Jó érzés egy híres festményben gyönyörködni, de még jobb, ha a szobánk falán lóg. Legalábbis vannak, akik így gondolják, s tesznek is azért, hogy így legyen.
Nagyon pezsgő szombattal veszi kezdetét a hétvége. Japániság, képregénység, életmód, matiné és cseresznye! Felsorolni is fárasztó, pedig még nincs vége, koncertek, és a közbeékelődő mozik teszik még színesebbé ezt a remélhetőleg amúgy is szép napot.
Még messze a tavasz, alszik a hóvirág, de az első fesztiválok már kidugták fejüket a téli álomból és a képzavarból. Fesztivál, farsang, mozi és zene. Kell-e még ezeknél több és jobb? Aligha.
Két tinédzser paradicsommal öntötte le Van Gogh festményét. Kár szerencsére nem keletkezett, de akciójuk, hacsak nem éppen az olajipar finanszírozta, kétségbeesettségről tanúskodik.
Ady Endre versében Páris dalol, dalol, én pedig, amikor a Gare de l’Est mellett sétáltam el, csak nevettem a költőn, aki meghalt belül, amikor a vasszörnyetegen (mármint a vonaton) sírva-ríva hagyta el a francia fővárost. Aztán hazajöttem én is.
Gondoltad volna, hogy Benedict Cumberbatch, Tim Roth, sőt, a rendezőzseni Martin Scorsese is belebújt már a festőzseni bőrébe? Pedig bele!