10/10
lumiere 2009 okt. 18. - 21:53:24 10/10 Előzmény Vinogradov
(127/1027)
Teljesen egyetértek mindazzal, amit leírtál.

SPOILER!!!!!!


Én is nemrég fejeztem be a 2. évadot. Viszont egy dolog nagyon furcsa volt, nemtom kinek mi errõl a véleménye. Az én nagyon nagy sajnálatomra is, Godric-nak távoznia kellett, és az ott nekem olyan furcsa volt, mármint a vámpír "államberendezkedés" miatt. Akkor még ugye nem szerepelt a Királynõ (aki egyébként tényleg zseniális), csak szó volt róla, meg hogy Godric is lehetett volna Király, és én valahogy úgy képzeltem, hogy õ áll mindenekfölött, és õ ítélkezik is ezáltal, fõleg ilyen nagy horderejû dolgokban. De nem, hanem ott volt a TV-s nõ, aki gyakorlatilag halálra ítélte Godricot, aki nem mellesleg 2000 éves, és hát mint láttuk eléggé bölcs is, és nem mellesleg a világbéke híve, szal ez sztem többet nyomott a latban, mint az, hogy egy öngyilkos merénylõ miatt meghalt egy csomó vámpír, amirõl nem is tehetett, ha úgy nézzük. Értettem én annak a nõnek az érveit, de sztem nem kellett volna meghalnia. Na de a lényeg, hogy akkor ezek szerint úgy kell elképzelni a vámpír "államot", mitha ilyen kettõs fejedelemség lenne: vagyis van a szakrális hatalom, amelyet a Királynõ testesít meg (kíváncsi vagyok, miért árultat V-t), és van a világi, politikai hatalom, amit meg a TV-s nõ testesít meg, aki nem mellesleg a Királynõ megkérdezése nélkül halálba küld egy 2000 ezer éves vámpírt, amibõl ugye nem futkos olyan sok a filmben. Még akkor is ha, Godric valahol maga is elismerte a hibáját...Szal nekem ez olyan következetlen...

A végét illetõen pedig nekem pl. eszembe sem jutott, hogy a Napfényesek rabolták el Bill-t. Persze ezüst láncot raktak rá, és az nagyon rájuk jellemzõ, és valszeg lehet, hogy õk, de nekem pl. rögtön az jutott eszembe, hogy Eric bízott meg valakit vele. Bár õ utálja az embereket, vámpír meg nem nagyon fogna meg egy ezüst láncot. De lehet, hogy egy jelenleg teljesen ismeretlen szál miatt rabolták el, de nagyon kíváncsi vagyok.

Nemtom már ki írta azt, hogy kicsit szánalmas volt ez a házasság dolog, hát nekem is, már csak azért is mert úgy jött le az egész, hogy ez Bill egy ilyen kétségbeesett lépése volt, hogy el ne veszítse Sookie-t Eric miatt. Nem kétlem, hogy szereti, de nyilván nem ilyen hirtelen cselekedett volna, ha teljesen biztos abban, hogy Sookie nem hagyná el.

Lorena-t meg kihagyhatták volna, nagyon szánalmas és idegesítõ volt...



!!!!!!!!!!!!!!!!!!SPOILER VÉGE!!!!!!!!!!!!!!!!!

Tényleg jó kis évad volt, úgyhogy ajánlom!Részemrõl 10-es még az utolsó részek vontatottsága ellenére is (remélem ez nem volt spoiler).
10/10
lumiere 2009 okt. 16. - 23:01:50 10/10 Előzmény Vinogradov
(126/1027)
Én most nézem a 7 .részt, de felidegesített ez a Lorena...ronda is, idegesítõ is...!!!wááá
d.balazs 2009 okt. 14. - 11:41:30 Előzmény weidike
(125/1027)
nem tudom sajnos, viszont engem is érdekelne.... amúgy az hbo facebook csoportján kint vannak ilyen infók is, de még ott sem láttam
http://www.facebook.com/pages/HBO-Magyarorszag/162974440836?ref=sgm
Vinogradov 2009 okt. 10. - 16:30:55
(124/1027)
Na, be is fejeztem az idei True Blood-maratont.

Hát...

Összességében továbbra is fenntartom, hogy nagyon jó évad volt - de az utolsó négy-öt részben azért felmerültek ilyen-olyan méretû problémák.

SPOILER

Számomra a csúcspont minden tekintetben a 2x07 közepe volt: ott olyan szépen összecsúsztak és klappoltak a dolgok, hogy kívánni sem lehetett volna jobbat évadzáró cliffhangernek - ehhez képest még azt az epizódot sem ez zárta le.

Ehhez viszonyítva az évad csúcskomfliktusát egy egyértelmûen mellékszálnak számító helyzet - aminek nem mellesleg csak igen erõltetetten volt köze a vámpírokhoz - a Myriam-féle komfliktus zárta le, majd az utolsó tíz percben végképp sikerült mindent tönkrevágni Eggs, no meg a hihetetlenül, fájdalmasan közhelyes: "Sookie Stackhouse, hozzám jönnél feleségül?" címû poén lelövésével.

Azt hittem ordítok, mert nem hittem volna, hogy pont az évad végére, ráadásul ennyire látványosan fogy el a muníció...

Na nem baj, Billt elrabolták a végén, úgyhogy legalább egy soványka kis cliffhanger maradt rágódnivalónak a következõ évad kezdetéig - egyébként, vagy legalábbis gondolom, a Fellowship of the Sun-os gyerekek lehettek, akik ezüstláncot vetettek a jó Billy Compton nyakába.

Néhány logikátlanságot leszámítva még egyetlen problémám akadt a második évaddal: bár nem olvastam a könyvet, így nem tudom, hogy ott hogyan zajlanak az események, de tény, hogy sokkal jobb lett volna, ha a közepét valamiféleképpen a végére helyezik, mert ezt a Miryam-féle szálat az elõbb emlegetett hibák mellett még nagyon el is húzták - talán a kilencedik vagy tizedik rész volt az, ami gyakorlatilag csak arról szólt, hogy Sam-et üldözik a félzombik, meg, hogy Tarát megpróbálják megtisztítani a sötétségtõl.

Na itt kezdett egy kicsit sok lenni a dolog - a következõ két részben meg végképp elegem lett a meztelenül rohangáló idiótákból - teljesen érdektelen és elnyújtott részletek szóltak a szétcsúszott és bebabonázott városlakókról.

Na, ennyit a rossz dolgokról.

Ami a leginkább tetszett: az egész vámpíros szál továbbvitele, végig (kivéve, hogy olyan kurtán-furcsán lett elvarrva a Fellowship of the Sun-os szálnak - gondolom, természeesen még lesz róluk egy-két szó a következõ évad(ok)ban).

Bírtam, ahogy kinyílt Sookie számára a világ Dallasban: találkozott az övéhez hasonló vámpír-ember kapcsolattal (ezt is hihetetlenül jó párbeszédek tarkították), kedveltem Godrickot is, és õszinténszólva sajnáltam, hogy ilyen hamar kellett távoznia, végül, nagy örömömre Erick karakterét is egy kicsit közelebb hozták - de a csúcs számomra a lousianai vámpírkirálynõ volt (tudtam, hogy lehet még kicsit dobni azon az eyecandyn, ami már eddig sem volt akármilyen mennyiségû, de Evan Rachel Woods felbukkanása nem várt ajándék volt számomra a vége felé kicsit leülõ évad egyik slusszpoénjaként).

Nagyon bejöttek a flashbackek is Eric és Godrick vikinges visszajátszásától kezdve Bill és "teremtõje" huszas évekbeli pajzánkodásaiig.

S ha már megemlítettem, hogy sajnálom Godrick kiírását, hát legalább annyira Daphnéét is (és nem csak azért, mert Ashley Jones is olyan rettentõen eyecandy).

Bár végig tetszett Myriam karaktere is, és a köré fonódó légkör titokzatossága, no meg a végén a probléma megoldása, talán nem kellett volna ennyi idõt szánni rá az évad során.

Az övé ugyanis csak egy mellékszálat jelent a vámpírokéhoz képest, akik, remélem, nagyon aktivizálják magukat a következõ évadra, mert most már tényleg szertnék látni egy kis human-vampire fightingot - igencsak felspanoltak ugyanis ebben a tekintetben azzal, hogy az évad közepén folyton elhangzott mások és mások szájából: hamarosan háború lesz.

SPOILER VÉGE


Összességében tehát nagyon jó évadott láthattunk, nagyon jó párbeszédekkel, de túlhúzott utolsó negyeddel és nem a legmegfelelõbb módon építkezõ dramaturgiával.

Bár most már inkább csak azt mondanám, hogy az EGYIK legjobb dolog, amit a vámpír-témából valaha bárkinek is sikerült kihoznia, de azért a végére még mindig megúszta egy

8.65/10-es

értékeléssel.


Csak így tovább Alan Ball!
Vinogradov 2009 okt. 09. - 21:30:32
(123/1027)
Most darálom a sorozat második évadát és pont a közepén tartok: hát ez vmi hihetetlen!

Nem tudom, hogy a könyvek milyenek, mert nem olvastam õket, mindenesetre ez a fél évad eddig a legjobb dolog, ami valaha vámpírtémában született.


SPOILER

Kb. az elsõ résznek attól a WTF pillanatától, mikoron a borostás La Fayette felbukkan bezárva egy pincébe, Eric és Bill múltjának mind inkább részletekbe menõ flashback-jein át egészen a mükénei bikaisten (na ez a párhuzam intellektuálisan is nagyon ott van) maszkjában bacchanáliákat csapó Myriamig, és persze az egész szektás õrültségig (külön poén Jason gyors emelkedése a mozgalmon belül), ez az egész izé gyakorlatilag tökéletes...

És közben még becsempésztek egy egész eredeti tini-szálat is (ez esetben Jessica sztorijára gondolok), no meg a szokásos déli provincializmus és egyházi babonaság elleni fellépést, amit már az elsõ évadban is nagyon jól nyomtak.

Az eyecandy-faktor hihetetlen, szédületes megnövekedése (legalábbis férfiszemmel) hihetetlen...

SPOILER VÉGE


Írtózatosan bírom ezt az évadot - ehhez képest az elsõben gyakorlatilag szinte semmi nem történt (nem véletlen, hogy az egész dolog kezdetén a széria inkább emlékeztett valami soft-pornóra, mint vmi komolyabb vámpíros izére).

És mostanra?

Gyakorlatilag még az olyan igényesebb produktumokat is túlszárnyalva, mint a Moonlight (ami azért, valljuk be, vámpír-téren nem könnyû) a tini-vámpír áradat kétségbeejtõ rózsaszínen fortyogó mocsarából egyedül ez a sorozat emelkedik ki toronymagasan, mint az igényes high-concept vámpírsorozat alfája és omegája...

Errõl nem lehet beszélni, ezt látni kell!


Az évad nálam eddig

8.95/10-et

simán vitt
10/10
weidike 2009 okt. 06. - 21:11:50 10/10
(122/1027)
Valaki nem tudja, hogy mikor lesz a 2. évad az HBO-n vagy le maradtam?
6/10
offtopic
damienisback 2009 szept. 13. - 18:06:58 6/10
(121/1027)
nem akartalak jobban megalázni, azért nem válaszoltam a többi dologra a kommentedben, de ha akarod, hát legyen. ha szerinted komolyan gondoltam, amit a 142-es kommentben írtam, akkor az nem az én szegénységi bizonyítványom. a többire meg már válaszoltam korábban, csak nem bírod felfogni.
a szökés elsõ két évada teljesen rendben van és ha a lost nem tudott lekötni, akkor valószínûleg képtelen vagy élvezni, hogy nem bambán kell magad elé bámulni 45 percen keresztül, hanem gondolkodhatsz is pár dolgon. és úgy kapcsolódnak a true bloodhoz, hogy mindegyik normális sorozat, nem a magyar "piacra" készített szemét.
te hoztad fel, hogy: "Sokkal több történik benne, mint más sorozatokban, már nem azért.", úgyhogy ne picsogj nekem...
6/10
offtopic
damienisback 2009 szept. 13. - 00:01:48 6/10
(120/1027)
na lol. szerinted az angel és a született feleségek a nézhetõ amerikai sorozatok? a szökés elsõ két évada még bõven jó volt, a lostban is zajlott az élet, aztán dexter, weeds és még sorolhatnám.
és látom még mindig nem sikerült megértened, hogy nem azzal van bajom, hogy szerinted ez egy 10/10-es sorozat...
9/10
Lasagne 2009 szept. 10. - 21:21:14 9/10 Előzmény damienisback
(119/1027)
Talán!Gondoltam, hogy így gondolod magadról. Akkor már ketten vagyunk...
6/10
offtopic
damienisback 2009 szept. 10. - 09:22:07 6/10
(118/1027)
feltételezem, hogy ezt nekem címezted, csak nem sikerült megtalálni a válasz feliratot.
nem, én nem szoktam, mert majdnem tökéletes vagyok...
9/10
Lasagne 2009 szept. 10. - 08:50:36 9/10
(117/1027)
miért te nem szoktál?!ehh...
6/10
offtopic
damienisback 2009 szept. 06. - 20:08:30 6/10
(116/1027)
nem szeretem, ha valaki hülyeségeket ír...
10/10
yoshitamagotchi 2009 szept. 06. - 18:49:40 10/10
(115/1027)
úrsiten, eric egy isten, imádom :D
5/10
offtopic
weakmind 2009 szept. 05. - 19:21:15 5/10
(114/1027)
Egyértelmûen lassan mennek benne az események a többi sorozathoz képest, nemtudom miket nézel ha ezt nem látod (nekem a barátok közthöz viszonyítani eszembe se jutott amíg te nem mondtad, lehet hogy itt egy kis öngólt rúgtál?:). És ebbõl pont hogy az következik, hogy ha egy héten nem ülök le akkor NEM maradok le sokról, éppen ez itt a hiba. Az, hogy már több mint egy évada húzzák ugyanazt a témát unalmassá teszi a dolgot, nem pedig izgalmassá. Ez a feszültség fokozás amit mondasz ilyen hosszú ideig már rég túlzás.
Mellesleg nem épelméjû dolog bárkibe belekötni azzal hogy minek nézi ha nem tetszik neki.:) Az üzenõfal arra való hogy odaírja az ember a véleményét, akár jó akár rossz. Ha kötelezõen csak pozitívat lehetne, nem is lenne értelme.
9/10
Lasagne 2009 szept. 04. - 20:20:07 9/10
(113/1027)
mondjuk az a fura ebben a Maryannos dologban, hogy

SPOILER 2*11

Szóval a királynõ mondta, hogy nem lehet megölni. Aztán utána valami olyanról beszélt, hogy amikor megidézik azt az istent akkor lesz egy pillanat amikor védtelen lesz. Na és akkor kell majd közbelépniük.
6/10
offtopic
damienisback 2009 szept. 04. - 16:21:08 6/10
(112/1027)
"A Barátok közthöz azért hasonlítom, mert az a nagy magyar elvárás."

és? a true bloodot a retek klubnak vagy a tv kettõnek készítik? nem. akkor talán a többi amerikai sorozathoz kellene hasonlítani és akkor máris nem írnál akkora hülyeséget, hogy: "Sokkal több történik benne, mint más sorozatokban, már nem azért."...

"Amúgy mi a fenének nézed a True Bloodot, ha nem tetszik okostojás?"

ki mondta, hogy nem tetszik? szerinted a 6 pont egyenlõ azzal, hogy unalmas szutyok?
6/10
damienisback 2009 szept. 04. - 12:27:40 6/10
(111/1027)
"Sokkal több történik benne, mint más sorozatokban, már nem azért."

khm, talán nem a barátok közthöz kellene hasonlítani. már az elsõ évad is vontatott volt, a másodikban pedig még kevesebb olyan rész van, amire azt mondanám, hogy: na, ez igen...
offtopic
Les 2009 szept. 04. - 11:57:31
(110/1027)
SPOILER

Szerintem Sookie legyõzi. Talán, remélem. :)

SPOILER VÉGE
offtopic
Les 2009 szept. 02. - 21:36:45
(109/1027)
Gondolod? Én nem tudom. :)
offtopic
Les 2009 szept. 02. - 20:28:55
(108/1027)
2x10. és 11. rész nagyon jó volt, nagyon izgalmas volt, várom az utolsó részt! Sokára lesz még.

Megnéztem az imdb-t, és az utolsó rész szeptember 13-án bemutatják.

+++SPOILER+++

Nagyon jó, Sookie új képessége, valami energikus gömb?
Komolyan mondom kb. tíz képessége lesz. Aztán Istennõ lesz. :D
Mi van a fészekben? Valami új állat lesz? Sárkány?

+++SPOILER VÉGE+++


Legyen már, nem tudok megvárni az utolsó részt!