-múzsadilemmák- Koncertszínház Adott egy, a feudális kiszolgáltatottság világában lavírozó zseni, aki történetesen férfi. De milyen szerep juthat ebben a világban egy zseninek, ha történetesen nő? Vajon csak múzsaként, a vágy ihletadó tárgyaként veheti ki részét az alkotásból? Haydn alakját legendák övezik - életműve a feldolgozhatatlanság és a talányok szimbóluma is lehetne. Előadásunk ezen életmű mentén a zsenialitás és a külvilág ütközéseiről, valamint a Haydn életében megjelenő nőalakok szerepeinek konfliktushelyzeteiről fogalmaz meg kérdéseket. A Metrum Trió+ fő profilját tükröző produkció klasszikus zene és színház ötvözése tánccal és vetítéssel. Haydn kompozíciói, reneszánsz, barokk és kortárs zeneművek mellett részletek hangzanak el Esterházy Péter 33 változat Haydn koponyára című drámájából, Tóth Kinga All Machine című versciklusából, valamint az előadás alkotóinak saját szövegeiből. Produkciós vezető: György-Dóczy Katalin Díszlet, látvány: Horváth Márk, Hegyi Zsolt, Pájer Alma VirágHaydn hangja: Hannus ZoltánMaria Anna Keller hangja: Nyakó JúliaBalerina hangja: Pájer Alma VirágÁrnyjáték: Kovács DomokosPlakátterv: Pájer Lilla
Egy panellakás tisztaszobája: itt él a fiatal házaspár, akikhez látogatókérkeznek. Először a férj szülei, akikkel igazán nem könnyű jóban lenni,aztán beállít az a bizonyos hívatlan harmadik, és végleg elszabadul apokol…Szerencsére mindig van otthon pálinka.
Madách Imre és Nádasdy Ádám szövege alapján. „Az emberek 2000 év előtt is olyanok voltak, mint most. Az emberiség maga tette magát azzá, ami. Mi az idő?” (Madách Imre) Madách Az ember tragédiájában nagyívű utazásra invitál. Azokat a kérdéseket teszi fel, amelyek egyidősek az emberiséggel, és hol felemelő, hol kétségbeejtő gondolatokra lel válaszként. Mi is választ akarunk, tudni akarjuk, miért küzdünk, de sejtjük, hogy a nagy Összefüggést sosem mondhatjuk ki egyetlen pontosan megfogalmazott állításként. Próbálkozunk és elbukunk, egészen addig, míg az életünk egy átlagos szerda délutánon váratlanul véget nem ér. Ádámot és Évát Lucifer vezeti az úton, megosztja velük a tudást, de az „igazság” és a „valóság” csalóka fogalmai újra és újra szétesnek körülöttük. Alkotótársaimmal minket az motivált, hogy nemzeti drámánkat kortárs szövegként olvasva olyan előadást hozzunk létre, amelyben nem Madách nyelvi és dramaturgi bravúrjai előtt hajtunk fejet, hanem megengedjük magunknak, hogy a segítségével asszociáljunk, mellérendeljünk, felnagyítsunk, átkeretezzünk témákat, és a történelmi tablók felsorakoztatása helyett az emberi élet stációit és meghatározó helyzeteit keressük. Vagyis új utazásra hívjuk azokat, akiket hasonló kérdések foglalkoztatnak. Székely Kriszta Díszlet-, jelmeztervező asszisztens Szabados LucaJelmeztervező gyakornok Krausz NádaDíszlettervező gyakornok Karácsony Anna Munkatársak: Bárány Bence, Batta Eszter, Brusznyiczki János, Dögei Mátyás, Elek Bea, Fodor István, Fórián Péter, Frankó Bence, Halász Attila, Kántor László, Kása Ádám, Kertész Janka, Kiss Bence, Kovács Bálint, Kovács Ildikó, Kulcsár Nóra, Makray Gábor, Masát Máté, Mészáros Gábor, Molnár László, Nagy Réka, Németh Ferenc, Ónodi Zsolt, Pap Miklós, Szabó András, Szabó Sára, Szakács László, Szalontai István, Szeberényi Lejla, Sziebert Sebestyén, Tóth Barbara, Tóth Bertalan, Tölli Judit
Mit akarnak ezek még? – kérdeztük húszévesen, ha az idősebbek szerelméről esett szó. Pedig az ember sohasem túl öreg ahhoz, hogy fiatal legyen! Két remek humorú írónő fordulatos komédiája megmutatja, milyen a romantika az élet második felvonásában. Amikor Peg, a konzervatív madárrajongó egy ismerkedős oldalon rátalál az izgalmakat fémdetektorral kereső Irvingre, megérkezik a szerelem, első látásra. Az első randevú és a másnap reggel után a két idősödő romantikus komplikált helyzetben találja magát: a közös jövőhöz bizony még az ő korukban is fel kell nőni. Addig viszont még rengeteget lehet röhögni. Különösen így, a Hernádi–Kern párossal! Író: Michelle Kholos Brooks – Kelly Younger Látvány: Sós Beáta
A Házassági leckék középhaladóknak méltán az egyik legnépszerűbb előadásunk: könnyedés frivol komédia a hűtlenségről. Az eredeti előadás alaphelyzetét gondolta újra a szerző, és egyfrenetikus este erejéig újra összehozta ugyanazt a négy szereplőt. Kedvenc hazudozónk, Michelbajban van: felesége, Laurence ugyanis botrányt készül csapni, mivel meglátja az utcán a barátiházaspár férfi tagját az utcán amint egy idegen nővel csókolózik. Michel a kegyes hazugságmellett érvel. Nehezíti a helyzetet, hogy a két házaspár aznap együtt vacsorázik, így a katasztrófaborítékolható. Az előadást mindenkinek ajánljuk: simliseknek és őszintéknek, férfiak és nőknek,azoknak, akik látták az előző részt, és azoknak is, aki nem...
Ferdinánd és Luise szerelmesek. De szüleik származása, a rangkülönbségek, a hatalmasok ügyeskedése, valójában minden külső körülmény ellenük dolgozik. Néha kegyetlenül és tevékenyen, máskor csak lassan, bizalmukat és reményeiket apránként emésztve fel. Schiller szenvedélyektől szétrobbanó darabjában örök ellentétpárok csapnak össze: a kötelesség és a szabadság, a hatalomvágy és az erkölcsi tisztaság, a megfelelési kényszer és önmagunk vállalása, az önzés és a szerelem. A lüktető, költői nyelvezetű szöveg sodrásában magasból mélybe, együttérzésből megvetésbe, reményből kétségbeesésbe, majd vissza – így sodor magával minket a fordulatokkal teli történet. Továbbá: Bálint Barna, Biczó Anna, Drahota Albert, Dzsupin Ádám, Fehér Laura, Harangozó Boglárka, Jónás Roland, Mezei Ábel, Orosz Gergő, Perger Mátyás, Szabó András, Tóth Brigitta, Vati Luca, Viola Péter, Vitárius Orsolya
Igaz, hogy mindannyian fél ezreléknyi véralkoholhiánnyal születünk? Legalábbis ezt állítja egy híres pszichiáter merész feltevése. Négy jó barát, akik kicsit mintha elveszítették volna ifjúi lelkesedésüket és lendületüket, erre alapozva kezdenek kísérletbe. Megpróbálnak úgy élni, dolgozni és szórakozni, hogy ez a bizonyos fél ezrelék soha ne hiányozzon. De vajon ez a megoldás a régi kedv és vidámság visszaszerzésére? A hatalmas sikerű dán film alapján készült színdarab nagy beleérzéssel és humorral szembesít bennünket azzal, milyen eufóriával és milyen fájdalmakkal jár, ha az ember megpróbálja elengedni a kontrollt. A film elnyerte az összes jelentős európai és tengerentúli díjat, köztük a legjobb külföldi filmnek járó Oscart (2021). Plakáttervező: Csáfordi László
Mindenkiben vannak kétségek, félelmek. Vajon miket cipelhetünk magunkkal, amiket nem hogy le kéne raknunk, fel sem kellett volna vennünk , vajon minden para, para? A Bermuda háromszög tényleg létezik? Na, erre pont nem, de a többire talán tudom a választ.
Nádasdy Ádám 2016-ban újrafordította az Isteni színjátékot. Fordítása megváltoztatta viszonyunkat a vitathatatlanul fontos, ám némiképp megközelíthetetlen remekműhöz: attól, hogy nem archaizálva, irodalmiasan, hanem mai, élő nyelven és – nem mellesleg – érthetően szólal meg, közel került a mához Dante világa, a dantei utazás pedig egyszerre lett megrendítő és szórakoztató.
Schwajda György komédiája, a Csoda egy teljesen groteszk helyzetből indul ki. Nagy Vencel nyomdai betűszedő egy napon elveszíti szeme világát, de miután betegállományban csak egy évig lehet, egy év után keresőképesnek nyilvánítják. Újra dolgozni jár, ám egy apró körülmény — tudniillik az, hogy vak — sok bosszúságot, s nem kis kalamajkát okoz... Szívbemarkoló helyzetkomikumok, egymásért vállalt kölcsönös hazugságok és a közösségben megnyilvánuló emberség.
A műsor az elmúlt hónap történéseit dolgozza fel havi rendszerességgel, közélet, politika, súlytalan bulvár események, művészet és kultúra 2*70 percben (néha több), szünettel. Vetítések, videók és váratlan színpadi elemek keverednek helyszíni tudósításokkal és indokolatlan táncbetétekkel. A fellépők Hadházi László, Kovács András Péter, Litkai Gergely és Wahorn András, a műsorvezető Lovász László.
Két nagyformátumú ember és különleges tudós lenyűgözően izgalmas és szenvedélyes párviadala A Díj, amelyet a világon az elsők között mutat be a Rózsavölgyi Szalon. Otto Hahn német kémikus éppen a Nobel-díj átvételére készül 1946-ban Stockholmban. Pár órával a ceremónia előtt szállodai lakosztályába betoppan Lise Meitner osztrák-svéd fizikus. Nyolc éve nem látták egymást. Akkor menekült a tudós nő zsidó származása miatt Svédországba. Előtte harminc évig a legközelebbi munkatársak és a legbizalmasabb barátok voltak Berlinben. Az atommaghasadás felfedezése fűződik a nevükhöz. Csakhogy a Nobel-díjat ezért az eredményért 1944-ben Hahnnak ítélték oda (a háború miatt két évvel később veheti át), Lise Meitnert meg sem említették. Számos tudós igazságtalannak tartotta ezt, hiszen ő adott magyarázatot a folyamatra és nevezte el „hasadásnak”. A stockholmi szállodában Lise Meitner számvetésre készteti Otto Hahnt. Otto Hahnt az „atombomba atyjaként” is emlegetik. Lise Meitnert pedig az „atombomba anyjaként”. Hahn a háború után a német tudomány újjáépítésén dolgozott. Lise Meitner meggyőződéses pacifistaként – „Semmi közöm a bombához!”, mondta – az atomenergia békés felhasználására törekedett, és kiállt amellett, hogy a nőket a tudományban is egyenlő jogok illetik. Lise Meitner és Otto Hahn nevét közösen is őrzi Berlinben a Hahn-Meitner Intézet.
Életrajzi stand up est. Az Egy életem sorozatban híres művészek mesélnek az életükről, a számukra meghatározó pillanatokról és történetekről a Momkult színpadán. A forgatókönyvet itt valóban az élet írja. 11 évesen ötezer néző előtt énekelte a Nyomorultakat Szegeden. 14 évesen már popsztár volt, akit egy ország imádott. 18 évesen pedig már feleség és anya. Kicsit korán kezdett mindent. 35 éve énekel és játszik a színpadon. Legtöbbször a „szép lány” szerepét osztották rá, pedig a lelke mélyén mindig is Fiona szeretett volna lenni a Shrekből.Három házasság, három gyerek, rengeteg felemelő és megrázó magánéleti élmény. Sok kibeszélésre váró történet. Van miről mesélni: kevés emberről írtak többet a magyar bulvársajtóban, mint róla és még kevesebbről írtak annyi hazugságot, mint róla. Szinetár Dóra ezen az estén kiáll a nézők elé és elmeséli az életét. Nem úgy, ahogy mások megírták, hanem úgy, ahogy ő élte meg. Mint lány, mint nő, mint feleség és mint színésznő.Sikereket és kudarcokat, örömöket és traumákat. Egyszerre nézi kívülről és belülről az életét. Visszatekintve olykor a haját tépi, milyen helyzetekbe sodródott akarva vagy akaratlanul – de a legtöbbször inkább nevet magán. Nevet azon a sok hülyeségen, amiket csinált vagy amik megtörténtek vele. A nevetés pedig a legjobb terápia – nézőnek és főszereplőnek egyaránt. „Izgatottan várom, hogy a nézők szeretnének-e igazán megismerni és megtudni, mi van a látszólag jól ismert történeteim mögött. Engem már annyian elemeztek az elmúlt négy évtizedben, hogy elegem lett: most én fogom elemezni saját magam. Aztán meglátjuk mire jutok. ” – mondta Szinetár Dóra, aki „legkedvesebb projektként” hivatkozik a róla szóló estre. Látvány, VJ: Katona KatiFény: Farkas Gábor
Gengszterpop. A jól ismert történet az Orfeum különleges terében egészen szokatlan és humoros köntöst kap. Az új magyar jukebox-musicalben a legnagyobb magyar előadók slágerei csendülnek fel, ugyanakkor a számok pikáns és robbanékony elegyet alkotnak az őket körülvevő véres történet nem mindig komolyan vehető figuráival. Adhat-e felmentést egy elemi erejű szerelem a legőrültebb tettekre? Ne pszichologizáljunk! Rugaszkodjunk el a valóságtól! Ezt teszi a két főhős is, Bonnie és Clyde. A darabban elhangzó dalok:Kiss Gábor – Szabó Ági: OLYAN, MINT TEPély Barna – Romhányi Áron – Szabó Ági: GYÉMÁNT ÉJSZAKÁKRakonczai Viktor – Szabó Ági: MINDHALÁLIG MELLETTEMRakonczai Viktor – Rácz Gergő – Szabó Ági: TÖRJ KI A CSENDBŐLNagy Tibor – Szabó Ági: SORSKERÉKSzűcs Norbert – Szabó Ági: IGAZ, AMI IGAZJózsa Alex – Szabó Ági: TÉPD SZÉT!Kiss Gábor – Szabó Ági: FUTOK A SZÍVEM UTÁNPély Barna – Romhányi Áron: BONI ÉS KLÁJDRakonczai Viktor – Szabó Ági: MOTEL
Elmondja Koós Boglárka eh. Sylvia Plath azonos című regénye és versei alapján írta és rendezte Bagossy Júlia eh.Megpróbáljuk elmesélni milyen az, amikor nem tudunk mesélni. Amikor az ember nem tud enni, aludni, olvasni. De más mesélnivalónk is van, például a nőiségről, furcsa bulikról, megközelíthetetlen férfiakról és gazdag írónőkről. Az öngyilkosság és annak vágya mai napig őrületes tabu, nehezen felvállalható állapot, mely azokat is eléri akik kiváltságos körülmények között élnek. Akik éleslátóak, jóltápláltak, fiatalok és tehetségesek, mint Esther Greenwood. Sylvia Plath kultregénye ördögi pontosságú írás az elidegenedésről.
A Willany Leó előadásoknál az a koncepció, hogy nincs koncepció. Különböző műfajokból érkező előadók találkoznak a Trafó stúdiójában azzal a céllal, hogy egy olyan előadást hozzanak létre amiről még ők sem tudnak semmit. Minden szerdán 21:30-tól várnak Titeket a Trafó stúdiójában! Itt mindenki fellép, aki látszik a sötétben! 15 éves a Willany Leó. Az előző évadban évek óta velünk dolgozó művészek nagy része külföldre költözött vagy pályaelhagyó lett, a társulat kiadós vérfrissítésen esett át. A 16. évadunkban - ahogy eddig is - a rendszeres szerdai improvizációs előadásaink a táncosok, zenészek és nézők közösségét igyekszik építeni és megtartani, de új kutatással, bemutatóval, workshopokkal és minifesztivállal is készülünk. Fiatalos lendülettel, horizontális működéssel, fejlődő szakmai háttérrel, elképesztő kitartással, rengeteg humorral és szeretettel várunk mindenkit újra, ameddig lehet. Gyertek Leózni! A Willany Leó előadások koncepciója leginkább az, hogy nincs koncepció. Különböző műfajokból érkező előadók találkoznak a Trafó stúdiójában azzal a céllal, hogy egy olyan előadást hozzanak létre amiről még ők sem tudnak semmit. Kifejezetten arra kérjük a fellépőket, hogy ne hagyják a termen kívül a személyes történéseket, és a “jelenben levéssel” engedjék, hogy az történjen, aminek éppen történnie kell. Így lesz minden előadásunk - ahogy minden napunk - egyszeri és megismételhetetlen. Lassú, gyors, szomorú, megrázó, vicces, szexi, virtuóz, szerelmes, csalódott, nyugodt, nehéz és felemelő. Egyik sem, valami teljesen más, vagy mindegyik egyszerre. Táncosok: Asbóth Máté, Bacsó Gabriella, Bagyinszki Bánk, Bartók Eszter, Bundschuh Vera, Deák Kristóf, Engelmann András,Eyassu-Vincze Barbara, Eva Mora, Gaál-Kovács Júlia, Kancsó Luca, Keresztes Patrik, Kovács Mátyás, Laza Tímea,Mayer Dorina, Oberfrank Réka, Oláh Balázs, Pataki Noémi, Piti Vivien, Takács Lacek, Temesvári Zsófia, Thury Zita, Váth Máté Zenészek: Bacsó Eszter, Barcsai Boglárka, Balázs Dávid, Balázs József, Barhács Claudia, Bujdosó János, Chelemen Paula,Claudia Divon, Darázs Ádám, David Karla, Dánfi Tímea, Döbrösi Laura, Erdősi-Bóta Bence, Fodor Réka, Gaál Dániel,György Andrea, Jerome Li-Thiao-Té, Kézdy Luca, Kocsis Levente, Kovács Réka, Krizbai Domokos, Lantos Zoltán,Matisz Flóra, Merkl Tamás, Móser Ádám, Nemes Lilla, Pege Ádám, Tara Khozein, Titkos Flóra, Varga Anna, Wagner Márton Fény: Rovó VirágAsszisztensek: Turchányi Zsófia, Turjányi LillaZenei vezető: Merkl TamásProdukciós vezető: Pallag SáraA Willany Leó munkatársai: Lukács Levente, Szilágyi-Pallag EmeseMűvészeti vezető: Grecsó Zoltán
Ha tehetném, körbeutaznám az egész világot. Végiglátogatnám a különböző országokat az Egyenlítőn innen és túl, megismerném a sokszínű kultúrák varázslatos lakóit, a változatos épületeket, a színes tájakat és az illatokat, ízeket, mosolyokat. Hallgatnám a tenger hangjait, mert biztosan más a Vörös-tengeré, mint a Feketéé, nem beszélve a Csendes-óceánról. Játszanék a különböző hangszereken a bőrdoboktól az indiai szitáron át, a kínai húros erhuig, és táncolnék az óceán partján a naplementében.Kipróbálnám az összes lehetséges régi utazási eszközt: gőzhajóval utaznék Hongkongba, az Orient expresszről bivalycsordát néznék, elefántháton barangolnék az indiai őserdőben, lóháton pipázgatnék a sziú indiánokkal, és végül léghajóval repülnék vissza Londonba.Útitársnak csakis Phileas Foggot választanám, akitől sokat tanulnék a világ kultúrái iránti odaadó tiszteletről, a felelősségvállalásról és a becsületszó erejéről.Fogad velem valaki? 80 nap alatt a Föld körül? Kuthy Ágnes rendező
Hamupipőke történetét mindenki ismeri. A hősnő csodás átváltozása és felemelkedése igazi gyógyító, reményt adó mese, amelyet az ókorban meséltek először, és mesélik azóta is szerte a világon, számtalan változatban. A Budapest Bábszínház új előadása ezúttal a kosztümös filmekből jól ismert korba, a 19. századba helyezi a történetet. A ragyogó bálok, táncrendek, szigorú viselkedési szabályok korába. Az ipari forradalom, a természettudományos felfedezések, a világ körüli utazások korába. Egy világba, amelyben nincs még Instagram, mégis mindennél fontosabb a látszat. Egy világba, ahol a tudomány, a fizika is lehet igazi varázslat. Hamupipőkének, a mindig úton lévő hajóskapitány kamasz lányának mostohája szeretetlensége és mostohatestvérei bántásai mellett saját bizonytalanságával is meg kell küzdenie, hogy elindulhasson a felnőtté válás útján. Segítőtársai a korlátlan fantázia, a csillapíthatatlan tudásvágy, a kérlelhetetlen igazságérzet. Vajon sikerül-e megtalálja a saját útját? És mi történik, ha ezt az utat véletlenül épp egy, elrendezett jövője elől menekülő trónörökös keresztezi? Árnytervező: Kuthy Ágnes, Michac Gábor Szcenika: Torma Gábor
A kufli: nem is kifli, nem is kukac, nem is bab, de nem is kavics. Egy kufli sok mindenre hasonlít, és közben semmire sem. Pattog, mint egy gumilabda, pedig nem is az! Színes, mint egy nyalóka, pedig nem ehető! Van kicsi, és van nagy. Van kövér, és van sovány. A kufli egyszóval: kufli. A Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház legújabb bemutatójához Dániel András különleges hangvételű kufli-meséiből válogattak össze egy kupacnyit. Megtudhatjuk például, hogyan találnak otthonra a kuflik, név szerint Titusz, Fityirc, Pofánka, Zödön, Bélabá, Valér és Hilda az Elhagyatott Réten; hogyan is néz ki a kufliknál a Bújócskázás Világnapja; milyen különleges tulajdonsággal bír a Tokafa odúja, és hogy a Puffpuding nagyon finom, ellenben rendkívül veszélyes. Továbbá az is kiderül, hogy nem elég megszerezni az otthont, de meg is kell tartani, és hogy a kuflik nem csak a kufliságban, de a zenélésben is jeleskednek. Az előadás során a kufli-mesékből jól ismert Lábascsiga és Varázsgomba kalauzolnak minket végig Dániel András különleges világú és humorú kufli-univerzumán. Az Egy kupac kufli szórakozás az egész családnak, a legkisebbektől egészen a legnagyobbakig, sok-sok kalanddal, és a Lóci játszik zenekarból ismert Csorba Lóránt játékos, táncba hívó zenéjével.
Mi ez, mi ez, miez, ez a rettentő csengetés? Tűz van? Ezek nyilván tűzoltók…szólni kellene az Erzsinek, hogy oltsa el a lámpát, biztosan meggyulladt a kredenc…Dehogy… hiszen ez a vekker…A vekker csönget…De hiszen akkor fél hét van már…fel kellene kelni.Ismerős gondolatok ugye? Reggel hét, óracsörgés, álom és ébrenlét határán… Ki ne ébredt volna életében legalább egyszer azzal a vággyal, hogy bár a reggeli sűrű ködben tényleg eltűnt volna az iskola és ha nem is örökre, de legalább a mai napon ne kellene betenni oda a lábunkat. Ki ne emlékezne a tanár komótos naplólapozgatása közben átélt rettegésre vagy a megkönnyebbülésre, miután a tanár ma az osztály jó tanulóját hívta ki felelni vagy a padsorok között bujkáló gurgulázó nevetésre, miközben osztálytársunk az óra alatt a kukában rejtőzik.A Tanár úr kérem megszólítja a mostani iskolásokat és az öregdiákokat is, Karinthy Frigyes saját szavaival élve: “Nem látom olyan keservesnek és fárasztónak és nyomasztónak; hanem figyelni fogom benne mindazt, ami benne kedély és humor és emlék és szép fiatalság”