Ezeket a filmeket ajánljuk szombatra

  • PORT

Advent utolsó hétvégéje is elérkezett, hangolódj az ünnepre filmnézéssel!

Brian élete - Film Mánia, december 21. szombat, 8.15h

A Monthy Python csoport tagjai ezúttal visszavisznek minket a bibliai időkbe. Júdeában vagyunk, ott és akkor, amikor Jézus született. Vele szinte egy időben és egészen a közelében megszületik egy másik gyermek is, Brian. Róla a napkeleti bölcsek tévedésből azt hiszik, hogy ő a megváltó. Brian élete ettől a perctől kezdve tévedések és félreértések sorozata. Júdea ekkoriban forrong: zsidók harcolnak a szabadságért, a rómaiak és egymás ellen is. Brian közelebbi kapcsolatba kerül az egyik elvakult, ám annál ambiciózusabb lázadó csapattal, méghozzá Judith, a szépséges, ám elhivatottan feminista forradalmárlány révén. Brian, hogy rátermettségét bebizonyítsa, Róma ellenes jelszavakat pingál Pilátus palotájának falára. A forradalmi tett végrehajtása közben azonban egy római katona rajtakapja, kijavítja a helyesírási hibákat, és arra kényszeríti, hogy százszor leírja a helyes mondatokat. A forradalmároknak annyira imponál Brian elszántsága, hogy soraikba fogadják és bevonják legközelebbi akciójukba. Az a tervük, hogy elrabolják Pilátus feleségét. Ám ez a nagyszabású plánum egy másik csapatnak is az eszébe jut. A két csoport egymást akadályozva először csak heves szópárbajt vív egymással, majd a csodálkozástól elámult rómaiak szeme láttára végez egymással. Brian az egyedüli túlélő, őt azonban a rómaiak elfogják. Nem ő lenne azonban, ha nem tudna megszökni a fogságból. Innentől kezdve azonban szinte pokol az élete, hívők egyre népesebb csoportja követi minden lépését. Követői meg vannak győződve arról, hogy ő az oly régen várt Messiás. Szinte megváltás, amikor a rómaiak újból elfogják. Ám Pilátus most már arra készül, hogy keresztre feszíti őt...

 

Kongó - AMC, december 21. szombat, 8.40h

Különös kompánia indul a Kongó-vidékre, a hegyi gorillák régi rejtelmekkel övezett földjére, ahol már számos expedíciónak nyoma veszett. Dr. Karen Ross, az elektronikai szakértő korábban eltűnt kollégái nyomát keresi. Dr. Peter Elliott, a főemlőskutató az Amy névre hallgató szelíd gorillát akarja természetes környezetébe visszahelyezni. Herkermer Homolka, a román kalandor Salamon király aranyvárosát keresi. Csak azt nem tudják, mikor útjuk végén behatolnak Zinj ősi szentélyébe, hogy ott az ember a veszélyeztetett faj.

 

Noé - Mozi+, december 21. szombat, 9.15h

Az emberek bűnnel teli, elkorcsosult életét látva a Teremtő elhatározza, hogy elpusztítja a világot, és újrateremti azt. E hatalmas feladatra egy embert tart érdemesnek, a családjával bolyongó Noét, aki a legnehezebb helyzetben sem ingott meg a hitében. A Teremtő figyelmezteti a közelgő katasztrófára, és megparancsolja neki, hogy mentse az állatokat, építsen egy bárkát, hogy túléljék az özönvizet. Munkáját azonban hátráltatja a gonosz Thubal-Káin, aki csatlakozni akar hozzá züllött seregével...

 

Utódomra ütök - Moziverzum, december 21. szombat, 9.50h

Hiába a két gyerek, a rengeteg akadály legyőzése, Greg még ma is, tíz évvel az első találkozásuk óta jelentéktelennek érzi magát a szigorú apósa, Jack mellett. De legalább megbékélt a helyzettel. Ám elérkezik az idő, amikor be kell bizonyítania gyanakvó apósának, hogy alkalmas arra, hogy átvegye a családfő szerepét. Miközben a Beckur-Byrnes família tagjai a szülinapi zsúrra készülődnek, Greg-nek el kell nyernie az ikrek suliját vezető igazgatónő jóindulatát, túl kell járnia a házát renováló simlis kivitelező eszén, ráadásul még ki kell védenie a gyógyszergyár csinos területi képviselőjének nyomulását is...

 

Kísérleti gyilkosság - Filmcafe, december 21. szombat, 10.10h

Fiatal nő holttestére bukkannak egy kaliforniai kisváros melletti erdőben. Az ügyet a tapasztalt gyilkossági nyomozó és specialista, Cassie Mayweather (Sandra Bullock) kapja, és vele egy új társat is Sam Kennedy (Ben Chaplin) személyében. Az ügy kapcsán olyan gyilkosokkal találják szembe magukat, akik nem kegyetlenségből ölnek. Nem akarnak pénzt, bosszúvágy sem hajtja őket. Egyetlen céljuk, hogy bebizonyítsák: a tökéletes bűntény elkövethető, ha zseniálisan kitervelik azt.

 

Veszélyben az Északi-sark: Karácsony miatt nyitva - RTL, december 21. szombat, 11.30h

Mackenzie (Lori Loughlin), a sikeres üzletasszony megörökli szeretett nagynénje fogadóját, és úgy dönt, hogy visszaállítja a szálloda eredeti pompáját, hogy aztán pont karácsony előtt jó áron eladja. De a lepukkant hely rendbehozatala jóval nagyobb kihívást jelent, mint amire számított. Ám a karácsony varázsa közbeszól, és váratlanul megjelennek a Mikulás manói a vidám Clementine (Bailee Madison) vezetésével. Segítségükkel Mackenzie újra felfedezi a karácsony igazi jelentését.

 

Junior - Moziverzum, december 21. szombat, 11.50h

Dr. Alexander Hesse tudományos kísérletének lényege, hogy a többször elvetélt majmokat terhexinnel kezeli. Az új szer semlegesíti a szervezetben kialakult antitesteket és megakadályozza az embrió kilökődését. Ám a Felügyelő Bizottság _ bár elismeri Hesse munkájának eredményeit -, mégis leállítja a további kutatást. A labort Dr. Diana Reddin veszi át, aki a petesejtek fagyasztási eljárását kutatja. Nincs hát mit tenni annak érdekében, hogy a kutatás ne vesszen kárba, és tovább tudjanak lépni. Ám Alex a barátja és üzlettársa, Dr. Larry Arbogost unszolására belemegy, hogy saját magán tesztelje a feltalált szert. Ehhez azonban petesejt kell, amit Larry, Diana laborjából tud csak megszerezni, és véletlenül pont Diana-ét. A gyermek megfogan, és a boldog anya Alex. Persze mindent titokban kell tartaniuk, ami nem is olyan könnyű…

 

Különösen veszélyes - Mozi+, december 21. szombat, 12h

James Dunn őrmestert (Keenen Ivory Wayans) halálra ítélték tiszttársa meggyilkolása miatt, ezért már nincs vesztenivalója. Pontosan ilyen embereket keresnek egy szupertitkos akcióhoz. Egy lehetőséget kínálnak Dunn-nak: vagy beáll a kommandóba és közreműködik egy iparmágnás likvidálásában, vagy másnap végrehajtják rajta az ítéletet. Ám Dunn legelső bevetése balul sül el, mert későn jön rá, hogy ismét tőrbe csalták: ezúttal az elnök feleségének meggyilkolását akarják rákenni. Szerencséjére videofelvétel is készült az akcióról, csakhogy immár mindkét oldal veszélyesnek találja Dunn-t...

A bombák földjén - Filmcafe, december 21. szombat, 12.35h

Az Irakban dolgozó amerikai bombaosztag tagjai talán a világ legveszélyesebb munkáját végzik. Nap mint nap bombákat hatástalanítanak a háborús övezet kellős közepén. Életük azon múlik, hogy sikerül-e a megfelelő zsinórt elvágni idejében, mielőtt valaki felrobbantaná az elrejtett tölteteket. Számukra Bagdadban mindenki potenciális ellenség, ezért belső konfliktusaik ellenére össze kell tartaniuk. William James bombaspecialista őrmester megszállottan nem vesz tudomást a halál közelségéről társaitól eltérően, akik egyszerűen csak túl akarják élni a már alig néhány napos küldetést. Összebarátkozik egy helyi kisgyerekkel, Beckhammel, és amikor egy bombaraktárban hozzá hasonlító holttestre bukkan, keresni kezdi a tetteseket.

 

Pókember – Irány a Pókverzum - Film+, december 21. szombat, 13.15h

Ismerik Miles Moralest? Nem sokkal azután, hogy Peter Parker ellen összefogtak legnagyobb ellenségei, Doktor Octopus, Homokember, Electro, Kraven és a Keselyű, és hatalmas csatában legyőzték, egy átlagos amerikai srácot újra megcsípett egy genetikailag módosított pók. Miles fekete és spanyol szülők gyereke, átlagos, békés családban él, bár az egyik nagybátyja bűnöző… És még az eredeti pókembernél is több különleges képességgel rendelkezik: ha akar láthatatlanná válik, az érintése bénító hatású. De ellenségei is vannak. Köztük a legveszélyesebbet Skorpiónak hívják.

 

Hart háborúja - AMC, december 21. szombat, 13.40h

A hadifogolytáborban is katona marad William McNamara tábornok, aki a háború végén esett német fogságba az embereivel. Ragaszkodik ahhoz, hogy honfitársai is katonákhoz méltóan viselkedjenek. Bajorország mélyén, a kegyetlen német őrök között is igyekszik elhitetni embereivel, hogy a fegyelem, a rend és az öntudat életben tarthatja és hazasegíti őket. Amikor az egyik barakkban gyilkosság történik, saját kezébe veszi az események irányítását. Szabályos haditörvényszéki tárgyalást tartanak. Még társai sem sejtik, hogy mindez egy nagyszabású akció része.

 

Romazuri - Moziverzum, december 21. szombat, 14h

Vajon te hogy reagálnál, ha egy kilenctagú roma család a szomszédodba költözne? És ha a kertedbe? Majd a nappalidba? A ROMAZURI (Á Bras ouverts) című francia vígjátékban ez történik ugyanis a felesége szoknyája mögött élő, mérsékelten sikeres, szabad szellemű íróval, Jean Etienne Fougerole-lal (Christian Clavier), akinek új könyve, a Tárt karokkal aktuális témát boncolgat: nyújts segítséget a rászorulóknak! Egy tévévita során egy harcias újságíró felszólítja Fougerole-t, hogy a nagy szavak helyett mutasson példát! A műsoron fellelkesülve másnap reggel egy kilenctagú roma család jelenik meg Fougerole villája előtt, akiket a jómódú család ezek után kénytelen mosolyogva, tárt karokkal vendégül látni. A vendégeskedés lassan együttéléssé nyúlik, megannyi mulattató helyzetet szül, és olyan változásokat hoz az elit franciák életébe, amelyeket legvadabb álmaikban sem gondoltak volna...

 

Napsugár fiúk - DUNA Televízió, december 21. szombat, 14h

A Napsugár fiúk a régmúlt idők varietéinek nagy sikerű komikus párosa volt. 47 évi közös múlt után viharosan szakítottak, majd 11 évig tartó mosolyszünet után a rigolyás Willy unokaöccse, a tehetséges ügynök elhatározza, hogy ismét színpadra állítja egykori legendás műsorukat. A két idős komikus szívesen újra színpadra állna, csak a személyes találkozást szeretnék elkerülni... A film Neil Simon színműve alapján készült.

 

Balek-suli - RTL HÁROM, december 21. szombat, 14h

Roger, a New York-i parkolóóra-leolvasó, kisebbségi komplexustól szenved. Ennek legyőzésére önbizalom-fejlesztő tréningre iratkozik be a behízelgő modorú, de alattomos Dr. P-hez. A kurzust tartó, rendhagyó módszereiről elhíresült orvos és asszisztense, Lesher garantált eredményt ígér, amire nemcsak hősünknek, de hasonlóan szerencsétlen társainak is egyaránt szüksége van. Bár hamarosan határozott javulást tapasztal, és sikerül is összeszednie a bátorságot a régi szerelem, Amanda randira hívásához, Rogernek rá kell jönnie, hogy a lány megszerzéséhez riválisán, azaz magán Dr. P-n át vezet az út.

 

Éjszaka a múzeumban – A fáraó titka - Prime, december 21. szombat, 14.50h

Larry, az egykori éjjeliőr immár a New York-i Természettudományi Múzeum operatív éjszakai igazgatója. Az nem újdonság számára, hogy sötétedés után a kiállítási darabok életre kelnek, ám az utóbbi időben mintha furcsán viselkednének. Kiderül, hogy a tábla, amelynek jóvoltából a teremtmények életre kelnek, pusztulásnak indult, és csak a British Múzeumban lehet helyrehozni. Larry, aki mindenre képes a múzeumi "családjáért", a fiával és néhány műtárggyal együtt Londonba utazik, hogy megfejtsék a tábla titkát...

 

Az időutazó felesége - Filmcafe, december 21. szombat, 15.05h

Henry, a chicagói könyvtáros ritka genetikai rendellenességben szenved. Egyfajta időutazóként a legváratlanabb pillanatokban más-más idősíkban találja magát. Az egyetlen biztos pont az életében Clare. A férfi harmincéves volt, amikor találkoztak, a lány hat. A férfi harmincéves volt, amikor összeházasodtak, a lány huszonkettő. Különös kapcsolatuk során megélik a fiatalságukat, öregségüket, a szerelem téren és időn át is összeköti őket. Boldogságukat csak két dolog árnyékolja be. Vajon a gyermekük is örökli apja betegségét? És meddig térhet vissza Henry, akit láttak meghalni.

 

Tintaszív - Film+, december 21. szombat, 15.40h

Amikor Mo Folchart (Brendan Fraser) felolvas egy történetet, a szereplők életre kelnek. Egy alkalommal azonban megfordul a dolog, és váratlanul a felesége kerül át a könyv lapjaira, és a Tintaszív című könyv rabja lesz. Mo kilenc éven keresztül próbálja megtalálni a könyvet, hogy kiszabadíthassa a feleségét, amikor a regény gonosz alakja, Kaprikornusz (Andy Serkis) elrabolja Mo kislányát, Meggie-t (Eliza Bennett), hogy a segítségével életre keltse szövetségesét, az Árnyékot. Mo a hús-vér és a képzelet szülte segítőtársaival útra kel, hogy megmentse lányát, megtalálja feleségét és mindenkit visszajuttasson oda, ahová tartozik.

 

Rampage - Tombolás - TV2, december 21. szombat, 15.45h

Davis Okoye, a San Diegó-i Vadrezervátumban dolgozó tudós, különleges kapcsolatot ápol egy intelligens gorillával, akinek a neve George. Egy balul sikerült genetikai kísérlet azonban mindent megváltoztat: a barátságos emberszabású félelmetes, dühöngő szörnyeteggé válik, aki elhagyja otthonát és pusztító útra indul Észak-Amerikán keresztül. Ahol George megjelenik, tombolás és káosz követi őt. Davis mindent meg akar tenni azért, hogy visszahozza egykori barátját, ezért egy genetikus, Kate Caldwell segítségével az állat nyomába ered. A csatatér folyton változik, és amikor két másik, szintén genetikailag módosított nagyvad is tombolásba kezd, valósággal elszabadul a pokol. Ha Davis sikert arat, megmenekül a majom, és megmenekülnek Amerika nagyvárosai. Ha viszont elbukik, nem csupán az egykori barátjáról kell lemondania, hanem az egész világról.

 

Mentőakció - Moziverzum, december 21. szombat, 15.55h

Harry az apja nyomdokaiba lépve a CIA-nál dolgozik, mint elemző. Jelentkezését az akadémiára folyamatosan elutasítják, így az ügynökök a terepre sem engedik ki. Amikor az apját, Leonardo-t elrabolják és egy igen értékes szállítmány, a Condor is veszélybe kerül, a CIA Victoria ügynököt küldi a mentőakcióra. Harry nem hagyja annyiban a dolgot, és végül Victoria segítségével édesapja megmentésére siet.

 

Véres gyémánt - AMC, december 21. szombat, 16.10h

 

Solomon (Djimon Hounsou), akit elválasztanak a családjától és arra kényszerítenek, hogy a gyémántmezőkön dolgozzon, egy nap különleges drágakövet talál, amit élete kockáztatásával elrejt, hogy az érte kapott pénzzel megmentse a családját. Archer (Leonardo DiCaprio), az exzsoldos tudomást szerez a kincsről és Mady Bowen (Jennifer Connelly) újságírónő közvetítésével Solomon mellé szegődik abban a reményben, hogy a kincs sikeres értékesítésével ő is jól jár és végre elhagyhatja Afrikát. A két ember sorsa végzetesen összefonódik az életveszélyes vállalkozás során.

 

Elpuskázva - RTL HÁROM, december 21. szombat, 16.15h

Az eladósodott David (Vince Vaughn) mindent elpuskáz, amihez hozzáér. Ezért a család csak a legegyszerűbb feladatot bízza rá a vállalkozásban, várandós barátnője pedig inkább egyedül nevelné fel a gyermekét. De David mindezek ellenére jószívű, kedves fazon, akit egy nap sokként ér a hír, hogy egy 25 évvel korábbi spermabankos kitérőnek köszönhetően ő a biológiai apja 533 gyereknek, akik most egy emberként követelik a bíróságon, hogy fedje fel magát. Barátja, a simlis ügyvéd Brett (Chris Pratt) óva inti attól, hogy bárkivel is kapcsolatba lépjen. Csakhogy David képtelen tanácsokat megfogadni.

 

A rózsaszín párduc - Prime, december 21. szombat, 16.50h

A kínaiak elleni győztes meccs utáni ünneplésben végeznek a francia focicsapat edzőjével, és eltűnik a férfi gyémántgyűrűje, a Rózsaszín Párduc. Az ügyet a fáradhatatlanul körülményes Clouseau felügyelő (Steve Martin) kapja. Clouseau és új asszisztense, a higgadtságát minden körülmények között megőrző Gilbert (Jean Reno) Párizson és New Yorkon keresztül követi a nyomokat. A gyanúsítottak sora hosszú, az edző volt barátnőjétől (Beyoncé Knowles) kezdve egy mellőzött focista, egy milliomos kaszinótulajdonos, valamint egy kikapós PR-os is szóba jöhet...

 

Halhatatlan szerelem - Filmcafe, december 21. szombat, 17.10h

Daniel, a repülőgép-pilóta feleségül akarja venni szerelmét Helent. Mielőtt azonban ezt megtehetné barátnőjét elgázolja egy autó. A kómába esett nőről az orvosok teljesen lemondanak. A kétségbeesett Daniel ezért úgy dönt, hogy részt vesz barátja kísérletében, és hibernáltatja magát míg szerelme fel nem ébred. A háború előtti kísérletbe azonban valami hiba csúszik, így amikor Daniel visszatér az élők közé már 1992-őt írnak a naptárak. Az új helyzetben nem csak rohamosan öregedő testével, hanem a jelentősen megváltozott körülményekkel is szembe kell néznie.