“Lassan két évtizede figyelem Thuróczy Szabolcs a (magyar) néplélek ismeretéről tanúskodó alakításait Pintér Béla zseniális darabjaiban: organikus, természetes, bio! Az évek során barátságába is fogadott. Mikor először levittem a bucsuszentlászlói kocsmába, húsz perc kellett neki, hogy autentikus szereplőjévé váljon a “kolorlokálnak” Helyi kőművesekkel biliárdozott hosszan, akik észre sem vették, hogy idegen. Aztán írtam egy kocsmaregény-félét és ebből készül most egy monodráma Szabolcs főszereplésével. Keresztes Tamás, kiváló színművészünk, nem mellesleg Gogol: Egy őrült naplójának káprázatos előadója lesz a darab rendezője. A dramaturgia vastörvényeit pedig a nagyszerű Enyedi Éva érvényesíti majd magas színvonalon.” (Bödőcs Tibor) A szerző többször is nyilatkozta, hogy “Thuróczy Szabolcs hangján szól a fejében Oszkár”. Végre eljött az idő, hogy a nézők is meghallgathassák, hogyan. Kocsmaária egy levegővel. Sok nevetéssel, sírással. Oszkár néhol nosztalgikusan költői, néhol sokkolóan ismerős és karcos világa Keresztes Tamás rendezésében elevenedik meg a szemünk előtt.
A Színház- és Filmművészeti Egyetem végzős zenés színművész osztálya bemutatja Cseh Tamás és Bereményi Géza Frontátvonulás című előadását. Ecsédi rohangál az utcán, zaklatja Budapest lakosait, ugyanis a barátját keresi, a barátját Vizit, aki ott hagyta őt egy lakásban aludva két liter kávélikőr után, mert Vizinek megvilágosodása támad, és el akar innen menni, máshová, valahová, bárhová, cselekedni akar amíg képes rá, a Keleti pályaudvarra szalad, csak hogy innen nem lehet elmenni, az emberek itt ragadtak valahogy, innen nem mennek és ide nem érkeznek vonatok.
Gengszterpop. A jól ismert történet az Orfeum különleges terében egészen szokatlan és humoros köntöst kap. Az új magyar jukebox-musicalben a legnagyobb magyar előadók slágerei csendülnek fel, ugyanakkor a számok pikáns és robbanékony elegyet alkotnak az őket körülvevő véres történet nem mindig komolyan vehető figuráival. Adhat-e felmentést egy elemi erejű szerelem a legőrültebb tettekre? Ne pszichologizáljunk! Rugaszkodjunk el a valóságtól! Ezt teszi a két főhős is, Bonnie és Clyde. A darabban elhangzó dalok:Kiss Gábor – Szabó Ági: OLYAN, MINT TEPély Barna – Romhányi Áron – Szabó Ági: GYÉMÁNT ÉJSZAKÁKRakonczai Viktor – Szabó Ági: MINDHALÁLIG MELLETTEMRakonczai Viktor – Rácz Gergő – Szabó Ági: TÖRJ KI A CSENDBŐLNagy Tibor – Szabó Ági: SORSKERÉKSzűcs Norbert – Szabó Ági: IGAZ, AMI IGAZJózsa Alex – Szabó Ági: TÉPD SZÉT!Kiss Gábor – Szabó Ági: FUTOK A SZÍVEM UTÁNPély Barna – Romhányi Áron: BONI ÉS KLÁJDRakonczai Viktor – Szabó Ági: MOTEL
A legmeghatóbb és legmulatságosabb komédia, amit két nyolcvanéves norvég néniről valaha írtak.Maggi, az idősotthon alfanősténye új szobatársat kap: Lillemor régivágású úrihölgy, mindenben Maggiellentéte. Kitör a háború. Határviszály. Öldöklő kézitusa. Félsikerrel kecsegtető sütőcsempészet.Életveszélyes krumplifőzés. És a fegyverletétel előtt feltűnik még Georg, Lillemor örök szerelme, akimost Magginak udvarol… A színdarabot Magyarországon a THEATRUM MUNDI Színházi és Irodalmi Ügynökség képviseli.A színdarab eredetileg két női színészre íródott, előadásunkban a jogtulajdonos különleges engedélyealapján a szerepeket két férfi színész alakítja. Írták: PER INGE TORKELSEN - PÅL MANGOR KVAMMEN - JON SÆGROV - TORFINN NAG
Mindenkivel megeshet – mármint ha nő, és elmúlt annyi… A mi történetünk ma játszódik, a new york-iBloomingdale’s áruházban – de játszódhatna a világ bármelyik más áruházában is. A szereplőink négy nő, és velük is megesik az… Az, amiről nem szeretünk beszélni. Mert tabu. De mi most megdöntjük. Ismerős sorsok, világhírű slágerek, ellenállhatatlan humor. A színpadon négy díva, négy csodálatos nő, akik mesterei a humornak és varázslatosan énekelnek…
Opera két részben, három felvonásban, olasz nyelven, magyar, angol és olasz felirattal- Fülledt hangulatú, mámoros estélyek, fényűző, féktelen élet, gyöngyöző pezsgő – és egy lassan ölő betegség. Ezek jellemzik a kaméliás hölgy életét, amíg váratlanul be nem köszönt életébe az igazi szerelem. La traviata – A bukott nő. A téma a művészetben igazi szenzációként söpört végig a 19. századon, így vált egy igéző szépségű párizsi kurtizán Violetta Valéry néven az egyik leghíresebb Verdi-opera főszereplőjévé. Angol nyelvű feliratok: Arthur Roger Crane
Négy jó barát: Zoli, aki karrierista felesége helyett maradt otthon a gyerekekkel; Gábor, a menő ügyvéd kemény elvekkel; Misi a négy gyereket szerény ám annál boldogabb körülmények között nevelő apuci; és a még mindig megállapodni képtelen Tomi - Zoli lakásán gyűlnek össze, hogy míg hármójuk felesége színházba megy, addig ők vigyázzanak az ott alvó gyerekseregre. Gábor tanácsára bébiszittert hívnak, hogy néhány órára ki tudjanak szabadulni. Esti kiruccanásuk tervét Tomi bejelentése akasztja meg, miszerint a főnökének lánya tőle vár gyereket. A három barát mindent megtesz, hogy az életimádó szingli Tomiba „lelket öntsön”. Szakítás, lánykérés, szülés, gyereknevelés: a három tapasztalt apuka mindenben tud tanácsot adni, és természetesen azt a lehető leghumorosabb és legőszintébb módon. Két órás felhőtlen szórakozás kényelmes vacsoraszínházi körülmények között szingliknek, házasoknak, újra kezdőknek. Jegyárak 3 fogásos vacsorával: ■ Deluxe asztalhoz: 12.900 Ft■ Prémium asztalhoz: 11.900 Ft
Nem értjük, megfejthetetlen, mit miért tesz, irritál, de a személyiségében mégis van valami, ami megigéz. Mivel varázsol el bennünket, mivel hat ránk ez a folyton tabukat döntögető, elbűvölő és arrogáns szélhámos? Maga a megtestesült ambivalencia: sem angyali, sem démonikus, nem tartozik sem az istenek, sem az állatok közé, mindkettőnél emberszerűbb, de nem is ember, idős férfi és fiatal, erotikus atléta, harsányan vidám és teátrálisan patetikus egyszerre, a vaskos tréfák mellett veszélyes, cinikus és kegyetlen romboló, komikus, de hordozza a hős komolyságát is, aki mindeközben gyerekes mértékben függ saját vágyaitól... Lényünk sötét oldalát igyekszünk elfojtani, ám hatásától nem tudunk szabadulni, ezért inkább a külvilágba vetítjük – ő a trickster archetípusa, mely saját árnyékunkat szólítja meg. Bennünk is megvan, ezért vonz minket annyira. Ő hízeleg, gúnyol, nyargal, szemlélődik, üldöz, menekül, vívódik, győz és veszít, árul és elárul, csábít, elhagy... a TranzDanz új produkciójában. Zene: Kovács Jeromos
Az Apák és Fiaik trilógia utolsó része ismét több generáció történetét mutatja be.Miközben sokan a cigányok zömét munkanélkülinek látják, régóta kiemelkedő szerepük van a roma munkásoknak abban, hogy házak épüljenek Magyarországon. Kezdetben a vályogtégla vetés területén, később a téglagyárakban majd általában az építőiparban lett egyre fontosabb szerepük a romáknak, akik olykor identitásukhoz ragaszkodva, máskor inkább azt feladva próbáltak boldogulni. Mire juthat egy család három generáció alatt a 60-as évektől napjainkig? És mi a változás ára? Ezeket a kérdéseket vetjük fel az Apák és fiai trilógiai befejező részében az Országépítőkben, amelynek bemutatója június 30-án 19.00 órakor lesz a Füsziben (1094 Páva utca 30.).Volt egyszer egy téglavető cigányember meg annak a fia. A fiú szerelmes lett egy parasztlányba, és össze is házasodtak. Boldogan éltek, míg meg nem haltak? Ennél kicsit kacifántosabb a valóság. Mit érhet el egy roma fiú a 60-as évek Magyarországán, amikor a szavak szintjén mindenki egyenlő? Válhat-e belőle igazi magyar munkás? Tud-e biztonságot nyújtani és példát a gyerekei számára? Ők mit érhetnek el, és milyen áron? Az Országépítők megírását valós események és személyek inspirálták, ugyanakkor a fikciónak is bőven maradt tere. A 1960-as évek Magyarországán valóban működött sikeres cigány téglagyár, és jelenleg is élnek sikeres, dúsgazdag roma vállalkozók. Kérdés viszont, hogy milyen helyzetek, örömek és traumák határozzák meg az érintett családok életét.Az ötven évet felölelő történet zeneiségét az eltérő korokra jellemző dallamvilág adja a szocialista munkadaloktól egészen a rapig – az előadás zenei világát Varga Dávid és Babindák István szerezte. A vályogtéglavető nagyapát és annak unokáját Szegedi Tamás alakítja, a két generáció között álló téglagyári munkás apát pedig Csányi Dávid. Nemcsók Nóra és Farkas Ramóna számos más szereplőt kelt életre: feleséget, lányt éppúgy, mint igazgatókat vagy éppen munkanélkülieket. Rendezőasszisztens: Erhardt MártonPlakát: Füleki Anna
Balzsam tündér tarisznyája tele van mindenféle ajándékkal a gyereknek. Ady Endre verse adja a keretét ennek a mesejátéknak, amiben a gyerekek körtáncot, mesét, gyerekjátékot, és interaktív közös játékot felváltva húznak ki Balzsam tündér tarisznyájából. A mesejátékot óvódásoknak és alsó tagozatos gyerekeknek készítettük, illeszkedve az óvodai és alsó tagozatos tanmenethez. A körtáncok és körjátékok, magyar gyerekjátékok moldvai illetve dunántúli népzene felhasználásával valósulna meg.
"Összetart itt minden élet, dzsungel otthon, te gyönyörű hely..." Az állatok szeretnek az őserdőben élni: boldogan nevelgetik és tanítgatják kölykeiket, játszanak, rejtőzködnek, vadásznak, veszekednek vagy barátkoznak, néha menekülnek a ragadozók elől. Ez az ő világuk, nem pedig az emberé. Mégis, amikor egy csecsemő elveszetten sír a bokrok sűrűjében, Bagíra, a fekete párduc és jó cimborája Balu, a medve segítségére siet, és még a farkasok vezére, Akela is vállalja, hogy megpróbálnak vigyázni rá és felnevelik.De Mauglira folyton veszélyek leselkednek. Barátai még csak-csak megóvják a buta majmok csapatától, vagy Ká-tól, az óriáskígyótól, de amikor kiderül: Sirkán, a gonosz tigris visszatért a vadászterületére, muszáj kimenteni az emberkölyköt!Félelmetes hajsza kezdődik! Miközben Bagíra és Balu el akarják juttatni Mauglit az emberek falujába, nyomukban liheg Sirkán és a keselyűk csapata...
Ruben Östlund filmje alapján színpadra alkalmazta: Tim Price. Egy családi utazás nagy meglepetésekkel szolgálhat. Tomas, az üzletember egy síparadicsomba viszi szeretteit a téli vakációra. Váratlanul azonban lezúdul egy lavina és magával sodor sok mindent – ha magukat a családtagokat nem is, de sok illúziót, önáltatást, hamis ábrándot. Elvégre hogyan lehet arról beszélni, ha egy családfő a veszélyből első ösztönében nem a gyerekeit, hanem a telefonját menti ki? Ruben Östlund fekete komédiájának friss színpadi adaptációja üdítő humorral és empátiával beszél az emberi kapcsolatok rejtelmeiről. Az előadás a Katona József Színház és az Orlai Produkciós Iroda együttműködésében jött létre. Továbbá: Sándor Rebeka Sofie / Vas Hanna Regina, Tereczi Dániel Tamás / Mester Máté
Mozgalmas, pörgős időszak: gőzerővel készül a Fővárosi Nagycirkusz a „Csillagok, égbeli tűk” című előadásra. 2024. április 6-tól egészen szeptember közepéig lesz látható a Fővárosi Nagycirkusz tavaszi-nyári showja, ami a „Csillagok - égbeli tűk” címet viseli. Az égbolt, a Hold, a Nap és a csillagok minden ősi kultúrában különleges jelentőséggel bírtak és még a királyok legfontosabb jelképei között is szerepeltek. A csillagok mítoszai még a Bibliában is megjelennek, de a mesék fő elemei között is ott vannak, elég, ha csak Antoine de Saint-Exupéry: A kis herceg című meséjére vagy a népmesékből ismert csillagszemű juhászra gondolunk. Egy biztos, hogy a cirkuszban a csillagok mind összegyűlnek majd. A XV. Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál és a Fesztivál Plusz - Világsztárok Budapesten című előadás gigantikus sikereit követően a porond óriási planetáriummá alakul és megannyi csodát látatunk a Fővárosi Nagycirkuszban. A műsor káprázatos és pazar szuperkoncertté változik, amelyben az artista és táncos koreográfiák új értelmezést és dimenziókat adnak a legjobb magyar és világslágereknek! Rúzsa Magdi és a Queen, Anna and the Barbies és David Bowie, Cseh Tamás és Michael Jackson dalai talán soha nem szerepeltek még együtt, egy koncerten – kiegészülve artistákkal, táncosokkal, élő zenekarral, videoklipes videó- és fénytechnikával! A Fővárosi Nagycirkusz „Csillagok, égbeli tűk” című nyári műsora a bolygónkról szól, és a bolygónkért aggódó csillagokról, a minket féltő Napról és Holdról, a ránk, emberekre gondos szülőként tekintő egész univerzumról! Csillagok, égbeli tűk karcolják rá a szemünkre, baj van a földön, gond van az égen, és mi emberek valamit nagyon elszúrtunk. Nem vigyáztunk a ránk bízott kincsekre, a Földre, a természetre, az állatokra, a növényekre, és nem vigyáztunk egymásra sem. Az utolsó előtti percben vagyunk, és ha nem kapunk észbe, az ég ránk szakad és a Föld néptelen lesz, mi pedig szomorkodhatunk, hogy miért nem szólt ránk időben senki! De még van egy percünk, most, és észbe kaphatunk, hogy megmentsük magunkat és újra megtanuljunk jól vigyázni minden értékünkre, minden kincsünkre, a földünkre, a szeretteinkre, az örökségünkre és az emberiségre! Az előadásban olyan világsztárok lépnek a porondra, mint Ifj. Simet László, Hortobágyi Károly-díjjal, a Magyar Érdemrend lovagkeresztjével, a Magyar Érdemrend tisztikeresztjével kitüntetett Érdemes Művész, artistaművész, aki cirkusztörténelmet írt azzal, hogy 63 évesen egy 22 milliméter vastagságú, 300 méter hosszúságú drótkötélen Magyarországon elsőként kelt át biztosítókötél nélkül a Duna egyik partjáról a másikra. Ifj. Simet László a világon egyedülálló produkcióval tér vissza hozzánk ismét, hogy egy, a halálkereket és a magasdrótszámot ötvöző, 8 méter magas forgó rekviziten érzékeltesse velünk az űrbéli súlytalanság állapotát. A porondra lép a fantasztikus Antony Cesar, ötödik generációs cirkuszi belga artistaművész, akinek választott zsánere a gurtni, emellett hat szeren is képzett szertornász. Kanadában, a montréali École Nationale de Cirque-ben tanult, stílusát a modern jazz és a kortárs tánc iránti szenvedélye határozza meg és ő nyerte el a XV. Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál White Show – Lyrical Circus Late-Night Show Arany Díját. Igazi szenzációnak ígérkezik a Lettországból érkező Andrejs Fjodorovs műrorszáma. Andrejs az állatok szerelmese, galambjai és kutyái jelentik számára a családot, szinte minden idejét a róluk való gondoskodás, a közös játék és tanulás tölti ki. Produkciója ember-állat harmonikus együttélésének tökéletes példája, madarai szinte bármilyen trükköt végrehajtanak, nem kérhet tőlük lehetetlent. Legutóbb a magyar közönség 2018-ban, a Győztesek Karneváljában láthatta őt. Az előadásban a közönség ismét találkozhat az ukrán artistanövendékeinkkel, s hogy még kikkel? Hamarosan erre is fény derül. Mi a közös bennük? Mi a közös bennünk? Ők mind megérezték, amit mi is: csak rajtunk múlik, hogy megóvjuk egymást és szeretett bolygónkat. És hogy nekünk, embereknek mi a felelősségünk, amikor észrevesszük Földünk arcán a lassan legördülő könnycseppet: „Vigyázz a madárra, ha a válladra repül…”
Talán mindenki életében eljön az a pont, amikor legszívesebben visszaköltözne a gyerekszobájába és végignézné élete legfontosabb döntéseit. Az előadás főszereplője, a kisgyerekes, képzőművész Vera arra keresi a választ, hogy miért úgy történtek vele a dolgok, ahogy. Az előadás egy válás története, de annál még sokkal több. Szó van benne elnémulásról és szembenézésről, emlékekről, lazaságról, hóhullásról és kánikuláról, de legfőképpen az önmagunkhoz való hazatalálásról.Halász Rita Mély levegő c. regényével 2021-ben elnyerte a Margó-díjat és felkerült a Libri Irodalmi Díj 10-es listájára is. Pálos Hanna színész, a budapesti Katona József Színház tagja jelentős szerepek nagyszínpadi megformálása után most egy sokkal intimebb és személyesebb produkcióban látható. Nagybőgőn közreműködik: Csizmás András
Szórakoztató jelenetek 4 nőről, akik kellő humorral fűszerezve, tabuk nélkül mesélnek a csodálatos anyaság kevésbé varázslatos élményeiről is.Tabumentes, formabontó, zenés vacsoraszínházi előadás 2 részben.Tavaly még lecsúszott két Bacardi Breezer, idén már két számmal nagyobb a blézer. Korábban hajnalig nyúltak az óriás bulik, manapság óriás méretűek a bugyik.Tűsarkú helyett könnyű topogó, szexi férfiak helyett egy pelenkás totyogó.Partyktól volt hangos nemrég minden szombat. "Hol a cumi?" - mostanában ez gyakori mondat.Felborult hormonháztartás - magasztos érzés -, ez már az anyaság, nincs itt semmi kérdés.Szórakoztató jelenetek nőkről, akik kellő humorral fűszerezve, tabuk nélkül mesélnek a csodálatos anyaság kevésbé varázslatos élményeiről is. Jegyárak 3 fogásos vacsorával: ■ Deluxe asztalhoz: 11.900 Ft■ Prémium asztalhoz: 10.900 Ft
Georg és Doris kényelemben, biztonságban és szeretetben felnevelte gyerekeit. Most, hogy ők elmentek egyetemre, hirtelen kiürült a ház, új életet lehetne kezdeni. Georg ezt egy másik, fiatal nővel képzeli el, Doris viszont kétségbeesetten ragaszkodik a dolgok rendbetételéhez, a terápiához. Kitör a harc, melynek szórakoztatóan emberi fordulataiba újabb és újabb szereplők kapcsolódnak be, és sohasem lehet tudni, honnan hallatszik majd a következő robbanás. A nagy sikerű német filmvígjáték frissen mutatkozott be színpadon, és humorát immár a magyar közönség is élvezheti. Színpadra alkalmazta: Marcus Maria Grube
Lábnyom, avagy a szelektív detektívek történeteIlla berek egy olyan hely, ahol az emberek eldobálják a szemetüket,itt halomban állnak a műanyagok, a papír és fémdobozok. Az ott élő szorgos állatok viszont azon fáradoznak, hogy megtisztítsák a környéket és kinyomozzák, kik szemetelnek. Az állatok bandavezére Misa, a kandúr, ő irányítja a jól összeszokott csapatot, Pirit, a húsvéti nyulat, Hektort, az öreg kutyát és Tüsit, az árva sündisznócskát.A takarítás során találnak egy gyanús lábnyomot, de ekkor érkezik Bella, a bájos cica aki elkóborolt a gazdájától.Segít-e a csapatnak a nyomozásban, vagy csak hátráltatja őket?Kiderül az előadásból!A gyerekek aktív részesei lesznek a történetnek és sok játékkal, mozgással és az előadás által bele kóstolhatnak a környezettudatos életbe.Az előadást megálmodta és előadja: Borbély Krisztina Ba-Bo produkció
Vitéz László az egész világot bejárta Makaótól Kakaóig, és hazatérve csak egyetlen vágya van: aludni egy jót a saját ágyában. Csakhogy az ágya nincs a helyén, és a háza sincs, sőtmitöbb, időközben az egész erdőt kisajátította a Főminiszter. Mit tehet szegény Vitéz László? Újra kézbe kell vennie a palacsintasütőt, nincs mese… vagyis pont, hogy van! De vajon képes-e egymaga szembeszállni az akarnok építésvezetővel, a félelmetes őrkutyával vagy a varázserejű Főminiszterrel? És mit tesz, amikor saját hasonmásával találja szemben magát? Legyőzheti-e Vitéz László Vitéz Lászlót, és ha nem, hogyan igen? Tartsatok velünk, és mindez kiderül!
Egy Nő és egy Férfi. A Férfi gyereket szeretne. A Nő nem. A gyerekvállalással kapcsolatos dilemmák egész sora vetődik fel.
Zenés vacsoraszínházi előadás két részben - Arthur Smith – Live Bed Show című műve alapján. Az Orfeum évek óta nagy sikerrel működő vacsoraszínházi előadásai körében az anyaságot humorosan színpadra állító Anyád kínja, és az apává válás folyamatát szórakoztatóan a nézők elé táró Apád füle című darabok után most a nő és a férfi kettősét mutatja be rendhagyó módon egy ágyban - Arthur Smith: Live Bed Show című műve alapján.A könnyed vacsoraszínházi tabumentes „trilógia” harmadik tagja szintén zenei betétekkel tarkított, és igazi kikapcsolódást ígér. Vígjáték két részben egy férfiról és egy nőről, a közös ágyukban, a saját ágyukban, és az ágy körül. A monológok és dialógok felváltva követik egymást: beszélnek a tapasztalataikról, az álmaikról, az előítéleteikről, történetekről a közös és saját múltjukból. Az idősíkok összemosódnak az álmaikkal; azzal, amit szerettek volna, és azzal, amire vágynak. Karakterük egyszerre konkrét és általános, így érintve sok tipikus párkapcsolati témát és helyzetet. A férfi hol hétköznapi férj, hol flegma sztár,máskor féltékeny szerelmes, vagy épp neandervölgyi ősember. A nő pedig, mint feleség, mint diáklány, mint naiv rajongó, vagy hercegnő. Ezek a folyamatosan változó karakterek és helyzetek rajzolják ki végül egy párkapcsolat színeit, alapvetően az intelligens humorra építve, zenei aláfestésekkel és betétdalokkal.Könnyed szórakozás humorosan őszinte jelenetekkel. Ajánljuk nőknek, férfiaknak, szingliknek és pároknak. Egyszóval mindenkinek. „Arthur Smith engedélyét a Josef Weinberger Limited (UK) és a Hofra Kft. közvetítette.” Fordította: Sziklai István Szerkesztette: Nádas BálintZenei vezető: Lombos MártonDíszlettervező: Tóth Kázmér Jegyárak 3-fogásos vacsorával prémium asztalhoz: 11 900 Ft, deluxe asztalhoz: 12 900 Ft.