Szórakoztató, elgondolkodtató regények 9-12 éveseknek kutyákról, robotokról - Az Abszolút Könyvek-sorozat már évek óta minőségi és letehetetlen regényekkel látja el a kiskamasz korosztályt, hiszen a sorozat kötetei abszolút lendületesek, abszolút színvonalasak, abszolút maiak. Abszolút könnyű őket olvasni, de mégsem felszínesek, abszolút nem megterhelőek, de mégis elgondolkodtatók, a kötetek már eddig is rengeteg kisiskolással szerettették meg az olvasást.
Ridley Scott bejelentette, hogy készül a sorozatverzió a Blade Runnerből, és úton van az Alien-széria is.
December 12-én, vasárnap hét ismert és népszerű pagonyos illusztrátor vár minden előzetesen regisztrált érdeklődőt a Bartók Pagonyban, hogy egyedi rajzokkal lepjék meg őket. Az így elkészült rajz karácsonyi ajándéknak is kiváló, és emellett nagy segítséget jelent sok gyereknek is, idén az InDaHouse támogatásával.
Tyű, a mostani ajánló tele lesz okosságos dolgokkal, a pár megszokott zene mellett, de tényleg. Annyi minden lesz ott művelődési célzattal, hogy csak na! Irodalmi túlképzettség lesz szerdán, mondják majd. De nyugalom, mert, mint mondtam, akinek gőzöl már a feje, uzsgyi, szaladhat koncertre koraeste, meg az igazi este is. De vigyázat, van egy, ami zenében is komoly!
Tudod-e, mit kell válaszolni, ha a Gozeri Gozer megszólít? A mozikban már vetítik a Szellemirtók - Az örökség filmet, ti pedig vegyétek elő mindent tudásotok a két első klasszikus részről, mert itt az újabb Port.hu kvíz. És ne feledjétek, nem szabad semmire sem gondolni...
Több mint negyedszázad után tér vissza a Magyar Állami Operaház repertoárjára Offenbach várva várt főműve, a Hoffmann meséi. A darabot kettős szereposztásban mutatja be az Erkel Színház, melyek közül a 2021. december 4-i premieren Kolonits Klára, László Boldizsár és Kálmán Péter énekli a főszerepeket Székely Kriszta rendezésében. Az Opera együtteseit Kesselyák Gergely vezényli.
2021. november 26-28. között a törökbálinti Max City Lakberendezési Bevásárlóközpont egy nagy művészeti térré alakul, ahol a képzőművészet és az előadóművészet sok ágával találkozhatnak azok, akik ellátogatnak ide ezen a különleges hétvégén.
Elsőre több mint 40 zenekart tartalmazó nagy csomaggal jelentkezett a 2022-es Sziget, benne világsztárokkal, befutott nevekkel, itthon még nem látott előadókkal, friss, izgalmas feltörekvő tehetségekkel. Jön az Arctic Monkeys, Dua Lipa és a Kings Of Leon valamit Bastille, Stromae vagy Lewis Capaldi a Nagyszínpadra, de a színes csokorban ott van például a multi-instrumentalista FKJ, a tavaly évvégén megjelent albumával Woodkid, vagy az idén megjelent új lemezével érkező brit producer-duó, a Jungle. Érkezik a tiktok-on óriásit futó Princess Nokia vagy az első lemezével a brit lemezlista élén debütált banda, Bono fiának együttese, az Inhaler. Sziget 2022: augusztus 10-15 között …végre!