9 premierrel, köztük 4 ősbemutatóval készül a Déryné Program

Gyilkossági nyomozás, a múlt és a jelen hétköznapi hősei, avagy legendás lovagjai, boldogságkeresés, elsöprő erejű szerelmi történet - 9 premierrel, köztük 4 ősbemutatóval készül a Déryné Program, két új produkciót mutat be a Déryné Társulat a következő évadban, míg a Barangoló alprogramnak köszönhetően 7 előadás van premierre tűzve 2022 végéig.

„Mindannyian látjuk a körülöttünk zajló eseményeket, az előttünk álló évad nem lesz könnyű, de
minden eddiginél fontosabb, hogy a Déryné Program a kultúra egyik fontos bástyája maradjon.
Büszke vagyok a 2021/22-es évad eredményeire, az együtt elért sikerekre, kívánom, hogy ugyanolyan
szeretettel, alázattal és elhivatottsággal haladjunk tovább a missziónk által kijelölt úton, ahogyan az
eltelt két esztendőben.

Október elején kezdődik a Szemet szemért című előadás próbafolyamata, én már izgatottan várom a
közös munkát!” – hangzott el Kis Domonkos Márktól, a Déryné Program igazgatójától az évadnyitó
társulati ülésen.

Két új bemutatóval készül a DÉRYNÉ TÁRSULAT a 2022/2023-as évadra. Október 5-én kezdődik a
Jánosi Ferenc: SZEMET SZEMÉRT próbafolyamata, amelyet a Déryné Program igazgatója, a Jászai-
díjas Kis Domonkos Márk rendez. A bemutató december 9-én lesz, a Déryné Társulathoz vendégként
csatlakozik Kaszás Mihály színművész.

Pál elismert fővárosi nyomozóként visszatér szülőfalujába, ahol brutális gyilkosság történt. Arrogáns
viselkedésével azonnal kivívja a helyiek ellenszenvét, különösen Róbertét, aki helyi rendőrfőnökként
vetélytársat lát a visszaérkező férfiban. Szülei halálhíre és öccse ellenséges magatartása kijózanítóan
hat a férfira, ám céltudatos nyomozóként beleveti magát a munkába. Nyomozása során egyre
sötétebb titkokra derül fény a kis közösség életében és Pálnak rá kell ébrednie, hogy előítélete az
itteni emberek iránt, korántsem volt megalapozott. Ahogy közelebb kerül a szörnyű gyilkosság
felderítéséhez, egyre nyilvánvalóbbá válik számára, hogy élete fordulóponthoz érkezik.

A darab érdekessége, hogy írója Jánosi Ferenc a Barangoló Drámaírói Műhely ösztöndíjasaként
Lukácsy György mentorálásával dolgozik a dráma születésén.

„A magam részéről elképesztően izgalmas és motiváló a közös munka, mivel még sosem volt részem
egy dráma megszületésében, ráadásul Feri konkrétan a Déryné Társulat művészeire írja a darabot.
Műfaját tekintve krimi, ami meglehetősen érdekessé teszi az alkotófolyamatot.” – emelte ki a
rendező, Kis Domonkos Márk.

A társulat következő bemutatójára május 12-én kerül sor. Hunyady Sándor: LOVAGIAS ÜGY című
tragikomédiáját a Győri Nemzeti Színház igazgatója, a Jászai-díjas Bakos-Kiss Gábor rendezi, a
próbafolyamat március 21-én indul.

1935-öt írunk, a gazdasági világválság után nagy dolog, ha valakinek tisztességes munkája és jó
megélhetése van. Virág úr, ötvenes éveiben járó főkönyvelő, aki harminc éve dolgozik munkahelyén,
munkatársai, főnöke és családja mindig számíthatnak rá. Egy irodán osztozik Gizikével, a főnök
titkárnőjével és a főnök nyegle unokaöccsével Palival. Virág titkon rajong a fiatal titkárnőért, akit Pali
is megpróbál meghódítani, s már kész is a szerelmi háromszög.

Elég egy apró szóváltás a két férfi között, és véletlenül elcsattan egy pofon… Virág úr teljesen
megalázva hagyja el munkahelyét, hogy aztán otthonában se leljen megnyugvásra… Nem teheti meg,
hogy hátat fordítson a cégnek, így már délután a megszokott íróasztal mellett találja magát, ahol
cserfes és gyönyörű lánya kavarja fel az álló vizet váratlan megjelenésével.

Mi történik a lovaggal egy lovagiatlan korban? Hogyan lehet elsimítani ezt a kellemetlen ügyet?
Beteljesülhet-e két fiatal szív között a szerelem? Hunyady Sándor legendás műve komikus
helyzetekben bővelkedve ad választ a közönség számára a fenti kérdésekre.

A BARANGOLÓ alprogram a fiatal alkotóművészeknek, pályakezdő társulatoknak és színművészeknek
kínál egyedülálló lehetőséget arra, hogy egy mentori programon keresztül önálló produkciót
hozhassanak létre. 2022-ben hét új előadás van premierre tűzve, monodráma, bábjáték,
tragikomédia, zenés színházi előadások, valamint utcaszínházi produkció kerül bemutatásra az
alprogramnak köszönhetően.

Hodászi Ádám: PÁRKER PÉTER, A VAGY A LEGVIDÁMABB REDPILL KONTENT

Párker Péter kisujjában van az internet. Ahogy mindannyian, naponta sok órát tölt rajta, ott igazi
szuperhős is lehet. Pontosan ismeri az összeesküvés elméleteket, át is látja azokat, de nagyon
aggódik, mert úgy tapasztalja, hogy mások nem. Misszióba kezd hát, saját költségen Youtube
csatornát indít és készül az első élő közönségtalálkozóra.

Október 1-én mutatja be a Tér12 Kulturális Egyesület a monodrámát. A történet egy olyan embert
mutat be, aki egy szerelmi csalódás és az internet káros hatásai miatt elszakad a családjától,
barátaitól, felépít egy külön világot és abba menekül, ahelyett, hogy szembenézzen az egyszerű-
bonyolult ténnyel, hogy nem kellett a választottjának.

A Párker Péter, avagy a legvidámabb redpill kontent a valóság és az általunk teremtett valóság
viszonyát vizsgálja. Egy internettel szennyezett világot próbál sok nevetéssel és közös játékkal
érthetőbb, élhetőbb helyé tenni.

Kele Fodor Ákos: A KÓRÓHEGEDŰ - mesejáték felnőtteknek és gyerekeknek egy felvonásban

Néti, a kupec lánya és Anrus, a szegkovács fia a legszebb és legboldogabb szerelmespár a világon,
menyegzőjüket követően boldog házasságban élnek, és noha nagyon szeretik egymást, elkerüli őket a
gyermekáldás. Néti elkeseredésében a Hold-hegy lábához megy, hogy termékenységáldozatot
mutasson be a Hold-királynak.

Kele Fodor Ákos ezernél is több néphiedelmi motívumot és néprajzi adatot gyűjtött össze a XIX-XX.
századi Kárpát-medencei cigányság dal- és balladakincséből, babonáiból, meséiből. Az ezekből
feltáruló hiedelemvilág egy izgalmas hibrid kultúra lenyomata. A zenés bábjáték premierje október
15-én lesz az Ékszer Balett előadásában.

Háy János: HÁZASSÁGON INNEN ÉS TÚL – tragikomédia

Mások ítélkezése miért jelent többet, mint az, hogy rátalálhatunk a számunkra ideális életmódra?
Olyan ebben a világban élni, mintha mind egymás besúgói lennénk, s nem magunkért tartunk fenn
családokat hanem, hogy a szomszéd irigykedjen ránk, "nekik összejött". Tulajdonképpen van-e olyan kapcsolat, amelyikben a pár tagjai maguk is boldogok és nem csak a karácsonyi képeslapon mosolyognak? Voltunk-e valaha őszinték? Legalább magunkkal…?

Egy olyan tragikomédia Háy élettársi kapcsolatokat boncoló kifürkészhetetlen és meglepő
fordulatokkal teli színdarabja, a viszonyok egymásba gabalyodásával egyetemben, amellyel minden
néző azonosulni tud. Ha csak a saját érdekeinkkel foglalkozunk, úgy saját boldogságunk tárgyát
pusztítjuk el. A felszínes és hűtlen emberi kapcsolatok elburjánzása, és az ebbe a tendenciába való
beletörődés miatt születhetett meg a dráma, amely minden korosztálynak aktuális. A premierre
október 20-án kerül sor az Epika Társulat előadásában.

A RÓZSA TITKAI – színmű

A Rózsa titkai című előadás A kis herceg írójának és feleségének szerelmi történetét meséli el
megismerkedésüktől egészen az író haláláig, sőt még azon is túl. Egyúttal felvillantja A kis herceg
örökérvényű gondolatait oly módon, hogy rávilágít, azok az író magánéletének mely aspekutsaiból táplálkoztak. Tonio és Consuelo karmikus szerelmének fordulatokban gazdag történetét, és A kis herceg képzeletbeli világát párhuzamosan látjuk.

Az Astrum Színház előadása mesevilág és egy elsöprő erejű szerelmi dráma különös keveréke, ami
fontos gondolatokat fogalmaz meg, de elősorban a nézők érzelmeire szeretne hatni, ugyanis “jól csak
a szívével lát az ember...” Bemutató: 2022. november 18.

Petőfi Sándor: JÁNOS VITÉZ – utcaszínház

Fekete Dávid egy mono-báb utcaszínházi produkció keretében kelti életre János vitéz alakját. Egyszemélyes előadásában bunraku japán bábok, marionettek, maszkos, kesztyűs, valamint óriásbábok segítségével eleveníti fel a klasszikus történetet. 27 fejezeten keresztül követhetjük
nyomon hogyan válik az árva szegénylegény tündérország királyává. Az előadás zenei világát
egyetlenegy cselló hangjára Rozs Tamás festi az egyedi bábkollekció köré.

Az előadás nem csak Petőfi Sándor költői mivoltának állít emléket, hanem a történetben a
vándorszínészi lét is bemutatásra kerül.

Kacsóh Pongrác: JÁNOS VITÉZ KERESZTMETSZET – zenés színház

Hol és hogyan található meg az emberi boldogság? Ennek az örökérvényű kérdésnek a megválaszolása, amely évezredek óta foglalkoztatja az embert, a mai társadalmunkra nézve különösen fontos, hisz a legmodernebb kor lassan elveszíti a valamihez való igazodás minden origóját, támpontját, így a felépülő társadalom a legfontosabb alappillérek nélkül újkori Bábel toronyként omlik össze.

A Coopera előadásában Kukorica Jancsi János vitézzé válásának kalandjait átszövi a boldogság
keresésének útja, amelynek végén ott áll a kérdés: biztosan mindenkinek ugyanazt jelenti az „örök
boldogság” országa? A produkció létrehozása egyben emléket állít a két szerző, Petőfi Sándor
születésének 200., míg Kacsóh Pongrác 150. jubileumáról.

Horváth István - Puskás Dániel: SZENT LÁSZLÓ, A LEGENDÁK KIRÁLYA – zenés színház

Az előadással Szent László lovagkirályunk ármánykodással és csodákkal teli életébe nyerhetünk
betekintést. Család, megbocsátás, hit, a csodák keresése a mindennapokban, a történet I. (Szent)
László trónra kerülésének eseményeit dolgozza fel. A történelmi zenés játék középpontjában
testvérével, I. Géza királlyal, és unokatestvérükkel, Salamonnal való kapcsolatuk, valamint viszályaik
állnak.

Kell-e a gyermekeknek szüleik viszályait folytatni? Hol van az egyensúly a világi hatalom és a hit
között? A produkció különlegessége zenei világa, amely egyedien ötvözi a kor zenéjét a mai modern
megoldásokkal.

A pályakezdő drámaírókat és fiatal alkotókat, társulatokat felkaroló, egyedülálló mentori
programokat biztosító Barangoló alprogram mellett az Országjárás és Vándorszínház alprogramok
legfőbb célkitűzése nem változott; felejthetetlen színházi élményekkel ajándékozni meg a
közönséget, örömet, szépséget és csodát vinni, értéket közvetíteni. Az alprogramok együtteseként
további cél 400 településre eljutni, köztük olyan községekbe, falvakba és városokba, amelyek
korábban nem vettek részt a programban. A 2021/22-es évadban összesen 742 előadás valósult meg,
367 településen, valamint közel 80 000 néző részvételével, az elért rendkívüli eredmények után a
Déryné Program folytatja küldetését: Színház mindenkinek!