Téma: Viharsarok

Federica_García_Lorca 2014 márc. 27. - 17:31:42
(12/72)
Császi Ádám, a film rendezõje nyilatkozta a következõt, mellyel magam is egyetértek:

"Az, hogy a melegek elfogadásában le vagyunk maradva, az nem csak magyar jellegzetesség, ebben minden ország le van maradva, ahol nem vállalhatnak gyereket, vagy nem házasodhatnak. Az, hogy valaki azzal az emberrel éljen teljes jogúan, akit szeret, azzal az emberrel összeházasodhasson, azzal az emberrel családot alapíthasson, az alapvetõ jog. Nem lenne szabad különbséget tenni ebben a melegek és a heterók között."
Federica_García_Lorca 2014 márc. 26. - 18:51:00
(11/72)
Még nem láttam a filmet és talán nem is lesz rá lehetõségem a közeljövõben, de a bátor témaválasztás nálam máris 10 csillagot ér. (Szomorú és szánalmas, hogy Magyarországon ma errõl a témáról filmet készíteni bátor dolognak számít.) Nagyon örülök, hogy elkészülhetett ez a filmdráma, s annak is, hogy az eddig megjelent kritikai írások szinte mind dicsérõen beszélnek róla. Az elõzetes megtekintése után lehetségesnek tartom, hogy legfeljebb a kissé amatõrnek tûnõ dialógusok nem fogják elnyerni a tetszésemet, de ettõl függetlenül szinte biztos vagyok benne, hogy igényes, értékes alkotás született. De vajon hányan fogják megnézni? A súlyosabb mûvészfilmekre sosem volt igazán kereslet, bármirõl is szóltak.
1/10
Vajaskenyér 2014 márc. 26. - 14:04:19 1/10
(10/72)
Ha valaki nem add erre a "filmre" legalább 5 pontot vagy hetero annak törlik a hozzászólását.
1/10
Vajaskenyér 2014 márc. 26. - 14:02:24 1/10 Előzmény Edmond Dantes
(9/72)
Az én hozászólásom is eltün! Kiváncsi lennék miért?
Edmond Dantes 2014 márc. 23. - 16:01:35
(8/72)
Óh, kedves moderátor(ok), látom, kiszedték innen 3 VÁLASZomat 3 másik veretes hsz-ra...jóóó, látom, h az alap hsz-okat is kiszedték...azért van(nak) ám itt alattam friss, ropogós löttyös(ek) is! De távol álljon tõlem h moderátorabb legyek a moderátornál. Most akkor büntibe kerültem? Vagy? Vagy esetleg a film is számít? Mondjuk a Berlinálén számított, meg sztem fog még máshol is, forogjon bárhol bárkinek a bármije. Köszönöm.
1/10
Setni2 2014 márc. 22. - 12:29:58 1/10
(7/72)
Felkavaró az elõzetes. Gyomor felkavaró...
cellasto 2014 márc. 21. - 21:33:52
(6/72)
"Szerintem fele ennyi melegellenesség sem lenne ha nem ez folyna mindenhonnan és nem parádéznának mindenfelé."

nálad a pont :)
10/10
hmazsola 2014 márc. 21. - 21:25:05 10/10
(5/72)
Tegnap láttam a filmet, ajánlom mindenkinek, aki nem idegenkedik a témától.
Újszerû a megközelítés és végre egy olyan film, ami egy nap múlva még a gondolataidban van.
Nálam egyértelmûen 10 pont (pedig nem vagyok buzi, kapcsolódva az elõttem szólók kommentjéhez).
De nem egy pörgõs film, ha olyanra vágysz, azért ne ezt nézd meg.
danielcarsontate 2014 márc. 21. - 19:45:06
(4/72)
A szívembõl szóltál, teljesen egyetértek! :) Bár meg kell, hogy mondjam, Magyarország egy elég konzervatív országnak számít és ami itt van az semmi ahhoz képest ahogyan a nyugati országokban ill. az USA-ban sztárolják a melegeket. Merthogy ott már tényleg errõl van szó. Én fõleg angol nyelvû sajtót olvasok és egyszerûen nem tudok úgy megnyitni egyetlen híroldalt sem, hogy 10-bõl 4 hír ne a melegekrõl szóljon valamilyen formában. Ha valamelyik sztár bejelenti hogy meleg, azzal egybõl címlapra kerül minden újságban és hõsként kezelik. A legjobb reklám ha kicsit lankad a karrierjük, csak egy mondatba kerül. :) Szörnyû, hogy mennyire igyekeznek ezt a témát lépten-nyomon az ember arcába tolni, és így nem is csodálkozom, hogy ez egyre nagyobb ellenérzést vált ki a hetero (egyelõre még) többségbõl. Szerintem fele ennyi melegellenesség sem lenne ha nem ez folyna mindenhonnan és nem parádéznának mindenfelé.
8/10
offtopic
efes 2014 febr. 28. - 16:55:32 8/10
(3/72)
Pedig ott vagy benne a filmben, láttalak, ugyanezeket a szavakat hallottam...
6/10
kisdubos 2014 febr. 11. - 22:25:47 6/10
(2/72)
na, lett egy tisztességes melegfilmünk. nagyon szépen fényképezett, élethûen szûkszavú film abszolút hiteles alakításokkal. igen, kicsit klisés is, közben mégis frissnek hat, mert magyar filmtõl szokatlan helyzeteket/képeket mutat. a húsvéti jelenetek óriásiak. az "igaz történet alapján" feliratot én hanyagoltam volna, ez kicsit "bezárja" a filmet. a végeredmény nem túl bonyolult, a mellékszereplõk kicsit laposak, de legalább nem lett szájbarágós sem. az eddigi kritikák alapján külföldön bizonyára jobb visszhangja lesz, mint itthon, pedig európában minden hétre jut egy melegfilm, láthattak már hasonlót. de van benne valami, és tök jó, hogy elkészülhetett.
cellasto 2014 febr. 11. - 21:25:34
(1/72)
ez kell a magyarnak :D
nem meleg kavbolyok,hanem meleg focisták :D