Georg Büchner befejezetlen drámája valós eseményen alapul: 1821-ben, Lipcsében, Johann Christian Woyzeck borbély, több késszúrással megölte barátnőjét. A korabeli közvéleményt évekig lázban tartotta a latolgatás, beszámítható-e vajon Woyzeck, valójában mi vitte őt rá erre a gyilkosságra.
Hogyan varázsoljuk el a félelmeinket, és hogyan kerüljünk közelebb egymáshoz? Hogyan alakíthatjuk át a testünket képpé, tánccá és tájjá?Az Encantado csendből, színekből és formákból alkotja meg a folyton változó szabadság karneválját; és az emberekét… emberekét, akik elvarázsolódnak a végtelen táncban és kijózanodnak. Az Encantado a Rio de Janeiróban élő koreográfus, aktivista és tanár Lia Rodrigues koreográfiája, aki 40 éves pályafutása során fáradhatatlanul dolgozott a művészet, az aktivizmus és a társadalmi folyamatok közötti szinergiák kiépítésén és akit a Brazíliában tapasztalt nagyon is valós környezeti és spirituális küzdelmek inspirálnak. Lia Rodrigues neve mára fogalommá nőtte ki magát a kortárstánc kedvelők és a szakma körében: a párizsi őszi fesztivál a jubiláló (30 éves) társulat valamint Rodriguez munkásságának tiszteletére 2021-ben felkérte portréja bemutatására: így rengeteg korábbi darabjának bemutatása mellett az Encantado premierjére is itt került sor. Az előadás akár egy (ön)gyógyító rituálé: Rodrigues és társulata a gyógyulás szellemeit - az encantadosokat - idézik meg. A címválasztás oka sokrétű: a munkafolyamat a covid-19 okozta egészségügyi válsággal összefüggésben indult és abból a vágyból született, hogy az encantadosok erői által varázsolják el a világot, és állítsák helyre annak törvényes rendjét. 11 táncos 140 színes takarót hív segítségül állandó alakváltáshoz. Az "encantado" szó a latin incantatus szóból származik, és olyan dologra utal, amely varázslat tárgya vagy bűbáj hatása alatt áll. Az "encantado" a csoda, a káprázat vagy a lenyűgözés szinonimája is. Ám Brazíliában az "encantado" szónak más jelentése is van. A kifejezés olyan entitásokra utal, amelyek az afroamerikai világfelfogáshoz tartoznak. Az "encantados" ismeretlen erők által mozgatva létezik ég és a föld között, a dzsungelekben, a sziklákon, az édes és sós vízben, a dűnékben, a növényekben, szent helyekké varázsolva ezeket. Olyan lény, aki átlépi az időt, nem ismeri a halál fogalmát, és mágikus védelmi és gyógyító erőre tett szert. A földi életet fenyegető ragadozó tevékenységek, az erdők, a folyók és a tengerek szisztematikus pusztítása az "encantados" létezésére is hatással van. Koreográfus: Lia RodriguesTáncolják és résztvettek a létrehozás folyamatában: Leonardo Nunes, Valentina Fittipaldi, Andrey da Silva, Larissa Lima, David Abreu, Raquel AlexandreTáncosok: Alice Alves, Daline Ribeiro, Sanguessuga, Cayo Almeida, Vitor de AbreuAz alkotói csapat további tagjai: Carolina Repetto, Joana Castro, Matheus Macena, Ricardo Xavier, Tiago Oliveira. Koreográfiai asszisztens : Amalia LimaDramaturg: Silvia SoterMűvészeti és vizuális közreműködő: Sammi LandweerFénytervező: Nicolas BoudierSzínpadmester: Magali Foubert és Baptistine Méral Zene: (a GUARANI MBYA PEOPLE / Kalipety do T.I. őslakos terület / Tenondé Porã falu dalainak részleteiből, amelyeket a 2021 augusztusában Brazíliában a veszélyeztetett ősi földjeik elismeréséért tartott őslakos tüntetésen énekeltek és játszottak).Hang: Alexandre SeabraNemzetközi terjesztés: Colette de TurvilleProdukciós koordinátor : Astrid Toledo
A színpadon egy profi színész és egy profi imprós. Nincs szöveg, nincs próba. Csak kockázat ésbizalom. Molnár Levente merész impróelőadása ismert színészekkel. Vendége ezúttal: Simon KornélÁllítólag a színészek legnagyobb rémálma, hogy a színpadon állva elfelejtik a szövegüket. De mi vanakkor, ha eleve nem is kapnak szöveget? Se karaktert? Se semmilyen fogódzót? Mi történik, ha adottegy színész és egy imprós, és két széken kívül semmilyen kellékük nincs?Molnár Levente egy merész kísérletben próbálja ki, hogy milyen, amikor két ember csak egymásraszámíthat. Nem tudják, mit tesznek 5 perc múlva. De még 5 tizedmásodpercük sincs rá felkészülni,mert a színházi és az imprós világ élesben feszül egymásnak és olvad össze egy hosszúformátumúimpróban.Itt nem a sztori a lényeg. Az a fontos, hogy a két ember hogy viszonyul egymáshoz, hogyan segíti-támogatja-emeli-tartja a másikat. Ez az előadás egy találkozás két ember, két műfaj, két világ között.Végtelen a szabadság, ezáltal végtelen a kockázat és a bizalom.
„– Mennyire fontosak a visszajelzések az ember életében?– Csinálom a dolgomat, aztán majd ha olyan, észreveszik.– És ha nem?– Hát igen, és ha nem. Na, ide azzal a mézeskaláccsal.” A karantén közepén úgy döntöttem, hogy odaköltözöm a nagymamámhoz. Ő 97 éves, én 35. Találkozni akartam az imádott, idealizált és elérhetetlen emberrel, szembenézni a kapcsolatunkkal, és az azt övező feszültségeken keresztül végső soron – magammal. A kapcsolatunkat egyszerre határozza meg a köztünk lévő megbonthatatlan szövetség, illetve Nagymama traumái, amelyek engem is terhelnek, és nehezen kielégíthető vágyakhoz és még nehezebben feloldható szorongásokhoz vezetnek. Beköltöztem, és kísérletet tettem arra, hogy mindezzel leszámoljak. Az együtt töltött 32 nap alatt a lakás szokatlan buli helyszínné alakult: finom ételek, pezsgők kerültek elő, egy rejtélyes férfi egy dalt énekelt a messzeségből, varjak érkeztek, leesett az első hó, álarcokat húztunk, és az idősíkok csak egyre jobban összekeveredtek. Göndör László és nagymamája, Katona Éva beszélgetéseiből és visszaemlékezéseiből a szöveget írta és szerkesztette: Bódi Zsófia, Laboda Kornél, Göndör László Somoskövi Bence és Nagy Botond – hangmesterek Lengyel Ákos Papa – technikus Láng Alexandra - hang- és videóvágó, koncepció Bartha Máté – dokumentumfilmes anyagok rendezése, operálása Ördög Tamás – külső konzulensHorváth Lili Olga – pszichológus konzulens, koncepció
A Carmina Burana megkerülhetetlen téma, nagy feladat, mégis vonzó kihívás egy koreográfusi pályán, mely előbb-utóbb bevonzza az alkotót. Orff kompozíciója egy magasabb régióba emeli a középkori diákdalokat. A zene magasztossága ihletet ad egy koreográfusi vallomásra. Az alkotó motiváló ereje az önsorsrontó és elgépiesedett világunk miatt érzett aggodalma az emberiségért, az emberségünkért, az erkölcsi megmaradásunkért, a lelki üdvünkért. Egyben az élet szentségét ünnepli, megcsillantva a reményt egy jobb jövőre. Vincze Balázs művészeti vezető, rendező-koreográfus jól ismeri a pécsi közönség, ill. a polgári színházi hagyományokat kedvelő táncrajongók ízlését, kiválóan alkalmaz táncszínpadra ismert és közkedvelt irodalmi klasszikusokat. Nagyszerű arányérzékkel teszi követhetővé a cselekményt a tánc nyelvén. Klasszikus alapokra épülő kortárs koreográfiája különleges és látványos, szakmailag magas színvonalú, mégis befogadható és közönségbarát. Vincze koreográfiáit mindig a társulat inspirálja, rendszerint a karakterekből indul ki. A Pécsi Balett táncművészeinek karakterábrázoló képessége és előadóművészi tehetsége teszi egyedivé és sajátossá a társulat minden produkcióját. Ez a siker kulcsa, melynek eredményeként Vincze koreográfiáit folyamatos telt házakkal játsszák a Pécsi Nemzeti Színházban és a Nemzeti Táncszínház által szervezett budapesti helyszíneken, országszerte és külföldön egyaránt. Közreműködik:: Bozsányi Liliána, Frank Edina, Kis Jana Luca, Kócsy Mónika, Nagy Írisz Harangozó-díjas, Rónaki Nina, Szécsi Theodóra, Balogh Csongor, Erdélyi Zsombor, Molnár Zsolt Harangozó-díjas,José Blasco Pastor, Rayco Lecuona Suárez, Szabó Márton, Szendrői Bence, Varga Máté
Federico Fellini Oscar-díjas 8 és ½ című remekműve a filmtörténet első rendezői önvallomása, egy zseniális és újító alkotás, ami nagy hatást gyakorolt más művészekre is. Ahogy az lenni szokott, idővel a zenés színpadokra is eljutott a mű, az 1980-as évek elején Mario Fratti feldolgozásában, Arthur Kopit librettójával és Maury Yeston zenéjével és szövegével készült el a Nine című musical. A darabot elkészülte után fél évig kisebb vidéki színpadokon játszották, míg végül 1982. május 9-én megérkezett a New York-i Broadway-re, ahol óriási sikert aratott nemcsak a nézők, hanem a kritikusok körében is: a Nine-t 12 Tony-díjjal jutalmazták, többek között a legjobb musicalnek, a legjobb eredeti zenének és szövegkönyvnek, valamint a legjobb jelmeztervezésnek járó elismeréseket is besöpörte. Az előadást az évek során 729-szer tűzték műsorra itt, mindeközben pedig elindult nemzetközi hódító útjára: színpadra állították szerte az Egyesült Államokban, majd Dél-Amerikában, Londonban és Európa több országában is. A musical zenéje sokféle műfajból merít, igazán színes, magával ragadó hangzásvilágot teremtve, több igazi sláger is felcsendül a darabban.
Gyermekelőadás óvodásoknak és kisiskolásoknak. A Magyar Nemzeti Balett évek óta igyekszik a balettnövendékek számára is külön repertoárt kialakítani. Így a korábbról már ismert KisHattyúk tava, illetve KisCsipke analógiájára az új évadban a KisKalóz című előadással adnak lehetőséget a balettet tanuló kicsiknek, hogy igazi, persze rövidített formájú előadásban vegyenek részt. Mivel a produkcióban fiatal, de már végzett táncosok is fellépnek, a gyerekeknek komoly lehetősége nyílik belekóstolni és belelátni az igazi színház, balettművészet világába, ráadásul úgy, hogy kortársaik nézik őket. Ez az előadás főleg a fiú szereplőknek kedvez, amivel nem titkolt célja az OPERA művészeti vezetőségének, hogy számukra is kedvet csináljon a balettművészethez. Az emblematikus részeket tartalmazó matiné után adott a lehetőség: az érdeklődők az évad végén megtekinthetik az eredeti, „nagy” A kalózt is, amely a maga teljességében tartalmazza a kalandokkal teli, izgalmas történetet, szerelemmel, árulással, életveszélyes hajótöréssel, végül megmeneküléssel. Közreműködnek: a Magyar Nemzeti Balettintézet növendékei, a Magyar Nemzeti Balett táncművészei. A Magyar Nemzeti Balettintézet növendékeit betanította: Gyarmati Zsófia, Kőszegi Katalin, Pavlova Tamara, Yakushkina NataliiaA balettmesterek asszisztense: Szekeres AdriennVetítési anyag: Berkes Bálint
Pénelopeia Homérosz Odüsszeia című eposzának, a trójai háborúnak, valamint Ithaka királynéjának, Pénelopénak, az asszonyi hűség megtestesítőjének Margaret Atwood általi sajátos mítoszadaptációja: Pénelopé történetének modernkori visszhangja és tükröződése, drámai szerkezetbe átültetve. A 2005-ben írt nagysikerű regény (fordító: Géher István) sok szálon futó színpadi feldolgozása a Hádész fogságában őrlődő Pénelopé tragikus sorsának meghosszabbítása, a Szolgálólányok életét követelő kegyetlen gyilkosság miatt érzett fájdalom és bűntudat kivetülése. Balázs Zoltán rendezése Odüsszeusz sokat tapasztalt, bátor és találékony feleségének személyes szemszögéből meséli újra az ismert ókori történetet, felerősítve a mítosz női aspektusait. A rendezői koncepció érzékenyen integrálja az előadás sokrétű szövetébe az Odüsszeusz és a fia, Télemakhosz által felakasztatott tizenkét szolgálólány titkokkal teli történetét és megöletésük erkölcsi vetületeit. A Magyarországon először színpadra álmodott történet főszereplője: Szilágyi Enikő. Unokanővérét, Helenét Orbán Nelli Szolgálólányait Bajkó Edina kelti életre. A Maladype Színház magyar-makedón-lengyel koprodukcióban készülő legújabb bemutatója egy olyan változatos színházi műfajokban kiteljesedő összművészeti produkciót ígér, amely a közönség számára a személyes és a közös felismerésekben is átélhető kaleidoszkóp-szerű játékélmény lehetőségét adja. A rendhagyó dramaturgiára épülő rendezői elképzelés a sajátos tartalmi-formai egységek, valamint a kivételes kombinációban megfogalmazódó verbális, akusztikus és vizuális ingerek által teremti meg a színésznők virtuóz jelenlétére épülő előadás egyedi rendszerét. Az összművészeti alkotás zenéjét Kovács Adrián zeneszerző jegyzi, akinek nevéhez olyan emblematikus előadások kapcsolódnak, mint a Liliomfi, Kinek az ég alatt már senkije sincsen, A diktátor, A Pendragon-legenda, A nagy Gatsby, a Veszedelmes viszonyok vagy a Szerelmek városa. Fordította: Géher István
Fedezzétek fel a Duna budai oldalán fekvő épületegyüttest, amely a világ egyik legveszélyeztetettebb műemléke volt egykor, de ma már újra pezsgő kulturális szórakozóhely, különleges Neoreneszánsz kertjével Budapest ékköve. Zs. Vincze Zsuzsa és Zsuráfszky Zoltán első közös mesedarabja nem csupán forradalmasította a gyermekeknek szóló néptáncelőadásokat, hanem a szó minden értelmében magyarosított egy világszerte ismert Grimm mesét. A Csipkerózsika című előadás minden tánca, dala, felidézett mondása, szokástörténete vagy akár ráolvasása az autentikus magyar népi kultúrát dicséri, a végeredmény pedig egy - a televízió vibrálásához szokott - gyermekeket is lebilincselő, ám felnőtteket éppúgy szórakoztató, kihagyhatatlan előadás. Előadja: Magyar Nemzeti Táncegyüttes és Zenekara A forgatókönyvet írta és az eredeti népi szövegeket válogatta Zs. Vincze Zsuzsa
képzeletbeli dokumentumjáték Weöres Sándor macskájáról "Úgy tudjuk, hogy a nagy költő macskája rákos lett - a halála után pedig Weöres (aki már korábban is, gyerekkorában is kínlódott az öngyilkosság gondolatával) a villamos elé lépett. Az utókor már tudja, hogy ez a kísérlet sem sikerült - és gazdagabb lett azzal a pár sorral, hogy "Mellesleg, / ha valaki ebnek emel mauzóleumot, / kár nevetni. / Tanulj nevetségig szeretni." Mi azonban azt fogjuk most játszani, hogy hunyorogva gyanakodni kezdünk: mindenki tudja, hogy a macskák nem halnak ennyire könnyen. Korábban itt voltak. Utánunk is itt lesznek. Mindent látnak. Mindent hallanak. A kortársak visszaemlékezései ezer oldalakra rúgnak, de a csodagyereket felfedező nagy elődök, a tehetségtől letaglózott kortársak és a mindent skatulyázni akaró utókor sem tudta igazán, hogy mihez kezdjen az utolsó olyan magyar költővel, aki kérdés nélkül mindenkié. Akinek bölcselete alázatra inti a legnagyobbakat is - és akinek a verseit először tanulja meg fejből minden magyar gyerek. Akit meg sem karcolt a kor, amelyben élt, pedig végigélte és végigírta a XX. századot. Hogy ez a zseni most akkor veszedelmes-e, ártalmatlan-e, fogalmatlan-e vagy bölcs-e...? Kívül áll, vagy felette áll? Ma sem tudja senki. Meg kellett volna kérdezni a macskát. Az is igaz viszont, hogy neki meg nem mindent érdemes elhinni." Az írás alapjául szolgáló anyag összeállításában NAGY ANDRÁS PHD működött közre.
Alan Turing, avagy egy zseni rejtett élete. Eredeti cím: La Machine Turing A híres angol matematikust, zsenit, csodabogarat, Alan Turingot, szinte mindenki ismeri. Turing törte fel az addig megfejthetetlennek tűnő náci rejtjelező gép, az Enigma kódját. Turing és csapatának munkája a Bletchley Parkban kétségtelenül több millió életet mentett meg, mivel a kód feltörésével a szövetségesek megértették a legféltettebb háborús üzeneteket is. Egyes szakértők úgy vélik, hogy a háború kettő-négy évvel tovább is eltarthatott volna, ha a kódot nem sikerült feltörni. A közvélemény erős nyomására 2009. szeptember 11-én a miniszterelnök, Gordon Brown bocsánatot kért a mindenkori brit kormányok nevében, amiért Turinggal embertelenül és méltatlanul elbántak. Tíz év múlva pedig, 2019-ben a brit polgárok megszavazták, hogy az ő képe kerüljön az új ötvenfontos bankjegyre. Ki is volt ez a titokzatos zseni? Mitől félt? Mit remélt? Miért volt kénytelen magánéletét a legszigorúbban védeni egészen addig, míg úgy döntött, hogy nem rejtőzködik tovább? A Turing, avagy egy rejtett zseni élete című előadás arra tesz kísérletet, hogy más szemszögből, közel hozva Turing alakját a nézőhöz, betekintést enged abba a világba, amibe sokáig csak maga Turing léphetett be.
IV. Károly, a trónról lemondott utolsó Habsburg-uralkodó a magyar királypárti politikusok rábeszélésére 1921-ben kétszer is eredménytelen kísérletet tett a visszatérésre. Hernádi Gyula drámája egy olyan érdekes fikciót bont ki, hogy mi történt volna, ha a királyt és Zita királynét második visszatérésükre készülve titokzatos körülmények között meggyilkolják és helyükre hozzájuk megszólalásig hasonló alteregókat állítanak?
Avagy a Kőszobor lakomája. Don Juan csaknem négy évszázada, 1630-ban lépett először színre. Tirso de Molina spanyol drámaíró két jól ismert, hazájában legendaként terjedő elbeszélést forrasztott össze: a gátlástalan csábító hódításainak szüzséjét és a sírjából kőszoborként visszatérő, ártatlanul lemészárolt hős bosszújának a történetét. E drámai alapanyag Mozart 1787-ben bemutatott Don Giovannijában nyerte el végső formáját, mint az „érzéki zsenialitás” diadala. Molière drámája, a Don Juan vagy a kőszobor lakomája (1665) műfaját tekintve komédia. Azoknak a 20. századi átiratoknak – Max Frisch, Bernard Shaw, Henry de Montherlant színpadi műveinek – az előképe, melyekben a csábító képtelen szerelembe esni. Mint mások boldogságának szemlélője, már csak árnyéka egykori önmagának, hisz csábításaival sorra kudarcot vall. Záró nagymonológja ugyanakkor – amelyben a képmutatás „mesterségéről” értekezik – annak a bizonyítéka, hogy csak egy hajszál választja el őt Molière-től, a korának „erényszámba menő bűneit” kipellengérező szerzőtől. „A képmutatás divatos bűn, és mint minden divatos bűn, erénynek számít” – fogalmaz Alekszandar Popovszki, aki A Mester és Margarita rendezése után tér vissza a Nemzetibe. – Don Juan utolsó monológjának alapgondolata ez, mely tükrözi Molière képmutatásra vonatkozó, lesújtó véleményét. Érdekes, hogy más tulajdonságok is, amiket az író drámáiban megvet vagy dicsér, valami íratlan szabály szerint, az ő értékrendjének ellentétévé válnak. Talán ebből következik, hogy amennyire Moliére szerette volna „befeketíteni” Don Juan alakját, az annál több együttérzést és rokonszenvet váltott ki a közönségből, majd végül hős lett belőle. Olyan hős, aki az élet nem megszokott szabályai szerint működik, és amely „szabályok”, őt végül a pokol tüzébe taszítják. Donna Elvira elrablása a kolostorból, vagy Donna Anna elcsábítása férje síremlékénél, Molière Istenhez és egyházhoz való személyes viszonyát idézi. Don Juan drámája tehát esetünkben is mint az emberi és az ember feletti szellemvilág kapcsolódásának lélektani elemzése kerül színre. Díszlettervező: Numen/For Use + Ivana Jonke Jelmeztervező_: Mia Popovska Díszlettervező asszisztens: Riederauer Dóra Zeneszerző: Marjan Nekjak
Társasjáték a végzetről. 90 perc. Ennyi idő kell ahhoz, hogy kiforduljon sarkaiból a világ. Vagy ahhoz, hogy a helyére kerüljön egy kidöccent fogaskerék. Nézőpont kérdése. És ahhoz is, hogy hősünk, a férfi elérje az úticélját. Autóval.És közben telefonáljon.. A feleségével, akit megcsalt. A gyerekével, aki hazavárja, mert kezdődik a meccs. A főnökével, aki éppen most rúgta ki. A beosztottjával, aki e pillanatban veszi át a helyét. És a nővel, aki épp gyereket szül neki. És ő csak megy megállíthatatlanul a végzete felé. Miért? Hiszen visszafordulhatna, még visszacsinálhatna mindent és akkor talán nem lenne semmi baj…De meg lehet-e állni? 90 perc. Ennyi a játék ideje. És ebben van az a fél óra is, amelyben ön, kedves néző elmondhatja, eljátszhatja a véleményét erről a sorsfordító helyzetről. Gestalt terapeuta: Andráska Zsófia Kreatív producer: Koltai Róbert
Improvizációs színházi előadásuk olyan emberi kapcsolatokról és helyzetekről szól, amikben a döntéshozás központi szerepet játszik.Egy este, két színész, három történet. "Most, mikor ugyanúgy, mint mindig,legfőbb ideje, hogy."(Tandori Dezső: A damaszkuszi út) Ébren töltött időnkben folyamatosan döntéseket hozunk. Döntünk arról, mivel indítjuk a napunkat, hogyan táplálkozunk, miként viszonyulunk a munkánkhoz, kiket engedünk közel magunkhoz és milyen tevékenységekkel töltjük az időnket. Persze nem minden döntésünk tudatos. Előfordul, hogy bevésődött minták, képzelt elvárások alapján, vagy kényszerítő körülmények hatására cselekszünk. Vagy hogy csak úgy sodródunk - lesz, ami lesz. Halogatjuk a döntést, vagy nem döntünk. Bár... a nem döntés is döntés.Mi kell ahhoz, hogy a megszokottból kilépjünk? Hogy máshogy cselekedjünk?Improvizációs színházi előadásunk olyan emberi kapcsolatokról és helyzetekről szól, amikben a döntéshozás központi szerepet játszik.Egy este, két színész, három történet. A Tandem esteken a duó lényege a két fél közti összhang, a kémia, az a bizonyos szikra, amitől a végeredmény felejthetetlenné válik. A színészi páros ezúttal improvizált élőzenével kiegészülve trióként lép színpadra. Figyelem: a jeleneteket nagyban befolyásolja a közönség, az aznapi időjárás, és az est hangulata. Ami a színpadon történik, az ott is marad! Ha nem jártál még improvizációs előadáson:- Igen, ez valóban egy olyan előadás, aminek se a műfaja, se a karakterei nincsenek előre meghatározva.- Tényleg nincs szövegkönyv.- Nem próbáltunk be előre jeleneteket, viszont sokat tréningezünk, hogy bátran mondjunk igent az ismeretlenre.- A színpad a színészeké és közreműködőké – nézői széked biztonságából figyelheted, mi történik. Zene: Szöllősi DánielFénytechnika: Bernát Tímea Színészek: Bán-Horváth Veronika és Gergus László
A 18-19. századi Lear király-előadásokban Learhez egyértelműen a tragikum és a fenségesség kapcsolódott. A kor hagyománya Lear szenvedéstörténete kapcsán szinte krisztusi magasságokba emelte őt; bizonyos rendezők egy az egyben a „szenvedés és megváltás” kontextusába helyezték, a hagyományos „magasztos és fenséges” tragikum- és szenvedésregiszter mellett. Volt olyan rendező, aki – ennek megfelelően – a humort és a groteszk vonalat is kihúzta a szövegből. A Bolond például csak 1838-ban tért vissza az előadásokba, és még Kozincev 1960-as évekbeli híres Lear-filmjéből is hiányzik Gloster jelenete a doveri sziklánál. (Kozincev egyébként a kortárs szovjet valóság parabolájaként értelmezte át a történetet, allúziói a sztálini személyi kultusztól a hatalmi manipuláción át a politikai száműzöttekig és kivégzettekig terjedtek.) De már az 1930-as években ellene ment a Lear tragikumát kiemelő tendenciának G. Wilson Knight, aki a darab groteszk mozzanatait elemezte, és azt írta, hogy Lear „titáni ereje” „kisgyermeki intelligenciával” párosul, a ’70-es évek végén pedig már egyenes „komédiai alapstruktúráról” beszél Susan Snyder. A színházban mégis sokáig a „fenséges és tragikus” maradt a vezérszólam, Peter Brook híres Learjében is tragikus karakter a Paul Scofield által alakított Lear, bár Brook Lear-je jelentősen eltér a korábbi Lear-előadásoktól: kétségtelenül hatott rá Jan Kott tanulmánya, amely a Lear királyt Shakespeare Végjátékának állítja be, a létezést pedig brutális, értelmetlen tréfának. Lear a társadalom peremére sodródott; kis pont a hatalmas, üres, szinte becketti színpadon. A színházi előadások között Brooké az első, amely szakít a „Lear, mint szegény, öreg, ősz hajú aggastyán”-értelmezéssel. Később aztán más rendezők is szívesen osztották fiatalabb színészre Lear szerepét: egy, még ereje teljében levő ember megtébolyodása, amikor kicsúszik alóla az élet, tragikusabb, mint annak az esetében, aki korban amúgy is az élete vége felé közeledik. Giorgio Strehler szerint „Learnek semmiképpen sem szabad vén zsarnoknak látszania. De mégis lennie kell benne valami zsarnoki nyűgösségnek, mondhatnám, gyermetegségnek.” Laurence Olivier a ’80-as években ismét a „fenséges és tragikus” értelmezés szerint játszotta Leart, pedig pont a ’80-as években erősödött fel az Angliában az a tendencia, hogy alá kell ásni ezt a megkérdőjelezhetetlen piedesztált; Deborah Warner rendezése 1991-ben a londoni Nemzeti Színházban Brian Cox főszereplésével például sokkal inkább a nihil-töredékesség felé ment el. A ’90-es évektől a szabadabb Lear-értelmezések között megjelentek a női Lear-ek is, legutóbb – egy 2016-os londoni előadásban – a nyolcvanéves Glenda Jackson játszotta. Meghökkentő Richard Eyre 2018-as filmváltozata (Lear szerepében Anthony Hopkinsszal és Goneril szerepében Emma Thomsonnal), amelyben a rendező a 21. századi Nagy-Britannia kortárs miliőjéhez igazította a látványt. A 20. század híres Shakespeare-kutatója, R. A. Foakes szerint „a Lear királyt egy ideig még Shakespeare legnagyobb művének fogják tartani, mert egyik tragédiájában sem lehet olyan részletesen hallani a modern világ aggodalmairól és problémáiról, mint ebben.”
(DISPARIȚII vagy Dispariții) bármelyik ok, grafikus dönti el, melyiket használja<román-szász drámaírónő színműve> Egy idő után mindenki megszokja, hogy az emberek eltűnnek mellőle. Emma nyolcéves. Az iskolában, ahol tanul, egyre több az üres padsor. A nagybátyja, Rainer, bekeni magát vazelinnel, becsomagolja magát fóliába és átússza a Dunát. Kathit a szerelme, Max, hozzáadja egy másik férfihez. Másnap Maxot elviszik munkatáborba. És a külföldre menekülő, elhurcolt rokonokra már csak tárgyak emlékeztetnek, egy Nivea krém a csomagban, vagy egy levél. Csak a holtak maradnak, ők az ablakban állnak és mesélnek. Itt maradtak, mert van, aki még emlékszik rájuk. Kik döntöttek jól? Akik elmentek, vagy akik otthon maradtak? Van-e jelentősége, hogy emlékezünk a családtörténeteinkre? Vagy megvárjuk míg szép lassan eltakarja őket a felejtés, ahogy a fehér hó temeti be a romániai tájat.Elise Wilk, román-szász írónő Európa szerte játszott Eltűntek című drámája egy erdélyi szász család három generációjának története kivándorlásról, az egyéni sorsokat keresztbetörő történelemről, egy eltűnt németajkú közösségről, ami már csak egy maroknyi öregember és néhány emigráns emlékeiben létezik. De a holtak emlékeznek és mesélnek nekünk, élőknek, itt maradottaknak, legyőzve a felejtést.
Hogyan lehetséges az, hogy születésünk pillanatában még egy kapukódot sem adnak a kezünkbe? És tudja valaki, hogy folyamatosan vagy csak egyszer kell megnyomni az a rohadt kapucsengőt? Stefanovics Angéla földi kalandjai és dimenziók közti barangolásai az élet panel rengetegében.
A Hattyúk tavát, a sokak által ismert klasszikus balett verziójához képest másként, más megvilágításban kívántam újrafogalmazni. Az én olvasatomban Siegfried egy meghasadt tudatú fiatalember, akit gyermekkori, édesanyjával való viszonyából eredő traumái fogva tartanak. A darab minden egyes karaktere és történése, tulajdonképpen Siegfried víziói, belső világának kivetülése. Ő maga mindvégig egy szobában ül, miközben önmaga jó és rossz énjét vetíti ki Odette és Rothbart figurájára. A táncszínházi produkció egyfajta pszicho drámának is tekinthető, ha úgy tetszik pszichoanalízis. Mindemellett, fontos volt számomra Csajkovszkij erőteljes és briliáns zenei világát képpé formálni, a tánc nyelvén keresztül láthatóvá varázsolni a zenét. (Egerházi Attila) Felvételről közreműködik: Mariinszkij Színház zenekara Vezényel: Valerij GergijevSzínpadkép koncepció: Egerházi Attila Koreográfus asszisztensek és próbavezető balettmesterek: Shirley Esseboom, Cristina Porres Mormeneo
A magyar történelem egyik legfontosabb és legismertebb története, a regény és a film után, ezúttal a Margitsziget Nagyszínpadán mutatkozik be! Jókai Mór talán leghíresebb történelmi műve a 19. századba, a szabadságharc idejére röpít minket. A műben a hazaszeretet, a szerelem, a testvéri és szülői önfeláldozás és a becsület mellett az árulás, az erkölcstelenség, a bosszú irányítja az embereket és a történelmet egyaránt. A mű politikai harcok közepette íródott, benne alkotója a függetlenség célkitűzése mellett állt ki. Jókai Mór klasszikus regényét 1965-ben, Várkonyi Zoltán vitte filmre nívós szereplőgárdával, főszerepben olyan remek színészekkel, mint Tordy Géza és Béres Ilona. A Baradlay testvérek lenyűgöző, kalandos és romantikus történetén itthon eddig még sosem látott látványvilág és különlegesen szép dallamok vezetik végig nézőinket. A musicalben Barabás Kiss Zoltán, Berettyán Sándor, Ember Márk, Fehér Tibor, Feke Pál, Gubik Petra, Katona Kinga, Kovács Gyopár, Miklósa Erika, Náray Erika, Polyák Lilla, Serbán Attila, Szerednyey Béla és Veréb Tamás is színpadra lép. A darab szerzői: Szente Vajk (író-rendező), Galambos Attila (társszövegíró) és Juhász Levente (zeneszerző). A koreográfus Túri Lajos Péter, a jelmeztervező Kovács Yvette Alida, a díszlettervező Rákay Tamás. Ensemble és tánckar:Adler Judit, Albert Lilla Réka, Bánki Renáta, Bereczki Anna Karina, Eőry Mónika, Glonczi Marcella, Horváth Renáta, Lámfalusy Zoé Szafira, Misik Renáta, Nagy Lili, Rimár Izabella, Szabados Tímea, Takács Odett, Tokai Rita, Tonhaizer Tünde, Veres Dóra, Vincze Kitti, Bodó Zsombor, Bóna Gábor, Budai Márton, Drahota Albert, Dzsupin Ádám, Hernitz Albert, Horváth Ádám, Illés Zoltán, Katona Imre, Katona Zoltán, Kator Bálint, Kazarján Deniel, Kenyeres Bendegúz, Kovács Richárd, Köpösdi Ádám, Lakatos Zsolt, Mocsár Patrik, Nagy Csaba, Ónódi Tibor, Pál Péter, Pénzes Renátó, Rácz Frank, Solner Dániel, Szabó András, Száraz Dávid, Szénási Roland, Szűcs Csombor, Tóth-Székely Zoltán. Produkciós vezető: Huszár Márta Színpadmester: Rákos MátéMűvészeti titkár: Aradi Regina AnnaProdukciós asszisztensek: Bánki Beatrix, Fodor LiliKreatív tanácsadó: Radnai Péter