Buena Vista Social Club

Bakancslistához adom
német-amerikai dokumentumfilm, 101 perc, 1998

Értékelés:

18 szavazatból
Szerinted?

Wim Wenders és Ry Cooder 20 éve ismerik egymást. Cooder olyan filmeknek komponálta a zenéjét, mint a Párizs, Texas, vagy Az erőszak vége. Ez utóbbi közös munkájuk során Cooder gyakran lelkendezett kubai útjáról, ahol néhány öreg, feledésbe merült kubai muzsikussal készített felvételeket. A lemez "Buena Vista Social Club" címen jelent meg és világszerte több millió példányban kelt el, majd Grammy-díjat is kapott. Ry Cooder 1998 elején ismét Kubába utazott, hogy szólólemezt készítsen Ibrahim Ferrerrel, aki egyike volt Buena Vista Social Club zenészeinek. Erre az útjára elkísérte egy kis forgatóstábbal Wim Wenders, aki megörökítette munkájukat a stúdióban, valamint mindennapi életüket Havannában. A filmezés Amsterdamban folytatódott, ahol a zenészek két koncertet adtak, majd nyáron New York-ban végződött, a legendás Carneige Hall-beli diadalmas fellépésükkel.
Bemutató dátuma: 2000. március 30. Forgalmazó: Budapest Film

Stáblista:

Díjak és jelölések

  • Európai Filmdíj

    1999
    Legjobb dokumentumfilm: Wim Wenders
  • BAFTA-díj

    2000
    Legjobb hang jelölés
  • BAFTA-díj

    2000
    Legjobb filmzene jelölés: Ry Cooder
  • BAFTA-díj

    2000
    Legjobb nem angol nyelvű film jelölés: Wim Wenders
  • Oscar-díj

    2000
    Legjobb dokumentumfilm jelölés: Wim Wenders

Hozzászólások

Szerinted?
k11zoltan 2017 szept. 16. - 00:11:12
Nem volt rossz, de nem is annyira lenyûgözõ.
Megható, ahogy a kis öreg New Yorkról beszélt a manhattani éjszakába sétálva.
10/10
mzsx 2009 febr. 08. - 12:42:34 10/10
Március 14-én Buena Vista koncert Eliades Ochoával, ha valakit érdekel. Jegyet már lehet venni a lottózókban.
JM|Tomi 2006 nov. 28. - 17:20:19
Zseniális dokumentumfilm, kötelezõ megnézni mindenkinek aki egy kicsit is kacsintgat a kubai világ irányába! Lenyûgözõ, valóban többször meg lehet nézni.
10/10
mzsx 2006 jún. 20. - 14:26:30 10/10
Kicsit depressziós, de király. Egy olyan film, amit többször is meg lehet nézni, és nem rohadt türelmetlen az ember, hogy mikor lesz már vége.
Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu