Brian élete

Monty Python's Life of Brian
16 éven aluliak számára nem ajánlott angol vígjáték, 90 perc, 1979

Értékelés:

600 szavazatból
Szerinted?
Vetítések:
8:15, szombat (december 21.)
Film Mánia
A Monthy Python csoport tagjai ezúttal visszavisznek minket a bibliai időkbe. Júdeában vagyunk, ott és akkor, amikor Jézus született. Vele szinte egy időben és egészen a közelében megszületik egy másik gyermek is, Brian. Róla a napkeleti bölcsek tévedésből azt hiszik, hogy ő a megváltó. Brian élete ettől a perctől kezdve tévedések és félreértések sorozata. Júdea ekkoriban forrong: zsidók harcolnak a szabadságért, a rómaiak és egymás ellen is. Brian közelebbi kapcsolatba kerül az egyik elvakult, ám annál ambiciózusabb lázadó csapattal, méghozzá Judith, a szépséges, ám elhivatottan feminista forradalmárlány révén. Brian, hogy rátermettségét bebizonyítsa, Róma ellenes jelszavakat pingál Pilátus palotájának falára. A forradalmi tett végrehajtása közben azonban egy római katona rajtakapja, kijavítja a helyesírási hibákat, és arra kényszeríti, hogy százszor leírja a helyes mondatokat. A forradalmároknak annyira imponál Brian elszántsága, hogy soraikba fogadják és bevonják legközelebbi akciójukba. Az a tervük, hogy elrabolják Pilátus feleségét. Ám ez a nagyszabású plánum egy másik csapatnak is az eszébe jut. A két csoport egymást akadályozva először csak heves szópárbajt vív egymással, majd a csodálkozástól elámult rómaiak szeme láttára végez egymással. Brian az egyedüli túlélő, őt azonban a rómaiak elfogják. Nem ő lenne azonban, ha nem tudna megszökni a fogságból. Innentől kezdve azonban szinte pokol az élete, hívők egyre népesebb csoportja követi minden lépését. Követői meg vannak győződve arról, hogy ő az oly régen várt Messiás. Szinte megváltás, amikor a rómaiak újból elfogják. Ám Pilátus most már arra készül, hogy keresztre feszíti őt...
Forgalmazó: Örökmozgó

Stáblista

Játszási időpontok

Hozzászólások

Szerinted?
10/10
LEO BIRDER júl. 05. 08:06:21 10/10
Ha lehetne akkor 11/10 de így csak
10/10
Mad Max73 márc. 27. 21:59:12 10/10
Én nem látok ilyet de őszintén remélem,hogy igazad van!
offtopic
Sz. Péter márc. 27. 20:30:25 Előzmény Mad Max73
Ma is vannak még liberális (vagyis egyenlőségelvű) eszméket őszintén valló politikusok.
Csak ők még nagyon fiatalok, naivak és nem látják, hogy nincs esélyük a magyar politikai élet posványában.
Aztán idővel rájönnek erre és akkor eldönthetik, hogy beállnak a sorba, vagy lelépnek onnan.
10/10
Mad Max73 márc. 27. 19:47:40 10/10 Előzmény Sz. Péter
Utoljára Kossuth volt liberális...a mostaniaknak semmi közük azon eszméhez! Mindent elnyomni,uralkodni...ez lett belőle! Sajnos!
offtopic
Sz. Péter 2023 dec. 02. - 10:48:46 Előzmény ef
Te pedig általánosítasz embereket akiket nem is ismersz.

Valaki nem attól liberális mert kettős mércét használ.
Ezt megteszi az is aki liberális és az is aki nem az.
Filmekmindig 2023 dec. 01. - 18:49:20 Előzmény InteriorLulu
Helló. 1 szavad sem igaz! Persze, hogy tagadják saját maguk is a lobbi létezését-meg van az eszük-, de a "ferdeismeretek" erőltetése világosan cáfolja ezt. Ha nincs korlátozás egyszer csak ott lesz mindenben és mindenkor mintha az lenne a legtermészetesebb. (Nem véletlenül nem idősek otthonába vagy börtönökbe, kórházakba mennek hanem a fejlődésben lévő korúakhoz.)De erről ennyit, ez csak mellékszál a filmben, ami egyébként korszakalkotó volt annak idején.
6/10
The Cortez 2023 okt. 31. - 19:10:03 6/10 Előzmény InteriorLulu
Már hogyne lennének ilyen lobbik. Azért emlegetted az Orbán-rendszert, mert ez a rögeszméd.

Én semmiképpen, viszont te mindenképpen, aki filmek helyett rendszeresen mások kommentjeit elemezgeti, mindenben Orbánt és sleppjét látja meg kisregényeket ír a semmiről.
10/10
ef 2023 okt. 31. - 15:32:30 10/10 Előzmény Sz. Péter
"egyenlőségelvű"
Na persze. A liberálisok használják a leginkább a kettősmércét.
Csak addig demokraták, amíg más is azt gondolja valamiről, amit ők.
10/10
ef 2023 okt. 31. - 15:26:41 10/10
Zseniális, ahogy kifigurázza a woke -ot és az LMBTQ lobbit (40 évvel előrelátva azt).
„- Nő akarok lenni. Mostantól mindannyian hívjatok Lorettának!
...
- Gyereket akarok szülni.
- De neked nem lehet gyereked.
Nincs méhed.
Nem tudod kihordani a gyereket.
Mit csinálsz, belerakod egy szatyorba?
...
- De abban egyetértehetünk, hogy minden férfinak joga lehessen gyereket szülni ?
- Harcoljon ő a realitások ellen!"
:)
offtopic
Sz. Péter 2023 jún. 17. - 20:15:16 Előzmény InteriorLulu
A "liberális" mostanra szitokszó lett, egyes körökben.
Holott csak annyit jelent, hogy egyenlőségelvű.
Ezt a fogalmat forgatják ki, magyaráznak bele olyan dolgokat ami az embereket megosztja.
Végül is ez a mindenkori hatalom célja. Divide et impera.
Összes hozzászólás