Nyolc tematikus szoba, tucatnyi installáció, egyedülálló hologramok, örvénylő alagút, egyedi logikai fejlesztő játékok és megannyi hihetetlen illúzió mentén ismerhetik meg és élhetik át a főváros legújabb múzeumának a látogatói, miként is működik az emberi érzékelés és az agy. Hiszen az Illúziók Múzeumában semmi sem az, aminek látszik.
Célegyenesbe fordult a Liget Budapest Projekt keretében épülő új Néprajzi Múzeum kivitelezése: elkészült az épület impozáns üveghomlokzata, melynek látványos különlegessége az azt borító, közel félmillió pixelből álló fémrács háló, amely az épülethomlokzat karakteres részeként 20 magyar és 20 nemzetközi néprajzi motívum kortárs újrafogalmazását jeleníti meg.
Csontváry Kosztka Tivadar Titokzatos sziget című képe a magyar aukciók történetének legmagasabb kikiáltási áráról, 160 millió forintról indul. A festőóriás művei közül alig több, mint egy tucat van magángyűjteményben, 2000 óta pedig csupán négy alkotása szerepelt árverésen, amelyből kettő abszolút rekordot ért el.
Az egykori Való Világ-játékos Facebookon előre elárulta a csatorna most futó vetélkedőinek győzteseit.
Rózsa Luca Sára, Tranker Kata és Ulbert Ádám az Esterházy Art Award 2021 díjazottjai. A díjat kétévente ítélik oda, az elismeréshez kapcsolódó kiállítás a fiatal magyar művészvilág legmértékadóbb áttekintésének minősül.
Az eredeti angol kiadással egy időben magyarul is olvasható az új Beatles-filmhez kapcsolódó exkluzív könyv
Mutatom, milyen idő jön, hiszen már tél! Ujjé! Mindez mintha nem is zavarná a programfelelősöket, lesz ott zenebuli mindenféle klubban, kertben, gödörben, nehogymá' fagy! Persze, azért bújnak előrébb az online programok is a fázósokra gondolva, mindenki válasszon a habitusa szerint!
A Budakeszi Vadaspark Facebook-oldalán novemberben ismét arra lehetett szavazni, hogy melyik vadasparki lakó nyerje el a Hónap Állata címet. A versenyben az aranysakál és a muflon álltak egymással szemben, akik közül a Kárpát-medencében őshonos, a kutyafélék családjába tartozó aranysakál került ki győztesen.
Vingardium leviosa! Most megnézzük mennyire tudtok mindent (is) a varázslók világáról. Nem dobunk bele a mélyvízbe, de azért nem is hájjal kenegetünk.
Még mindig keveset hallhatunk, olvashatunk azokról a nőkről, akik a közelebbi, vagy a távolabbi múltban korszakalkotó személyiségekké váltak. Azok a nők, akiket nem egy férfi határozott meg, hanem saját jogon tudtak maradandót alkotni, azokban az időkben is, amikor egy nőnek sokkal kevesebb lehetősége volt az érvényesülésre.
Egyedülálló könyv jelent meg Kajdi Csabáról, amelyben az ország Cylájának utazásokban gazdag gyerekkoráról, a modellvilág útvesztőiről, kemény munkával felépített karrierről és persze Sanyikáról is rengeteget olvashattok.
A második évad elkövetkező részei is aktuális társadalmi kérdéseket vizsgálnak. Minden epizód esetében új, kortárs, magyar drámai szövegek születtek, amelyek újkori feszültségekre, problémákra reagálnak. Sokak mellett Fullajtár Andrea, Györgyi Anna, Ember Márk, Hirthling István, Elek Ferenc is szerepelni fog Webszínház produkcióiban. December 1-én indul az évad.
Játék, szerelem, álmok – Boldizsár Ildikó gyerekekhez és felnőttekhez egyaránt szóló meséinek költői szépségét Szegedi Katalin rajzai teszik teljessé.
Maria Schneider színésznő soha nem tudott felépülni abból a sokkból, amit a hírhedt megerőszakolós jelenet okozott számára. A miniszéria Bertolucci és Brando nézőpontját is bemutatja.