Gyémánthajsza

Bakancslistához adom
The Con Is On
15 éven aluliak számára nem ajánlott amerikai vígjáték, 95 perc, 2018

Értékelés:

23 szavazatból
Szerinted?

Harriett és Peter Fox, a szélhámos pár lába alatt forró lett a talaj Angliában, miután egy részeg éjszaka alatt elherdálták a szexi Irina zsákmányát. Amerikába menekülnek, egyenesen Los Angelesbe, Hollywoodba. A páros nem tétlenkedik, mert rendezni szeretné az adósságát. Azon törik a fejüket, hogy ellopják Peter egykori feleségének felbecsülhetetlen értékű ékszerét, aminek árából vissza tudnák fizetni az elherdált pénzt. A terv briliáns, ám a megvalósításába apró hibák csúsznak.

Stáblista:

Játszási időpontok

Hozzászólások

Szerinted?
5/10
King Diamond aug. 10. 19:17:23 5/10
Nem sokszor szoktam az általam megnézett filmekről előzetesen olvasni dolgokat, ezzel viszont most így tettem. A címe alapján egy Keanu Reeves-es thrillerre számítottam, de, mint látom, az egy másik Gyémánthajsza, remélhetőleg azért ennél jobb. Elment egynek (már az sokatmondó, hogy 2015-ben elkészült már a film, de csak három évre rá mutatták be). Szeretem a jó vígjátékokat, szatírákat is, mert kb. e két műfajba tudnám leginkább besorolni. A színészek játéka jó, Uma Thurman, Maggie Q, Tim Roth, Crispin Glover, Sofía Vergara, a karaktereik is egész jók, Roth vagy Thurman például kifejezetten jól hozza azt. Van benne néhány jónak mondható poén. A helyszínek is rendben vannak, valamint a zene és a magyar szinkron is. Ettől függetlenül, nem egy nagy szám, igaz, annyira azért szerintem nem gáz, mint ahogy előttem, vagy az IMDb-n leírják.
5/10
2/10
chagaal márc. 30. 18:12:55 2/10
Alkalmazkodva a film szövegkörnyezetéhez... Ha egy rakás szart aranytálcán tesznek elém, attól az még fogyaszthatatlan marad. 2/10
1/10
bannor72 febr. 05. 19:58:06 1/10
A filmben elhangzik: "Ez nem nyaralás. Ez Los Angeles: totális lobotomia. Nos ez a igazság a filmről. Borzalmas. Ehhez Maggie Q? Uma Thurman és Sofia Vergara??? Minek?
1/10
Moszy jan. 27. 23:15:15 1/10
Véleményem szerint a film értelmetlen és céltalan (dramaturgiailag indokolatlan) trágárkodás egyvégtében. Kritikán aluli...
3/10
Fodor István83 2018 dec. 30. - 12:24:55 3/10
Nem emlékszem olyan filmre amire 5 alatt adtam pontot. Erre 2 volt amit adtam. Nem tudok röhögni olyan filmen ahol csak úgy gengsztert játszó lány öldököl... Ez kicsit mint egy elcseszett kamu akciófilm...
NE NÉZD MEG időelszúrás!!! :-(
8/10
bundi8 2018 nov. 23. - 21:24:24 8/10
Rá kell hangolódni, nagyon jó!
Lakatos Mónika - Romanimo
2019. november 12., 19:30 Lakatos Mónika - Romanimo

Évszázados roma balladák és ritmusos pergetők a Müpában.

Jegyvásárlás