Az Ocean’s trilógia rendezője 1963. január 14-én született, azaz a minap lett 58 éves. Ennek örömére összeválogattuk nektek a tíz legjobb rendezését. És tudjátok mi a legjobb? Bármelyiket meg tudjátok nézni a közeljövőben a tévében, vagy akár most azonnal streamelhetitek.
Vanessa Kirby az egyik legnevesebb amerikai filmes szaklap, a Variety podcastje számára adott teljes pályáját érintő életútinterjút, amelyben Mundruczó Kornél netflixes drámájának forgatásáról is sztorizott.
A dominaság is egy munka, ahogy ez a Netflix sorozatából kiderül, csak itt még hülyébbek az ügyfelek, és pont azért kell egy jó asszisztens, aki történetesen meleg, és a hősnőnk legjobb barátja. Innen pedig akármi történhet, és történik is.
A masszív irodalmi alapokra építkező Lupin szórakoztató, fordulatos, látványos, és még a főszereplő Omar Sy is végre odateszi magát ebben az eleinte nagyon könnyed, a vége felé kissé "besötétedő" sorozatban.
Újra együtt az Eufória nyerő hármasa: a Malcolm és Marie című netflixes drámát az Emmy-díjas sorozat alkotója írta és rendezte, egyik főszereplőnője játszik benne, és egyik operatőre, Rév Marcell fényképezte.
Lehetséges-e, hogy az 1810-es évek Angliájában afroamerikai vagy épp ázsiai származású nemes urak és hölgyek rótták a táncparkettet és a gondosan nyírt gyepet? A Netflix legújabb, minden nézettségi rekordot megdöntő romantikus-kosztümös sorozata alternatív történelemértelmezésével elérte, hogy mindenütt róla beszéljenek. A tökéletes marketing mellett pedig kit érdekelnek olyan apróságok, mint a következetes cselekmény?
Január 7-én felkerült a Netflixre, így végre mi is láthatjuk a Delta, a Fehér Isten és a Jupiter holdja rendezőjének új, hollywoodi sztárokkal forgatott, a Velencei Fesztiválon már díjazott, Oscar-esélyesnek tartott alkotását. Kritika.
A Nagymenők és a Csupasz pisztoly 33 1/3 mellett megnézhetjük Mundruczó Kornél 2020-as drámáját is, amelyben nem kisebb hollywoodi sztár a főszereplő, mint Shia LaBeouf.
Hát persze, hogy rajta van a listán A keresztapa 1-2, a Nagymenők, a Casino és A sebhelyesarcú, de vajon mi került a maradék 45 helyre? Cikkünkből kiderül!
Aki átaludta a tavalyi évet, annak szerencséje van. Samuel L. Jackson, Hugh Grant és Lisa Kudrow összefoglalják 2020-at.
A fogadóirodák szerint igen komoly esélyes a zimbabwei felmenőkkel rendelkező brit sztár, Regé-Jean Page is.
A Space Sweepers lett volna az ázsiai ország első űrben játszódó mozifilmje, de a koronavírus miatt végül a streaming platformon debütál februárban.
A Netflix egykor menő és izgalmas sorozata az utolsó évadra kipukkadt, mint a buborékok a rotyogó boszorkányüstben.
Haverok, buli, karate. A netflixes Cobra Kai nemcsak folytatta a 80-as évek klasszikusát, de újra is írta a sztorit az egykori rosszfiú szemszögéből.
Az Annie Hall örökifjú, bohókás sztárja 1946. január 5-én született. Kigyűjtöttük nektek, mit érdemes megnézni tőle a tévében és a streamelős szolgáltatóknál, ha vele akarjátok ünnepelni ezt a jeles napot.
2020 végén a valaha volt legjobb decemberét ünnepelhette a streamelős óriás – jórészt A Bridgerton család című kosztümös sorozatnak köszönhetően, amit több mint 63 millióan néztek meg december 25-i premierje óta.
Megdöbbentő úgy nézni a színész elementáris erejű játékát, hogy tudjuk, itt már nagyon súlyos beteg volt; de a soul születéséről és a fekete történelem egy szeletéről szóló film a saját jogán is megállja a helyét.