Élettan egy felvonásban. Margarída asszony: szétszórt, riadt, erőszakos, perverz, akarnok, szeretetre éhes, komplexusokkal teli, szerencsétlen nő. A „biológia” órának a nézők is részesei, hiszen ők a diákok. Kegyetlenül pontos, mégis groteszk a tükör, amiben látnunk kell önmagunkat: Margarídát. A zseniálisan megírt, humorral teli groteszk dráma egy boldogtalan asszony vergődése a minket körülvevő, egyre őrültebb világban. A Karinthy Színház előadásának meghatározója a színésznő, Balázs Andrea.
Egy lakásfelújítás – mint tudjuk – maga a rémálom. A nem várt bonyodalmak, véget nem érő huzavonák sora idegőrlő, és gyakran semmi nem úgy alakul, ahogy az ember reméli. A lakásfelújítás mindig áldozatokkal jár – még akkor is, amikor úgy tűnik, hogy már tényleg napokon belül elkészülnek a mesteremberek, és a középkorú házaspár végre boldogan élhet álmai otthonában. De váratlanul titokzatos dolgok történnek: építőanyagok, falak, lépcsők tűnnek el, és ez még csak a kezdet…A népszerű skandináv drámaíró, a dán Line Knutzon egyszerre végtelenül szórakoztató és rettenetes helyzetekkel teli darabja az utóbbi évek egyik legizgalmasabb kortárs vígjátéka.
Interaktív bűnügyi vígjáték. Isabel Czerny-t, a híres zongoraművésznőt holtan találták otthonában, azonban a gyilkos kiléte mégrejtély. Az elkövető egy fodrászszalon alkalmazottai, illetve vendégei között keresendő. 4 gyanúsítottés 2 nyomozó, akik a nézők segítségét kérik, a gyilkossági ügy megoldásában. Mi lehetett a gyilkosmotivációja? Miért akarhatta bárki a művésznő halálát? Legyenek szemtanúi egy gyilkosságinyomozásnak és az est végére mindenre fény derül.
Egy pszichiáter és egy, a világot megérteni akaró kamasz csodálatos története: a pszichiáter az objektív tapasztalatban, a fiú a lovak animális, zsigeri érzéseiben akarja látni a jövőt. A primer kérdésfelvetésen túllépve, hogy az orvos vagy a páciens van-e nagyobb bajban, a modernizmus és a barbarizmus egyetemes emberi kérdéseit járja körül az előadás.Peter Shaffer világhírű drámájának ősbemutatója 1973-ban Londonban volt. Magyarországi bemutatóját pedig 1980-ban tartották. A József Attila Színház történetében most először kerül színre.A különleges történethez párosuló izgalmas színpadi vízió színházunk fennállásának történetében is meghatározó előadást ígér. Lovak: Kékesi Diána, Veres Dóra, Vianello Julia, Czakó Gábor, Horváth Ádám, Jakab Roland Zenész (dob): Irmalós Gábor
Vecsei H. Miklós József Attila-estjeMit jelent nekünk József Attila? Ismerjük az életét. Van kedvenc versünk tőle. Életszakaszainkban újra- és újraértelmezzük sorait. De ritkán gondolkozunk el azon, hogy milyen pusztító szenvedély és szeretni vágyás élt benne. "József Attila az őrület erejével, egy-egy szavával néha mélyebbre nyúlt, mint bárki más előtte" - írja róla naplójában Márai Sándor. Ebből a mélységből merít Vecsei H. Miklós önálló estje, innen próbálja megmutatni a költő életútját, szerelmeit és versrészleteit - nem messze a rakodópart alsó kövétől.A Mondjad, Atikám! előadással József Attila halálának 80. évfordulója alkalmából emlékezünk meg a költőről.
"Ezt a munkámat egykori mesteremnek, Somogyi Istvánnak ajánlom, aki 1986 őszén felvett engem a Tanulmány, későbbi Arvisura Színházba, és ezzel 180 fokos fordulatot vett az életem, hála Neked ezért, István!Részt vehettem többek között az általa rendezett Szentivánéji álom és A Mester és Margarita című előadásokban, mindkét mű nagy hatással volt a későbbi munkáimra, így erre a mostanira is.Hála továbbá Babnig Gézánénak, Aranka néninek, aki 1986-ban minden kedden és csütörtökön egy órával előbb elengedett a Bőripari Szakközépiskola tanműhelyi gyakorlatairól, hogy részt vehessek a Tanulmány Színház próbáin, mondván, „Menj csak, fiam, keress magadnak olyan hivatást, amelyben valóban örömöd leled, és örömet tudsz okozni másoknak is.” – Pintér Béla Zene: Sickratman (Paizs Miklós), továbbá Bartók és Prokofjev művei alapján. Technikai munkatárs: Berecz Csaba
Egy nő története. Egy nő lányának a története. Egy nő anyjának a története. Egy nő apjának a története. Egy kapcsolat története. Egy másik kapcsolat története. Ha mindkét oldalról elveszünk mindent, akkor marad az X. Háy János az illúziókat veszi el, és amit cserébe ad, az az igazság. Hogy ez tetszik-e, avagy sem: az = X
Díszelőadás, részekre szakítva. Száz éve máshogy élünk mi, magyarok, itt, Magyarországon, és ők, magyarok, ott, egy másik országban. Ők ugyanúgy magyarok, mint mi, de hogyan lettek ők ők, ha ők mi voltunk (és vagyunk)? Hogyan élünk és mit érzünk ugyanúgy és másképpen? Mi az, ami összeköt minket? Mi az, ami elválaszt? Mitől vagyunk sorstársak, és mitől nem? Sűrű száz év áll mögöttünk. Ki bírja jobban? A budapesti Átrium és a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház művészei minden határt eltörölnek ezen az estén. Három budapesti színész egy – azóta bezárt – színház Trianonról szóló díszelőadásán külhoni, délvidéki kollégákkal találkozik a nyílt színen. A drámaivá váló beszélgetés során egymásnak szegezik fájdalmaikat és gyanakvásaikat, a többség nem tudja megérteni a kisebbséget, a kisebbség nem tudja tolerálni azt, hogy a többség nem érti, de a többség nem érti. A találkozót követően nem sokkal, egy sorsdöntő választás után a sikeres fővárosi sztárszínész már nem kap munkát, de megvilágosodik, megnősül, és örökbe fogadja fiatal vajdasági színésztársait (meg egy anyaországit). A család létrehozza a Magyar Újjászületés Pártját, amely kimondottan az elszakított területek visszacsatolásáért küzd. De a nagy tervek megvalósításához sok pénzre van szükség... A színészek ötleteinek, improvizációinak felhasználásával a szövegkönyvet írta: Urbán András, Ugrai István. A dramaturg munkatársai: Czibor Attila, Nyulassy Attila. Zenekar: Gátos Iván / Szerda Árpád – zongoraNagy Zsolt / Papp Dániel – dobStudniczky László Zsatyi / Pál Gábor – basszusgitár. Explicit színházi tartalom – megtekintését 18 éven felülieknek ajánljuk. Támogatók: Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., Szabadka Város, Budavári Önkormányzat, Emberi Erőforrások Minisztériuma, Budapest Főváros VII. kerület Erzsébetváros Önkormányzata, Budapest Főváros II. Kerületi Önkormányzat
(Shall We Dance?) A színdarab alapjául szolgáló filmforgatókönyv szerzője: Masayuki SuoAz Altamira Picture „Shall We Dance?" című filmje alapjánEredeti ötlet, forgatókönyv és rendezés: Masayuki Suo Szerető feleség, sikeres karrier, anyagi biztonság. Richardnak tökéletes az élete... csaknem. És mégis –vagy épp ezért – valami hiányzik a munkahelyre való a mindennapi ingázáson és a családi életen túl.Mígnem egy szép napon, hazafelé tartva a vonatablakból észrevesz egy titokzatosan vonzó, fiatal nőt,aki a „Miss Betsy tánciskolája” neon fölötti ablakból néz el valahová a messziségbe... A pillantás rabul ejti a férfit. Legyőzve félénkségét, beiratkozik a tánciskolába...A filmtörténet kultikus darabja a világon először a Játékszínben kerül színpadra. Társastánc koreográfus: Molnár Andrea Továbbá: könyvelők, táncosok, utasok
Tantermi előadás. Kertész Imre tizenöt éves budapesti gyerekként koncentrációs táborba kerül, s különböző csodák folytán, vagy talán azért, hogy a magyar holokauszttúlélők egyik legfontosabb filozófusa legyen - visszatér onnan. Saját magyarázata szerint a világba vetett hite, a gyereklét rendíthetetlen bizalma segítette. Önéletrajzi regényében főhőse a ráismerés stációin keresztül meséli el egy sötét, gyűlölködő rendszer végső eszkalálódását, s az őt körülvevő világot. Ma, mikor a populizmus ismét virágzik, s egyre kevesebb túlélővel találkozhatunk, kiemelten fontos művészeti és edukációs kihívásnak találtuk a Sorstalanság színrevitelét.
Skandináv komédia. Elling és Kjell egy hosszabb vidéki „szanatóriumi” pihenés után lehetőséget kapnak arra, hogy újra a mindennapok részeseivé válhassanak: Oslo központjában kiutalnak nekik egy lakást, ahol akklimatizálódhatnak. Ebben a mentoruk is a segítségükre van. Ám a kihívás nagy. Amitől talán a leginkább félnek, az a külvilág – a telefonhívások, a napi bevásárlás, a szórakozás, az ismerkedés, a szexualitás.Ha kudarcot vallanak, mehetnek vissza „pihenni”. Ám egyszer csak betoppan hozzájuk egy nő…
Bödőcs Tibor a következőket mondta legújabb stand up estjéről: "Barbárglamour című, új estemben a gyermekkori élményeimről készült vázafestményektől a hazafias és bordalokig sok minden felbukkanhat. Várhatóan a világ eseményeit is érintem majd, meg sok mindent, amiket nem tudok nem érinteni. Forr az anyag, cikáznak a motívumok. Jöjjenek, ha van kedvük!" "Előzenekar": Hajdú Balázs
Patrick magányos életet él vidéki házában. Egy nagyobb hóvihar alatt kopogtatnak az ajtaján. Judith áll ott, egy különc nő a falu túloldaláról, Patrick nem ismeri, és reméli, hogy gyorsan elmegy. Nem így lesz, a vihar felerősödik, elzárja a világot, és összezárja a két embert Patrick házában. A Behavazva egy szellemes és érzelmes darab két nagyon különböző emberről, akik próbálják nem megőrjíteni egymást, miközben lassan engednek az érzelmeiknek. Peter Quilter az Egyesült Királyság egyik legtehetségesebb kortárs alkotója. Műveit a világ több mint 40 országában játsszák. A Behavazva című művét 2020 tavaszán írta, a pandémia kijárási tilalma idején, de nem a pandémiáról szól, hanem az önkéntesen vállalt magányokról, amelyek segítséggel feloldhatók.
Bíró Bence 2019-ben elnyerte az Örkény István Drámaírói Ösztöndíjat, 2022-ben a Kortárs Magyar Dráma-díjat. A magyartenger az első egész estés önálló színdarabja, egy kortárs családi dráma. Huszonnégy óra egy balatoni nyaralóban. Egy tipikus családi ünnep nem mindennapi módon bemutatva. Talán komédia, hat férfi, négy női szereplő, viharfelhők a tóparton, sok beszélgetés a politikáról, a színházról, kevés cselekmény, öt kiló szerelem és fegyveres kertitörpék. „A Balaton régen sós volt, tudtátok? A könny sós, mint az izzadság. Még az isten könnye is. Csak aztán annyira nem törődött velünk az isten, hogy még sírni is elfelejtett miattunk. A tóból meg szép lassan elpárolgott a só. Az élet sója. Így szűnt meg a magyar tenger.”
Hová sodorja a szeszélyes tengerár a kis csónakot három, hajótörött utasával, az öreg, részeges, de aranyszívű tengeri medvével, az angyali szépségű nyolcéves leánykával és az értelmes, talpraesett kilencéves fiúval? Szerencsére jó helyre. Egy lakatlan, ám egzotikus szigetre a Dél Keresztje alatt. Az öreg tengerész miután megtette kötelességét, kitanította a két unokatestvért a robinson-élet minden fortélyára, meghal. Ám az árvák boldogulnak magukban is, és épségben, egészségben fölcseperednek, sőt ártatlan-boldog szerelemebe esnek... Ám a megbízhatatlan természet véget vet az immár hármas, paradicsomi idillnek - közben ugyanis gyermekük született -, mert ezúttal a szigetről sodorja el a kis csónakot a végtelen vizekre... Henry De Vere Stacpoole 1908-ban megjelent regénye alapján.
Március közepén kezdi próbálni Hajdu Szabolcs a Legközelebbi ember munkacímű ősbemutatótBerényi Nóra Blankával, Sodró Elizával, Porogi Ádámmal és Baki Dániellel. Azt a témát dolgozzák fel együtt, hogy minden emberhez kapcsolódik egy legközelebbi ember. Vannak közeli barátok, rokonok, testvérek, de szerencsés esetben az ember mellett áll egy legközelebbi ember, akivel megosztja az örömét, a problémáit, akit elsőként hív, ha baj van. Sokszor a legközelebbi ember nem is tudja, hogy ő a legközelebbi ember, és hogy milyen sokat jelent a másiknak, és van, hogy azt hisszük, mi vagyunk a legközelebbi emberek, de kiderül, hogy mégsem. Van olyan, hogy a legközelebbi ember visszaél azzal, hogy ő a legközelebbi ember, és van, hogy a legközelebbi ember egy szakítás vagy egy haláleset miatt eltűnik az ember életéből. Ez az a magány, amikor nincs legközelebbi ember – és ilyenkor keresni kezdjük azt.
Mátyás király álruhában. Számtalan legenda, mese született már ebben a témában. Az előadás a legérdekesebb találkozásokat gyűjti össze, a neves költő - Szőke István Atilla - első színpadi művének segítségével.
Egy különösen szép darab a gyászról. Egy lányról, akit az iskolában kicsit furcsának tartanak, és egy fiúról, akinek meghalt az ikertestvére. Egy darab a halálról, de leginkább mégis az életről. Arról, amit elveszítettünk, és arról, amire rátalálhatunk. Legfőképpen pedig a temetőből a valódi életbe vezető kiútról, amelynek során még az is kiderül, vajon esznek-e a halottak epertortát…
Mozgalmas, pörgős időszak: gőzerővel készül a Fővárosi Nagycirkusz a „Csillagok, égbeli tűk” című előadásra. 2024. április 6-tól egészen szeptember közepéig lesz látható a Fővárosi Nagycirkusz tavaszi-nyári showja, ami a „Csillagok - égbeli tűk” címet viseli. Az égbolt, a Hold, a Nap és a csillagok minden ősi kultúrában különleges jelentőséggel bírtak és még a királyok legfontosabb jelképei között is szerepeltek. A csillagok mítoszai még a Bibliában is megjelennek, de a mesék fő elemei között is ott vannak, elég, ha csak Antoine de Saint-Exupéry: A kis herceg című meséjére vagy a népmesékből ismert csillagszemű juhászra gondolunk. Egy biztos, hogy a cirkuszban a csillagok mind összegyűlnek majd. A XV. Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál és a Fesztivál Plusz - Világsztárok Budapesten című előadás gigantikus sikereit követően a porond óriási planetáriummá alakul és megannyi csodát látatunk a Fővárosi Nagycirkuszban. A műsor káprázatos és pazar szuperkoncertté változik, amelyben az artista és táncos koreográfiák új értelmezést és dimenziókat adnak a legjobb magyar és világslágereknek! Rúzsa Magdi és a Queen, Anna and the Barbies és David Bowie, Cseh Tamás és Michael Jackson dalai talán soha nem szerepeltek még együtt, egy koncerten – kiegészülve artistákkal, táncosokkal, élő zenekarral, videoklipes videó- és fénytechnikával! A Fővárosi Nagycirkusz „Csillagok, égbeli tűk” című nyári műsora a bolygónkról szól, és a bolygónkért aggódó csillagokról, a minket féltő Napról és Holdról, a ránk, emberekre gondos szülőként tekintő egész univerzumról! Csillagok, égbeli tűk karcolják rá a szemünkre, baj van a földön, gond van az égen, és mi emberek valamit nagyon elszúrtunk. Nem vigyáztunk a ránk bízott kincsekre, a Földre, a természetre, az állatokra, a növényekre, és nem vigyáztunk egymásra sem. Az utolsó előtti percben vagyunk, és ha nem kapunk észbe, az ég ránk szakad és a Föld néptelen lesz, mi pedig szomorkodhatunk, hogy miért nem szólt ránk időben senki! De még van egy percünk, most, és észbe kaphatunk, hogy megmentsük magunkat és újra megtanuljunk jól vigyázni minden értékünkre, minden kincsünkre, a földünkre, a szeretteinkre, az örökségünkre és az emberiségre! Az előadásban olyan világsztárok lépnek a porondra, mint Ifj. Simet László, Hortobágyi Károly-díjjal, a Magyar Érdemrend lovagkeresztjével, a Magyar Érdemrend tisztikeresztjével kitüntetett Érdemes Művész, artistaművész, aki cirkusztörténelmet írt azzal, hogy 63 évesen egy 22 milliméter vastagságú, 300 méter hosszúságú drótkötélen Magyarországon elsőként kelt át biztosítókötél nélkül a Duna egyik partjáról a másikra. Ifj. Simet László a világon egyedülálló produkcióval tér vissza hozzánk ismét, hogy egy, a halálkereket és a magasdrótszámot ötvöző, 8 méter magas forgó rekviziten érzékeltesse velünk az űrbéli súlytalanság állapotát. A porondra lép a fantasztikus Antony Cesar, ötödik generációs cirkuszi belga artistaművész, akinek választott zsánere a gurtni, emellett hat szeren is képzett szertornász. Kanadában, a montréali École Nationale de Cirque-ben tanult, stílusát a modern jazz és a kortárs tánc iránti szenvedélye határozza meg és ő nyerte el a XV. Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál White Show – Lyrical Circus Late-Night Show Arany Díját. Igazi szenzációnak ígérkezik a Lettországból érkező Andrejs Fjodorovs műrorszáma. Andrejs az állatok szerelmese, galambjai és kutyái jelentik számára a családot, szinte minden idejét a róluk való gondoskodás, a közös játék és tanulás tölti ki. Produkciója ember-állat harmonikus együttélésének tökéletes példája, madarai szinte bármilyen trükköt végrehajtanak, nem kérhet tőlük lehetetlent. Legutóbb a magyar közönség 2018-ban, a Győztesek Karneváljában láthatta őt. Az előadásban a közönség ismét találkozhat az ukrán artistanövendékeinkkel, s hogy még kikkel? Hamarosan erre is fény derül. Mi a közös bennük? Mi a közös bennünk? Ők mind megérezték, amit mi is: csak rajtunk múlik, hogy megóvjuk egymást és szeretett bolygónkat. És hogy nekünk, embereknek mi a felelősségünk, amikor észrevesszük Földünk arcán a lassan legördülő könnycseppet: „Vigyázz a madárra, ha a válladra repül…”