KurtWagner 2014 máj. 23. - 11:27:34
(198/438)
Nem tudjuk mi történt Rozsomákkal, amíg Jukióval csatangolt, mint ahogy azt sem, hogy hova tünt a csaj. Sok idõ telt el, és az alatt sok minden történhetett, A Wolverine stáblistás jelenetében Magento megtudja bénítani Logant a reptéren, vagyís mintha lenne benne már akkor megint adamentium. A képregényben egyébként, amikor elvesztette Apokalipszis adta vissza neki, mikor egy nagyon rövid idõre megtette õt az egyik lovasának, Halálnak. Ki tudja, lehet, hogy a következõ részben erre is fény derül. Ha nem, marad a fantázia. A képeségekrõl szólva, ki tudja, lehet, hogy a szernek csak idõleges volt a hatása, sokan látták azt a bábut az ellenállás vágén megmozdulni, de az is lehet, hogy ez is Apokalipszishez köthetõ, vagy Sinisterhez. Az ellenállás végi béke is elég törékeny, ismerve az embereket, ráadásul nekem pont az volt a bajom annak a résznek a végével, hogy miután egy mutáns több száz embert kinyirt, hirtelen mindenki be happy és béke és nyugalom van.
Amúgy meg, ha a képregényeket veszük alapul, a jövõt sose sikerült megváltoztatni, mivel a DoFp csak egy alternatív univerzum a sok közül. Kittynek - ott Árnymacska megy vissza - sikerült ugyan valamilyen szinten megváltoztatni a jövõt, de asaját idejét nem, Mikor visszatér a testébe, a világ még ugyanolyan, a társai halottak és hamarosan õ is áldozatul esik egy Nimród egységnek. Egyedül Rachel - Jen és Küklopsz jövöbeni lánya - marad életben, aki végsõ kétségbeesésében saját maga testi valójában tér vissza a múltba - nyomában egy Nimróddal - és ragad is a mi idõnkben, de amikor megérkezik, szomorúan tapasztalja, hogy ez nem az õ múltja. Szóval még az alternatív idõsík is lehet, egy logikus magyarázat a dolgokra. De én majd csak ma nézem meg, szóval utána valószinûbb okosabb leszek.
atileno82 2014 máj. 23. - 11:07:36
(197/438)
Az egész beszélgetés errõl folyik..vagy nem tûnt fel?
10/10
tomy05 2014 máj. 23. - 10:09:00 10/10
(196/438)
És 2023ban megint van képességi a mutánsoknak, és csak akkor mennek vissza a múltba , szóval ha visszamentek a múltba persze megváltoztatták a jövõt,de mielõ visszamennek a múltba akkor vannak újra képességei,tehát ezért nem értem
10/10
tomy05 2014 máj. 23. - 09:55:26 10/10
(195/438)
De a 2013 as farkasban elveszti az adamantiunot,tehát ezért nem értem,hogy a jövõben 2023ban hogy van megint karma :)
algaalga 2014 máj. 23. - 08:28:33
(194/438)
Ez a legjobb x-men film eddig, jo a tortenet es a kivitelezes is, tegnap neztem meg a moziban.
A stablista utani jelenet is nagyon jo, bar fent van a neten es mindenki tudja, hogy az Apocalipszis mozit harangozza be.
Nehany kerdesre a valasz: 1973-ban Striker meg nem ultette be Farkasba az adamantium karmokat, de kesobb ez megtortenik. Ezert vannak adamantium karmai a jovoben.
Az x-men 3-ban a profeszor meghal es atviszi a tudatat egy agyhalott emberbe, ezt latjuk is a film vegen,a kepregenyben klonoznak neki egy testet a jovoben es utana abba viszi at a tudatat, ugyanugy tolokocsit hasznal majd mert a tudata miatt kesobb nem tud jarni, ezert van ott a jovobe is x profeszor
Vegul, mivel az erett Farkas visszajon a jovobol es megosztja a tudasat x profeszorral a prof ebbol tanulva masik iranyba tereli majd a jovot, szerintem a harmadik film sztorijat meg nem tortentte teszi, ezaltal Jean ebben az uj jovoben nem szaggatja darabokra es magneto sem veszti el a kepesseget. Az hogy Mistic talalja meg Farkast a vizben Striker kepeben pedig azert fontos, mert igy a katonak nem viszik el kiserletezni vagy vetik bortonbe, gondolom ezutan Mistic elengedi vagy elmond neki nehany dolgot.
Teljesen logikus, nincs benne bokkeno.
10/10
_Freddy_ 2014 máj. 23. - 06:03:24 10/10
(193/438)
Csak ez az egy magyarázat van, a képregényekben vagy 5-ször átvitte a tudatát egy másik testbe a halála elött. Itt most az ikertestvérébe vitte át a Last Stand-ben, így oldották meg hogy ne új színésznek keljen játszania majd mert P. Steward túl jó X profnak. :D
ambtari 2014 máj. 23. - 00:01:59
(192/438)
A film szerintem is elég zsíros lett, viszont komoly hiányosságnak éreztem, hogy az eleje eléggé in medias res kezdés volt. Jó lett volna látni, hogy Professor X és Magneto mikor és hogyan köt szövetséget, mégis mi késztette a kormányokat a mutánsok kiírtására, amikor a Last Stand pont hogy béke és együttéléssel zárult, valamint a városok miért emlékeztetnek atomtámadás maradványaira, holott a Sentinelek individuális mutánsokat üldöznek, és nem tömegpusztító fegyvereket használnak.... Vmi képregényt is ismerõ X-men fan elmagyarázná nekem, amit a film ígérete ellenére nemtett meg? 1. Last Stand vakcinája után miért kapják vissza a mutánsok az erõiket, 2. a professzor mégis hogy lehet életben, amikor darabokra lett szaggatva. Én arra gondoltam, hogy a szérum hatása idõvel elmúlik, és azt halottam, hogy Xavier - mielõtt Jane atomjaira szedte volna - átvitte a tudatát egy agyhalott ikertestvérébe, ezt viszont kissé erõltetettnek találom, és azt sem magyarázza meg akkor miért nem tud egy új testben járni. Wolverine újra kinövõ adamantium karmait már meg se említem...
10/10
tomy05 2014 máj. 22. - 23:45:13 10/10
(191/438)
Ez a rejtély,hogy hogy lett adamantium újra a jövõben :D
ambtari 2014 máj. 22. - 23:44:54
(190/438)
Nem játszódik elõbb, mert a Days of Future Past még Nixon elnöksége alatt fut, amikor éppen tûzszünetet készül kötni észak és dél vietnám, amit utána tudjuk hogy felrúgtak, és a háború folytatódott 75-ig. Az x-men origins wolverineben Logant meg a bátyját vietnámban találja meg a Striket, tegyük fel 74 környékén, aztán összerakja õket egy többi mutáns special teammel, ahol Afrikában a Logan besokall és lelép. Amikor a Striker megkereseni újra Kanadában, és adamantiumot önt belé, az már simán játszódhat a 80-as években. Az egyetlen bibi, hogy a 73-as és 74-75ös Striket szinészei között egy évtized különbség van, de sztem Singer Strikerja a reálisabb, ha már 74-ben is 40 éves lett volna az Origins Wolverine, akkor X2-ben valójában sokkal öregebbnek kellett volna lennie....
9/10
cardas 2014 máj. 22. - 23:29:59 9/10
(189/438)
Nem tudom miért tettem spoilerbe az utolsó mondatom :D
9/10
cardas 2014 máj. 22. - 23:29:32 9/10
(188/438)
Hát, a film elsõ jelenetében kicsit megzavarodtam, hogy Rozsi karmai hogyan is lettek újra adamantiumokká, illetve nem értem, hogy pontosan mi jelentõsége van Rejtély utolsó feltûnésének a filmben, de ezektõl eltekintve nagyon tetszett. Egyáltalán nem a látványra törekszik a film, csak egy két jelenet, és végig a történet van a középpontban, ami végül nem egy látványorgiába csap át, hanem megmarad történetként. 10/10 . Szorosan az X2 és a First Class mellett áll nálam.

SPOILER
És természetesen a stáblista utáni jelenet az nagyon ütött :D
SPOILER VÉGE
tometa 2014 máj. 22. - 22:14:32
(187/438)
Spoiler!
Amikor higanyszál mondja Eriknek, hogy
-szóval tudod a fémeket manipulálni? (vagy vmi ilyesmi)
éa aztán még hozzáteszi, hogy - anyám ismert egy hozzád hasonlót.
Szerintem ez utalás arra, hogy õ az apja, mert ugye a filmben amúgy is csak az anyját látni és eredetileg õ az apja neki és skarlát boszorkánynak aki szintén látszott egy két belógásban, pl. mikor a tévében nézik ahogy Erik pusztít XD, csak a filmben fiatalabb volt a huga.
10/10
tomy05 2014 máj. 22. - 20:56:40 10/10
(186/438)
melyik jelenetnél? :)
tometa 2014 máj. 22. - 20:40:16
(185/438)
Spoiler!

Végül csak benne volt az utalás Higanyszálnál, hogy õ Magneto fia, igaz elég halvány és nem túl jelentõs ez a mondat a filmben, de volt benne.
10/10
tomy05 2014 máj. 22. - 20:31:22 10/10
(184/438)
igen, köszönöm :)
9/10
Tebby21 2014 máj. 22. - 20:28:18 9/10
(183/438)
Nem akarok hülyeséget írni, de a halálakor igen áthelyezte a tudatát abba a testbe vagy valami ilyesmi. :D Más magyarázatról nem tudok, de majd biztos megírja itt valaki, hogy mi is volt, mert anno ez téma is volt itt vagy a Farkasnál. :)
10/10
tomy05 2014 máj. 22. - 20:20:10 10/10
(182/438)
igen ezt a jelenete láttam nemrég, de arra nincs valami konkrét magyarázat, hogy élte túl? :D
9/10
Tebby21 2014 máj. 22. - 20:17:57 9/10
(181/438)
9/10
Tebby21 2014 máj. 22. - 20:15:36 9/10
(180/438)
Az X-men 3 stáblistás jelenete után ott van, hogy jön vissza a professzor! :D
Viszont a karmos dolgot azt hittem, hogy megmagyarázzák, de ezek szerint nem. :/
10/10
tomy05 2014 máj. 22. - 20:01:07 10/10
(179/438)
Nagyon tetszett a film. CSak nekem az nem világos,hogy amikor kezdõdik a film mármint amikor a jövõben vagyunk, hogy az x-men 3-ban a professzor meghalt elvileg , és a 2013as farkas filmben farkas elvesztette az adamantiumát.
Én ezt nem értem, hogy ezek hogy jöttek vissza :) és a film végén amikor stryker bõrébe mistique bújt, hogy annak milyen jelentõsége van? Aki tudna segíteni azt köszönöm :)