It Ends With Us - Velünk véget ér

It Ends with Us
16 éven aluliak számára nem ajánlott amerikai romantikus dráma, 130 perc, 2024

Értékelés:

68 szavazatból
Szerinted?
Lily (Blake Lively) új életet kezdett. Nem volt könnyű gyerekkora, bőven van mit elfelejtenie, de minden rosszon sikerült túllépnie, Bostonba költözött, és új, boldog élet várja.

Mindig egy saját boltra vágyott, most talán ez is teljesül. Sőt, ha ez nem volna elég: megismerkedik egy rokonszenves férfival, aki kedves, jó fej és jóképű – hát persze, hogy szerelem lesz belőle. De az intenzív boldogság átmeneti. Lily csapdába kerül, és nem tud kijutni belőle. A múltja utoléri, és ő elköveti az összes hibát, ami elől menekült.
Szabadulni próbál. Küszködik, nagyon nehéz helyzeteken igyekszik keresztülverekedni magát. Még szerencse, hogy találkozik egy réges-régi baráttal, aki talán segít neki.

De a legnehezebb döntést neki egyedül kell meghoznia. Ha képes rá…

A világsikerű, izgalmas regényről már a megjelenésekor ordított, hogy ebből filmnek kell lennie. Az érzelmes, felkavaró és fordulatos mozi igazán különleges lett, és ennek az egyik kulcsa Blake Lively emlékezetes játéka.
Bemutató dátuma: 2024. augusztus 15. Forgalmazó: InterCom

Stáblista

Hozzászólások

Szerinted?
4/10
csaszarpingu dec. 17. 16:59:56 4/10
a film (valójában): a könyvtől teljességgel elrugaszkodott, alternatív történet, a szereplők kb 10 évvel öregebbnek néznek ki mint amennyinek a könyv alapján lenniük kéne, rengeteg helyen borzasztó kellemetlen. Bár nem rontották volna el a könyvet ezzel a borzalommal. Egy újabb nyálas tinip.csás sz.r, az eredeti mondanivalóhoz és cselekményhez nem hasonlítható.
10/10
f.orsi nov. 20. 16:10:53 10/10 Előzmény Weero89
Nekem is ezért tetszett ez a film. Szerintem sokkal jobb értékelést érdemel, mert nagyon is mély, és finoman, érzékletesen visz bele a bántalmazó-bántalmazott kapcsolat rejtelmeibe. A lezárás pedig inspiráló és felemelő.
6/10
itsme1 nov. 10. 08:31:31 6/10
El kellett volna dönteni, hogy romantikus filmet készítek vagy drámát! Ebben az alkotásban az előbbi kioltotta az utóbbit, pedig a mondanivalója, inkább egy erős drámát követelt volna. A történet jó, de több mint kétórásra nyújtani indokolatlan, és szintén a film kárára vált.
1/10
movieisdead nov. 01. 22:44:12 1/10
Kritikán aluli, Isaura-szerű mély igénytelenség. Botrány.
7/10
Ildikó Nóra okt. 11. 13:52:21 7/10
A regény alapján (ami sokkal jobb) készült filmet egyszer érdemes megnézni. Blake L-nek és a mellékszereplőknek is jól állt a szerep. A helyszín, filmzene, ruhák, kiegészítők, berendezés, szinkron is tetszett. A regényből még 1-2 fontos rész, párbeszéd szerepelhetett volna a filmben. A regényhez képest nagyon gyengén van ábrázolva a bántalmazás. Blake L. folyamatos szájharapdálása idegesítő volt.
7/10
pihes okt. 07. 14:35:09 7/10
Kedvelhető szerelmi történet keveredett ki ebből, aminek a lezárása is méltó volt egy ilyen filmhez HÉT/TÍZ
7/10
Ahoj poplacsek okt. 05. 22:44:25 7/10
Jó volt ez, az én ízlésemnek kicsit lányregényes, de hozzájárul az egészséges társadalomfejlődéshez, az meg jó pont.
10/10
Ilona1954 szept. 20. 12:38:34 10/10
Nagyon jó, kellemes és találó a női főszereplő magyar hangja.
A film is jó kikapcsolódás volt, kétszer is...
5/10
zetevar szept. 18. 17:49:13 5/10 Előzmény Weero89
Én is nagyon szerettem a könyv első és a második részét is és pont ezért nem tetszett annyira a film. Szerintem elfinomkodták a legfontosabb jeleneteket. Mi, akik olvastuk értjük, hogy mi történik, de aki a könyv elolvasása nélkül ül be a moziba, az elhiszem, hogy nem fogja tejesen a drámai részeket. Nem értem, miért nem lehetett normálisan bemutatni... Nekem a könyv döbbenetesen jól és érthetően adja vissza azt a vívódást, amin egy bántalmazott átmegy. Sosem volt részem hasonlóban és soha nem is értettem, miért marad benne vki egy bántalmazó kapcsolatban. A könyv megértette velem. De pont ez az egész hiányzik a filmből. A kulcsjelenetet ráadásul a film végére rakják, nem is értem, hogy miért... Egy kompetensebb rendező kezében ez egy kiváló és mély film lett volna, de így elég laposra sikerült.
10/10
bernie72 szept. 15. 22:03:46 10/10
Megérintett...nagyon!
Összes hozzászólás