátor irányába. S minél tovább marad a hatalomban, annál nagyobb veszélyt jelent az országára. Bár azért még lapátolnia kell, ha Orbánék szintjéig akarja növelni önnön veszélytényezõjét...

Látom, a "kriptofideszes"-sel megbántottalak.
Igazán sajnálom. Ráadásul meg kell jegyezzem, bármit,
aminek elnevezése "kripto"-val kezdõdik, nem tudok komolyan venni
(kriptokommunista, kriptofasiszta (?)).
A "kriptofideszes" mint kifejezés, hasonló röhejt indukál bennem,
mint pl. a "Világnemzeti népuralmista párt".
Szóval röviden szólva: Ne kapd föl as vizet, csak vicceltem!

Egy dolgot ezen a ponton komolyan gondolok:
El sem tudom képzelni, hogy bárki a szakmáját, hivatását, akár hobbiját
eredményesen,hatékonyan, mindenkit(önmagát is)kielégítõen ûzheti úgy,
hogy közben megpróbálja "eltartani a kisujját" az egész társadalmat érintõ
(mindenkinek a napi gyakorlatát, életét nagyon is befolyásoló)
(bel)politikával érintkezve.
Ez valami olyasmi, mint amit visszamemõleg az "írástudók felelõsségének" neveznek.
Ilyen értelemben valóban türelmetlen vagyok, bár elfogadom,
sok féle emberi mentalitás létjogosult, csak NEM ÉRTEM.

Csak tisztázzuk: Orbán és Putyin között óriási különbség van. Ráadásul én sosem állítottam, hogy Putyin demokrata, csak azt, hogy hozzá képest (olvasd el pl. a liberális Szilágyi Ákos lentebb említett esszéit, és ne próbáld ezt úgy eladni, mintha én találtam volna ki vagy ha bármi köze lenne az Orbán által a hazai rendszerváltásról állítottakhoz!) Jelcin vagy Gorbacsov egész egyszerûen nem az.

Nem avattam szentté Putyint, nem dícsértem az égbe - tárgyilagosan elemeztem a tevékenységét és megállapítottam, hogy Gorbihoz vagy Jelcinhez képest demokrata, így minden eddigi orosz politikushoz képest is az. Leírtam, hogy a rendszere despotikus, hogy gusztustalan módon számolt le az ellenségeivel, ugyanakkor azt is megemlítettem, hogy nagyon sokat cselekedett az ország prosperitása, gazdasági lehetõségeinek növeléséért. Ezt kár lenne tagadni - elemzések, szakértõk bizonyítják.

Putyin rendszere félautoriter, ahogy Orbáné is.

De ez még nem ok arra, hogy a kettõt összehasonlítsuk - és itz most nemcsak a nyilvánvaló aránytalanságokra gondolok az orosz és magyar viszonyok, politika, pártrendszer evidenciái és sajátságai tekintetében.

Orbán ugyanis, Putyinnal szemben semmilyen szociális érzékenységet nem tanusít, csak demagógiákkal képes fellépni e téren (vagy már azokkal sem). Többnyire az oligarchákkal sem számol le, inkább megyezik, lepaktál velük, természetesen saját elõnyeit növelve ezzel. Politikai kultúrája nagyobb, mint Putyiné, mégis óriási baklövéseket követ el, az országot nevetség vagy nemzetközi kritika célpontjává téve, míg Putyin óvatosabb és ügyeskedõbb, sokkal jobb diplomata. Viszont õ államcsõdtõl mentette meg Oroszországot és nem csak visszahozta az életbe, de tudatos fejlesztési politikával, különösen regionális szinten, jelentõs eredményeket ért el. Orbán visszafejleszti, lelépíti a régiókat és a regionális fejlesztéseket, és a 2002 és 2010 közötti idõszak kilátástalansága után végsõ bizonytalanságba taszította a lakosságot. Putyin sok nehézséggel, problémával nehezen tud mit kezdeni, de lényeges pontokon sikerült jelentõs és pozitív változásokat elõidéznie.

És továbbra sem értem, hogy mondjuk ifjabb Bush relációjában mennyivel jobb és országának pozícióit inkább elõremozdító politikusról beszélünk, mégis "lesunyizzuk" meg elküldögetjük a fenébe, holott ennél azért többet érdemelne.

Orbán és Putyin egyébként mindketten szinte semmit nem tettek a kultúráért, a közoktatásért, a felsõoktatásért, az esélyegyenlõségért, a szakszervezetekért, a foglalkoztatás új formáinak terjedéséért és még egy seregnyi dologért. De ezek sajnos általában jellemzik a félautoriter rendszereket, s ráadásul Putyin ezeknél sokkal pozitívabb dolgokat, Orbán sokkal jelentõsebb hibákat is elkövetett.

És igen: nem azonos a demokrácia-képünk. Hiszek a demokrácia jelentõsségében és fontosságában, de nem annyira, hogy valakit automatikusan elküldjek a fenébe, ha a lakosságért jobblétéért való cselekvése mellett mellett sajnálatos módon félautoriter rendszert épített ki. Ha azonban demokratikus szabadságjogok és szociális szempontok teljes negligálása is belejátszik a dologba, akkor érdemes haragudni valakire, mint pl. Orbánra.

Egyébként Orbánhoz bekeverni Horthy-t, legalább akkora baromság, mint Putyint. Már eleve egy félautoriter és egy autoriter rendszer óriási különbségekkel bír. De ráadásul teljesen mások voltak a körülmények, lehetõségek, egy más korszak díszletei közt zajlottak más események. És tegyük hozzá azt is, hogy Orbán vezére ennek a rendszernek, Horthy pedig - tessék már tudomásul venni - NEM VOLT VEZÉRE amannak. Erre írtam pl. hogy nagy bátorságra vall a dolog, és ez a bátorság bizony olyasféle, mely tudatlanságból szokott volt fakadni.

Remélem, ezúttal nem így van.

Kérlek mindkettõtöket, egy ilyen relatíve színvonalas vita után ne alázzátok meg magatokat ilyen hsz-ekkel!

Én kemény kritikusa vagyok a hazai politikának, oldalaktól függetlenül, csak az emberek sokszor nem értik meg, hogy szuverén módon gondolkodó valaki vagyok: belekapaszkodnak egy érvembe, és kihoznak valaminek. Voltam már egyházellenes, ateista, vallásos hülye, globalista, nacionalisa, Fideszes, LMP-s, MSZP-s, meg tököm tudja, még mi...

Most éppen kriptofideszes, SÕT Jobbikos...

Magyarországon ezzel bûntetjük azt, akinek szuverén, ámde vállalható véleménye van, ráadásul azt ki is nyilvánítja? DEMOKRATA létünkre?

Mert jelentem: én nem vagyok nagy híve ennek a gyakorlatnak!

És utálom azt is, hogy aktuálpolitizálnom kell, hogy bizonyítsam, hogy nincs közöm ehhez vagy ahhoz a párthoz. Most kezdjem el csesztetni Orbánék szerencsétlenekdéseit, hülyeségeit, hibáit és bûneit, csak azért, hogy igazoljam, hogy nem vagyok KRIPTOFIDESZES??

Egyáltalán miért kell nekem igazolnom bármit is?

Pláne, hogy ti mellesleg annyival sem tiszteltek meg, hogy teljes egészében elolvassáok a hsz-eimet Hogy megnézitek. Hogy értelmezitek. Hogy nem írtok olyasmit, amit én nem írtam, vagy amit egy kauzális problémakör részeként emlegettem.

Kérlek benneteket, legyetek egy percre valóban demokraták és demokratához méltóan dolgozzátok fel az általam leírtakat.

Meglehet, hogy igazad van és Vinograsov tkp. "krptofideszes",
eddig azt tapasztaltam, hogy kerüli a poitikát.
Persze ez a kerülés igazából semmire sem utal.
Egyébként kifejezetten ambicionálom, hogy gyszer találjak valakit,
akivel lehet vitatkozni, és aki nyílt sisakkakl vállalja, hogy orbánista,
ilyen állatot még nem tapasztaltam, ez olyan,
mint a zsiráf annak a kínai császának

Kedves Borvári
Nem haragszol, ha a nicked megprbálom lefordítani?
Elõször is köszönöm az információt. SzilágyiÁkost igen kedvelem,
bár eddig még sose gondoltam tótumfaktumnak.
Úgy tudom a filmvilág meghtalálható a neten.
Megkeresem.
A hozzászólásod fölvetéseire most csak átabotában válaszolnék:
1.Szerinted Gorbacsov csak látszólag adott többet, ui.a reményt.
Szerintem a „remény” eleve látszat, már a arra keletkezik, vagy semmire.
Ez önellentmondás, s az a tény, hogy elkövetted, mutatja,
hogy valószínûleg gyökeresen eltér a szemléletünk.
Gorbacsov átmentette volna a hatalmát?(A vagyonát nem menthette át,
esetleg az újkori eredeti fölhalmozásból mohón vette ki a részét?).
Nem tudom, de most néztem utána, a Wikipediia szerint, jelenleg Amerikában él.
Nem tudok hozzászólni a hatalomátmentéshez, nem igen használta ki az átmentettet,
ha otthagyta az egész szemétdombot.
Arról én igazán nem tudok, hogy esetleg a családja( rokonai) részese–e
az orosz oligarchiának, milliárdosoknak. Azt tudom, hogy ilynek vannak ott.
Gondolod, hogy azok jobban megérdem(li/elné)k a mulliárdos vagyonokat, mint Gorbi?
Én nem úgy gondolom.
2.Hogy meg volt szervezve a „demokratikus átmenetnek álcázott folyamat”?
Na, de elõször is a folyamat békés volt, ez nem „álca”
(vesd össze az általam említett „Bunker” és „Bukás” filmmel).
Ha te nem tartod valójában demokratikusnak, ezzel is önellentmondsz,
hiszen ennek az áldemokratikus fordulatnak lett terméke Putyinod(boccs,
de ez olyan jól „hangzik”).
3.Milyen remek megoldás lett volna tán embermillióknak(ami talán még fontosabb,
az emberiségnek), ha a Bunker és Bukás filmek tárgyát képezõ „átmenet” is
ilyen „ügyesen” meg lett volna szervezve.
Nekem semmi kifogásom a „globalizáció” ellen:
az emberiség(faj) továbbélése érdekében kialakuló evolúciós jelenség
(ezt már a mi Mikinkkel megtárgyaltuk az „a tét” topikon).
Valami fajta ellenszenvvel emlegeted a „nemzetközi fölhatalmazást”,
Gorbi,Jelcin sõt Antall esetében is.
Ugyanakkor kijelented, nem vagy híve összeesküvés elméleteknek.
Ez nem ellenmtmondás?

4.Szerinted, Gorbi azt mondta, amit hallani akartak tõle.
Ez hibája, vagy bûne? Jézus is azt mondta, pláne, amikor már hívei lettek,
amikor már elvárások keletkeztek
Vicces, ha megkapirgálnánk, ugyanez állhatna Marxra, Freudra, Darwinra, Einsteinre.
Ezeket emlegettem, részben köszönet, hogy nem tekintetted e neveket
földobott magas labdának, más részt furcsa, hogy se nem tiltakoztál, se nem. . .

4/a. Nagyon sokan örülnének, ha pl. Orbán is azt mondaná, amit várnak tõle.
(persze nem a beetetett hívei)

Kedves drProktor!

Sommás véleményem az, hogy Gorbacsov azért lett annyira népszerû, mert azt mondta, amit hallani akartak tõle. Így nem meglepõ, hogy neked is tetszik az, ami elhangzottak olyan dolgok, amelyek a létezõ szocializmus keretei között egyszerûen elképzelhetetlennek tûntek. Sokan már egy emberibb hangnak és kormányzati gyakorlatnak is örülek volna, de Gorbacsov ennél sokkal többet adott(látszólag): reményt az újrakezdéshez.

A valóság azonban egészen más volt: a szovjet hatalom néhány akkori prominense a szó szoros értelmében átmentette a hatalmat (köztük a roppant szimatikus Gorbi), egy demokratikus átmenetnek álcázott folyamat leple alatt. Persze, hogy Jelcin demokratikus legitimációt kapott, ebben mi a meglepõ? Hiszen eladták Gorbacsov ellenségének, ellentétének, új, friss, energikus vezetõnek, aki gyõzelmet arat a volt rendszer tankjai felett. Ez a média egyik elsõ gyõzelme volt Kelet-Európában a tények felett. Azóta sokkal többet kaptunk az arcunkba, csak gyõzzük még erõvel!

Jelcint és Gorbacsovot egyaránt nemzetközi felhatalmazás predesztinálta arra a feladatra, amit elvégzett, jobban mondva arra a színjátékra, amit eljátszott. Ahogy Antall sem lett volna pl. olyan bátor, hogy elsõként lépjen ki a varsói szerzõdés tagállamai közül, ha nem hasonló nemzetközi felhatalmazást kap. Ugye te sem gondolod komolyan, hogy a szovjet hatalmi berendezkedés és empórium összeomlott volna, ha nem a régi és új hatalom közti, megszervezett, pontosan kivitelezett színjáték dramaturgiai utasításai szerint zajlik minden? Nem akarok összeesküvéselmélet-gyártó lenni, de nem véletlen, hgoy erre néhgányan már akkor is felhívták a figyelmet az orosz értelmiségbõl.

Az emlegetett cikksorozat a Filmvilágból való és Szilágyi Ákos követte el. Folytatásos történelem a címe és 1991. december, illetve 1991. decemberi, illetve 1992. januári és áprilisi számában. Különösen ajánlom szíves figyelmedbe a "Tévé-Borisz és videó-Misa" címû fejezetet.

Egyébként még egy kitétel: Putyin tesz ugyanarra a nemzetközi hatalmi megegyezésre, a saját útját járva, a saját törvényei szerint, amely a "Gorbacsov-" és "Jelcin-jelenséget" teremtette. Elképzelheõ, hogy õ ezért ennyire "gonosz", meg "antidemokrata", meg "diktatórikus" vezetõ?

Tudom, hogy sokan gyártanak idióta összeesküvéselméleteket manapság, de merengjünk el azért egy pillanatra a kérdésen...

Hát Gorbacsovval a következõképpen áll a helyzet.
A 80-as évek elsõ felében külföldön terültem el, egy kutatóintézetben,
messzirõl figyeltük mi magyarok az eseményeket ámulva.
Mint afféle természettudományos dolgozó arra hajlottam,
hogy ha a komcsikban egy pici tisztesség lenne,
akkor szépen elõállnának és ilyesmit mondanának:
„nagy kísérletbe kezdtünk kb 70éve, mostanra be kell látnunk,
hogy nem jártunk sikerrel,a kísérletezést ezzel befejezzük,
bocsássatok meg emberek s tartsatok meg jó emlékezetetekben".
Én is, a többiek is itt nõttünk föl a létezõ szocializmusban,
ez az elképzelés eretnek vágyálomnak tûnt,amire egy általunk,
tapasztalat alapján elgondolható kommunista vezetõ a büdös életbe nem lesz hajlandó,
nagyjából, mint ha a római pápa lakodalmát akartuk volna megtekinteni
(sajna még pregnánsabb példa: Orbán bejelentené, hogy szte Matolcsy hülye és azonnal kirúgja,
bocsánatot kér nyilvánosan az egész nemzettõl s minden ellenkezõjébe fordul.
Mit tesz’sten, szinte egy az egyben így zajlott le, ahogy elképzeltem.
És ez Gorbacsovnak köszönhetõ.
Gondolom, ismered a Bunker és a Bukás címû filmeket is,
az egyik önkényuralmi rendszer úgy ért véget, a másik így.
Többek között ezért nem lehet õket azonos mércével mérni,
ha mitugrász pártunk&kormányunk vért pisil az igyekezettõl, akkor se.
Szerintem ez Gorbacsovtól egészen egyszerûen fantasztikus teljesítmény volt,
Jézushoz, Marxhoz (Freudhoz, Darwinhoz, Ensteinhez) mérhetõ jelentõségû tett.
Azt elismerem, hogy az orosz napi politikával, s legújabb kori rörténelemmel
nem tartok lépést, semmit nem tudok arról, hogy Jelcin hogy került Gorbi helyére,
azt gondoltam volna eddig, hogy választások voltak.
Úgy, hogy kifejezetten kíváncsi vagyok, hogy milyen forrást ajánlasz.
Kérlek, ne feledkezz meg róla.