Vajda Judit

Én a magam részéről Martin McDonagh legújabb filmjét, A sziget szellemeit várom a legjobban – amit szerencsére január 26-tól meg is nézhetek. Viszont mivel boldogabb országokban már 2022 októberében bemutatták a mozik, azért mondhatjuk, hogy már eléggé ki vagyok éhezve rá. Az ír-angol alkotó filmjei közül az Erőszakikat és a Három óriásplakát Ebbing határábant zseniálisnak tartom, de amitől igazán le vagyok nyűgözve, az a drámaírói munkássága. Idénre eljutottunk odáig, hogy McDonagh mind a kilenc darabját bemutatták a magyar színházak is (jelenleg Az inishmore-i hadnagyot, A koponyát, a Leenane szépét és A párnaembert játsszák valahol – különösen az utolsó kettő elképesztő), amelyek közül én magam eddig nyolcat tudtam megnézni.

Előzetese alapján pedig a McDonagh-filmek közül

A sziget szellemei lesz az első, amely az alkotó drámaírói munkásságából merít,

hiszen ugyanazt a világot ábrázolja, mint a Connemara- vagy Leenane-trilógia, illetve az Aran-szigetek trilógia darabjai. Sőt, a csonkán maradt Aran-szigetek trilógia záródarabja egy The Banshees of Inisheer című színmű lett volna, az új filmnek pedig az az eredeti címe, hogy The Banshees of Inisherin, ami nem lehet véletlen (a valóban létező ír szigetek helyett most először egy fiktív falu lett a helyszín, Inisheertől eltérően ugyanis Inisherin a valóságban nem létezik).

A sziget szellemei tehát egy tipikus hanyatló ír szigeten játszódik, McDonagh kedvenc figurái, azaz félhülye alkoholisták körében. A két cimbora meséjével pedig (akik közül az egyik váratlanul és minden magyarázat nélkül megszakítja a másikkal a kapcsolatot, ráadásul egészen durva ultimátummal akarja elérni, hogy a másik ne keresse) az alkotó ezúttal sem félt a legsötétebb fekete komédia műfaji keretei közé helyezett brutális témákhoz nyúlni, ahogy várhatóan a politikailag inkorrekt szövegekből és a szellemes párbeszédekből sem lesz hiány. Arra is számítok, hogy

Az pedig, hogy a két főszerepben az Erőszakik párosát, azaz Colin Farrellt és Brendan Gleesont láthatjuk, csak hab a tortán. 

Vízer Balázs

Ami engem illet, nem is elsősorban magát a filmet várom, hanem a rendezést, és ami még fontosabb, az alakítást. Merthogy az Oppenheimer rendezője Christopher Nolan, a címszereplője pedig Cillian Murphy. Az első atombomba születését koordináló, majd később a hidegháború alatt kommunistaszimpátiával - mint utólag elismerték, jogtalanul - gyanúsított J. Robert Oppenheimer történetét már sokszor elmesélték - ezekről a filmekről és sorozatokról mi is csináltunk egy válogatást -, de olyan formátumú rendező, mint Nolan, még sosem. És akkor még Cillian Murphy-ről nem beszéltünk.

Én szívesen megnézek bármit, amit az ír színész csinál, ha felolvassa a telefonkönyvet, azt is végigülöm, és a végén megtapsolom. Ráadásul ő mostanában elég ritkán vállal szerepet, a Birmingham bandája mellett az elmúlt pár évben csak a Hang nélkül 2-ben (2020) játszott, és mint tudjuk,

ő és Nolan remekül megvannak egymással.

Az Oppenheimer nyilván technikailag is tökéletes lesz, és már most tudni, hogy kvázi újrateremtették az első éles atomrobbantást, csak ugye nem atommal, de nyilván elképesztő technikai felkészültséggel. Vagyis adott a zseniális rendező, a hasonlóan zseniális főszereplő - mellette még Emily Blunt, Robert Downey Jr., Florence Pugh, Matt Damon és Kenneth Branagh kapott fontos szerepet -, egy izgalmas történet és egy elképesztő látványvilág, mit lehet ezen nem várni? 

Svébis Bence

Én bírom a slashert, csak a slasher nem bírja valahogy a sorozatformátumot. A szérializált Sikoly, a beszédes című Slasher, a Tony Todd (Kampókéz) főszereplésével megküldött Dead of Summer mind-mind elhasalt ezen a médiumon, és még a valamivel élvezhetőbb Chucky (ami a Gyerekjáték hentelő babáját helyezi egy sorozatba) és az Amazon Prime Tudom, mit tettél tavaly nyáron szériája is csak közelít az élvezhető felé. A slasher koncepcióját (végy egy marék fiatalt, akiket aztán a legkülönfélébb módokon nyír ki a rém) nehéz transzformálni másfél órás játékidőből többrészes sorozattá. Mégis, újra és újra esélyt adok neki, nincs ez másként a 2023-ra ígért Crystal Lake-kel sem, amely

a Péntek 13. hokimaszkos, néma hentesének, Jason Voorhees-nak a gyerekkorát énekli meg.

Ő az a csúnyácska kisfiú, aki a felügyelők figyelmetlensége és a gyerekek gonoszsága miatt belefulladt Kristály-tavi tábor vizébe. Aztán édesanyja halála után visszatér, hogy mindenkit lekaszaboljon, aki egy kicsit is ellenszenves neki. A széria a Péntek 13-filmek előzménye, így az ifjú Jasont mutatja be, és a hokimaszkos, machetés verziójával ezúttal nem találják szembe magukat a fiatalok, aminek egyik fő oka, hogy a karakter és a történet jogai más-más alkotónál vannak. A Crystal Lake-et a Peacock rendelte be, így van rá esély, hogy nálunk is bemutatják, hiszen a szintén általuk készített Egyikünk hazudik is felkerült a Netflixre.

Péter Dávid

Azzal kezdeném, hogy több The Most Anticipated Movies of 2023 című cikket kellett átnéznem ahhoz, hogy egyáltalán választani tudjak, mi is az a film, amit én olyan nagyon várok 2023-ban. Egyrészt nem vagyok teljesen tisztában a kínálattal, mert annyi film jön ki egy évben a mozikban és a streamingfelületeken; másrészt ennyi cím közül nehéz választani, nehezebben tudok igazi gyermeki rajongást érezni egy-egy filmpremierrel kapcsolatban. Persze én is írhatnám Nolan új filmjét, mert azt speciel tényleg várom, de amúgy, a nagy blockbusterek nem mozgatnak meg igazán, a kisebb filmek meg majd egyszer megérkeznek streamingre, és majd akkor rácsodálkozok, és jól megnézem őket. Ettől függetlenül mégis sikerült két olyan filmet találnom, aminek a premierjét még akár be is írnám vastagon az asztali naptáramba, ha lenne. Az egyik a Kopogás a kunyhóban, amit M. Night Shymalan rendez. Igaz, hogy a hullámzó teljesítményt nyújtó rendező legutóbbi filmjét, az Időt sem láttam - és valakitől azt hallottam, hogy nagyon nem jó, miközben a Port.hu kritikája így szól: se csalódást, se meglepetést nem okoz, vagyis tökéletesen megfelel az elvárásainknak - de engem teljes mértékben meggyőz az, amit az Apple TV+-os sorozatával, a Servanttal/-ban csinál. És ennek a filmnek a története olyan, ami alapján már be is tettem a 2023-ban elolvasandó könyvek listájára a film alapjául szolgáló, azonos című művet. 

Ezen kívül pedig a Pixar új animációs filmje az, ami egyből berántott. Az Elemental első ránézésre olyan, mintha az Agymanók koppintása lenne, de a teaser is annyira megindító, hogy már most meg tudom mondani, hogy ez is egy olyan mese lesz, amit bármikor, akárhányszor újra tudok majd nézni.

Sorozatokat már egy fokkal könnyebb választani. Ha kijön a Batman-film egyik leágazása, a Pingvin, akkor az egyből nézős lesz. De Star Wars univerzumából is nagyon nézném az Ashokát és a sithekről szóló The Acolyte című sorozatot. Viszont a sokak által őrülten várt Last of Us engem például nem hoz lázba, de a Rév Marcell nevéhez fűződő The Idol már sokkal inkább. 

Szűcs Gyula

Akár egyetlen mondatban is összefoglalhatnám, mi mindent várok legjobban a 2023-as esztendő film- és sorozatkínálatából:

minden jöhet, amin ott virít a Star Wars-logó!

Vagyis:

• A The Mandalorian (A mandalóri) harmadik évada, benne a címbéli közönségkedvenc fejvadásszal (Pedro Pascal élete szerepében) és persze a cukiságbomba „Bébi Yodával”.
• Ahsoka Tano saját tévésorozata, az Ahsoka, amelyben a sajt útját kezdi el járni a címbéli, togruta fajba tartozó, tűzről pattant űrlény hölgy, Anakin Skywalker egykori tanítványa, aki nemcsak a korábbi Clone Wars-rajzfilmekben, de A mandalóriban is feltűnt már korábban (Rosario Dawson felejthetetlen alakításában).
• The Acolyte: A Régi Köztársaság fénykora idején játszódó, sok-sok fénykardozást ígérő sorozat (már a logója is egy lézerspádéval látványosan ketté csapott címfelirat, mi kell még?!?) a Jedik közé beférkőző Sith-ek történetét meséli el, a főszerepben egy erős női karakterrel.
• Skeleton Crew: Ez az az élőszereplős Csillagok háborúja-sorozat, amiről lényegében semmit sem lehet tudni. Azon túl persze, hogy Jude Law lesz az egyik főszereplője, és a Disney+ szándékai szerint „ez lesz az új Stranger Things”. Vagy legalábbis egy sci-fi környezetbe átrakott Kincsvadászok... Így legyen!

A Star Wars-sorozatokon túl persze nagyon várom a Disney+ többi nagy dobását is, mint például a Loki új epizódjait (maradt ugyanis jó pár megválaszolatlan kérdés a meglepően jól sikerült első évad után), Samuel L. Jackson saját Nick Fury-sorozatát, a Titkos inváziót, és persze a WandaVision spin offját, az Agatha: Coven of Chaost, amelyben Kathryn Hahn remélhetőleg megint minden nézőt átejt és megbabonáz majd a címbéli, imádni valóan gonosz boszorkány szerepében. Nagyon fel kell kötnie tehát a gatyáját az HBO-nak, a Netflixnek, az Amazonnak és a többi streamingszolgáltatónak, ha a fenti, A-kategóriás hollywoodi sztárokkal telezsúfolt szériákkal versenyre akar kelni 2023-ban!

Kirsch András

A David Lynch által rendezett klasszikus Twin Peaks-epizódok után lehetett némi halvány elképzelésünk azzal kapcsolatban, mire számíthatunk majd, ha a rendező egy komplett évad erejéig szabad kezet kap. A Twin Peaks: A visszatérés még ezek fényében is új értelmet adott a mindfuck kifejezésnek. Ha össze kéne foglalnunk a harmadik rész tartalmát, vélhetőleg akkor járnánk el helyesen,

ha szemaforzászlókkal való hadonászás közben hátraszaltót ugranánk egy tartály csattanó maszlagba.

És bár szájbarágással valóban nem vádolhatjuk a rendezőt, A visszatérés egyszerre volt izgalmas, nyomasztóan sötét, rohadtul vicces, de legfőképpen forradalmi szemléletű. Ezek után alsó hangon is gigászi elvárással közelítünk készülő sorozata, az Unrecorded Night felé, melyről egyelőre három dolgot tudunk biztosan: eredetileg Wisteria munkacímen futott, 13 részes lesz, és az előzetes tervekkel ellentétben nem a Netflixen debütál majd.

Baski Sándor

2023-ban több olyan filmet is várok, amely talán be sem fog futni a mozikba 2023-ban, de ugye a remény hal meg utoljára. A holtversenyes toplistám helyezettjei:

Killers of the Flower Moon – Scorsese aktuális filmjét és kollaborációját Leo DiCaprióval (a kettő egy ideje már ugyanaz), akkor is várnám, ha egy podcastsorozat kedvéért nem most kezdtem volna épp újranézni a Mester komplett filmográfiáját, de így meg pláne.

Showing Up – Kelly Reichardt a kedvenc kortárs női rendezőm, aki egyelőre képtelen hibázni, a western (Meek’s Cutoff) ugyanolyan jól áll neki, mint a thriller (Sötét húzások) vagy a dráma (Wendy és Lucy). A 2016-os Egyes nők után most újra Michelle Williamsszel dolgozott, aki ebben az „indie” komédiában egy karrierösszegző kiállításra készülő művészt alakít.

Renfield – Horrorkomédia, amelyben a Nicholas Hoult által játszott címszereplő ellenfelét, Drakula grófot Nic Cage alakítja. Kell még többet írnom?

Beau is Afraid – Az Örökség és a Fehér éjszakák rendezője, Ari Aster egy négyórás „rémálom komédiát” készített Joaquin Phoenix főszereplésével. Már most imádom.

Next Goal Wins - Taika Waititi a Thor: Szerelem és mennydörgéssel csúnyán túltolta a bringát, de reméljük egy szuperhősködésmentes „sima” sportfilm jobban áll majd neki. A megtörtént eseten alapuló filmben Michael Fassbender azt a holland-amerikai edzőt alakítja, aki 2014-ben megpróbálta a világ legrosszabbjának tartott amerikai-szamoai válogatottat kijuttatni a vébére.