Alan Turing, avagy egy zseni rejtett élete. Eredeti cím: La Machine Turing A híres angol matematikust, zsenit, csodabogarat, Alan Turingot, szinte mindenki ismeri. Turing törte fel az addig megfejthetetlennek tűnő náci rejtjelező gép, az Enigma kódját. Turing és csapatának munkája a Bletchley Parkban kétségtelenül több millió életet mentett meg, mivel a kód feltörésével a szövetségesek megértették a legféltettebb háborús üzeneteket is. Egyes szakértők úgy vélik, hogy a háború kettő-négy évvel tovább is eltarthatott volna, ha a kódot nem sikerült feltörni. A közvélemény erős nyomására 2009. szeptember 11-én a miniszterelnök, Gordon Brown bocsánatot kért a mindenkori brit kormányok nevében, amiért Turinggal embertelenül és méltatlanul elbántak. Tíz év múlva pedig, 2019-ben a brit polgárok megszavazták, hogy az ő képe kerüljön az új ötvenfontos bankjegyre. Ki is volt ez a titokzatos zseni? Mitől félt? Mit remélt? Miért volt kénytelen magánéletét a legszigorúbban védeni egészen addig, míg úgy döntött, hogy nem rejtőzködik tovább? A Turing, avagy egy rejtett zseni élete című előadás arra tesz kísérletet, hogy más szemszögből, közel hozva Turing alakját a nézőhöz, betekintést enged abba a világba, amibe sokáig csak maga Turing léphetett be.
Avagy a Kőszobor lakomája. Don Juan csaknem négy évszázada, 1630-ban lépett először színre. Tirso de Molina spanyol drámaíró két jól ismert, hazájában legendaként terjedő elbeszélést forrasztott össze: a gátlástalan csábító hódításainak szüzséjét és a sírjából kőszoborként visszatérő, ártatlanul lemészárolt hős bosszújának a történetét. E drámai alapanyag Mozart 1787-ben bemutatott Don Giovannijában nyerte el végső formáját, mint az „érzéki zsenialitás” diadala. Molière drámája, a Don Juan vagy a kőszobor lakomája (1665) műfaját tekintve komédia. Azoknak a 20. századi átiratoknak – Max Frisch, Bernard Shaw, Henry de Montherlant színpadi műveinek – az előképe, melyekben a csábító képtelen szerelembe esni. Mint mások boldogságának szemlélője, már csak árnyéka egykori önmagának, hisz csábításaival sorra kudarcot vall. Záró nagymonológja ugyanakkor – amelyben a képmutatás „mesterségéről” értekezik – annak a bizonyítéka, hogy csak egy hajszál választja el őt Molière-től, a korának „erényszámba menő bűneit” kipellengérező szerzőtől. „A képmutatás divatos bűn, és mint minden divatos bűn, erénynek számít” – fogalmaz Alekszandar Popovszki, aki A Mester és Margarita rendezése után tér vissza a Nemzetibe. – Don Juan utolsó monológjának alapgondolata ez, mely tükrözi Molière képmutatásra vonatkozó, lesújtó véleményét. Érdekes, hogy más tulajdonságok is, amiket az író drámáiban megvet vagy dicsér, valami íratlan szabály szerint, az ő értékrendjének ellentétévé válnak. Talán ebből következik, hogy amennyire Moliére szerette volna „befeketíteni” Don Juan alakját, az annál több együttérzést és rokonszenvet váltott ki a közönségből, majd végül hős lett belőle. Olyan hős, aki az élet nem megszokott szabályai szerint működik, és amely „szabályok”, őt végül a pokol tüzébe taszítják. Donna Elvira elrablása a kolostorból, vagy Donna Anna elcsábítása férje síremlékénél, Molière Istenhez és egyházhoz való személyes viszonyát idézi. Don Juan drámája tehát esetünkben is mint az emberi és az ember feletti szellemvilág kapcsolódásának lélektani elemzése kerül színre. Díszlettervező: Numen/For Use + Ivana Jonke Jelmeztervező_: Mia Popovska Díszlettervező asszisztens: Riederauer Dóra Zeneszerző: Marjan Nekjak
Társasjáték a végzetről. 90 perc. Ennyi idő kell ahhoz, hogy kiforduljon sarkaiból a világ. Vagy ahhoz, hogy a helyére kerüljön egy kidöccent fogaskerék. Nézőpont kérdése. És ahhoz is, hogy hősünk, a férfi elérje az úticélját. Autóval.És közben telefonáljon.. A feleségével, akit megcsalt. A gyerekével, aki hazavárja, mert kezdődik a meccs. A főnökével, aki éppen most rúgta ki. A beosztottjával, aki e pillanatban veszi át a helyét. És a nővel, aki épp gyereket szül neki. És ő csak megy megállíthatatlanul a végzete felé. Miért? Hiszen visszafordulhatna, még visszacsinálhatna mindent és akkor talán nem lenne semmi baj…De meg lehet-e állni? 90 perc. Ennyi a játék ideje. És ebben van az a fél óra is, amelyben ön, kedves néző elmondhatja, eljátszhatja a véleményét erről a sorsfordító helyzetről. Gestalt terapeuta: Andráska Zsófia Kreatív producer: Koltai Róbert
Improvizációs színházi előadásuk olyan emberi kapcsolatokról és helyzetekről szól, amikben a döntéshozás központi szerepet játszik.Egy este, két színész, három történet. "Most, mikor ugyanúgy, mint mindig,legfőbb ideje, hogy."(Tandori Dezső: A damaszkuszi út) Ébren töltött időnkben folyamatosan döntéseket hozunk. Döntünk arról, mivel indítjuk a napunkat, hogyan táplálkozunk, miként viszonyulunk a munkánkhoz, kiket engedünk közel magunkhoz és milyen tevékenységekkel töltjük az időnket. Persze nem minden döntésünk tudatos. Előfordul, hogy bevésődött minták, képzelt elvárások alapján, vagy kényszerítő körülmények hatására cselekszünk. Vagy hogy csak úgy sodródunk - lesz, ami lesz. Halogatjuk a döntést, vagy nem döntünk. Bár... a nem döntés is döntés.Mi kell ahhoz, hogy a megszokottból kilépjünk? Hogy máshogy cselekedjünk?Improvizációs színházi előadásunk olyan emberi kapcsolatokról és helyzetekről szól, amikben a döntéshozás központi szerepet játszik.Egy este, két színész, három történet. A Tandem esteken a duó lényege a két fél közti összhang, a kémia, az a bizonyos szikra, amitől a végeredmény felejthetetlenné válik. A színészi páros ezúttal improvizált élőzenével kiegészülve trióként lép színpadra. Figyelem: a jeleneteket nagyban befolyásolja a közönség, az aznapi időjárás, és az est hangulata. Ami a színpadon történik, az ott is marad! Ha nem jártál még improvizációs előadáson:- Igen, ez valóban egy olyan előadás, aminek se a műfaja, se a karakterei nincsenek előre meghatározva.- Tényleg nincs szövegkönyv.- Nem próbáltunk be előre jeleneteket, viszont sokat tréningezünk, hogy bátran mondjunk igent az ismeretlenre.- A színpad a színészeké és közreműködőké – nézői széked biztonságából figyelheted, mi történik. Zene: Szöllősi DánielFénytechnika: Bernát Tímea Színészek: Bán-Horváth Veronika és Gergus László
A 18-19. századi Lear király-előadásokban Learhez egyértelműen a tragikum és a fenségesség kapcsolódott. A kor hagyománya Lear szenvedéstörténete kapcsán szinte krisztusi magasságokba emelte őt; bizonyos rendezők egy az egyben a „szenvedés és megváltás” kontextusába helyezték, a hagyományos „magasztos és fenséges” tragikum- és szenvedésregiszter mellett. Volt olyan rendező, aki – ennek megfelelően – a humort és a groteszk vonalat is kihúzta a szövegből. A Bolond például csak 1838-ban tért vissza az előadásokba, és még Kozincev 1960-as évekbeli híres Lear-filmjéből is hiányzik Gloster jelenete a doveri sziklánál. (Kozincev egyébként a kortárs szovjet valóság parabolájaként értelmezte át a történetet, allúziói a sztálini személyi kultusztól a hatalmi manipuláción át a politikai száműzöttekig és kivégzettekig terjedtek.) De már az 1930-as években ellene ment a Lear tragikumát kiemelő tendenciának G. Wilson Knight, aki a darab groteszk mozzanatait elemezte, és azt írta, hogy Lear „titáni ereje” „kisgyermeki intelligenciával” párosul, a ’70-es évek végén pedig már egyenes „komédiai alapstruktúráról” beszél Susan Snyder. A színházban mégis sokáig a „fenséges és tragikus” maradt a vezérszólam, Peter Brook híres Learjében is tragikus karakter a Paul Scofield által alakított Lear, bár Brook Lear-je jelentősen eltér a korábbi Lear-előadásoktól: kétségtelenül hatott rá Jan Kott tanulmánya, amely a Lear királyt Shakespeare Végjátékának állítja be, a létezést pedig brutális, értelmetlen tréfának. Lear a társadalom peremére sodródott; kis pont a hatalmas, üres, szinte becketti színpadon. A színházi előadások között Brooké az első, amely szakít a „Lear, mint szegény, öreg, ősz hajú aggastyán”-értelmezéssel. Később aztán más rendezők is szívesen osztották fiatalabb színészre Lear szerepét: egy, még ereje teljében levő ember megtébolyodása, amikor kicsúszik alóla az élet, tragikusabb, mint annak az esetében, aki korban amúgy is az élete vége felé közeledik. Giorgio Strehler szerint „Learnek semmiképpen sem szabad vén zsarnoknak látszania. De mégis lennie kell benne valami zsarnoki nyűgösségnek, mondhatnám, gyermetegségnek.” Laurence Olivier a ’80-as években ismét a „fenséges és tragikus” értelmezés szerint játszotta Leart, pedig pont a ’80-as években erősödött fel az Angliában az a tendencia, hogy alá kell ásni ezt a megkérdőjelezhetetlen piedesztált; Deborah Warner rendezése 1991-ben a londoni Nemzeti Színházban Brian Cox főszereplésével például sokkal inkább a nihil-töredékesség felé ment el. A ’90-es évektől a szabadabb Lear-értelmezések között megjelentek a női Lear-ek is, legutóbb – egy 2016-os londoni előadásban – a nyolcvanéves Glenda Jackson játszotta. Meghökkentő Richard Eyre 2018-as filmváltozata (Lear szerepében Anthony Hopkinsszal és Goneril szerepében Emma Thomsonnal), amelyben a rendező a 21. századi Nagy-Britannia kortárs miliőjéhez igazította a látványt. A 20. század híres Shakespeare-kutatója, R. A. Foakes szerint „a Lear királyt egy ideig még Shakespeare legnagyobb művének fogják tartani, mert egyik tragédiájában sem lehet olyan részletesen hallani a modern világ aggodalmairól és problémáiról, mint ebben.”
(DISPARIȚII vagy Dispariții) bármelyik ok, grafikus dönti el, melyiket használja<román-szász drámaírónő színműve> Egy idő után mindenki megszokja, hogy az emberek eltűnnek mellőle. Emma nyolcéves. Az iskolában, ahol tanul, egyre több az üres padsor. A nagybátyja, Rainer, bekeni magát vazelinnel, becsomagolja magát fóliába és átússza a Dunát. Kathit a szerelme, Max, hozzáadja egy másik férfihez. Másnap Maxot elviszik munkatáborba. És a külföldre menekülő, elhurcolt rokonokra már csak tárgyak emlékeztetnek, egy Nivea krém a csomagban, vagy egy levél. Csak a holtak maradnak, ők az ablakban állnak és mesélnek. Itt maradtak, mert van, aki még emlékszik rájuk. Kik döntöttek jól? Akik elmentek, vagy akik otthon maradtak? Van-e jelentősége, hogy emlékezünk a családtörténeteinkre? Vagy megvárjuk míg szép lassan eltakarja őket a felejtés, ahogy a fehér hó temeti be a romániai tájat.Elise Wilk, román-szász írónő Európa szerte játszott Eltűntek című drámája egy erdélyi szász család három generációjának története kivándorlásról, az egyéni sorsokat keresztbetörő történelemről, egy eltűnt németajkú közösségről, ami már csak egy maroknyi öregember és néhány emigráns emlékeiben létezik. De a holtak emlékeznek és mesélnek nekünk, élőknek, itt maradottaknak, legyőzve a felejtést.
A Hattyúk tavát, a sokak által ismert klasszikus balett verziójához képest másként, más megvilágításban kívántam újrafogalmazni. Az én olvasatomban Siegfried egy meghasadt tudatú fiatalember, akit gyermekkori, édesanyjával való viszonyából eredő traumái fogva tartanak. A darab minden egyes karaktere és történése, tulajdonképpen Siegfried víziói, belső világának kivetülése. Ő maga mindvégig egy szobában ül, miközben önmaga jó és rossz énjét vetíti ki Odette és Rothbart figurájára. A táncszínházi produkció egyfajta pszicho drámának is tekinthető, ha úgy tetszik pszichoanalízis. Mindemellett, fontos volt számomra Csajkovszkij erőteljes és briliáns zenei világát képpé formálni, a tánc nyelvén keresztül láthatóvá varázsolni a zenét. (Egerházi Attila) Felvételről közreműködik: Mariinszkij Színház zenekara Vezényel: Valerij GergijevSzínpadkép koncepció: Egerházi Attila Koreográfus asszisztensek és próbavezető balettmesterek: Shirley Esseboom, Cristina Porres Mormeneo
A magyar történelem egyik legfontosabb és legismertebb története, a regény és a film után, ezúttal a Margitsziget Nagyszínpadán mutatkozik be! Jókai Mór talán leghíresebb történelmi műve a 19. századba, a szabadságharc idejére röpít minket. A műben a hazaszeretet, a szerelem, a testvéri és szülői önfeláldozás és a becsület mellett az árulás, az erkölcstelenség, a bosszú irányítja az embereket és a történelmet egyaránt. A mű politikai harcok közepette íródott, benne alkotója a függetlenség célkitűzése mellett állt ki. Jókai Mór klasszikus regényét 1965-ben, Várkonyi Zoltán vitte filmre nívós szereplőgárdával, főszerepben olyan remek színészekkel, mint Tordy Géza és Béres Ilona. A Baradlay testvérek lenyűgöző, kalandos és romantikus történetén itthon eddig még sosem látott látványvilág és különlegesen szép dallamok vezetik végig nézőinket. A musicalben Barabás Kiss Zoltán, Berettyán Sándor, Ember Márk, Fehér Tibor, Feke Pál, Gubik Petra, Katona Kinga, Kovács Gyopár, Miklósa Erika, Náray Erika, Polyák Lilla, Serbán Attila, Szerednyey Béla és Veréb Tamás is színpadra lép. A darab szerzői: Szente Vajk (író-rendező), Galambos Attila (társszövegíró) és Juhász Levente (zeneszerző). A koreográfus Túri Lajos Péter, a jelmeztervező Kovács Yvette Alida, a díszlettervező Rákay Tamás. Ensemble és tánckar:Adler Judit, Albert Lilla Réka, Bánki Renáta, Bereczki Anna Karina, Eőry Mónika, Glonczi Marcella, Horváth Renáta, Lámfalusy Zoé Szafira, Misik Renáta, Nagy Lili, Rimár Izabella, Szabados Tímea, Takács Odett, Tokai Rita, Tonhaizer Tünde, Veres Dóra, Vincze Kitti, Bodó Zsombor, Bóna Gábor, Budai Márton, Drahota Albert, Dzsupin Ádám, Hernitz Albert, Horváth Ádám, Illés Zoltán, Katona Imre, Katona Zoltán, Kator Bálint, Kazarján Deniel, Kenyeres Bendegúz, Kovács Richárd, Köpösdi Ádám, Lakatos Zsolt, Mocsár Patrik, Nagy Csaba, Ónódi Tibor, Pál Péter, Pénzes Renátó, Rácz Frank, Solner Dániel, Szabó András, Száraz Dávid, Szénási Roland, Szűcs Csombor, Tóth-Székely Zoltán. Produkciós vezető: Huszár Márta Színpadmester: Rákos MátéMűvészeti titkár: Aradi Regina AnnaProdukciós asszisztensek: Bánki Beatrix, Fodor LiliKreatív tanácsadó: Radnai Péter
Hogyan lehetséges az, hogy születésünk pillanatában még egy kapukódot sem adnak a kezünkbe? És tudja valaki, hogy folyamatosan vagy csak egyszer kell megnyomni az a rohadt kapucsengőt? Stefanovics Angéla földi kalandjai és dimenziók közti barangolásai az élet panel rengetegében.
Tempefői egy kötet nélküli költő. Miközben ezen próbál változtatni, komoly adósságba veri magát. Befolyásos társaságba kerül, de szerelmén kívül senki nem segít neki. Ők ketten szeretnének elhatárolódni ettől a világtól, de az irodalmi sikernek nagy ára van. Csokonai feat. DRO3*: TEMPEFŐI Az Ódry-s veretésen DJ Benci** mulatós-válogatása kultúrbotrányba torkollik. A magos hangulatot a *** szolgáltatja. A helyszínt a Fegyverneki-ház biztosítja. „Én konkrétan nem értem az egészet!” Harmadéves dramaturg osztály: Bakos Apolka, Orosz-Bogdán Noémi, Pálfi Zsófia, Szalánczi Ágota, Varga-Amár Rudolf Csáki Benedek, negyedéves fizikai színházi rendező
Edward Snape és a Fiery Angel Limited engedélye alapján John Buchan és Alfred HitchcockLátványos akcióvígjáték, menekülés szárazon, vízen és levegőben. Hitchcock klasszikusa az ártatlanul üldözött hősről a kémek és titkosügynökök kalandokkal teli világában. Négy színész jutalomjátéka negyven szerepben. Patrick Barlow adaptációjaSimon Corble és NobbyDimon eredeti ötlete alapján
Vajon tisztában vagyunk-e saját szexualitásunkkal? Vagy csak követjük az elvárásokat, melyeket atársadalom, barátaink, partnerünk vagy saját nemünk képviselői támasztanak velünk szemben? A SZX_MCHN, avagy vágyaink meghurcoltatása a Trojka Színházi Társulás zenés showműsora a budapesti Alterego Klubban.A produkciót kizárólag 18 éven felülieknek ajánljuk!Az előadás az általában vett szexualitás, az intimitás és a másság, a szégyen, a tabu, a mítosz ésönmagunk bátor felvállalásának kérdéseit járja körbe sok-sok őszinteséggel és humorral. Ahányember annyiféle vágy. Van-e határ? Hol kezdődik az abúzus? Kiben és mit szabadít fel atranszvesztita show-k, erotikus bárok, swingerklubok élménye, vizuális nyelve? Mi a helyzet apornográfiával? Vajon csak a szexipartól készen kapott nyelven és gesztusokkal tudunk nyilvánosanbeszélni a szexről? Mi az az álszent képmutatás, vagy éppen primer zsigeri ösztönkésztetés amiműködteti ezt a hatalmas iparágat? És vajon ezek az eltitkolt, meghurcolt vágyak megszelídíthetőek, transzportálhatóak a hétköznapi élet szintjére? A SZX_MCHN, avagy vágyaink meghurcoltatása a TROJKA SZÍNHÁZI TÁRSULÁS zenés színpadishowműsora, ismert popslágerekkel, izgalmas színészi játékkal, zavarba ejtő, személyes, olykordrámai, máskor humoros monológokkal, bátor és egyedi jelmezekben. A Társulat tagjaival és barátaikkal készített beszélgetések alapján a szöveget írta: Závada Péter. Köszönik az előadás jelmezeit: Artista, Szegedi Kata, Robert Maar, Sugarbird, Ferencz Borbála, Kata Fekecs Sminkmester: Titkos Berni Színészegyeztető: Rácz Annamária.
Két család sorsa ütközik a darabban: egy kárpátaljai származású kutatóorvosnő két fiával menekül a háború elől Magyarországra. Az otthonukat az oroszok lebombázták, semmijük sem maradt, ukrán férje otthon marad harcolni és ellenállni. A családot egy magyarországi tudós kolléga fogadja be a lakásába. Az orvosok tíz éve egy konferencián találkoztak, ahol egy futó kaland – konferenciaszerelem – is megesett köztük, innen az ismeretség. Az asszony nem tud kihez fordulni, megkeresi a régi barátot. A férfi rögtön igent mond, erkölcsi kötelességének érzi, de a feleségével és a gyerekével ezt nem beszéli meg előre, kész helyzet elé állítja őket: a tizenhat éves lányának át kell engednie a szobáját a menekülteknek. És ezzel egy újabb tűzfészek jön létre, messze Kijevtől, a harcoktól. Hogy fogadja a kialakult helyzetet a feleség és a kamasz lányuk? Tudják-e folytatni a korábbi életüket, ahogy szeretnék? Sikerül-e a kényes helyzetből jól kijönnie a három felnőttnek és két kamasznak? A házasság problémáit hogyan erősíti fel ez a nem mindennapi helyzet és a feltörő emlékek? Az ukrán fiú és a magyar lány közötti első ellenszenv hogyan változik szerelemmé? Mi az a külön nyelv, amin a szerelmesek egymással kommunikálnak, de a többiek azt nem értik? És mi történik, ha vége a háborúnak és a család visszatérhet Ukrajnába?A darabban a belső monológok a zene nyelvén szólalnak meg – Szirtes Edina Mókus zenésíti meg a szereplők belső gondolatait. A zene és a ritmus kiemelt jelentőségű: egy ütőhangszeres élőben kíséri a jeleneteket és az énekeket. Az ütőhangszerek ütései a menekültekben a háború zaját idézik fel, de a szereplők lelkében dúló háború zaját is kifejezik. A zene, a ritmus és a szöveg egymásba játszó szövete adja majd meg az előadás elemelt, költői stílusát – a Baltazár színészei előadásában. Közreműködik: Perger Guszty (ütőhangszerek)
Nem értjük, megfejthetetlen, mit miért tesz, irritál, de a személyiségében mégis van valami, ami megigéz. Mivel varázsol el bennünket, mivel hat ránk ez a folyton tabukat döntögető, elbűvölő és arrogáns szélhámos? Maga a megtestesült ambivalencia: sem angyali, sem démonikus, nem tartozik sem az istenek, sem az állatok közé, mindkettőnél emberszerűbb, de nem is ember, idős férfi és fiatal, erotikus atléta, harsányan vidám és teátrálisan patetikus egyszerre, a vaskos tréfák mellett veszélyes, cinikus és kegyetlen romboló, komikus, de hordozza a hős komolyságát is, aki mindeközben gyerekes mértékben függ saját vágyaitól... Lényünk sötét oldalát igyekszünk elfojtani, ám hatásától nem tudunk szabadulni, ezért inkább a külvilágba vetítjük – ő a trickster archetípusa, mely saját árnyékunkat szólítja meg. Bennünk is megvan, ezért vonz minket annyira. Ő hízeleg, gúnyol, nyargal, szemlélődik, üldöz, menekül, vívódik, győz és veszít, árul és elárul, csábít, elhagy... a TranzDanz új produkciójában. Zene: Kovács Jeromos
Titokzatos, félelmetes élőlény jelenik meg az erdőben... Ő! Maga! Teljes valójában! Kacor király! ...még a nevét is reszketve mondom ki... Valóban király az, aki magát annak mondja? Valóban félni kell tőle, csak azért mert ő úgy gondolja? Az erdei állatok és a gyerekek, talán lerántják a palástot! ...az az a leplet!
Jancsi, Juliska, édesapjuk és mostohájuk nagy szegénységben éltek. Egy napon a mostoha úgy döntött, nem ad többet enni a testvérpárnak: elzavarja őket az erdőbe, éljék ott az életüket, ahogy tudják! Szomorú sors vár Jancsira és Juliskára, de kalandos utuk végén, fondorlatok és a gyerekek segítségével, talán megmenekülhetnek, talán minden jóra fordul egyszer... Szereplők: Jancsi, Juliska, édesapjuk, a mostoha és a boszorkány
Wass Albert Jönnek! és az Adjátok vissza a hegyeimet! c. kisregényeiből írt A világ és a vége c. előadás már szerepelt sok évvel ezelőtt az Udvari Kamaraszínház repertoárján, de most ismét elérkezett az idő, hogy új formában, új színművészekkel kerüljön a nagyérdemű elé.Drámai-zenés formában, új hangzásvilággal dolgozzuk fel a témát, ahol a zenének és az énekszónak legalább olyan fontos szerepe lesz, mint a kimondott szónak és a mozdulatoknak.A cselekmény a két világégés között játszódik, Erdély elvesztéséről szól, arról a ma is képtelen és szinte elképzelhetetlen helyzetről, amikor este nyugovóra tér az ember Magyarországon, reggel pedig Romániában ébred, anélkül, hogy egy tapodtat is mozdult volna jobbra vagy balra. Adott egy világ, amelybe beletartoztunk, minden rezdülésünkkel, idegszálunkkal kötődtünk hozzá, biztos igazodási pont volt, és egyszer csak eltűnik a föld a talpunk alól.Hogyan lehet ezt feldolgozni lelkileg? Mi, akkor még nem élt magyarok, de szívünkben, genetikánkban hordozva ezt a traumát, hogyan tudjuk kezelni, hogyan tudunk közelíteni hozzá több mint száz év távlatából, és hogyan tudjuk enyhíteni, felmutatva utódainknak megoldásokat, akár a humor, az irónia eszközeivel is. Wass Albert veretes magyar nyelvezete keveredik Andrási Attila Jászai Mari-díjas író-rendező ízig-vérig modern stílusával. Rendezőasszisztens: Ficsor Eszter
"Nekem kiált aholló a sötét földrőle fagyos reggel?"(Shukabo verse, fordította Somogyvári Zsolt) A japán halálversek (辞世, jisei) írói zen-szerzetesek, haiku-költők és szamurájok voltak, akik életük utolsó gondolatait fogalmazták meg búcsúverseikben. Ezek a titokzatos, rövid szövegek inspirálták az előadás alkotóit, akik a mozgás, a tánc és a zene nyelvén keresztül vezetik be nézőiket e gyönyörű költemények világába. Az emberi hangok közé itt a természet hangjai vegyülnek, így megannyi madáré is, amik végső útjukra kísérték el szerzőiket. Innen ered az előadás címe is: TORIDORI, azaz "mindenféle madarak" hangja hóban, erdőben, életben és halálban...
Puskás Ferenc, a világ leghíresebb magyar embere 1945. augusztus 20-án játszott először a magyar labdarúgó válogatottban: a Magyarország-Ausztria mérkőzésen az első válogatottbeli gólját is megszerezte! 1960. május 18-án Puskás négy gólt lőtt a Real Madrid-Eintracht Frankfurt mérkőzésen, a Bajnokcsapatok Európa Kupája (BEK) döntőjében: ennyi gólt azóta sem rúgott senki a BEK/BL döntők történetében! A Puskás, a musical a legismertebb magyar ember - és minden idők egyik legnagyszerűbb futballcsapata, az Aranycsapat - történetét dolgozza fel és állít nekik méltó emléket! A színdarab teljes egészében valós eseményeken nyugszik és hűen mutatja be a kort, amelyben játszódik. A Puskás, a musical szereplői egykor létező emberek, minden, amit a színdarabban tesznek, a valóságban is úgy történt.