LaLola

Bakancslistához adom
Lalola
argentin vígjátéksorozat, 50 perc, 2007

Értékelés:

79 szavazatból
Szerinted?

Lalo, sikeres férfimagazin főszerkesztőjeként gyógyíthatatlan nőcsábászként éli az életét. Egy forró éjszaka után legújabb hódítását, Rominát is gondolkodás nélkül, durván elküldi. Azt azonban akkor nem sejti, hogy ez az este milyen nagy hatással lesz majd későbbi életére, mert a csalódott nő bosszút esküszik. Egy boszorkány és egy kis varázslat segítségével másnap Lalo női testben ébred fel, és arra kényszerül, hogy olyan testben élje tovább életét, amelyet addig korábban nem sokra értékelt. Miután szembesült új azonosságával korábbi munkahelyén Lalo unokatestvéreként jelenik meg, mintha csak helyettesítené a férfit, míg az külföldön tartózkodik. Lola szembesül a cégnél uralkodó helyzettel, hogy nőként nem sokra becsülik. Így arra kényszerül, hogy kihasználja új azonosságával járó előnyöket, nőies, éles eszét. Közben feltűnik Facundo, akit az első pillanatban elkápráztatott a lány. Kis idő múltával lassan szerelem bontakozik ki a fiatalok között. Ekkor azonban Romina egy csábító ajánlattal újra feltűnik a színen: Lola megint férfi lehet, és visszakaphatja a régi énjét. Főhősünk nehéz döntés elé kényszerül: vajon Lola elfogadja az ajánlatot, vagy a szívére hallgat és úgy éli tovább az életét?

Egyéb epizódok:

Stáblista:

Hozzászólások

Szerinted?
1/10
nikato 2015 ápr. 23. - 09:59:31 1/10 Előzmény esterházy
Elsõ pár részt láttam, de kegyetlen rossz sorozat. Lehet Zsigmond Tamara is ezért nem szinkronizálta tovább. xD A végébõl elcsíptem még egy jelenetet, olyasmi volt, hogy Lola beleszeretett egy férfiba, és választania kellett, hogy nõ marad-e, vagy ismét férfi lesz. De hirtelen homár lett az egykori nõcsábászból? Vagy az átváltozás annyira hatásos volt, hogy teljes mértékben nõ lett? Errõl az az Ellen Barkin film ugrik be, a 'Farkangyal'.
AuSS 2012 jan. 03. - 13:30:10
És összejön egy csávóval, mikor elõtte õ is férfi volt?
Kicsit bizarr...
8/10
M4RT!N! 2010 aug. 25. - 22:54:55 8/10 Előzmény esterházy
Hát nemtom,de asszem az hogy volt neki egy ikertesója(férfi)és õ vette át a helyét,õ meg eltûnt.DE csak asszem.
esterházy 2010 aug. 02. - 09:27:44
mi lett a vége a sorozatnak?
10/10
offtopic
szekfuandras 2010 júl. 26. - 00:51:43 10/10
Off: Sztem a chatelésnek nem itt a helye xD

Ez a sorozat olyan béna, h az már jó :D Annyira tetszik 10/10 egyértelmû. A szerkesztõség, mint az óvoda, alig van 3-4 komoly ember a sorozatban...
10/10
offtopic
DarkGirl 2010 ápr. 06. - 14:30:32 10/10
okés,akkor majd beszélünk. :)
offtopic
zs9302 2010 ápr. 06. - 14:27:51
igen, ma fel
10/10
offtopic
DarkGirl 2010 ápr. 06. - 14:22:51 10/10
*ma
10/10
offtopic
DarkGirl 2010 ápr. 06. - 14:22:27 10/10
Szió!
Mizu veled,rég beszéltünk. :) Majd megadod msn-en a címet? ,a fel tudsz jönni 7-kor? :)
offtopic
zs9302 2010 ápr. 06. - 14:16:45
de
10/10
offtopic
DarkGirl 2010 ápr. 06. - 14:05:48 10/10
Sziasztok!
Nem tudjátok esetleg,hogy honnan lehetne esetleg letölteni?
Elõre is köszi a segítséget. :)
10/10
DarkGirl 2010 ápr. 05. - 16:26:49 10/10
Nagyon jó sorozat. :) 10/10
adribaby7 2009 aug. 21. - 14:53:50
Sziasztok!
Hát elég gyengus lett a sorozat vége, nem?
Bár ez igaz a sorozat 2. felére egyaránt. Néha már ki kellett kapcsolnom a tévét, mert annyira nem bírtam nézni.
Pedig jól indult...
Hilaryfan17 2009 ápr. 19. - 15:26:54
Hilaryfan17 2009 ápr. 19. - 15:24:12
Epizódok száma : 150.

Úgyhogy lesz még pár!






A Lalola egy népszerû argentín vígjátéksorozat, melyet Magyarországon a Cool Tv-n játszanak. Lalo egy férfimagazinnál vezetõ pozícióban dolgozik. A nõket nem sokra értékeli, durván szakít Rominával. Ám a lány elmegy egy boszorkányhoz és megátkozza a férfit. Lalo és csapata egy nagyszabású prezentációra készül, ami befolyásolhatja jövõjét. Laloból azonban reggelre nõ lesz. A magazinnál Lalo unokatestvéreként, Lolaként jelenik meg, és az elõadása remekül sikerül.
10/10
offtopic
nuussi 2009 márc. 23. - 19:25:14 10/10 Előzmény rhino1
Köszi:)
10/10
nitaxx 2009 márc. 16. - 11:15:02 10/10
Csak a Cool tv-n lehet ilyen Cool sorozat. Ötletes, szórakoztató,és ami a legfontosabb, hogy lehet rajta jókat nevetni. Ez kellenne, hogy legyen a lényege minden sorozatnak. Nem mint a tipikus szappanoperákban elõforduló rengeteg sírás, nyomor, gazdagság, és a happy end, mindig mindegyikben ugyanaz, és mindez messze a valóságtól. Igaz, ízlés dolga, de én maradok annál, ha az ember leül tv-zni, akkor üljön le azért, hogy jól érezze magát, jókat nevessen, és nézzen valami olyat, ami talán vele is megtörténhet. Jó, a boszorkányság, egy kicsit lehet, hogy túlzás, de kitudja ;)
Imádom ezt a sorozatot!!!!Köszönöm!!!!!
10/10
nuussi 2009 márc. 04. - 16:46:20 10/10
Mikor lesz az elsõ csók? Lola és Facundo között? Zenéit tudja valaki?
offtopic
valentini66 2009 febr. 09. - 11:48:24
A dél-amerikai sorozatok nem szappanoperák, hanem telenovellák, de már annyira megváltoztak, hogy annak sem lehet mondani. Igenis, van, amit az argentinok találtak ki, és vannak komoly, nagyon jó színvonalas sorozataik. Az amerikaiak meg sokszor felszínes semmitmondó filmeket készítenek, amiért 5Ft-ot nem adnék.
Összes hozzászólás