Az, hogy a közönség imád egy filmet, még nem garancia arra, hogy a főszereplő is jó szívvel emlékszik vissza rá.
Nem a legrosszabb alkotások listája ez, hanem azoké, amelyektől a nézők valami mást vagy többet vártak, illetve amelyek valamely egyéb ok miatt váltak ellenszenvessé a közönség számára.
Az Énekesmadarak és kígyók balladája egy tisztességes előzménytörténet, ami még hozzá is tesz valamit a korábbi filmekhez.
Megdöbbentő úgy nézni a színész elementáris erejű játékát, hogy tudjuk, itt már nagyon súlyos beteg volt; de a soul születéséről és a fekete történelem egy szeletéről szóló film a saját jogán is megállja a helyét.
A Ma Rainey: A blues nagyasszonya december 18-tól streamelhető a Netflixen. Ebben az életrajzi alkotásban szerepelt halála előtt utoljára a Fekete Párduc mindössze 43 éves korában rákbetegségben elhunyt sztárja.
A Forbes toplistáján Sofía Vergara az első 43 millió dollárral – ami még így is csak a fele a legjobban fizetett férfi sztár, Dwayne Johnson 87,5 milliójának.
Az első filmből továbbvitt Joel Kinnaman nyilatkozott úgy a minap, hogy megszakadunk majd a röhögéstől, és bár nincs még korhatár besorolás, azt is mondta, számíthatunk a sok vérre.
Na jó, nem mindegyik rabló néni, mert van köztük csinos fiatal csaj is, de nem ez számít, hanem a szív. Abból nagyon sok jutott ebbe a nem hétköznapi bankrablós filmbe. Ahol bank sincsen.