Briliáns csapda

Bakancslistához adom
Entrapment
12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott amerikai akciófilm, 113 perc, 1999

Értékelés:

225 szavazatból
Szerinted?

Robert "Mac" MacDougal hosszú évek lelkiismeretes munkájával elérte, hogy mára a világ legkiválóbb műkincs-tolvajaként tartják számon. Nincs tehát azon semmi csodálkoznivaló, hogy amikor New Yorkban eltűnik egy felbecsülhetetlen értékű Rembrandt-kép, mindenki Macet gyanúsítja. Leginkább Virginia "Gin" Baker biztosítási nyomozó, aki meggyőzi főnökét, hogy ha a cég nem akar 24 millió dollárt veszteni a kép eltűnése miatt, el kell kapniuk a mestertolvajt.

A határozott egyéniségű és találékony Gin ki is főz egy tervet Mac csapdába ejtésére, ám a jeles szakember még nála is ravaszabbnak bizonyul. Az izgalmas játszma közben a két ellenfél lassan megkedveli egymást, bár megtartják a két lépés távolságot. Együtt indulnak el Londonból és a nyugat-skóciai szigetek érintésével végül Kuala Lumpurban, Malajzia fővárosában kötnek ki. Itt akarják megvalósítani veszélyes, az új évezred beköszöntéhez kapcsolódó tervüket, amely ha sikerül, sok milliárd dollárt hoz a konyhára.
Bemutató dátuma: 1999. június 10. Forgalmazó: InterCom

Stáblista:

Szereplők

Robert "Mac" MacDougal
Virginia "Gin" Baker
Aaron Thibadeaux
Hector Cruz
Conrad Greene

Hozzászólások

Szerinted?
buncow jan. 30. 18:56:03 Előzmény Sz. Péter
Szerintem még azt se zavarja aki rasszista.
Sz. Péter jan. 30. 18:18:38 Előzmény Zahire
Mert akkor valaki (aki szintén nem rasszista) azon hisztizne, hogy számára erőltetett, hogy tegyünk már bele egy ázsiai csávót is...amit a szerep nem igényel.
buncow jan. 30. 18:11:32 Előzmény Zahire
Mert nem magyar film, hanem amerikai, és ott sok a fekete. Egyébként egyáltalán nem volt erőltetett az az egy szem fekete.
DUNAWÖLD jan. 23. 20:29:41 Előzmény Zahire
Kellett egy lótifuti laza csávó, és köztudottan a fehérek nem lazàk 😂🤣🤣🤣
Zahire 2023 aug. 06. - 10:17:23
Nem vagyok rasszista, de számomra erőltetett, hogy tegyünk már bele egy fekete csávót is...amit a szerep nem igényel, miért nem lehetett fehér vagy ázsiai ?
seberla 2020 dec. 05. - 14:56:53 Előzmény mpy
Mindenesetre ha a Vajna és Connery közötti különbséget zongorázni tudnám....!
8/10
Valenetino1999 2019 júl. 18. - 12:42:21 8/10
Jo kifilm szep a szineszno a rendezes is jo bar en csak 7.7 etekelem
5/10
stupek2 2017 jan. 18. - 19:50:01 5/10
Egy baki: Az autó tetejét késsel bevágja egy "üzletember" üldözés közben, de a következõ képben már amikor kiszállnak az autóból már vadi uj teteje van az autónak.
Ugyancsak zavaró a néger szerepe a filmben, most éppen kinek a kije? Sok ilyen baki miatt nem kap 8-at!
esernyo 2015 aug. 26. - 11:00:16 Előzmény kawaninja
Nagyon rég láttam... Végülis honnan tudták meg pontosan hogy centire pontosan hova vannak elhelyezve a lézersugarak? :)
kawaninja 2015 ápr. 21. - 20:33:16
Hát igen! Ezért a képért megbocsájtható az a buta rendezõi gondolat, mely szerint így lehet a legbiztonságosabban levédeni valamit.
Hungariancorazon 2013 nov. 28. - 02:02:54
Persze! Majd bûnözõknek drukkolok???
perry 2013 ápr. 26. - 09:16:55 Előzmény erdoscsaba
S P O I L E R !

Ma már nem szakadok tovább mondta a varrás és sanda pillantást vetett a képzõmûvészeti remekre.
Persze ha nektek nem elég " San Konery" akkor dögös-bögyös Zéta nénit nektek aki nem igazán ua. a Láthatatlan emberrel, hogy magyar irodalmi mûveltségemet fitogtassam.
Akkor még nem beszéltem a mûvésznõ klasszikus amphora alakáról és indiai néptáncosnõt megszégyenítõ hajlékonyságáról.
Persze öreg szivar nem vén szivar, és a vén szakállas is megnyalja a hmm szóval ezt is meg azt is.
De lássuk a cselekménynek a maga folyását.
Kicsi sovány de a miénk szerelmi szál, némi mester tolvaj képzõvel, útban a doktori cím felé.
Aztán szép nézések , szép karakterek, szép kis krimi, szép fényképzés, szép elsõ asszisztens, szép paróka készítõ "San bácsinak".
Persze ázsiai képeslapjaitokat csak nekem küldjétek , mert én megérdemlem!
Valamint basszus miért nem én voltam a helyszín kiválasztója.
Ja és mûkincsecskéim, akkor ide nekem már egy Rembrandtot is!
erdoscsaba 2011 febr. 05. - 19:50:52 Előzmény jzsolt79
Szerinted azzal kellene a film felének eltelnie, hogy keresi a megfelelõ helyet a patch kábelének?
8/10
idlosza 2010 ápr. 03. - 00:01:27 8/10 Előzmény Bigpapa
Kezdd el,szívesen beszállok!
Bigpapa 2010 márc. 29. - 12:33:54
Ebbõl a meccsbõl nevetõ harmadiknak az M1 jöhetne ki,hiszen õk nem vágják a filmeket,nem raknak bele reklámot,viszont az elmúlt 40 évbõl annyi igényes,jó és nézhetõ film vetítési jogával rendelkeznek, hogy egy szombat vasárnapi sávban megennék az RTL-t és a TV2-t együttvéve is.
Szerintem innen a fórumról páran bekerülhetnénk egy mûsorszerkesztõi székbe,1-2 hónap alatt látványos eredményt érnénk el.
jzsolt79 2010 márc. 28. - 21:51:31
Ez a film nem lenne rossz, de tele van olyan bõdületes ökörségekkel, hogy az hihetetlen... pl bemegy a cunci a szerverterembe, ahol mellesleg addig még soha az életében nem járt, és pár másodperc alatt kitalálja, hogy legalább 300 patch panel és switch meg a franc se tudja milyen portok közül melyikeket kell kábelekkel összedugni ahhoz, hogy sikerüljön a mûvelet... hát peeeeersze :DDDD Én is szeretnék ilyen penge informatikus lenni :D
Zsákos ember 2010 márc. 28. - 21:25:50 Előzmény Bigpapa
Teljes mértékben igazad van !
De abból a 3-400 filmbõl mennyit vághatnának meg/vagy szinkronizálnának újra családbarát verzióra ?
És vajon mennyit vetítenének le eredeti képaránnyal ?
Amúgy ez is érdekes,a héten valamikor (talán kedden)vetítették a Tûzben edzett férfit címû akció/thrillert eredeti(2.40:1)képaránnyal !
Akkor többit filmet és sorozatot miért nem lehetne ugyanígy eredeti képaránnyal vetíteni ?
Legutolsósorban mi a túróért kell kicsipkézni a képernyõ sarkait mindenféle logóval ?
Naphinel 2010 márc. 28. - 20:42:54
Ne szívass, hogy bekötött szemmel egyetlen csengõt sem rezzent meg! :(

De az egy perces idõhatár sem lesz meg neki :D Az õr már hatszor elfogta...

Hehe, besz.pta! *kajánul vigyorog*
Bigpapa 2010 márc. 28. - 20:11:38
Az a baj, hogy mind a két csatorna egy kb 50-60 DVD-bõl álló pakkor forgat évrõl évre,amik mondjuk az "A" kategóriás filmek.
Ezért kell évente 2-3x látnunk az Armageddont,A Goodzillát,a Harry Pottert ,Briliáns csapdát,stb. :)
Szívesen összeállítanék nekik egy 3-400-as "A" kategóriás listát,amibõl szerintem örömmel néznénk filmeket szombat-vasárnap esténként!
8/10
idlosza 2010 márc. 28. - 19:34:54 8/10
Habár egy kellemes, szórakoztató film ( én személy szerint valamivel többre értékelem,mint az IMDb, de a vetítés gyakorisága kezd egy mega szappanoperához hasonlítani. 8/10, de csak akkor, ha minimum 2012-ig már sehol nem vetítik többször ('10.03.28.)
Összes hozzászólás