Átadták a színházi háttér- és kiszolgálószakmák művelőit elismerő Magyar Teátrum Díjakat hétfőn este a Budapesti Operettszínházban.
EA magyarországi bemutatója idején, 1961-ben formabontónak számító első magyar musicalt, az Egy szerelem három éjszakáját december 17-én ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében mutatják be a Pesti Színházban. Az előadás korrajz egy háborús világ elveszett ifjúságáról. A Radnóti Miklós sorsa és egy Apollinaire-vers által ihletett mű különös hangzású slágerei Kern András, Lukács Sándor, Hegedűs D. Géza, Nagy-Kálózy Eszter, Hirtling István, Orosz Ákos, Ertl Zsombor, Gyöngyösi Zoltán, Horváth Szabolcs és Varga Járó Sára előadásában lesznek hallhatóak.
Egy porond, ami akár cirkusz vagy showműsor helyszíne is lehetne, a jelmezek olykor Bosch világát idézik, a kérdések pedig, amelyekkel az előadás szembesít olyanok, amikkel régóta képtelen megküzdeni az emberiség. Shakespeare utolsó, cseppet sem felhőtlen vígjátékának középpontjában egy nagy politikai játszma áll, de tele van őrült vágyakkal, balfácánokkal és sok-sok keserédes szerelemmel. A Szeget szeggelt december 9-én Rudolf Péter rendezésében mutatják be a Vígszínházban, a főbb szerepekben Kőszegi Ákos, Stohl András, Seress Zoltán, Balázsovits Edit, Wunderlich József és Márkus Luca lép színpadra.
A színházi kritikusok 1979 óta minden évben díjakkal jutalmazzák az elmúlt színházi szezon legjobb teljesítményeit. Az ünnepélyes díjátadó gála idén október 18-án zajlott le a budapesti Örkény Színházban, Mácsai Pál rendezésében, a színház társulatának közreműködésével.
Az Orlai Produkció következő bemutatója, a Jaj, Nagyi! érzékeny, bensőséges és szeretetteli kamaradarab, finoman mosolyra késztető történet a generációk közötti kapcsolódásról, a bizalomról, az őszinteségről és az öregséggel való szembenézésről is. A Szabó Máté rendezte előadásban Molnár Piroska mellett két fiatal tehetség, Rohonyi Barnabás és László Lili látható.
Apor Vilmos, Bartók Béla, valamint Kodály Zoltán szelleme, a népzene, a humanizmus, a tisztaság, az önfeláldozás az egyik oldalon, a másik póluson a hatalom és bosszúvágy, a kegyetlenség – újabb 16 színházi előadás kapott helyet a Déryné Programban, avagy gasztronómiai hasonlattal élve az Országjárás alprogram menüjére 16 új tétel került fel. A jelenlegi előadásválasztási időszakban október 31-ig választhatnak a vidéki kulturális intézmények, művelődési házak a minden eddiginél gazdagabb, immáron 111 színvonalas kulturális csemegét felvonultató étlapról.
Megújult formában és vadonatúj helyszínen, a Millenáris Üvegcsarnokában tér vissza a karácsonyi időszak legnépszerűbb újcirkusz-előadása, a Kristály. A Recirquel téli újcirkuszmeséje december 6. és január 15. között 69 alkalommal lesz látható.
Immár a harmadik évadával jelentkezik a színházi előadásokat online platformon, egyedi, filmes megfogalmazásban feldolgozó SzínházTV. A pandémia alatt a színházak produkciói számára a streaming jelentette az egyetlen kapaszkodót, és azóta bebizonyosodott, hogy az online előadások a járványhelyzet után is egymást segítő szimbiózisban tudnak létezni a kőszínházi előadásokkal. Ami a mozinak a Netflix, az a színháznak a SzínházTV. Nem versenyezni kell egymással, hanem egymást kiegészíteni és ezzel egy új dimenzió nyílik a „színházfogyasztás” terén – vallják a SzínházTV létrehozói.
A Szénakutyák – Képzeletbeli dokumentumjáték Weöres Sándor macskájáról című darabot a költő műveinek és élete dokumentumainak felhasználásával Göttinger Pál írta, és meg is rendezte Kálid Artúrnak.
Szép Ernő Vőlegényének különleges, zenés spin-off történetét 2022. október 17-én 20:00-kor mutatja be a KúlArt Produkció, Balla Eszter és Klem Viktor főszereplésével, Forgács Péter rendezésében.
Stand-up comedy, fizikai színház, kortárs tánc és tudományos reflexiók korunk társadalmi problémáira - szeptember 23-án kezdődik aktuális és izgalmas témafelvetésekkel a Boldogságvakcina című, közéleti színházi sorozat a Juhász Kata Társulat szervezésében, a CEU Auditóriumában.
Megtartotta a 2021/2022 évadzáró egyben a 2022/2023-as évadnyitó társulati ülését a Turay Ida Színház.
Gyilkossági nyomozás, a múlt és a jelen hétköznapi hősei, avagy legendás lovagjai, boldogságkeresés, elsöprő erejű szerelmi történet - 9 premierrel, köztük 4 ősbemutatóval készül a Déryné Program, két új produkciót mutat be a Déryné Társulat a következő évadban, míg a Barangoló alprogramnak köszönhetően 7 előadás van premierre tűzve 2022 végéig.
Ünnepi évadnyitót tartott a Radnóti Színház. Öröm, hogy a négy évig tartó kényszerhelyzet után végre ismét birtokba veheti a társulat a teljes színpadot, visszatér A párnaember és a III. Richárd is. A színpadavatást minifesztivállal ünnepli a színház. Négy kortárs ősbemutatóval készülnek erre az évadra, amelyből három magyar szerző műve. Mind szívmeleg, emberi történet, amire ínséges időkben nagy szükség van.
Sikerrel zárta idei évadát a 91 éves Szegedi Szabadtéri Játékok. A Dóm téri és az előző évekhez képest kétszeres előadásszámot produkáló Újszegedi Szabadtéri Színpad előadásaira közel hatvanötezren látogattak el ebben az évben.
Henrik Ibsen Solness és Molnár Ferenc Liliom című drámájának olvasópróbáival vette kezdetét a 2022/2023-as évad az Örkény István Színházban. Az új színházi szezonban nyolc bemutatót, köztük hat ősbemutatót tervez a társulat.
Szabad ország. Szabad színház. Csakazértis. Az előző színházi évad végén a bezárás szélére sodródott Átrium, a rengeteg civil támogatásnak köszönhetően megkezdte 2022/23-as, jubileumi, tizedik színházi évadát. A repertoáron tartott előadások műsoron tartása mellett három új produkció bemutatását tervezni a teátrum.