A jó német

Bakancslistához adom
The Good German
18 éven aluliak számára nem ajánlott amerikai thriller, 105 perc, 2006

Értékelés:

66 szavazatból
Szerinted?

1945, Berlin. Jake Geismer (George Clooney) újságíró Németországba érkezik, hogy az aktuális helyzetről tudósítson, ám hamarosan nem várt, titokzatos ügybe keveredik. Régi szerelmének, Lenának (Cate Blanchett) kell segítenie, akinek a férjét Jake számára ismeretlen okból az amerikai és az orosz hadsereg is üldözi. A megoldás lehet, hogy Jake sofőrje, Tully (Tobey Maguire) kezében van, aki kapcsolatai révén talán segítséget nyújthat Lenának.

Stáblista:

Szereplők

Díjak és jelölések

Hozzászólások

Szerinted?
5/10
Makk Marci 2016 febr. 29. - 10:09:49 5/10
Egyszer nézhetõ, a végén egy kis Casablanca feelinggel, nálam 5/10.
offtopic
Vinogradov 2014 szept. 08. - 17:33:38 Előzmény perry
Köszi! :)

Hogy pontosítsak Újvállalkozó véleményén: valószínûleg nem sokan fogják elolvasni, de azért páran biztosan belenéznek majd, és legalább egyvalaki biztosan lesz, aki elolvassa ;) - még ha kicsit fellengzõs is. Ezt most már biztosan rövidebben írnám meg :)
Gina424 2014 aug. 24. - 17:56:57
Hát nekem túlságosan titokzatoskodó volt, nehezen tudtam követni. Igaz, hogy közben a banki ügyeket intéztem. Lehet, ha jobban figyeltem volna a filmre...
perry 2014 aug. 22. - 10:47:20
Ez tévedés.
1/10
Újvállalkozó 2014 aug. 21. - 21:40:22 1/10 Előzmény Vinogradov
Kicsit sokat írtál,senki sem fogja elolvasni.
k11zoltan 2013 ápr. 16. - 18:13:23
10/6
Vinogradov 2013 ápr. 14. - 13:40:16
Nyomasztó film lenne a "The Good German"?

Nem mondanám.

Igaz, a náci korszak sötét árnya vetül a történetére, szókimondóan foglalkozik a sötét hatalmakkal való kollaboráció súlyosságának, a súlyos kataklizmák utáni továbblépés kétségességének problémáival - történetét a háború utáni, szövetségesek által megszállt Berlinbe helyezve. De mûfaját tekintve leginkább egyfajta "film noir", s mint ilyen, elsõsorban a történetvezetés, a karakterfelépítés szempontjából érdekes opusz, gyönyörûen fényképezett fekete-fehér mivolta okán pedig stilizációjáról sem árt néhány szót ejtenünk.

Rokonait inkább a háború utáni filmmûvészetben és az annak hatására született alkotásokban találjuk, mint a Sodebergh-i életmû egyéb tételeiben. Eszünkbe juttatja egy-egy pillanatra Rossellini "Németország: a nulladik évben"-jét (szerencsésebb talán így fordítani a film címét!) - de ahhoz túlságosan stilizált, hogy egyértelmûen ihletõjeként tekintsünk az olasz rendezõ szikár mûvészetû darabjára, amely a német nép a Harmadik Birodalmat követõ újrakezdésének lehetõségeit boncolgatja. Aztán felrémlik Carol Reed "A harmadik embere", 1949 legjobban fényképezett filmje (legalábbis az Oscar-t abban az évben odaítélõk szerint). Ezt a brilliáns fekete-fehér thrillert láványukban nagyon pontosan idézik a film szekvenciái - például a metróban való bújkálás és a hozzá kapcsolódó egész motívumrendszer azzal az alkotással rokonítható.

Aztán ott vannak a további, távolabbi családtagok. Például a Casablanca. Kertész Mihály honfitársunk 1942-es, ragyogó alkotását Steve koma többször is nyíltan idézi - például a jellegzetesen fényképezett búcsújelenetben egészen egyértelmûen. Meg persze joggal és okkal juthat eszünkbe Trier Europája. Sajátságosan expresszív fekete-fehér képei mellett ez utóbbi tétel azért is érdemel figyelmet, mert "A jó némethez" hasonlóan szókimondó, és súlyos dilemmákkal szembesítõ tételként ellenpontozza a nagyon sok kevéssé disztingvált mondanivalójú, kissé azért - valljuk be - propagandisztikus amerikai filmet, amelyek a háború utáni Németországban vagy a háború alatt a németek által megszállt országokban játszódnak.

Az ekkoriban totális szövetséges kontroll alá vont Berlin világa különösen is izgatta a kortárs amerikai filmipart, s számos, többnyire kevéssé figyelemreméltó alkotás kötõdik ehhez a sajátos városhoz ebben az idõszakban. Ezekben a "termékekben" szinte mindig megjelenik a nácizmus még fenyegetõ árnya, s ekörül bonyolódnak a többnyire thriller- vagy noir-jellegû cselekmények. A "nácik köztünk vannak"-tematika legjobb darabja azonban még csak nem is itt játszódik - hanem Amerikában, mintegy belsõ ellenségként, mételyként vizionálva az abszolút gonoszt. Franz Kindler történetérõl, vagyis Orson Welles 1946-os, az "Óra körbejár" címû, egyébként közepes színvonalú (ez jelzi magának a mûfajnak az értékét is!) tételérõl beszélek most.

Jellemzõ módon a legfelkavaróbb mozi, amely a háború után megszállt Németország "hétköznapi fasizmusára" hívja fel a figyelmet (Thomas Baader igen jelentõsnek tartotta - s alighanem ez lehetett az egyik "inspirációja" a késõbbi, a német társadalom "szembenézését" propagáló röplapok nyomtatására, és a terrorakciók elkövetésére) - aminek utána nem is akad párja egészen a kilencvenes évekig a kérdést többnyire tabuként kezelõ német filmkultúrában - Wolfgang Staudte a "Gyilkosok köztünk vannak" c. opusza. A Harmadik Birodalom jellegzetességeinek és továbéllésének analízisét a történettudományban is csak Ernst Nolte végezte el ilyen alaposan, s alig született olyan mozgókép (tisztelet a nagyon kevés, viszonylag friss és többnyire szintén német kivételeknek), amelyben hasonló éleslátással, mítoszok, elfogultságok és elfogódottságok, propagandisztikus megnyilvánulások nélkül értelmezik a nácizmus sajátosságait.

Nos, ezeknek egy kicsit mind rokona "A jó német" (s a stilizált fényképezés okán talán egy kicsit még az egy évvel korábbi "Sin City" által támasztott "black & white" divathullámba is besorolható) - annál kevésbé Sodebergh egyéb opuszainak. Ha csak az ezt megelõzõ és ezt követõ filmeket nézzük: a 2005-ös "A fiók" legfeljebb thriller mûfajában, a 2007-es "Ocean's Thirteen" heist-történeti alapvetése pedig legfeljebb Clooney személyében rokonítható a jelen munkával. Ez is mutatja, hogy Sodebergh nem "auteur" a szó szoros értelmében.

Hogy miért fejtettem ki mindezt?

Nos, azért, hogy ne lepõdjünk meg, ha a jelen alkotás sûrûn idéz klasszikusokat. Az ilyen idézõjelbe tett szekvenciák egyébként is bevett gyakorlatnak számítanak a posztmodern rendezõk körében - s Sodebergh cseppet sem tekinthetõ kivételnek ez alól a kategória alól. Mûve, akárcsak Tarantino, Burton vagy Wes Anderson (hogy direkt három egymástól nagyon távol álló alkotót emlegessek, akik ráadásul szerzõk is a maguk nemében) munkái, magába foglal bizonyos tiszteletköröket más filmtörténeti korszakok, alkotók, stílusok felé. Andersonnál az ilyesmi például kifejezetten nehezen tettenérhetõ, Burton-nél már sokkal egyértelmûbb, de erõsen keveredik a rendezõ sajátos stílusával, s bár Tarantino-nak is saját filmnyelve van, azért nem is lehetnének egyértelmûbbek az exploitation és különbözõ almûfajainak nála mindig jellegzetes megjelenítései.

Sodebergh idézetei viszont változatosak. Van, ahol nagyon sokrétegûek - akad viszont olyan alkotása is, ahol rendkívül direktek. Itt például egyértelmûen azok. A mérsékelt neorealista (a rommá lõtt városról készült képek néha teljesen De Sicaiak vagy a "Paisá!" hangulatát idézik - bár a CGI azért néha erõsen átszüeremkedik) és a Henri-Georges Clouzot ragyogó direktori életmûvére történõ utalásokon túl, vizuális õsképe a film-noir, a német expresszionizmus, a Casablanca világa és a már emlegetett egyéb alkotások látványvilága.

Tehát: egészen pontosan, elsõsorban egy egész korszak miliõje - a háború utáni talpraállás mitológiája.

Egy olyan korszaké, amely, azért úgy tûnik, direktorunkra 1963-as születése dacára is hatással volt - különben nem sikerült volna ilyen összetettre a végeredmény, amely stilizációjában nagyon figyelemreméltó és izgalmas tétel.

De mi a helyzet azzal a bizonyos cselekménnyel?

Nos, Sodebergh thrillert szövöget itt is, mint az ouvre tételeinek túlnyomó részében. A történet ugyan nem a legeredetibb, mégis élvezhetõ - nyilván annak számára inkább, aki kevésbé ismeri a szóban forgó helyet, idõt és az ezekhez a dimenziókhoz köthetõ alkotásokat.

Az alap természetesen egy szerelmi történet.

Egyik fõszereplõje egy ezúttal is kicsit kiégett Clooney-karakter. George bátya persze itt sem hoz korszakalkotó alakítást - de sallangtalan, eszköztelen, megbízható játéka megint csak meggyõzõ és bõségesen elégséges a karakter (Németországban nem elõször, de soha sem könnyen akklimatizálódó amerikai ezredes) megformálásához. Cate Blanchett, a "nõi oldal" megformálója viszont talán egy filmben sem alakítja annyira meggyõzõen azt a "hideggyönyörû" szépségideált, amely karakterisztikáját leginkább Garbo-val rokonítja. A cselekmény kibontakozása során kapott különbözõ értesülések nyomán késséggel elhisszük róla, neki, a pozitív, majd csakúgy a negatív ténykedésére vonatkozó ellentmondásos információkat is - mivel mindkét lehetõség ott vibrál egyébként Clooney-hoz hasonlóan szintén eszköztelen, stílusos német mûszóval élve "Schauspiel"-jében. A messzirõl visszalátogató férfi és a rommá lõtt környezetben is otthonosan mozgó, "õshonos" asszony kapcsolata azonban a film során alig kerül elõtérbe - mindig izlésesen kicsit a háttérben marad, megõrizve a gyanakvás, a bizalmatlanság egyébként alig észerevehetõen megnyilvánuló erotikus légkörét.

Brilliánsak a mellékfigurák is.

Míg Clooney valamiképp elõkelõ, minden megnyilatkozásában civilizált idegen (nem épp az amerikai tisztek õstípusa), addig Tobey Maguire egy jóval szögletesebb fizimiskájú pasast prezentál, aki primitív jellemével inkább negatív, mint pozitív benyomást kelt a nézõben.

A történet háttérjátszmáit olyan karakterszínészek teszik élvezetesebbé, mint Beau Bridges, Lealand Orser, vagy, az egyik legjobb: az orosz származású, s már az "új rend emberét" - szovjet tábornokot - alakító Ivan Isyanov. Meg kell még említenem a Robin Weigert meglehetõsen hiteles rosszlányát, aki keveset bukkan fel, de akkor nagyon meggyõzõ (hogy a "háború utáni Németország = k*rva" párhuzam hogyan bukkan fel az ezzel a korszakkal foglalkozó, egymástól legtávolabbi nemzeteket, stílusokat és iskolákat képviselõ filmekben, az, azt hiszem, egy külön tanulmányt érdemelne!).

A jellegzetes idézeteken, a noir-hangulaton, a kiváló színészválogatáson és remek karaktereken túl pedig van még egy erénye Sodebergh filmjének - némiképp, egy-két fokkal kritikusabb az amerikai "felszabadítókkal" szemben, mint az általában sorjázó tematikus és sematikus alkotások. Egy kicsit hitelesebbek és korhûbbek ezek a figurák, mint az jellemzõ volt a szövetségesek legerõsebb haderejének eddigi ábrázolásakor. Emberi hibák, hiányosságok, tökéletlenségek által sújtott karaktereket láthatunk, akik játsszák a maguk sajátos kis játszmáit. A valóság persze még kiábrándítóbb lenne, hiszen számos jellegzetesen visszataszító "self made" gazember, szélhámos vagy pszichopata ork is viselte a U.S. Army korabeli barna egyenruháját, sokszor figyelemreméltóan ritka rangjelzésekkel ellátva - de ilyen fokú önkritikát már ne várjunk el az "ami" filmkultúrától!

Efféle szembenézésre egyenlõre leginkáb csak a németek esetében volt példa, akik rendkívül sok jó, hiteles és meglehetõsen pontos korképet nyújtottak már történelmük e sötét korszakáról.

S ne is egy noir-on kérjünk számon efféle pontosságot!

Hiszen a "Good German" igazi noir, dacára idõnként jelentkezõ naturalizmusának (amely nyilván a korabeli noir-nak még nem volt sajátja). Noir - femme fatele-lal, jellegzetes férfihõssel, nyomozással, a fekete-fehér árnyak expresszív játékával, és, tegyük még hozzá, Thomas Newman remek, korhû muzsikájával. Afféle filmzene ez is, amely a képek, a cselekmény nélkül nem volna olyan hatásos, de, illeszkedve a mozi nyújtotta "sorvezetõhöz", remekül hozzájárul a Gesamtkunst összképhez, amely végül is meglehetõsen pozitívnak tekinthetõ.

Ennyi élményszámba menõ fejlemény pedig, s a stilizáció, mint jól alkalmazott eszköz, maga is ellenhat a nyomasztó tematikának. Így lesz a film sötét vízióból könnyebben emészthetõ noir, némiképp fajsúlyosabb kérdésekkel és válaszokkal, mint amilyenekkel általában a noir-ok szolgálni szoktak.

Arra a 105 perces játékidõre tehát igazán kiérdemelte a figyelmünket!
Tibag05 2013 ápr. 13. - 16:18:02
bocs!
mondjuk fejhallgató
Tibag05 2013 ápr. 13. - 16:16:30
Törölt Felhasználó!
fülhallgató.....
margit4747 2013 ápr. 13. - 14:00:45
Istenem, egy hülye ostoba meglátása elviszi az összes levelezõt. A Casablanca-párhuzamra gondolok. Mintha ebben a témakörben a mélyben nem lenne ennél sokkal-sokkal fontosabb dolog. Más meg elnézést kér, hogy nehogy úgy gondoljuk, õ újfasiszta vagy ilyesmi. Oly régen megfogadtam, nem olvasom a kommenteket, mert akkor általában a mozizástól elmegy a kedvem. Mindenesetre az a Port.hu hibája is, hogy szakmai szempontból (sem) szûri az írásokat. Brandóról meg Bogartról más helyen is levelezhetnétek, ez a hozzászólási lehetõség eligazítás lehetne azoknak, akik még nem látták a filmet, de mondhatom, hogy rosszul vagyok a tudatlanság és ferde gondolkodás tömegétõl.
offtopic
imrenyibalazs 2011 ápr. 04. - 02:10:02
Még annyit, ahogy olvasom a hozzászólásokat; ez egy elgondolkodtató film pl. arról, hogy a hitlerista rendszer mely kiszolgálói bûnösök, mondjuk háborús bûnösök. Aki szórakozni vágyik, annak nem ez a film való, az ne ezt nézze...
offtopic
imrenyibalazs 2011 ápr. 04. - 02:00:30
Bocs, mert nem volt idõm minden hozzászólást elolvasni; a filmet ki jónak ítélte meg, ki meg rossznak.
A lényeg: Isten ments, hogy engem hitleristának, akár milyen NSDAP-snek, újnácinak gondoljon valaki; - én csak azt mondom, hogy a filmipar és szerintem annak az igényesebb fele 2006-ban, az X-MEN 3. részénél (idõben akkor) mert hozzányúlni olyan témához, hogy 1945-ben amíg Európában nem bukott meg teljesen mindenhol a nemzetiszocialista hatalom/erõfölény (mert 44-ben, 45 közepéig egyes helyeken Németföldön, a mai Ausztriában, cseh földön még nemzetiszocialista erõk birtokolták a hatalmat), ahol addig olyan vezetés volt, ott ha valaki nem akart igen rosszat magának (nem csak halál, akár kínzás is), akkor ki kellett szolgálnia szinte minden eszközzel a hatalmat.
Nem illik a hitleri diktatúráról ma még így beszélni, de a történelemben papok (még az ókori Róma idején is), nemesek valamennyien úgyszólván beálltak a sorba, magukat jó színben tüntetve fel, hogy pozíciókhoz, elõnyökhöz jussanak.
2006 körül vitték filmre a Sophi Schollt is, annak címszereplõje és annak társai Hitler-ellenes propagandát terjesztettek, géppel nyomtak hitlerizmus és német nemzetiszocializmus ellenes szövegeket. Hozzáteszem, nagyjából ekkor (a keleti front összeomlása után) mondta ki Gerd Rundstedt, német tábornagy, a német erõk fõparancsnoka, hogy békét kell kötni. Rundstedtet Hitler leváltotta, miután következett több merénylet Hitler ellen, legismertebb ezek közül, amit Klaus Stauffenberg vállalt(de az sem járt eredménnyel)...
Visszatérve Sophi Schollhoz, õt és sok ellenállót végeztek ki - mikor Hitler a háborút már nem nyerhette meg...
Most ezzel befejezném, de lehet, hogy még írok.
sziriat 2011 márc. 26. - 00:36:04
Na megyek nézem.. majd írok, ha nem alszom el...
6/10
Sadenal 2010 dec. 15. - 18:34:18 6/10
És mi van James Dean-el? :D
6/10
Sadenal 2010 dec. 15. - 18:34:03 6/10 Előzmény efes
És mi van James Dean-el? :D
6/10
Sadenal 2010 dec. 15. - 18:31:11 6/10
Hát nem a legjobb Soderbergh-film. Én szabályosan bealudtam rajta, pedig az ritkán fordul elõ. Az egész túl van bonyolítva...

SPOILER

Jah kicsit se feltûnõ, hogy egy egész tömegben egy óriási szekrény csávó kerget egy másikat, aztán meg 180 fokos fordulattal kitekeri a nyakát és észre sem veszi senki. Csak gratulálni tudok a rendezõnek, pedig Soderbergh-tõl tényleg vannak kedvenceim (Traffic, Solaris Oceans-ok), de ez.....

SPOILER vége

6/10
furbee 2010 dec. 07. - 22:06:59 Előzmény Tomek-017
:)))))))))))
6/10
Tomek-017 2009 okt. 03. - 01:09:01 6/10
Régi tévén:)
adambernath 2009 okt. 02. - 23:36:16 Előzmény Celluloid
a ryan közlegény hol feketefehér? :D
8/10
vitamincsoport 2009 szept. 25. - 22:13:20 8/10
Különleges film,nem szabad kihagyni!
Összes hozzászólás
Lakatos Mónika - Romanimo
2019. november 12., 19:30 Lakatos Mónika - Romanimo

Évszázados roma balladák és ritmusos pergetők a Müpában.

Jegyvásárlás