Antal Nimród bemutatkozó munkája kapásból kultuszfilm lett, ráadásul nem csak nálunk futott remek köröket, pedig olyan hősöket választott, akiket nem szokás szeretni.
Valószínűleg a Kontroll Amerikába visszaszakadt rendezője sem áltatta magát: szerzői filmről itt szó sincsen, ez egy profi kivitelezésű, megrendelésre készült bérmunka nagy nevekkel. De annak nagyon jó.
Ezzel a filmmel tette le a névjegyét Antal Nimród az Álomgyárban, és így is kell rá nézni. Korrekt, jól összerakott hivatkozási pont, ami alapján jöttek a fontosabb munkák, és ami ma is bőven nézhető.
Azt mondták, zárkózott, szűkszavú ember. Ehhez képest A Viszkis bulldogszerű nyomozóját alakító Schneider Zoltán annyit sztorizott és annyi anekdotát mesélt el, hogy mind nem is kerülhetett be!
Antal Nimród megcsinálta az évtized magyar akciófilmjét, amihez jár egy kellemes retróérzés, baromi jó zene, és az eddig ismeretlen Szalay Bence nagyszerű játéka, akiről nem hittem el, hogy hiteles lesz Ambrus Attila szerepében. Most jól megkövetem.