A magyar születésű szabadulóművészről évek óta keringenek pletykák, miszerint valójában amerikai vagy brit hírszerzőként turnézott az 1900-as években.
A már híres, de még nem világhírű Harrison Ford fess bombázópilóta, aki szerelme férjével indul titkos náci dokumentumok nyomába a megszállt Franciaországban, teljesen valószínűtlen módon.
Hiába készültek esetenként több mint hatvan évvel ezelőtt, ezek a 60-as évekbeli alkotások olyan véresek és kegyetlenek, hogy jobban odab*sznak, mint egy-egy kortárs akcióorgia. Biztonsági öveket bekapcsolni!
Biztos mindenki érezte már, milyen kínos, amikor egy magyar filmes imitálni próbál valamilyen jellemzően nyugati zsánert, és az egész nagyon izzadságszagúra sikerül. Na most nem ezekről a próbálkozásokról fogunk beszélni, hanem azokról, amikor vérprofi, szórakoztató, már-már tökéletes utánzatok születtek.
Bizonyos filmes műfajok hagyományosan idegenek a magyar filmtől, ám ez nem jelenti azt, hogy egy-egy tehetséges alkotónak ne sikerült volna nyugati mintára tökéletesen megvalósítania a mi verziónkat belőle – ami úgy a miénk, hogy egy kicsit sem sárga, és egy kicsit sem savanyú. Mutatjuk a legjobban sikerült kísérleteket!
Még nem tudjuk, ki fogja játszani az új James Bondot, ám máris megdöntötte a franchise egyik rekordját.
Nem hibátlan a Mission: Impossible – Leszámolás, de még így is a nyár legszórakoztatóbb blockbustere.
Az Apple TV+ premierfilmjében, a Ghostedban Ana de Armas szuperkémet, Chris Evans pedig mit sem sejtő egyéjszakás kalandját alakítja, ami papíron még jól festhetett, de a kisképernyőn csak részleteiben működik. Kritika.
Az egyik legjobb Pierre Richard-vígjátékot mindig jó újranézni. Most nemcsak ezt tehetitek meg, de cikkünkből közel egy tucatnyi érdekességet is megtudhattok a kulisszák mögül.
Paul Feig Melissa McCarthy főszereplésével forgatott kémvígjátéka a harmadik együttműködés a rendező és a színésznő között, amit nem mellesleg nagyrészt Magyarországon forgattak. További érdekességek cikkünkben.
Hősnőnk úgy dönt, nem neki való a kémek és orgyilkosok világa, így új néven kezd új életet kisvárosi gimnazistaként, de rá kell jönnie, hogy a tinik élete is van olyan nagy aknamező, mint a titkosügynököké!
Maurice Joseph Micklewhite néven 1933. március 14-én született Londonban, azaz kedden ünnepelte 90. születésnapját az egyik legkiválóbb angol színész, Michael Caine. Nekünk ezek a kedvenceink tőle.
Tudj meg mindent, amit érdemes a XX. század utolsó Bond-filmjéről – ami egyúttal az első 007-es mozi, ami Arany Málnát nyert!
Tök valószínűtlen, de mi van akkor, ha két kanos kém egymástól függetlenül ugyanarra a nőre bukik rá, hogy aztán minden kémtudásokat bevessék egymás ellen?