1944. március 20-án, a német Gestapó emberei körülvették a zirci apátságot és letartóztatták az ott bujkáló Chorin Ferencet a Gyáriparosok Országos Szövetségének volt elnökét, felsőházi tagot, és Kornfeld Móricot, a Weiss Manfréd Művek igazgatósági tagjait, a néhai Weiss Manfréd gyáros vejeit. Az Astoria Szálló pincéjében tartó vallatás, majd az oberlanzendorfi gyűjtőtábor, Kornfeld számára pedig ezután Mauthausen következett. A család összes tagja bujkálni kényszerült. A német invázió után a Weiss család tagjainak, akik a magyar legfelsőbb úri osztály kivételezett életét élték, mint az asszimilált, katolizált magyar nagypolgárság tagjai, hirtelen az életükért kellett küzdeniük. "Egyik napról a másikra páriák lettünk!" - írja emlékiratában Strasser-Chorin Daisy, Chorin Ferenc lánya, Weiss Manfréd unokája. A film ennek, a magyar ipar- és társadalomtörténetben kiemelkedő szerepet játszott családnak a felemelkedését és a történelem viharai okozta kényszerű "bukását" dolgozza fel, az alapító Weiss Manfréd, és halála után vejei, a vagyont és a gyárakat szürke eminenciásként, gazdasági és politikai tehetséggel irányító Chorin Ferenc és a kulturális/tudományos/egyházi jótékonyságáról ismert Kornfeld Móric életét és munkásságát a középpontba állítva.
Figyelem: A beküldött észrevételeket a szerkesztőink értékelik, csak azok a javasolt változtatások valósulhatnak meg, amik jóváhagyást kapnak. Kérjük, forrásmegjelöléssel támaszd alá a leírtakat!
Csepel, a magyar iparosodás és polgárosodás története nem mondható el Weiss Manfréd nélkül. Ez a film dokumentarista eszközökkel, nagyon érzékletes átélhetőséggel és elgondolkodtatóan dolgozza fel az ő és családja életét.
Akinek ez a film tetszett, annak szerintem, feltétlenül érdemes megnéznie a Richter Gedeon gyógyszergyáros és családja életéről szóló, rövid és mégis korszakos ívű történelmi dokumentum-játékfilmet is, melynek címe: Nem tűntem el.
Az értesítések jelenleg le vannak tiltva! Amennyiben szeretnél cikkajánlókat kapni, kérlek, hogy a böngésző Beállítások / Értesítések menüpontja alatt állítsd be az értesítések engedélyezését!
Hozzászólások