Európaiságunk része, hogy mint ahogy akár a középkorban is, a magyar utazó ma is mindent ismerősnek talál külföldön. Deja vu érzés tölti el a vándort, különösképpen igaz ez Franciaországban. Ez természetes, hiszen mi földrajzi értelemben is Európában vagyunk, s a történelmünk is közös, viszályaival együtt. Így lehet, hogy Párizsnak van Eiffel tornya, nekünk is van egy Eiffel által tervezett Nyugati pályaudvarunk, ahogy a Loire menti kastélyoknak is megvan a hazai "párja" Gödöllőn, Keszthelyen, mikor koronázó városunk Székesfehérvár volt, akkor ott Reims töltötte be ezt a szerepet, és még a székesegyház is hasonló. Sőt, Párizs belvárosában járva, ha a házak homlokzatát nézve, akár Budapesten a kőrúton is bámészkodhatnánk, a Duna és a Szajna fekvéséről nem is beszélve! S ahogy elhagyjuk a fővárost és megkeressük a híres Frankhoni borvidéket, s persze meg is kóstoljuk azt, eszünkbe jutnak a méltán versenyképes hazai ízek is! A Deja Vu egy érzés, nem akar üzenni semmit, de ahogy azt Strassburgban az Európa tanács és az Európa parlament is sugallja: befogad és elfogad, s akarjuk vagy sem, együvé tartozunk mi, európaiak.