Csokonai Vitéz Mihály: Az özvegy Karnyóné s két szeleburdiak

Bakancslistához adom
12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott magyar színházi felvétel, 134 perc

Értékelés:

5 szavazatból
Szerinted?

Csokonai Vitéz Mihály sokat játszott és sokféleképpen feldolgozott művét Vidnyánszky Attila A méla Tempefői, azaz: az is bolond, aki poétává lesz Magyarországban című darabjának, valamint más írásainak, így A csókok, Melyik a legjobb csók? és a Cultura című vígjátékának felhasználásával alkalmazta színpadra. A groteszk lehetőségeit a végletekig feszítő, sőt már-már az abszurd jegyeit is magán viselő anyag a felhőtlen szórakoztatáson túl kíméletlen szatírával közelít nagyon is élő, mindig aktuális emberi, társadalmi problémákhoz. "Csokonait igazán saját szerzőnknek érezzük - vallja a rendező - hiszen már volt egy sikeres munkánk a Dorottya című vígeposzának színpadra vitele kapcsán, amelyet majd százszor játszottunk, bejárva vele több Európai országot, és ezzel az előadásunkkal vettünk részt a III. Színházi Olimpián, 2001 legnagyobb világszínházi eseményén is Moszkvában".

A színházi előadást Vidnyánszky Attila rendezte.

Stáblista:

Hozzászólások

Szerinted?
mulao 2009 júl. 17. - 14:17:35
Azt hiszem ez ment tegnap a tv-ben, hobbiból néha mostanság megnézem azokat a darabokat, amit a Duna2 ad, fõleg a színészek miatt, akiket kedvelek.Ezt csak a vége elõtt valamivel csíptem el, nem volt rossz, pedig nem stíluson az ilyen darab, a színészek is jól játszottak. Mondjuk Trillnek szerintem kicsit szerencsétlen ábrázata van, nem kéne többször hülye vagy lúzer szerepet adni neki.A többi színészt nem nagyon ismerem.
Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu