suxel2.0 2016 dec. 30. - 22:59:21
(198/1238)
Lehet jobban tetszett volna nekem, ha ezt a sok egynemû jelenetet nem egy epizódba rakják. Valahol a felénél volt a török epizódnak a vége. A 8. bölüm az azzal végzõdött, hogy Emir benyit a vadászlakba és kérdés mit talál. Azt már csak a 9. bölümbõl derül ki, és ezt itt egybemosták. Kemal és Nihan közül Nihan volt az aki nekem nagyon sok volt. Az az egy dalsor volt az, ahol elvesztettek engem: lehet jobb lett volna, ha meghagyják törökül és nem fordítják le.

Na meg, amikor Emir benyitott és üres szoba, mikor mi azt hittük, hogy benn vannak és bevágják 1 órával korábban történteket. De gyûlölöm az ilyen flashbacket is, nem érte el a hatását. És megint a vágást hozom ki hibásnak, mert ha az epizódnak a vége lett volna, hogy Emir benyit és a másik epizód elején, hogy 1 résszel korábban, lehet máshogy látom. Ugyanakkor jópárszor még mindig felesleges a flashback szerintem.

A heti epizódok nálam 1 ilyen 1 olyan voltak, 1 tetszett 1 nem tetszett. Kíváncsian várom a folytatást.
10/10
regina.997 2016 dec. 30. - 22:05:42 10/10
(197/1238)
Huuu, érdekes hogy ezt mondod, mert én annyira a hatása alá kerültem az egésznek, igaz, hogy kicsit depressziós meg szomorú volt, de pont azt akartam írni hogy mennyire magával ragadó volt az egész, mert nem voltak benne mellékszereplõk, csak a 3 fõszereplõ. Teljesen elvesztem az egészben, és pár mondat, illetve párbeszéd, ami annyira megragadt bennem.
Az elsõ, amin inkább csak jót nevettem, hogy Emirnek mondta a nõ az alapítványnál, hogy õt is szeretettel várják az alapítványhoz a gyerekekhez :D Hát az csúcs volt, elképzeltem Emirt, amint a gyerekeknek mesét olvas :D
A másik természetesen a Kemál-Nihan páros a vadászkunyhóban. Nihan megfõzte a tésztát és kérdezte Kemált hogy kér-e. Erre Kemál válasza az valami zseniális volt, de elszomorító is természetesen. "Nem köszönöm, pár éve már kóstoltam, és keserû volt". Annyira tetszett, mert egyértelmûen nem a tésztára gondolt, hanem a Nihannal való kapcsolatára, egy jó kis metafora, hogy kifejezze a csalódást és a tehetetlenségét :)
Aztán, a végén nekem Nihan és Emir õrült jelenete is bejött, kicsit Diego-Irán hasonlat, csak fordított szereposztásban. Bár most nálam egy kicsit Emir túlzásba vitte, az õrültséget, mert ez tényleg durva volt.

Szóval, na, én teljesen a hatása alá kerültem :)
suxel2.0 2016 dec. 30. - 19:38:12
(196/1238)
Lehet az is, hogy az adott szinkronszínész mondta rosszul. Ma már az ilyeneken túlsiklanak, nem futnak neki még egyszer felvenni az a helyzet. Sokszor szalagon gyártják a szinkront, pláne az ilyen és ehhez hasonló sorozatokhoz.

Nem tetszett a mai rész. Szeretem Nihant és Kemalt, túlságosan is, de ma túl sok volt belõlük. Monoton volt, mások jóformán nem is szerepeltek benne. Attól a daltól meg, amit Nihan énekelt a borocska hatására: szeretni mindig fáj és vár a halál. Azt hittem valami diliházból szökött lányka dalolászik. A részrõl a keserû, szomorú, depresszív jelzõk jutottak az eszembe. Ezt a mai epizódot 15 max 20 percbe össze lehetett volna sûríteni 42-44 helyett. Elõrehaladás meg zéró.
10/10
kornyezet 2016 dec. 30. - 19:29:50 10/10
(195/1238)
Ha jól hallottam, amikor Kemál Nihánra terítette a takarót, akkor azt mondta Nihan, hogy egyenlõre jó?? Na, ha jól hallottam, akkor nem tud a fordító különbséget tenni az \"egyenlõre\" és \"egyelõre\" közt:(
suxel2.0 2016 dec. 30. - 16:13:13
(194/1238)
Én sem szoktam amúgy felcímezni õket, amit ad a gép neki, azt szoktam kitoldani 1-2 plusz karakterrel, és annyi, amikor pedig kiposztolom twitterre, leginkább egy mondatot ragadok ki a képsorhoz tartozó jelenetbõl a szereplõk szájából.

Amúgy annyi jelenethez lehetne képet csinálnom, hogy nincs rá annyi idõm. Most is csúszásban vagyok. A szerdai rész annyira nem fogott meg, persze nem volt benne közös Kemal-Nihan jelenet, így abból nem lesz. A csütörtökihez biztosan készül, idõ kérdése, vagy ma, vagy a jövõ héten: hétvége zûrös, ugye, szilveszter, újév. De legalább tudom, hogy már más jelenethez készítek és nem a vidámkodóshoz, mert arról már te hoztál egy szuper anyagot. Szerintem a sárbanragadós lesz az, de majd eldöntöm, miután leszedtem az epizódot és újra átpörgettem a lejátszómmal.

Na de már megint megláttam a gyerekekkel játszós képet és vár a jelenet. :D
10/10
kikelet54 2016 dec. 30. - 15:58:32 10/10
(193/1238)
Nagyon jó kép, szépen megcsináltad.

Régebben én is adtam nevet a képeimnek, de mostanában annyit halmozok fel egy diára, hogy képtelenség címet adni neki.
10/10
kikelet54 2016 dec. 30. - 15:55:29 10/10
(192/1238)
Szerintem is tud mindenki a csak papíron létezõ házasságról, csak Ozan nem. Galip is tudja, mert amikor veszekedett Emirrel a pendrive miatt a fejéhez vágta, hogy még gyilkosság eltusolására is képes.

Kemál családja meg már az elejétõl gáz, mert akkora különbséget tesznek Kemal meg a másik két gyerek között /amit lehet, hogy a szülõk észre sem vesznek/, csoda, hogy már nem hamarabb borult a bili, fõleg Tarik részérõl.
suxel2.0 2016 dec. 30. - 14:47:08 Előzmény napraforgó
(191/1238)
Békakirályfi --> végem van :D :D õ már egy idõsebb békakirályfi. Sok sorozatban idillként zárulnak a dolgok, utalok itt arra, hogy a régi szerelmek egymásra találnak, a törököknél azonban vannak meglepõ dolgok, mindenesetre én szeretném, ha majd sok - sok rész múlva õk valahogy visszatalálnának egymáshoz. Leyla hitelét vesztené a szememben, bár akár meg lehet erre az esély, hisz a 30 éve történt szerelmi traumáját követõen sem fogott palit magának. Mindenesetre én ezt nem szeretném.

"Azon meg röhögnöm kell, hogy a nagy boldog családi együttélés keretében még senkinek nem tûnt fel, hogy Emír és Nihán házassága csak papíron létezik? Na jó, Nildán tudja, de a férfiak mind vakok? Vagy jobb az ilyesmit nem észrevenni? Így kényelmesebb?" --> Itt kire célzol? Mert szerintem csak Ozan nem tud róla. Önder tuti tisztában van vele, de szerintem Galip is.

Kemal családja nyomasztó. Hüsszein szerintem nagyban hibás azért, amiért Tarik olyan lett, amilyen. Abszolút a család nevelési csõdjének tudom be Tarik és Zeynep jellemét. Az egyik részben is Fehime kitalálja: adjuk férjhez Zeynepet. Hát ez így mûködik?! Mondjuk Hüsszein ellenkezett, de akkor is Fehime.
Én még azon gondolkoztam el, hogy mondták mikor Kemal visszatért a szülõvárosába, hogy 5 éve, hogy már nem látták a fiukat. Azért Zonguldak és Isztambul/Yeniköy (nem tudom hol játszódik a sorozat/ nem egy beutazhatatlan távolság. Az még oké, hogy Kemal nem tért vissza, de a szülei sem látogatták meg? Tudom, hogy nem egy annyira fontos kérdés, de felmerült bennem.

***********************************

És akkor még egy pikcs is a keddi részbõl, melynek lehetne a címe A gondolkozó Kemal is.
suxel2.0 2016 dec. 30. - 13:17:18
(190/1238)
Hát.....megyek és visszanézem ezt a jelenetet! :) :) :) Most lehet mást tenni. És bizony ez lesz, amíg az elsõ 15 komment között meg fogom látni, míg át nem kerül a második oldalra. Kell tõlük szebb? NEM!!!!
10/10
kikelet54 2016 dec. 30. - 12:30:37 10/10
(189/1238)
Az az alapítványos jelenet nálam megint üti ezt a részt. Ahogy ezek a fiatalok tudnak nézni egymásra? Szerintem most mindketten az õszinte arcukat mutatták, azok a mosolyok, azok a szerelmes szemek, az egymásra pillantások, nekem ez egy újranézõs jelenet.

Késõbb már nem volt minden ennyire szuper, még mielõtt Nihan megfagyott volna /persze Kemal kabátja melegítette/, rátaláltak egy kisházra, ahová be tudtak menni.

Emir nagyon keresi õket, remélem sikertelenül.

Ozan nagy hülyeséget csinált a hajó felgyújtással, úgy gondolja, hogy majd most már szeretni fogja Zeynep?
6/10
napraforgó 2016 dec. 30. - 06:34:36 6/10
(188/1238)
Már megint pár nyitott kérdés: miért van Emír anyja vegetatív állapotban? Miért is hibáztatja ezért Emír az apját? Galip elhagyta talán a nõt, vagy megcsalta és az egy rosszul sikerült öngyilkossággal válaszolt? Mert ha baleset, vagy betegség miatt bénult le, Emír nem hibáztathatná az apját.... nem tehetné.
Kemál is elég hülye, vak, hogy nem veszi észtre, hogy a húga, Zeynep a hátára sem kívánja Szálih-t, mint férj jelöltet? Ott erõlteti a lányra, hogy áldása rajtuk, meg minden. És kicsit sem figyel a húga reakcióira. És az a hülye Szálih, arcán a hülye vigyorral, hogy örvendezik, mert megkapta a báty jóváhagyását, egész addig, amíg meg nem látja az égõ hajóját.
Na, Ozan és szép figura. Eddg úgy nézett ki, hogy egy ártalmatlan, hülye figura, akit mindenki véd és óv, na de most megmutatta, mire képes. Elpusztította egy ember lakhelyét és megélhetési forrását egy olyan lányért, aki amúgy nem kér belõle.
Nem lesz jó ez a sorozat, azt már látom elõre. Ez a Nihán - Kemál vonal csak egy pici szál, nem errõl fog szólni az egész. Ocsmány lesz és kegyetlen, már most látni. Egy picurka szerelmi szál nekem nem elég ahhoz, hogy jónak találjak egy sorozatot. Sorry.
suxel2.0 2016 dec. 29. - 19:29:27
(187/1238)
Ozan is mekkora egy patkány, õ volt az, aki felgyújtotta Salih hajóját. Ezt érdemelte a srác, amiért elzavarta Zeynep mellõl, hogy Ozan ne legyeskedjen mellette? Ez így unfair. Abszolút megérdemelte volna Ozan a jogsis elõzetes után, hogy 1-2 éjszakát eltöltsön az õrsön. De hát õ a beteg gyerek, az ilyen beteg gyerekeket viszont nem tudom sajnálni.

A Kemal-Nihan jelenetek ismét jók voltak. 1 vidám, 1 szomorú, 1 vitatkozós és szerintem mivel fáznak lesz egy összebújós, összemelegedõs, abban az elhagyatott házban. Csak nehogy legyen ott egy boszorkány, aki meg akarná enni õket :D :D Kemalnak tetszett itt a szövege felnevettem: Nihan nem akart elindulni az úton, bandázhatsz itt a farkasokkal és a rókákkal, hahaha. Ettõl már csak az volt jobb, amikor Nihan jól megszagolta Kemal öltönyét, hogy magába szívhassa a szeretett férfi illatát, persze Kemal kiszúrta: Nihan: már lefagyott az orrom. Az az alibi, hahaha.

Emir elindult a felesége keresésére, amilyen félelmetes vadászkopó, tuti megtalálja õket az eddig látottak alapján. Arra viszont kíváncsi leszek, hogyan találja most meg õket. Amúgy ez olyan sablonos volt, elakadnak a sárban, mennek az erdõben, fáznak, legalábbis Nihan fázik, Kemal nem mutatja, és találnak egy házat. Fogadok a házban lesz egy kandalló, egy kis fa, tüzet raknak, melegednek. És vajon meddig jutnak el? De izgalmas!!! :D És Emir mikor toppan be? :D :D Csak azért bocsátom meg ezt a sablont, mert olyan hitelesen játszott Burak és Neslihan a jelenetek alatt, elrabolta a figyelmemet. 1000 és 1 arcukat mutatják szerintem, még Neslihan is: sokat szomorkodok, de rengeteg árnyalatnyi különbséget vélek akkor is felfedezni.
10/10
kikelet54 2016 dec. 29. - 09:33:54 10/10
(186/1238)
Imádtam ebben a részben, hogy Kemal és Nihan sokat mosolyogtak. Igaz, hogy nem együtt, de legalább láthattuk a szép mosolygós arcukat is.

Kemal a szerzõdés aláírásakor örült oly nagyon, sikerült neki egy lépéssel Emir elé kerülni, aki így hoppon maradt, nem tudta Kemalt kitenni a cégtõl. Azt is megszervezte, hogy az alapítványnál tudjon találkozni Nihannal, az is boldogsággal töltötte el.

Nihant nagyon bírtam, ahogy Asut hülyére vette. Nagy arccal, kávéval meg cukorkával közeledett, de Nihan egy az egyben letarolta, sõt az arcára fagyasztotta a gõgös mosolyt, amikor közölte vele, hogy Kemal a szomszéd házba költözött.
Imádtam ezt a jelenetet.

Az is tetszett még, amikor a papa kiosztotta Emirt, aki alig kapott levegõt, a szeme szikrát szórt, az apja szinte megszólalni sem hagyta.
Azt viszont nem tudtuk meg, hogy mi van a pendrive-n, valamit csinált vele, hogy nem nyílt meg, mert ahogy mutatták valami "formulat"-ra kattintott. Lehet, hogy direkt más formátumban akarta megnyitni, ami ugye nem lehetséges. Nem tudom, végül is én annyira nem értek hozzá.
6/10
napraforgó 2016 dec. 29. - 07:30:37 6/10
(185/1238)
Azzal kezdem, hogy sajnos én is rácuppantam erre a sorozatra. Igen, sajnos, mert azért nem tetszik annyira. Rengeteg dolgot nem tudok hová tenni.
Ott van pl. a két régi, nagymúltú szerelem. Önder - Lejla - Nildán háromszög. Most már tudjuk, hogy Önder a menyasszonya háta mögött bemászott annak húga ágyába, sõt föl is csinálta azt. Ez ocsmány dolog. Akkor is az, ha valaki megcsalja a párját (de azért tudjuk, az élet olyan, hogy ilyesmi elõfordul). De hogy a párja - felesége, menyasszonya testvérével, na azt sehogyse tudom tolerálni. (ugyanez vonatkozik a bátyra, öccsre, sõt az apósra is a másik oldalon).
Valahogy nem tudom megemészteni, ha egy ilyen ocsmány csúszómászó, mint ez az Önder most "aggódik" Lejláért, meg a házáért, úgy egyáltalán az érdekeiért. Nildánt is lenézem, a testérünk szerelme tabu, azt nem lett volna joga elszeretni. De ha már megtette, legalább szégyellné magát nagyon, nem hogy még tovább áskálódjon. Mitõl fél? Hogy a békakirályfi férje 30 év után visszamegy Lejlához? Az tuti nem fogadná vissza, megveti mindkettõjüket, így hát nincs félnivalója, megtarthatja a békáját.
Kemál és Nihán? Na engem õk is inkább idegesítenek. Oké, nem igazán úgy lett vége a szerelmüknek, hogy az magától kihúnyt volna. De vége lett, így, vagy úgy, eltelt 5 év, tessék túllépni rajta. Ez a nyûglõdés közöttük, lehet, hogy nagyon költõi, de kissé idegesítõ. Pláne, hogy még beszélni sem tudnak egymással normálisan. Csak megy a kerülgetés, meg a sértegetés.
Aztán ott van Ászu és Kemál kapcsolata. Úgy látom, õk üzlettársak, talán barátok is (legalábbis Kemál ezt hiszi), a csaj meg valószínûleg többet remél a barátságnál. De miféle dolog az, hogy elszámoltatja Kemált, mit miért csinál a magánéletében. Nem a felesége, nem a menyasszonya, de még csak nem is a kedvese, akkor miért kell neki szabadkozni arról, hogy nem beszélte meg vele a házvásárlást? Meg úgy egyáltalán minden lépését akár Emír, akár Nihán körül? Ami nem üzleti ügy, azzal nem tartozik elszámolással. Az meg, hogy mit oszt meg vele a magánéletébõl, hát legyen az õ dolga. Nagyon egyoldalú ez a "barátság".
Aztán itt van ez az Emír is. "Nagy" embernek, nagy üzletembernek tartják. Pedig csak egy pitiáner szociopata. Nem is értem, hogy Gálip, aki egy ereje teljében lévõ középkorú üzletember miért is engedte át a vezetést a köztudottan hitvány eszközökkel üzletelõ fiának. Tud az 5 évvel ezelõtti gyilkosságról, meg annak eltusolásáról is. Lehetetlen, hogy ne tudna a számtalan megvesztegetésrõl, amikkel Emír elérte a tenderek megnyerését, meg amikkel zsebretette a vezetõ tisztviselõket, rendõröket, stb. Galip még nagyon is képes lenne a vállalatát irányítani és Emírre igencsak ráférne, hogy visszafogják kissé, sõt nem is csak kicsit.
Azon meg röhögnöm kell, hogy a nagy boldog családi együttélés keretében még senkinek nem tûnt fel, hogy Emír és Nihán házassága csak papíron létezik? Na jó, Nildán tudja, de a férfiak mind vakok? Vagy jobb az ilyesmit nem észrevenni? Így kényelmesebb?
Kemál családjának nagy boldog együttélése is nevetséges. Hüsszein lépten-nyomon megalázza a fiát, Tarikot, aki elkeseredetten küzdene egy mezei borbély elismeréséért. Ugyanakkor Zeynep kollektív nevelése is nevetséges, valahogy nem is csodálkozom, hogy az a lány ott hazudik és veri át õket, ahol csak tud. Hiszen nem azt támogatja a család, hogy legyen belõle valaki, valami, hogy boldog legyen és megtalálja az útját, hanem csak igyekeznek minél tovább beszuszakolni a felnõtt, nagykorú lányukat a bájos kislányka szerepkörbe, akit óvni, védeni kell, kísérgetni és legfõképp ellenõrizni minduntalan. Nem csoda, ha 20 éves korára már komlex hazugság készletet fejlesztett ki.

Most már kíváncsi vagyok, hogy mikor fog borulni a bili itt is, ott is.
suxel2.0 2016 dec. 28. - 19:17:17
(184/1238)
Elég baj az, hogy még a port sem volt elég tájékozott.
10/10
kornyezet 2016 dec. 28. - 18:32:43 10/10
(183/1238)
A elõbb értem haza. Hamarabb kezdõdött:(
10/10
kikelet54 2016 dec. 28. - 17:19:27 10/10
(182/1238)
Suxel!

Az elõzõ hozzászólásom Neked szól, de gondolom rájöttél.
10/10
kikelet54 2016 dec. 28. - 17:17:15 10/10
(181/1238)
Köszi, köszi!
Pedig, ha tudnád, hogy milyen keservesen készült el ez a kép. A gépen reklám túltengésben szenved, ha kattintani merek az egérrel, azonnal reklámot ad fel, és elég agresszíven, némelyikbõl alig tudok kilépni. Ráadásul nem akar váltani teljes képernyõrõl kicsire. Pedig mindenütt van adblockom, kész káosz a netezésem, és sajnos egyenlõre nem tudom a megoldást, de nem adom fel.
suxel2.0 2016 dec. 28. - 16:30:43
(180/1238)
Imádom azt a nõi megfigyelésedet, ami a kézfogásokat illeti. És tényleg úgy volt, nekem fel sem tûnt, és ez bizony jó tematika egy kép elkészítéséhez. BIG LIKE!!!!
10/10
kikelet54 2016 dec. 28. - 16:01:30 10/10
(179/1238)
Micsoda különbség van kézfogás és kézfogás között. Amikor Nihan fogta meg a kezét Kemalnak, abban a végtelen szeretete, az öt év szerelme, keserve benne volt, Kemalnak csak az arcán, a szemében lehetett látni a csalódottságot, a haragot, és megint elküldte Nihant.
Amikor azonban Nihan sírva próbált magyarázatot adni az elmúlt öt évre, hogy nem minden úgy van, ahogy Kemal gondolja, egy kicsit meglepõdött.

Sajnos a beszélgetést nem tudták befejezni, mert megjelent az az átok Emir. Még jó, hogy nem akkor ért oda, amikor olyan nagyon közel voltak egymáshoz, de így is rájött, hogy régrõl ismerhetik egymást. Persze durván elrángatta onnan Nihant, és abban a kézfogásban egy cseppnyi szeretet sem volt.
Miután Kemal ezt végignézte, gyanakodni kezdett, hogy nincs minden rendben a házaspár között.

Késõbb, mikor Kemal beszélni akart Nihannal, az elküldte, hogy így védje meg a családját, és õt.

Remélem Kemal nem adja fel, és megpróbálja kideríteni mi is az igazság. Könnyû dolga nem lesz, mert, ha lehet, ezek után Emir még hülyébb lesz, és biztos jobban fogja ellenõrízni a feleségét, és ahol tud keresztbe tesz Kemalnak.