Maradva a hasonlatnál: ha valaki rádtámad egy késsel, és akkor valami szerencse folytán megúszod, de utána olyan információkat kapsz, hogy arra készül, hogy újra megtámadjon... Hosszú távon ez igencsak stresszelheti az életed, és nem kizárt, hogy végül úgy döntesz, csak akkor lesz nyugtod, ha te lépsz elõször, élve a meglepetés elõnyével. Persze ez már jogilag nem helyes lépés, de az én értékrendem szerint igen.

A filmre visszatérve megfordítom a kérdést: mi van, ha elfelejtjük a fenyegetést, és õk készületlenül érnek minket, mikor újra támadnak, és õk irtanak ki minket? Ilyen hibát nem engedhetünk meg magunknak. Nyilván minden lehetséges információt be kell gyûjteni a döntéshez, de még mindig azt mondom, ha az a kérdés, hogy ki élje túl, akkor inkább mi. A legalapvetõbb jellemzõnk az életösztön. Ez mindent felülír. Nem csak a háború, az életösztön is.
Amúgy látni lehetett, hogy készülnek a hangyok valamire: rengeteg új ûrhajót építettek. Persze azt, hogy csak új bolygóra akartak költözni (azt sem biztos, hogy békésen), vagy újra minket megtámadni, azt nem lehetett tudni. Azt mondod, elhamarkodott lépés. Meg kellett volna várnunk, amíg újra a Föld közelébe érnek, netán már meg is támadnak? Akkor már nem sok esélyünk lett volna.
Elmagyaráznád, Te milyen következményekre gondolsz? A könyvben (a másodikban sem) nem igazán van szó ilyesmirõl. Vagy ha elmondtad, mire gondolsz, lehet, hogy mégis, csak én nem gondoltam rá.

Az emberi faj rendelkezik etikával erkölccsel és moralitással. Ezek a tanok vagy mondjuk inkább intelmek meghatározzák cselekedeteinket, vagy ezek szellemében döntünk. Van viszont egy érdekes pillanat mikor az emberiség ezeket az alapszabályokat felfüggeszti, vagyis érvényüket vesztik.
Ebben a pillanatban elõtérbe lép "szabad út" lehetõsége, ergo nincsenek köbe vésett szabályok és a fentiekben felsorolt tilalomfák, elõtérbe lép totális lehetõségek köre amiknek értelmében nem létezik erkölcsi, morális, etikai "sorompók" mondjuk globális fenyegetés esetén .
Az igazán fontos gondolat amit úgy határozott meg az emberiség, hogy "a földet csak kölcsönbe kaptuk", arra enged utalni amit te is írsz, hogy jelenleg mi vagyunk az a faj amely a uralkodik.
Az is tény azóta csak rontunk rajta vagy halvány kísérleteket teszünk arra vonatkozólag,hogy állagát megõrizzük.
Amikor a saját biztonságunk érdekében kiírtunk egy másik fajt akkor a túlélést programozzuk, vagy írjuk felül a
történelmileg belénk ivódott tilalomfáinkat, hogy komputerízalt világunk jelzõivel éljek.

Az igazán érdekes kérdés ezáltal milyen alapunk van példának okáért földjeikrõl elzavart népek kiirtott népcsoportok, elfoglalt országok garmadája után saját fajunk manifesztálására?
Embernek lenni tudatos gondolkodást jelent és döntések sorozata után jutunk el a végsõ konklúzióig..
A sötéten látás nem több mint azon ellentmondások átgondolása amit a fentiekben leírt "tanok" programjának futtatása közben felmerülõ ellentmondásként észlelünk.
Érdekes kérdés Ezüstliliom jog és jogkövetkezmény kérdése, azt el kell mondjam , hogy a háborús jog mint olyan létezõ kódex amely példának okáért felül ír polgári jogot,lásd statáriális jogi procedúrák.
Személyes véleményem az, hogy Ender nem zárja ki sem az erkölcs, sem az etika, de legfõbbként a moralitás szabályait a döntéseibõl, ettõl válik emberivé , esendõvé és szerethetõvé, ezért kínjuk magunkat az életébe vagy szeretnénk úgy dönteni amint õ teszi.
Korunk okán egyikünk sem élte át a háború kataklizmáját ezért tényleg csak tanok és gondolati tapasztalatok mentén van rálátásunk egy ilyen döntés súlyára, talán szerencsénkre.

Szerintem különbség van aközött, hogy a kényelmünk és a kapzsiságunk miatt kiaknázzuk és tönkretesszük a Földet (kõolaj, szén, stb.), és aközött, hogy az emberiség fennmaradása érdekében megelõzõ csapást mérünk egy idegen fajra, akikkel nem tudunk kommunikálni. Az utóbbi esetben az életünk a tét: vagy õk vagy mi. Ezen nincs mit moralizálni. Ha valaki ránktámad, és önvédelembõl megöljük, akkor sem ítélnek el.
Nem vagyok benne biztos, hogy a filmben pontosan mennyi szó esik róla, de a könyvben egyértelmû, hogy a hangyok támadtak ránk elõször, és kétség sem férhetett hozzá, hogy ki akarják irtani az emberiséget. Persze lehet, hogy az is csak propaganda volt, ezt már ennyi idõ távlatából nem tudom megítélni, elég rég olvastam már.
Számomra Graff nem a hatalmat, hanem a védelmi erõket jeleníti meg. Nekem a Te megfogalmazásod sokkal sötétebbnek tûnik, de ez biztos nézõpont kérdése.

(Bocs, én írtam elõször rosszul: nem Mason, hanem Mazer.)

Eh! Olyan hibát ejtettem, ami mások hozzászólásaiban, beszédében is mindig zavar.:/

"tudatában volt a dolog morális részével is" Összekevertem a két vonzatot: tudatában volt valaminek vagy tisztában volt valamivel.:) Bocs!

"Van azonban egy még ennél is érdekesebb rétege vagy ha úgy tetszik szereplõje a filmnek és pedig a muszlim srác és Ender viszonya ami megint csak megérne egy "mesét"."

Egyetértek.:) És biztos vagyok benne, hogy nem véletlenül írta meg ezt így Card. (A könyvben is így van.)

Ha félretesszük a tényt, hogy a katonai vezetés tulajdonképpen tudatosan fajirtásra készül, vagy legalábbis olyan csapást mérni az ellenségre, hogy többé ne jelenthessenek veszélyt az emberiségre, és csak azt vesszük, hogy egy gyereket akarnak megtenni a legfõbb katonai vezetõjüknek, aki csatákat vezényel le, és ezáltal százezrek (vagy többek) élete van a kezében, akkor is érthetõ, hogy

SPOILER
miért hitetik el vele/velük, az egész csapatával, hogy ez még csak szimuláció, kvázi egy vizsga. Akármennyire is bíznak Ender zsenijében, arra is számítani kellett, hogy éles helyzetben, a felelõsség súlya alatt nem lett volna képes meghozni a megfelelõ döntéseket, pont mert tudatában volt a dolog morális részével is, és nem volt olyan gátlástalan és agresszív (a könyv szerint kifejezetten szadista), mint a bátyja, aki pont emiatt nem felelt meg a posztra. Volt egy pont a végsõ összecsapásban, mikor rengeteg katona életét áldozta fel a Kis Doktor védelme érdekében. A felnõtt megfigyelõk - mivel tudták, hogy ez nem szimuláció - teljesen megdöbbentek ettõl. Ha Ender is tudta volna, biztos nem lett volna képes meghozni ezt a döntést, pedig szükség volt rá a gyõzelem érdekében.

Graff ezredes (Ford) alakja a könyvben sem egyértelmûen negatív. (Mert szerintem a filmben sem.) Van benne vívódás, törõdik Enderrel. De az õ feladata megvédeni a Földet. Nem engedheti meg magának azt a luxust, hogy az érzelmek eltereljék a figyelmét, megingassák a céljaiban, és azt sem, hogy kételkedjen abban, hogy a hangyok újra támadni fognak. Mert mi van, ha vacillál, és a hangyok támadnak és legyõznek, kiirtanak minket? Egy közelharcban sem bizonytalankodhat az ember, mert egybõl kap egy "pofont". A barátnõm, aki haditornázott, többször kihasználta, hogy a fiúkba beleivódott, hogy nõket nem bántunk. Elbizonytalanodtak, tétováztak, õ meg támadott.;) A harcban/háborúban nincsenek szabályok, nincs morál. Ez a filmben is elhangzik a gyakorlatok során.
Talán a filmben nem kap akkora hangsúlyt, mint a könyvben, de a hangyok az elsõ háborúban óriási technikai fölényben voltak, vesztésre álltunk, egyedül Mason tette mentette meg az emberiséget. Nem engedhettünk meg magunknak egy újabb támadást. Legjobb védekezés a támadás. Egyszerûen a fennmaradásunk volt a tét. Úgyhogy én nem ítélem el egyértelmûen Graffot. Bizonyos szempontból ez volt a helyes lépés.

Amellett, amit Perry írt a becsapottságról és a családból hozott mintákról, még ott van az egész történet mottójának szánt mondat a film elejérõl (valahogy így szólt): Ahhoz, hogy legyõzzem az ellenséget, meg kell értenem. De mire legyõzöm, meg is szeretem.

SPOILER
Bonzot is szerette, és nagyon aggódott miatta az összetûzésük után, pedig õ támadt Enderre. Véleméynem szerint egy kisebbségi komplexusos törpe volt, aki mindenáron bizonyítani akarta, hogy testmagassága ellenére õ az ász.

Igen, Sir Ben Kingsley szerepe nem túlzok de tipikusan hasonlítható a kamikaze katonák viselkedési mintájához vagy ha jobban tetszik ahhoz a tipikusan elvakult náci wehrmacht katonához aki nem gondolkodik csak végrehajt és már ott is vagyunk a parancsra tettem helyzetben. Semmi érzelem, vak hit a gyõzelemben, semmi logika csak önhitt gõg a faj fennmaradása érdekében. Ford és Kingsley között azért van eltérés. Az utóbbi olyan mint egy gyilkológép szinte programozott világban él, gyakorlatilag nem is létezik és mint ilyen csak egy mítosz , híján az emberi érzékenységnek és a kapcsolatoknak.
Míg Fordnak van egy szerehetõ és megengedõ arca is , pontosan azért szól olyan nagyot mikor hazudik és elveszti a nézõ , legalább is az én "kegyeimet".
Van azonban egy még ennél is érdekesebb rétege vagy ha úgy tetszik szereplõje a filmnek és pedig a muszlim srác és Ender viszonya ami megint csak megérne egy "mesét".

Már is sikerült közös nevezõre jutni.:)

Szia :)

Minderképpen el akarom olvasni a könyveket, A legyek urát meg évente egyszer elolvasom, azon 4 könyv egyike számomra amelyek velem lennének egy szigeten.:)

Bár nagyon ritkán szoktunk kommunikálni és az is megérné néhány gondolatot a Végjáték mentén, hogy miért van ez, de nem emiatt "ragadtam" klaviatúrát.
"Ezért fura a rovar analógia, mert a starship troopersben, nem állt át senki hozzájuk, vagy még csak együtt érzés sem alakult ki, itt viszont még meg is könnyezte a rovart a végén.Ez kicsit ellentmondásos, vagy inkább értelmetlen. Ha tökéletesen belenevelik a gyerekekbe a rovarok eltaposását, (pont ezért rovar az ellenség, mert egy rovarral nem lehet együttérezni), akkor mégis mitõl alakul ki benne ez a fajta nézõpont? Bár az is igaz, hogy átverték endert. Ez azért meredek volt."

Erre reflektálnék szigorúan csak a magam elméletét elvezetve.
SPOILER

Ha a rovar csak rovar lenne magam akkor sem lépnék rá, furán hangzik de ki kerülöm a hangyát és a hangyabolyt, nem taposok rá vagy nem bántom a pókokat és nem szoktam legyet csapdosni úri passzióból. Bizonyára azért, mert így neveltek otthon gyermekkoromban és ez rögzült bennem. Még szúnyogot sem tudok leütni, mert ahhoz meg jó reflexem nincs. A berögzült nevelési formák csak egy alap mátrixot képeznek a gyermek életében, melyre rakodik az egyéni individuum, saját érzelmi és a saját tudati döntés. Ender egyfelõl rendelkezik a család meleg és megengedõ elfogadó világképével, valamint a a kadét iskolában szerzett szigorú neveléssel.
A szülõi otthonból hozza még lány testvére szeretetének hatását és a fiú testvére hatására kifejlett testi küzdeni tudását. Ender jellemét ezeknek a tudásanyagoknak a komplexitása teszi sokoldalúvá.
Amikor felméri, hogy a rovar ellenség akkor a racionális énjét használja, míg az utolsó jelent sorban szerintem a a bûntudata és az idegen fajjal kapcsolatos elfogadása látható.
Pontosan az történik a filmben , hogy nem tudjuk meg , hogy ellenség-e?
Hogy csak eljöttek mert szükségük volt valamire ami nekünk van, tény a a film is lebegteti ezt a kérdést és nem foglal egyértelmû állást ebben a kérdésben.
Ezen az analógián tovább lépve a muszlimok terrorra vágynak, ami így nem igaz, a cigányok csak lusták, a zsidók harácsolnak és még így folytathatnám tovább az emberek nagy többsége saját sztereotípiáinak rabja. A több rétegû megfigyelés elemzése helyett felületesen ítélnek hagyják, hogy megcsontosodott álláspontjaik érvényesüljenek, hiszen a tradicionális döntés mindig könnyebb.
A rovarok, a filmbõl kiderült nem hangyák és nem tudatlan lények. Metakommunikációnak nevezhetõ gondolatátvitellel érintkeznek, ezzel közölnek Enderrel is gondolatokat, talán mert tulajdonságai alapján õt tartják erre érdemesnek.
talán belemagyarázásnak tûnik de ehhez érzékenységre és mások iránti felelõsség meglétére van szükség õ pedig rendelkezik ezzel.
HA elképezed, hogy felhasználtak igaz olyan ügy érdekében ami az emberiség javát szolgálta , de mégis megvezettek akkor bizonyára dühöt és megvetést érzel a az embernek nevezett fajtól /ha pedig nem akkor te más vagy:)/, egyúttal kialakulhat együttérzés a legyõzöttel szemben, ez az egyén szintjét egyáltalán nem meglepõ.
A Starship Troopersben másmilyen az alapállás ott nyílt hódításról és eltörlésrõl van szó. Itt mint az ezredes is mondja el kell törölni õket mert majd vissza jönnek és akkor nekünk végünk, nincs kétkedés befejezett tényként beszél az álláspontjáról, de errõl már írtam nem vezetném elõ.
Szóval ez lenne az én véleményem.

Ezután a hozzászólás után kíváncsi lennék, olvastad-e a könyvet is, vagy csak a filmet láttad, mert ha az utóbbi, akkor örülök, hogy a filmbõl is meg lehetett érteni ezt a mondanivalót.:)

A Végjáték egyik nagy kérdése - ahogy Te is írtad -, hogy helyes döntés volt-e ez a megelõzõ csapás? Vajon indítottak volna-e új invázitót ellenünk a hangyok, ha nem tesszük? És vajon megengedhetjük-e magunknak, hogy kockáztassuk az új inváziót morális tétovázás miatt?
"- Az számít, hogy mi nyerjünk!
- Az számít, ahogy nyerünk!"
Amikor a létünk a tét, akkor ez egy nagy dilemma. Mindkettõben van igazság, de kisebb dolgokban nyilván az utóbbi kijelentés a helyes, bár úgy tûnik, ma többen vallják az elõbbit.:(
De talán lehet árnyaltabb is a döntés.

SPOILER
Ha Ender hamarabb rájön, hogy a hangyok kommunikálnak vele... Ha kapcsolatba tudott volna lépni velük korábban... Ha a hangyok nem erõszakkal akartak volna vizet szerezni...
SPOILER VÉGE

Nem feltétlenül kell úgy hozzáállni a dologhoz, hogy vagy õ vagy én. De ez az adott helyzetben nem volt járható út sajnos.


A másik nagy dilemma a gyerekkatonák sorsa. Van-e olyan élethelyzet, ami igazolja ezt a szörnyûséget? Ahogy írtad: "Megengedettjük-e gyermekharcosok létét, elvéve tõlük családot gyermekkort egy magasztosabb cél érdekében, jelesül világunk megvédése érdekében?" Feláldozhatóak-e? És a még speciálisabb kérdés: milyen gyerekkort tudunk biztosítani a zsenipalántáknak? Az a jó, ha már nagyon korán kibontakoztatjuk a tehetségüket (sakkozó Polgár lányok, sportolóink, gyerekszínészek, nyelvtanulás, kis Mozartok...) vagy hagyni kell õket játszani, és normálisan felnõni? Hol az arany középút, ahogy boldog lehet a kis zsenipalánta?


"A gyerekek személyén illetve személyiségén keresztül pedig megkapjuk a felnõtt társadalom visszatükrözõdését.
Az egoistát, akit egyéni vágy hajt, a csorda szellemet az irányító akaratától vezérelve, természetesen Ender Wiggint is, az örök kétkedõ ember prototípusát is, aki azt a bizonyos almát, ami tiltott gyümölcs, mert tudásvágy van bennünk, vágy és készség a megismerésre akarja megismerni.
Az õ személyisége az a szûrõ, amin keresztül megmérettetik mások cselekedete, és válik vagy találtaik könnyûnek vagy fajsúlyosnak.
Minden cselekedete kicsit más, mint az átlag ember gondolkodása, amikor hallgatni kellene, megoszt, amikor parancsuralmi helyet van, érvel, amikor pedig közösséget kell teremteni, megteszi magát háttérbe vonva."

Zseniálisnak tartom, ahogy O. S. Card az iskola diákjainak jellemét megformálta a könyvben, és ez talán valamennyire megtalálható a filmben is. Ender tanul a többiek hibáiból, tudja, milyen vezetõ NEM szeretne lenni, ezért új, szokatlan utakat keres, mer kísérletezni. Emellett jól felismeri mások mozgatórugóit, nagyon empatikus, viszont nem fél ezt a többlettudást a maga javára kihasználni. Tudja pl., hogy Bonzonak a látszat a fontos, nem szegül szembe vele nyíltan, inkább négyszemközt mondja el a véleményét. Érti, miért akarja mellõzni, és próbál olyan érveket felhozni, ami számít Bonzonak. Gyors helyzetfelismerõ képessége a filmben is sokszor segíti gyõzelemhez. Ezt pl. nagyon irigylem tõle, mert én nagyon lassan és többnyire rosszul reagálok váratlan helyzetekben. Csodálom ezt a srácot, és közben sajnálom amiatt, amit tettek vele. Nagyon mélyen megérint a története. Graff csak eszköznek tekinti, az egyetlen ember, akihez vigaszért fordulhat, a nõvére, de tõle elszakítják. A tóparti jelenet nagyon fontos része a történetnek. Ott is megvan a dilemma: tudja Valentine, hogy általa akarják manipulálni Endert, és nehéz döntés, hogy mit is mondjon az öccsének? Mire bíztassa? Arra, hogy hagyja a fenébe a hadiiskolát vagy hogy folytassa?


"Persze lehet, hogy sokaknak ez csak egy elcsépelt amerikai kommersz lesz, olyan nyál befejezéssel, hogy akkor most itt lesz az idegen faj és megint kezdõdik elölrõl, vagy csak a csökött dramaturgia a második részre sandít? Bizonyára ez is benne van."

Az elsõ regény is így fejezõdik be, tehát nem csak olcsó dramaturgiai húzás ez, vagy ha mégis, akkor könyv is ilyen.


"Az viszont tény, a feltett gondolatok megérnek egy diskurzust romkocsmák mélyén, vagy otthon, barátaink környezetében.
Azt pedig, hogy jó színészeket látunk, azt nem lehet elvitatni, és még nem is Harrison Ford játékára utalok, sokkal inkább Asa Butterfield alakítására, aki gyermekszínész létére olyan ösztönös vagy tudatos képességgel rendelkezik színészi téren, ami elviszi a filmet a "hátán", mindig ön-azonos a szerepével, nem esik ki belõle, és mértékadóan alakít.
Ugyan csak ez vonatkozik a többi gyermekszereplõre is."
Egyetértek.:)




U. i.: Nagyon el kellene már olvasnom A legyek urát...

SPOILER

" könyv második részében már tényleg felnõtt korban van Ender és állítólag 3000 éve telt el?? :D"

Relatíve igen, mivel a hosszú fényévek alatt megtett ûrutazásait hibernálva tölti. Biológiailag viszont természetesen nem öregebb egy normál felnõttnél. Ez szakítja el végleg gyerekkora ismerõseitõl, többek közt ettõl is lesz nagyon magányos.:( Meg a nagy titka miatt a fajirtásról.

A hadiiskolában több évfolyam tanul egyszerre, ugyanúgy, mint egy valós suliban. Az is Ender zsenijét volt hivatott mutatni, hogy a nála sokkal idõsebbekkel mérték össze. Végig olyan feladatok elé állították, amelyek mások számára megoldhatatlanok lettek volna, sõt összeroppantak volna tõle, de õ végig kitartott. Ez mutatta, hogy a megadott szempontok szerint õ a legmegfelelõbb a feladatra.

A hangyokat nem lehet földi mércével mérni. Idegen lények. Biztos vagy benne, hogy tudod, mennyire intelligens egy földönkívüli lény, bármilyen földi állatra is hasonlít külsõleg?:)

Oké, de sajnos nekem A hõs legendája óta erõs elõítéleteim vannak. Az is az egyik kedvenc regénysorozatomból készült, de nagyon elrontották.

Nem tudom, hol olvastad, hogy mindenki gyerekként olvasta a könyvet. Én nem írtam ilyesmit, fõleg mert felnõttként olvastam többször is. Ez nem gyerekmese a szó negatív, lekicsinylõ értelmében, csak - úgy látszik - Te nem értetted meg a lényegét.

Az emberiség végjátéka.


Az emberiség történelme háborúk sokasága,kedetben természettel majd ember ember ellen.
Sokáig ara gondolva , hogy ez a privilégium csak minket illet. Majd a tudomány és az emberi tudat új útjain rá kellett jönnünk nem vagyunk magányos bolygó és talán léteznek idegen létformák és szembe kell néznünk azzal, hogy jó vagy rossz idegenek is léteznek.
Természetesen a fantasztikus irodalom bõven ellátott ezekkel a kérdésekkel minket. Elég csak H.G. Wells világok harcára gondolni a rossz idegenek akik ártani akarnak az emberiségnek vagy Stanley Kubrick, Arthur C. Clarke remekére gondolni ahol megint csak üzen egy világ nekünk és mi emberek talán még nem értünk meg arra , hogy felfogjunk egy ilyen üzenetet.
Mert mire is van végül is az emberiség, talán arra, hogy megismerjen új világokat és elhozza a békét, ne tán a konföderáció szerintünk áldásos tevékenységét?
De ugyan akkor az is lehet, hogy támadásra vagyunk programozva esetleg védelemre mert egyszeri és megismételhetetlen földünk van.
Csupa nyitott kérdés, melyeket meg szeretnénk tölteni filozófiai tartalommal ahol ennek a mi kis világunknak a földnek erkölcsi és etikai mércéjével akarunk hitelesíteni.
Bizony, láttunk mi már angolai gyermek harcosokat akik felnõttek toboroztak elvéve gyermekkorukat fegyvert kaptak a kezükbe, bár inkább focizni szerettek volna
vagy baseballt játszani és népirtás lett a vége.
A Végjáték ennek a nagyon érzékeny etikai és erkölcsi kérdésnek a krétakörét járja körbe.
Megengedettjük-e gyermekharcosok létét, elvéve tõlük családot gyermekkort egy magasztosabb cél érdekében, jelesül világunk megvédése érdekében?
S, már el is kezd bonyolódni a fel tett kérdés. Hol van az etika a gyermekkel szemben, miért nem tudunk békés szándékkal élni, a saját gyarmatosításunk feljogosíthat másokat annak képzelni?
Persze jogos a kérdés, várjunk ölbe tett kézzel arra, hogy vizeink híján mi ítéltessünk halálra, ahány ember annyi válasz, illetve annyi szekértábor.
Mert, ugye itt van Hyrum Graff ezredes az ízig-vérig katona aki kizár érzelmet és csak a gyõzelem és a másik "fél" megsemmisítése vezérli a szó egyszerû értelmében gyilkológépeket nevel.
Természetesen ellenpontja az õrnagy,foglalkozásától vezérelve a gyermeki énjét és annak világát szeretné megvédeni, kevesebb sikerrel
A gyerekek személyén illetve személyiségén keresztül pedig megkapjuk a felnõtt társadalom visszatükrözõdését.
Az egoistát akit egyéni vágy hajt, a csorda szellemet az irányító akaratától vezérelve,természetesen Ender Wiggin-t is az örök kétkedõ ember prototípusát is aki
azt a bizonyos almát ami tiltott gyümölcs mert tudásvágy van bennünk, vágy és készség a megismerésre akarja megismerni.
Az õ személyisége az a szûrõ amin keresztül megmérettetik mások cselekedete és válik vagy találtaik könnyûnek vagy fajsúlyosnak.
Minden cselekedete kicsit más mint az átlag ember gondolkodása, amikor hallgatni kellene megoszt, amikor parancsuralmi helyet van érvel, amikor pedig közösséget kell teremteni megteszi magát háttérbe vonva.
A végjáték folyamatosan ott lebeg a pusztulás, halál, élet és a jövõ mezsgyéjén, létünk véges vagy végtelen voltán. Azzal az izgalmas pillanattal, hogy
mi végre is létezünk?
Az emberi elme csodálatos tud szeretni vagy gyûlölni és természetesen birtokában van a megértés és elfogadás képességének is.
Ugyan akkor tud eszelõsen vagy hideg racionalitással is dönteni másokról, saját fajának érdekében saját élõlényeit kipusztítani, hát akkor idegen fajokét miért ne?

Innen pedig csak egy kis ugrás a két mondat:
- Az számít, hogy mi nyerjünk!
- Az számít,ahogy nyerünk !
Mondja ezt egymásnak Hyrum Graff ezredes és Ender Wiggin a kijelentés paradoxona , hogy sajnos mindkettõ igaz csak morális nézõpont kérdése.
A kivéd meg minket magunktól gondolata az emberiség régi és súlyos dillémája, hiszen történelmünk során már születtek nagy hódítok , csodálatos lángelmék,
hitben és emberségben erõs vezetõk, de ugyan akkor pedig õrült diktátorok és emberi szörnyetegek is.
A film talán arra figyelmeztet minket, hogy lehet jogunk megvédeni önmagunkat mások ellen, de kötelességünk is emberi voltunkat nem meghazudtolóan jót is cselekedni másokkal.
A "jajj a legyõzötteknek" a entalitás pedig az eddigi korokra gondolva csak az ellenállás lángját szította fel.
A film dramaturgiája nagy fegyverténye, hogy átveszi az irányítást a felnõttektõl és érinti William Golding gondolatait, A Legyek Ura üzenetét és Ralph, Röfi, Jack, Simon, Roger típusait.* a fiúk elõször is vezetõt választanak maguk közül. Ennél a választásnál Jack, a kórus vezetõje, alulmarad Ralphfal szemben. Ralph ezután igyekszik megszervezni a sziget életét, amiben Röfi van a legnagyobb segítségére, egy szemüveges, asztmás, kicsit túlsúlyos kisfiú, akit a többiek sohasem fogadnak be igazán maguk közé.

Kezdetben a fiúk megpróbálnak együttmûködni, közösen hozni döntéseket és azokat közösen végrehajtani. Ezek közül a legfontosabb, hogy megtesznek mindent azért, hogy felhívják magukra a felnõttek figyelmét. Ehhez pedig a leglényegesebb, hogy tüzet kell rakni, aminek a füstjét messzirõl is meglátni, és ezt a tüzet állandóan ébren kell tartani."
*A következõ konfliktusforrás, hogy Jack törzsének is szüksége van tûzre a vadászat során elejtett disznók megsütéséhez, tüzet viszont csak Röfi szemüvegének lencséjével tudnak gyújtani. Ezért Jack úgy dönt, hogy elrabolja Röfi szemüvegét. Amikor Ralph, Röfi és Samseric megpróbálja visszaszerezni a szemüveget, a találkozás Jack és Ralph közötti párbajjá alakul, de egyik sem tud felül kerekedni a másikon. Ekkor a sziklatetõn õrt álló Roger elveszti az ítélõképességét, és egy elõre odakészített fa emelõ segítségével ledönti az egyik hatalmas szikladarabot Ralph-ék felé, a szikla pedig eltalálja, és megöli Röfit. Ezután Samsericet erõvel kényszerítik a törzshöz való csatlakozásra, és nekitámadnak Ralph-nak, aki csak szerencsével tud elmenekülni az eldobott dárdák elõl. Egyedül tölti az éjszakát a dzsungelben, majd visszalopózva Samserictõl megtudja, hogy hajtóvadászatot akarnak indítani ellene. Ralph megijed, és többszöri kérdésére, hogy "mit csinálhatnak velem?", azt a választ kapja, hogy Roger elõkészített egy mindkét végén kihegyezett karót. Ralph ebbõl szép lassan arra következtet, hogy meg akarják ölni, és a fejét karóra tûzni, így engesztelve ki a szörnyet. Kénytelen menekülni, de csakhamar ráeszmél, hogy nincs hova futnia, ha el is rejtõzködik felkutatják, ha átverekszi magát támadói falán akkor sem menekülhet el a szigetrõl. Az üldözés közben Jack törzse felgyújtja a szigetet, hogy kifüstölje Ralphot a rejtekhelyérõl, a menekülés így egyre nehezebb.

Az utolsó pillanatban azonban, éppen amikor a helyzete teljesen reménytelenné válik és Ralphot már elfognák, megmenekülnek. Egy angol tengerésztiszt jelenik meg, háttérben egy nagy csatahajóval, ami azért érkezett a szigethez, mert az erdõ felgyújtása felhívta rájuk a figyelmet."
A üzenet mindkét estben világos és közértetõ embernek lenni a legnehezebb feladat.
A film a maga sci-fi módján egy lehetséges jövõképet ábrázol üzentekkel és lehetséges döntési verziókkal, a Végjáték azon kevés ilyen típusú filmek egyike amely a digitális képi tobzódáson felül üzenetet is hordoz és kétkedni késztetõ gondolatokat hordoz, mit is jelent a hatalom és tudás eszköze miképpen lehet vele élni és visszaélni.
Ezzel pedig be áll azon filmek sorába mint a Különvélemény vagy akár a Szárnyas fejvadász ahol az üzenet és nem a csili-vili a fontos.
Persze vannak itt is dramaturgiai döccenõk és lehet azt mondani miért is történik ez vagy az, az igazán fontos azonban az, hogy morálisan van -e jogunk megelõzõ csapást nyújtani, elveszthetjük ezek után erkölcsi alapjainkat, támadhat-e új hitünk és szolgálhatja-e ez az emberiség érdekeit?
Persze lehet , hogy sokaknak ez csak egy elcsépelt amerikai kommersz lesz, olyan nyál befejezéssel, hogy akkor most itt lesz az idegen faj és megint kezdõdik elölrõl, vagy csak a csökött dramaturgia a második részre sandít? Bizonyára ez is benne van.
Az viszont tény a fel tett gondolatok megérnek egy diskurzust romkocsmák mélyén, vagy otthon barátain környezetében.
Azt pedig, hogy jó színészeket látunk azt nem lehet elvitatni, és még nem is Harrison Ford játékára utalok sokkal inkább Asa Butterfield alakítására aki gyermekszínész létrée olyan ösztönös vagy tudatos képességgel rendelkezik színészi téren ami elviszi a filmet a "hátán", mindig ön-azonos a szerepével, nem esik ki belõle és mértékadóan alakít.
Ugyan csak ez vonatkozik a többi gyermekszereplõre is.
Shakespeare szavaival élve:

Oda már minden varázsom,
ami erõm van, sajátom;
s az nem sok: hát döntsétek el,
hogy maradjak, vagy menjek el
Nápolyba immár. Bûvigétek
- hiszen országom az enyém lett,
s megbocsájtottam az öcsémnek -
ne tartson e szigeten, kérlek;
oldozzanak fel most ezek
a kedves, segítõ kezek.
Sóhajtsatok, és az segítsen
vitorlásomat célba vinnem,
célom a tetszés volt. De már
se szellem, se varázs, se báj;
végül még kétségbe esem
és imádkozom kegyesen,
s az irgalom, az isteni,
maga fog még fölmenteni.
Mint ti az ítéletnapon,
hadd menjek én is szabadon.

Gavin Hood megette ami tõle telt, már a Tsotsi címû filmjében sem tesz mást mint az emberek közti törékeny kapcsolatot vizsgálja vagy a morális felelõsséget mint az X-Men kezdetek: Farasában, talán egyszer majd kapunk tõle egy igazán nagyszerû alkotást, szerintem képes rá, addig is elégedjünk meg a Végjátékkal.

Az éghasadás elég gyenge sorozat de ehhez képest Oszkárt érdemel. Nem olvastam a könyvet amibõl készült de ahogy látom itt mindenki gyerekként olvasta. Ezt a filmet 12 éven FELÜLIEKNEK nem ajánlom!