„Andris egy nárcisztikus szociopata, aki (…) teljes egészében toxikus rám nézve”

– hangzott el a nemrég zárult párkereső reality, a Házasság első látásra egyik adásában. Korábban pedig Árpa Attila állt elő azzal, hogy ő nárcisztikus szociopata. Ahogy később a médiaszemélyiség által Gulyás Mártonnak adott interjúból kiderült, Árpa egy szakembertől kapta ezt a diagnózist, és coming outja gyógyulási-megjavulási folyamatának volt a része; ez azonban a lényegen nem változtat:

ma már olyan könnyedén dobálózunk a nárcisztikus szóval, mintha mi magunk is pszichológusok lennénk,

és olyan szinten beépült a társalgási nyelvbe (már baráti társaságokban gyakran elhangzó szleng is lett belőle, a ’nárci’), mintha nem egy komoly mentális betegségről, hanem valami teljesen hétköznapi jelenségről lenne szó. Kijelenthetjük tehát, hogy a nárcizmus ma már sokkal inkább kulturális, mint pszichológiai/pszichiátriai jelenség.

Az ominózus nárcisztikusozás

Végre szakított a Házasság első látásra rémálompárja

Természetesen Andrisról és Petráról van szó.

Tovább

Az elmúlt nagyjából egy évtizedben, a közösségi média óriás mértékű terjedésével egy új, látszólag kifinomult nyelvezet ült a modern társadalom nyelvére. Az olyan platformok, mint a YouTube, az Instagram és a TikTok kolosszális nézettséget vonzanak ezeken az elvont fogalmakon keresztül. Ha rákeresünk a YouTube-on a ’gaslighting’ (gázlángozás) kifejezésre, a legnépszerűbb találat 3,8 milliós megtekintést mutat. A TikTok-on a #narcissism hashtag 3,8 milliárd megtekintéssel rendelkezik, és 154,6 millió posztot vonultat fel. Ha pedig az Instagramon keresünk rá a ’triggered’ kifejezésre, akár 10 percig is görgethetjük a multimédiás tartalmak (listák, mémek, vlogok) áradatát.

„Ha az interneten használt nyelvezet megbízható mutató, akkor pszichológiailag felvilágosultabbak vagyunk, mint valaha. Repkednek a közösségi médiában, a mindennapi beszélgetéseinkben és a közbeszédben az olyan szavak, mint a megküzdés, az énidő, a gázlángozás, a toxikus, nárcisztikus és pszichopata jelzők. A világszintű trend azonban ellentmond ennek a látszólagos felvilágosultságnak, hiszen soha nem volt annyi kezeletlen személyiségzavar, mint manapság” – mondta a jelenségről a PORT.hu-nak Vajda János pszichológus-ügyvéd, aki szerint a terápiák szakzsargonja régóta áthatja a populáris kultúrát.

De vajon mindez komolyan vehető terápiás zsargon vagy csak egyszerű pszichoblabla?

Nárci vagy nem nárci – ez itt a kérdés!

A probléma eleve ott kezdődik, hogy a legtöbben, akik használják, nem is ismerik pontosan a nárcizmus szó jelentését. Azt persze sokan hallották már, hogy a kifejezés egy görög mitológiai alak, Narkisszosz után kapta a nevét, aki ahelyett, hogy valamelyik epekedő nimfa szerelmét választotta volna, inkább saját tükörképét nézegette folyvást, és hamarosan ez lett a veszte. Ez a mítosz sokakban azt a téves elképzelést alakította ki, hogy a nárcisztikus viselkedés egyenlő a beképzeltséggel vagy a hiúsággal – de a képlet ennél jóval összetettebb.

Ahogy azt Vajda a Spirit FM Letöltendő podcastjében is elmondta, a nárcisztikus személyiséget az énközpontúság mellett a grandiózus énkép jellemzi, azaz egy olyasféle felsőbbrendűség, ami miatt úgy érzi, többet ér másoknál, több jár neki, több mindent engedhet meg magának.

Aki szereti gyakran használni a nárci(sztikus) szót, annak kicsit kényelmetlen lehet az az információ, hogy

mindannyiunknak, így minden bizonnyal neki magának is vannak nárcisztikus vonásai,

mivel nemcsak az autizmus, ami helyett jó ideje az autizmus spektrumzavar kifejezéssel ildomos élni, de minden személyiségzavar spektrumjelleggel rendelkezik.

A szakember által diagnosztizált valódi nárcisztikusok azonban a Föld népességének csak nagyjából egy százalékát teszik ki, ami azt jelenti, hogy 1 a százhoz az esélye, hogy találkozzunk eggyel. Érdemes ebbe belegondolni, mielőtt felelőtlenül lenárcisztikusozunk valakit – ahogy abba az érdekes elméletbe is, miszerint egyes szakemberek véleménye szerint azok vannak obszesszív módon a legjobban elfoglalva a nárcisztikusokkal, akik maguk is mutatnak nárcisztikus jegyeket.

Miért szeretjük ennyire a hobbidiagnózist?

Na de miért van meg bennünk ennyire a hajlam, hogy azonnal pszichológiai címkét aggassunk azokra, akik bántanak minket, és szakzsargon használatával vértezzük fel magunkat? Ennek egyrészt evolúciós okai vannak, mivel az ősember idejében a túlélés záloga volt, hogy gyorsan ismerje fel a helyzeteket, azonnal reagáljon a veszélyre, és ebben sokat segített az általánosító kategóriák használata. Másrészt viszont szociálpszichológiai szempontból a ma emberének is kiváló mankót jelent a címkézés, mivel őrült, rohanó világunkban a sablonok biztonságérzetet adnak, megkönnyítik az információkkal való megbirkózást.

A címkéken belül pedig az említett konkrét pszichológiai címkék alkalmazása szakértőnek tüntet fel minket – és ki ne szeretné szakértőnek érezni magát legalább egy kis, szűkebb körön belül? A nárcizmus esetében ehhez hozzájön még az áldozati felhatalmazottság érzése: elvégre jó érzés megbélyegezni azokat, akik bántanak minket. Erre a legjobb példa, hogy az utóbbi időben a közösségi médiában szinte mindenki, aki egy fájdalmas szakításon van túl, ezt a szót használja egykori partnerére. „Aki csak a közösségi médián keresztül tanul angolul, azt gondolhatja, 

hogy a nárcisztikus egy eufemisztikus megfogalmazás arra, ha valakivel csúnyán váltak el a párkapcsolati útjaink,

mert valójában jelenleg így használják a szót ” – véli Vajda János.

Az abnormális az új normális?

A fentieknek köszönhetően a közösségi média mára az életvezetési/mentálhigiénés coachok és a nárcisztikus áldozatok kedvelt fórumává vált. Ez egy szomorú és talán még komolyabban veendő világszintű trendre is felhívja a figyelmet: mivel a magánterápia költségei (itthon is, és szinte mindenhol a világon) az egekbe rúgnak, az állami szférában pedig hosszú a várakozási idő, egyre többen fordulnak az alternatív önismeret-fejlesztő megoldások felé. Ennek azonban megvannak a maga veszélyei.

Azt gondolhatnánk ugyanis, hogy a pszichológiai kifejezések nyilvános fórumon való használata segíthet egyes mentális zavarok és állapotok destigmatizálásában

– a valóság ezzel szemben az, hogy a pszichológiai szakzsargon használata egyrészt egyre inkább a másik elhallgattatásának az eszközévé vált (az emberek azokkal szemben használják ezeket a szavakat, akiket nem kedvelnek vagy akikkel nem értenek egyet), másrészt csökkenti a szóban forgó kifejezések komolyságát is, és relativizálja azokat a helyzeteket, amikor ezeknek a kifejezéseknek valóban lenne alapjuk.

Szakértők szerint ugyanis ennek a nyelvezetnek a normalizálása érzéketlenné teheti az embereket a szakkifejezések valódi jelentésével szemben. Hiszen a nárcisztikus, a szociopata és a pszichopata szavak a pszichológián belül sajátos jelentéssel bírnak. A hétköznapi használatban viszont kiüresedtek, és majdnem olyan tág értelemben használjuk őket, mint például azt, hogy ’rossz’ – csak pszichoblablába csomagolva minden sokkal konkrétabbnak, komolyabban vehetőnek és hitelesebbnek hangzik.

Első hallásra ezek az egyre népszerűbb szakszavak, mint a fent említetteken kívül még a ’gázlángozás’ vagy a ’triggerel', nagyon kifejezőnek tűnnek saját párkapcsolati játszmáink, szenvedésünk és érzelmeink kifejezésére, de számos terapeuta úgy véli, hogy ezeknek a címkéknek és szavaknak a használata éppen, hogy eltávolít minket a belső élményeinktől, és a mentális gyógyulás ellen hat. A triggerel szó térnyerésével például (amely mentális betegségek kontextusában eredetileg egy olyan ingert jelent, amely kiváltja a tünetek megjelenését vagy további súlyosbodását) háttérbe szorultak az olyan kifejezések, mint az ’ideges lettem’ vagy a ’dühös voltam’

– holott ezek adott esetben sokkal jobban kifejezik, mit éreztünk egy-egy helyzetben.

További fenyegető veszély, hogy ha tömegek dobálóznak a nárcisztikus szóval, azaz az emberek boldog-boldogtalant nárcisztikusnak neveznek, azzal relativizálják az igazi mentális problémákat. Hiszen ha mindenki nárcisztikus és pszichopata, akkor már senki sem az.

„Most, hogy néhány éve ezek a szavak utat találtak a popkultúrába, itt az ideje, hogy elkezdjünk elgondolkodni azon, hogy mit is jelentenek valójában.

Ahelyett, hogy dühöngve dobálóznánk velük, inkább óvatosan kellene használni őket”

– szól szakértőnk útravalója.