Susotázs

Bakancslistához adom
12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott magyar rövidfilm, dráma, vígjáték, 17 perc, 2018

Értékelés:

28 szavazatból
Szerinted?

A két magyar szinkrontolmács napja úgy indul a prágai nemzetközi hűtőgépgyártó konferencián, mint bármelyik másik munkanap. Mikor azonban megtudják, hogy mindössze egy személy hallgatja őket, és az egy csinos nő, az események több, nem várt fordulatot vesznek.

Tóth Barnabás rövidfilmje a 91. Oscar-díj rövidfilmes kategóriájának tíz filmes rövidített listáján szerepelt, s esélye volt az Oscar-jelölésre. A Susotázs Magyarországon először a 6. Friss Hús Nemzetközi Rövidfilmfesztiválon volt látható. A kisjátékfilm ezt követően bejárta a világ filmfesztiváljait, többek között díjazták az Alter-Native Nemzetközi Rövidfilmfesztiválon, a Manhattan-i Rövidfilmfesztiválon, a Rhode Island Nemzetközi Filmfesztiválon és az Innsbruck-i Természetfilm Fesztiválon, de szerepelt Palm Springsben, Moszkvában és a miskolci CineFesten is. Tóth Barnabás korábban olyan sikeres kisjátékfilmeket rendezett, mint az Újratervezés, a Van egy határ, a (Terep)szemle, és a Vonaton. Első játékfilmjét Rózsaszín sajt címmel 2009-ben készítette.

A Susotázs a mozikban is látható lesz: az Eksztázis című Gaspar Noé-film kísérőfilmjeként április 11-től kerül országos moziforgalmazásba.
Bemutató dátuma: 2019. április 11. Forgalmazó: Vertigo Média Kft.

Stáblista:

Játszási időpontok

Hozzászólások

Szerinted?
10/10
Nooji 2019 nov. 11. - 11:47:21 10/10
Tetszettek a karakterek,dialógusok, monológok.
Ezzel a filmmel elvesztettem a magyar rövidfilm szüzességemet :D
Első alkalomnak tökéletes volt. :)
***SPOILER***
A film végén jót derültem,pedig annyira várható volt, valahogy mégis meglepett a fordulat.
9/10
Gollam24 2019 szept. 20. - 17:29:48 9/10
Talán egyedül az a baja ennek az egyébként remek rövidfilmnek, hogy túl sok mindenről szól(hat), ennél picit direktebbnek kell lennie egy filmnek.
9/10
Raul75 2019 szept. 10. - 08:49:01 9/10 Előzmény tesz-vesz
Nem tudom, az a lehetőség csak egy hétig élt. Viszont a legnagyobb "online tékában" elérhető.
tesz-vesz 2019 szept. 09. - 19:36:01 Előzmény Raul75
és mia jelszó? hol lehet megnézni a neten?
AyyLmao 2019 júl. 20. - 22:45:16
Túl heteró ahhoz hogy oszkárdíjas legyen, de tetszett. :)
ligetiz51 2019 márc. 14. - 09:02:16
Oscar-t persze, hogy nem nyerhet...ahhoz ez túl normális. Nagyon jó minden...történet, szereplők, poénok... (ja és Osváth Andrea nem csúnya és nem táskás a szeme, hanem kimondottan szép és finoman, remekül játssza a szerepét). Összegezve magasan 10/10.
elemes 2019 febr. 26. - 23:13:07 Előzmény Raul75
sajnos most már nem nézhető a vimeón.
lemaradtam az ingyenes egy hétről :-/
5/10
jetset 2019 febr. 26. - 22:59:07 5/10
Néhol vicces, de a vége nagyon el lett rontva.
Sas Ati 2019 jan. 15. - 20:46:42
Drukkolok a magyar filmnek. A probléma az, hogy Osvárt Andrea a filmben csúnya és táskás a szeme. Az alkotók jobban tették volna, ha Goztola Krisztinát a külföldön dijazott színésznőnket választják a szerepre. Goztola szép és sexy ráadásul kitűnően beszél franciául, olaszul és angolul.
10/10
HarleyQuinn 2019 jan. 09. - 19:44:01 10/10
Hát ez kib**ottul zseniális lett! :D 10/10 !
9/10
pgsqueallove 2019 jan. 09. - 17:58:37 9/10
tudtam rajta kacagni, könnyed, kellemes. Viszont lehet, hogy nem is kell, de nem látok mélyebb tartalmat bele annál, mint hogy nyelvek közti különbségek, kommunikáció, stb.
Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu