A ’80-as évek egyik legikonikusabb táncos filmje a zenék tekintetében is igazi klasszikusnak számít, hiszen a betétdalait tartalmazó albumból több mint 32 millió példány talált gazdára szerte a világon. Összegyűjtöttük a legfontosabb számokat az 1987. augusztus 21-én bemutatott moziból.
Szeptember 3-án indul az ősz a 25 éves TV2-n, visszatérnek a legnépszerűbb műsorok, bemutatkoznak új formátumok.
Hozzánk némi késéssel jutott el a sorozat, ami sztárt csinált Michael Douglasból, aki masszív protekcióval kapta meg a szerepet, Karl Malden pedig Mladen Sekulovich néven született, és mindig büszke volt szerb gyökereire
1997. augusztus 15-én mutatták be, azaz hamarosan 25 éves lesz Paul W.S. Anderson űrhorrorja, a kilencvenes évek egyik kultikus darabja. A jeles esemény alkalmából a Variety készített interjút az alkotóval, amiből kiválogattuk nektek a legizgalmasabb részeket.
Azt hitted, a 2014. augusztus 6-án elhunyt színész csak komikusi szerepkörben tudott maradandót alkotni? Hát nagyot tévedtél. Cikkünkben túlmutatunk Oli úron, a Heti hetesen és a kabarétréfákon, és Bajor komolyabb szinkronszerepei közül válogatunk.
A Stranger Thingsnek köszönhetően ismét a slágerlisták élvonalába kerülő brit énekesnő július 30-án ünnepli 64. születésnapját. Íme néhány érdekesség az art pop királynőjével kapcsolatban.
Bár néhány héttel ezelőtt meglehetősen ránk ijesztett, amikor a színpadon lett rosszul a nagy hőség miatt, a latin rock első számú ikonja szerencsére jól van, és július 20-án ünnepelte 75. születésnapját. Íme néhány érdekesség a gitárlegendáról.
1947. július 19-én született minden idők egyik legegyedibb gitárosa és legnagyszerűbb dalszerzője. Íme néhány érdekesség a Queen élő legendájáról.
1985. július 13-án, két helyszínen rendezték meg minden idők egyik legnagyobb szabású segélykoncertjét, az akkori pop- és rockzene legnagyobb világsztárjainak részvételével. Mi pedig most felidézzük a legfontosabb és legérdekesebb momentumokat.
Tudtad, hogy bár valós eseményeket dolgoz fel és valós karakterekkel dolgozik, A kárhozat útja képregény feldolgozás, a képregény pedig egy manga alapján készült, és a filmet Steven Spielberg rendezte volna?
1940. július 7-én született a The Beatles egykori dobosa és egyben legidősebb tagja. Ennek apropóján összegyűjtöttünk néhány érdekességet a legendás zenészről.
Bő egy hónapja töltötte be 82. életévét minden idők egyik legismertebb baritonja, a július 12-én Budapesten koncertező walesi énekes. Az aktualitások kapcsán összegyűjtöttünk róla néhány érdekességet.
Új, életveszélyes kihívás terjed a Tiktok-felhasználók körében. A "szomszédokolás" lényege, hogy a versenyző belekezd egy Szomszédok-epizódba, és valahányszor a szereplők panaszkodni kezdenek, lehúz egy-egy fél konyakot. A részegség átlagosan öt, az alkoholmérgezés tíz, a klinikai halál húsz percen belül garantált.
1942. június 18-án született a 20. század egyik legnagyobb zenei géniusza, minden idők legsikeresebb dalszerzője. Íme néhány érdekesség a The Beatles élő legendájáról.
1983. június 15-én indult a Fekete Vipera a BBC One-on. A jeles évforduló alkalmából összeállítottunk egy hiánypótló listát, amely a 12 legviccesebb brit komédiaszériát tartalmazza – nagy klasszikusokat és az elmúlt évek legjobbjait egyaránt.
Összeszedtünk néhány érdekes infót minden idők egyik legfontosabb könnyűzenei eseményéről, az 1967. június 16-án lezajlott Monterey Popfesztiválról.
Íme, a film, amely 20 évvel ezelőtt bemutatója után egy csapásra megújította az akciófilm műfaját, amely még a James Bond franchise-ra is üdítő hatással volt, és akciósztárt csinált Matt Damonból!
Már a könyv is botrányos volt, több országban be is tiltották, Stanley Kubrick pedig a forgatás után azt nyilatkozta, ha tudja, hogy mennyi baja lesz a cenzúrával, bele se vág az egészbe, a film mégis a nagy klasszikusok közé tartozik!
1977. június 8-án született minden idők egyik legmegosztóbb zeneipari figurája. Összegyűjtöttük a legemlékezetesebb és leghírhedtebb incidenseket vele kapcsolatban.
1976. június 4-én hunyt el a magyar színészlegenda, aki nemcsak versmondásban és a színházban alkotott nagyot, de filmekben is. Összeszedtük, mely alkotásokkal emlékezhetünk rá, amelyek egytől egyig elérhetők a Filmión, a Nemzeti Filmintézet streaming platformján.