Film

Édentől keletre

/East of Eden/
amerikai filmdráma, 110 perc, 1955

Értékelés:

92 szavazatból
Szerinted?

"...nincs ember a világon, aki ne érezte volna a visszautasítás gyötrelmét. A mellőzés haragot szül és a harag valami bűnt a mellőzés megbosszulására, a bűn pedig bűntudattal jár." Kazan Steinbeck ezen gondolatára építi fel - sokak szerint legjobb - filmjét. Az 1952-ben íródott regény három generáció életét felölelő rengetegéből a befejező részt állítja a filmje középpontjába, mely az ősi bibliai történetet, Ábel és Káin tragikus végű vetélkedését helyezi át az első világháborúbeli Amerikába. A két ikertestvér Aron és Cal (nevük kezdőbetűje az ószövetségi időkre utal) a Jó és a Rossz szimbolikus megtestesítői, de Kazannál ezek a szélsőséges fogalmak elvesztik ijesztő egyértelműségüket: nemcsak Ábel az áldozat, de Káin talán még inkább az. Ennek szívszorítóan drámai kifejezője James Dean modern Káinja. Cal eredménytelenül küzd apja szeretetéért, aki másik fiát, a szelíd, alkalmazkodó, konfliktuskerülő Aront kedveli. Az érzékeny, bonyolult lelkű, nyugtalan természetű Cal fényt derít kitaszított anyja múltjára és jelenére...

Forgalmazó: Örökmozgó

Stáblista:

Szereplők

Alkotók

Díjak és jelölések:

  • Golden Globe-díj (1956) - Legjobb film - drámai kategória
  • Cannes-i fesztivál (1955) - Legjobb film: Elia Kazan
  • Oscar-díj (1956) - Legjobb női mellékszereplő: Jo Van Fleet
  • Oscar-díj (1956) - Legjobb rendező jelölés: Elia Kazan
  • Oscar-díj (1956) - Legjobb forgatókönyv jelölés: Paul Osborn
  • Oscar-díj (1956) - Legjobb férfi főszereplő jelölés: James Dean

Vélemény:

2017 jún. 27. - 19:32:32
2017 jún. 27. - 19:32:32
Tökéletesen egyetértek veled, mind a filmmel, mind James Dean-nel kapcsolatban. Mítosz lett ebbõl az egyáltalán nem kiemelkedõen tehetséges színészbõl, mert fiatalon, regényes körülmények között (egy Porsche-val rohant a halálba)meghalt. Fiatal koromban kötelezõ volt szeretni, annak, aki jó fejnek számított. Persze akkor a jófejséghez elég volt egy cowboy nadrág is. Most, ha visszagondolok, egy igen gyenge filmet látok magam elõtt. Pedig Elia Kazan igen nagy rendezõ egyéniség. "A vágy villamosa", vagy az "Amerika, Amerika" Nagyon jelentõs filmek, még mai szemmel is. A színházi elõadás elõtt újból megnéztem "A vágy villamosát" filmen és megrázóan jó filmnek találtam most is. Szerintem a leginkább ludas a dologban JOhn Steinbeck, akit rettenetesen túlértékeltek. Én pl. Móricz Zsigmondot sokkal többre tartom. Csak hát az angol nyelvterület egy picivel nagyobb a magyarnál.
2017 jún. 26. - 20:20:51
2017 jún. 26. - 20:20:51
Nem rossz a film, de John Steinbeck könyvének igazi hangulatát nem tudja vissszaadni. 8/10.
2017 jún. 26. - 00:58:40
2017 jún. 26. - 00:58:40
Erõsen megporosodott film, egyike azoknak, amelyeket jórészt a köréjük szõtt mítoszuk tart életben. Elõzõleg néztem egy manapság középkategóriájúnak számító, 2016-ban készült filmet. ("Egy perc csendben" - az HBO-n rendszeresen megy.) Meglepõdtem, hogy az utóbbiban a film készítõi milyen nagyszerûen éltek a képi megjelenítés lehetõségeivel, hogy a különbözõ tájak képei milyen nagyszerûen aláfestik, segítik kifejezni a film szereplõinek lelkivilágát. És ez csak egy szempont volt, ami szembetûnt a két filmet összehasonlítva. Az "Édentõl keletre" olyan, mintha egy színházi elõadás forgatókönyvét vitték volna filmre -, minden a színészi alakításokon múlik, amelyek szintén eléggé avittasak. Külön James Dean-t is alighanem elsõsorban a köréje szõtt mítosz élteti (a többi filmjére gondolva még inkább ez a véleményem). (Egy korábbi hozzászólásból idézve, a Dean által alakított "Cal karaktere (nem tudom eldönteni hogy talán rossz színészi játék, vagy a rendezõ által rosszul felépített karakter miatt) olyan volt, mintha kicsit autista lenne.") Nyilván teljesen mások voltak a filmkészítés lehetõségei több, mint 60 évvel ezelõtt, de ettõl még ez a film olyan, amilyen, szerintem megporosodott.
szavazat: 1/10 2017 jan. 02. - 23:18:43
2017 jan. 02. - 23:18:43
Borzalmas rossz film! Idegesítõen bénák a figurák!
szavazat: 10/10 2016 febr. 27. - 18:19:31
2016 febr. 27. - 18:19:31
Tudom jó szívvel ajánlani Ingmar Bergman filmjeit.
Pont azokat a témaköröket járja körül, mint amiket te is itt felvetettél a hozzászólásodban.
Bár ahogyan kiéreztem belõle, inkább költõi kérdéseket tettél fel, mint sem olyanokat, amelyekre pontos válaszokat lehet adni. Én azért mégis megpróbálok rá valamilyen formában válaszolni! :)

Szerintem azért jár az ember vallási közösségbe, hogy nyugalmat leljen, erõt merítsen, szembe nézzen saját önmagával, és nem utolsó sorban, hogy tartozzon valahova. Lehet, hogy elég sok mindent kihagytam, de én elsõsorban ezekre az okokra vezetem vissza, hogy miért keresik az emberek oly buzgón az Istent.
Egy másik dolog, hogy mindenki válaszokat vár, amit saját életére életével kapcsolatosan szeretne megkapni.

Saját nagyapám is járt templomba, noha õ nem tartotta magát vallásosnak, de ha tehette mindig beült és meghallgatott egy misét.
2015 okt. 13. - 16:50:44
2015 okt. 13. - 16:50:44
Szerintem a "lehetõségekhez képest" jó film készült a regénybõl.A könyv szerintem az erdeti formájában nem megfilmesíthetõ.
Így maradt a második kötet,a dolgok közepébe vágva,jó ötlet,és néhány változtatás,de ezekkel nincsen bajom.
Egy régi filmes könyv mindezt alkotó újrateremtésnek nevezte,találóan.
Így sikerült egy fontos és nehéz mûvet valamennyire közel vinni az átlagemberhez is.
2015 okt. 13. - 12:30:10
2015 okt. 13. - 12:30:10
Pár napja láttam elõször, zavarban vagyok. Valláserkölcsi vitát nem indítok, nem folytatok. Regényt nem olvastam. Regény olvasása nélkül a filmben NEM vagy csak a vége felé válik érthetõvé a Káin-Ábel párhuzam, addigra már szánkba rágják.

Csak a filmet nézve: szerelmi háromszög-történet (ikrek&Abra), és egy család réges-régi szétesésének története, egy jóságosan gonosz, szinte vallási fanatikus papával és egy gonosznak tûnõ, de "csupán" öntörvényû, a férje (és sajnos ikerfiai) elõl elmenekült mamával, Jo Van Fleet Oscar-díjas (!) alakításában. (Ki hallotta e nevet?)

Jómagam elsõsorban James Dean-re voltam kíváncsi: a számomra végignézhetetlen Haragban a világgal utáni elsõ igazi nagy filmje volt ez és már csak az Óriás volt hátra. Sallangmentes, korrekt, tiszta szívû alakítás, nem kevesebb, nem több. Helyén van. A Dean-legendát tragikus halála szülte és tartja életben, nem kevés kozmetikázással.

Hogy a film tényleg a legjobb volt-e Cannes-ban és Golden Globe-ot is érdemelt? Kétlem. Kétlem, mert -mint a hszokban olvasom-egy regénymonstrum utolsó szakaszát, annak is csak erõsen leegyszerûsített, csonkolt kivonatát adja. Lehet az a legjobb? Annak ítélték az akkoriak...
2014 jún. 13. - 13:19:19
2014 jún. 13. - 13:19:19
És akkor most van egy kérdésem. Azt tapasztaltam vallásos embereknél, hogy azért akarnak másokkal jót tenni, azért szeretnek másokat, hogy jók legyenek Istennél és majdan üdvözüljenek, tehát saját magukért tepernek. Há. Érdekes.

A kevésbé vallásosak között meg olyanok is vannak, akik azért szeretnek egy embert, mert szeretik azt az embert, és nem valaki másnál akarnak bevágódni, hanem konkrétan annál az embernél. Ha szeretek valakit, akkor önmagáért szeressem, ne azért, hogy Istennél jó legyek. Mert Isten is valószínûleg akkor szeret jobban, ha nem az õ fenekét legyezgetem, hanem õszintén szeretem az embereket, nem? Na most mi is van akkor? :-)
2014 jún. 13. - 13:13:56
2014 jún. 13. - 13:13:56
Én is sokat gondolkodtam már azon, hogy a szülõk miért mutatják ki azt, hogy az egyik gyereküket jobban szeretik. Mert mindegyik jobban szereti az egyiket, ez törvényszerûség sajnos, ez eddig még nem bûn, a bunkóság onnantól kezdõdik, ha ezt ki is mutatja.
A másik, hogy gyakran tapasztalom a különféle vallási törvényeket tisztelõ, úgynevezett jó embereknél, hogy éppen a szeretet lényegérõl feledkeznek el, mert csak azokat az embereket fogadják el, és csak azoknak segítenek, és csak azok közé vegyülnek, akik a törvényeket betartják. A körükön kívül rekedt emberekkel szemben udvarias távolságot tartanak. És nagy nagy tisztelet annak a kivételnek, aki nem ilyen közülük, mert van ilyen, hála Istennek.
De ez az Adam nevû bácsika nem ilyen, és a guta ütött meg, amikor visszaadta a Kissrácnak a mancsót. A parasztja.Még jó, hogy néhány varázsszót azért kipengetett, hogy milyen ügyes volt, hogy megkereste ezt a pénzt, meg hogy biztosan jót akart. Behalok az ilyen emberektõl.
Itt az volt a baj, hogy a szépnek s jónak kikiáltott Aron ismert egy bizonyos fajta mesét az anyuciról, ami tetszett neki, amit el tudott fogadni, s ami belefért a magasra állított erkölcsi mércéjébe. Aztán megismerte a mese valós oldalát, és az már nem illett bele a szép kis lelkivilágába, és megcsömörlött, kudarcnak érezte a korábbi életét, tehát nem Cal a felelõs, hanem õ, amiért saját magával nem tudott szembe nézni. Itt világosan lehet látni, hogy a felesleges bûntudat keltés milyen tragikus károkat tud okozni a fiatalok lelkében. Én megszerettem ezt a másik gyereket, Cal-t, amikor is a szeretetért képes volt bármit elkövetni. Néha éppen a szeretetért kénytelen az ember egy egy bûnt is felvállalni, és éppen attól lesz ember, hogy gyarló, de szeret, és szeretetre vágyik.
Aranyos volt James Dean, ahogyan a néger nyanya a mélyedésben ülve meg is mondta neki, hogy szia cukifiú, ezen jót röhögtem, mert annyira eredeti volt. Csak olyan furcsán közlekedett, mintha nem hajlottak volna a lábai, hanem befeszültek volna, és végig ezzel a kis kiegyenesített lábbal járkált, kabaré. :-)
Összehasonlítottam a könyv és a film végét, mert a könyvet bevallom hõsiesen, még nem volt idõm olvasni, és nagy eltéréseket tapasztalok, ezért azt gondolom, Kazannak nem az volt a célja, hogy a könyvet bemutassa, hanem a könyv alapjaira építve feldolgozza valamiképpen a történetet, és értelmes egésszé formálja azt mindössez egyetlen epizód alapján. Szerintem sikerült, mert érthetõ, tanító célzatú, kellemes filmet alkotott, tele az élet realitásaival.
szavazat: 10/10 2014 máj. 03. - 21:06:11
2014 máj. 03. - 21:06:11
***SPOILER***-t is tartalmazhat! Tulajdonképpen ez a film nem szól másról, mint a képmutatásról, ami szinte mindannyiunk életét valamilyen formában befolyásolja! Az apa meg akármilyen erkölcsös életet él, egy valamit elfelejt, hogy nem egy, hanem két fia van, és mindkettõt egyformán szeretni kell! Nem szabad különbséget tenni, hogy csak az egyiket szeretem a másikat meg nem. Meg ha õ annyira hívõ ember, akkor például miért nem tartja be azt a bibliai mondást, hogy ne ítélj, hogy meg nem ítéltess! Olyan közömbösen képes rásütni Cal-ra, hogy te rossz vagy, hogy az már egészen felháborító. Közben mivel jobb egy olyan szülõ, aki nem képes szeretni?! Én elõször Cal-t sajnáltam, de aztán követve a történéseket egyre inkább azt éreztem, hogy az apa és a jónak kikiáltott testvér sokkal inkább szánni való! A film egyébként kiváló! Aki szereti a drámai alkotásokat, nem fog benne csalódni. Egy valamit viszont muszáj kibírni, az elsõ 45 percet, mert igazából onnantól kezdenek felpörögni az események (amikor Cal felkeresi anyját, hogy pénzt kölcsönözzön tõle!). :)
szavazat: 1/10 2013 márc. 20. - 21:38:41
2013 márc. 20. - 21:38:41
Nagyon csalódott vagyok, a könyv után kezdtem el nézni a filmet, és hát, azt kell mondjam, nem igaz az, hogy csupán annyi a különbség, hogy a könyv vége lett feldolgozva, teljesen más a kettõ cselekménye is.
A Kate ház nem Salinasban van, Cal 17 éves helyett 25-nek néz ki egy negyven éves magyar hangjával, Lee-t teljesen kihagyták, a könyvben Adam nem ilyen vaskalapos és parancsolgató, inkább az apja volt ilyen (megj: szemüveges is pedig a könyvben külön kitér arra a végén hogy szemüveget akar csináltatni meg a szélütés után romlott csak meg a látása), a könyvben Cal sosem kérne kölcsön pénzt Kate-tõl és még sorolhatnám. Más a karakterek személyisége, más a mondanivaló. Sejtettem, hogy a kettõ nem lesz teljesen ugyanaz, de álmomban sem képzeltem volna hogy a film ennyire gyenge a könyvhöz képest.
szavazat: 10/10 2012 nov. 24. - 09:18:18
2012 nov. 24. - 09:18:18
Azt hiszem mindenkinek meg kellene néznie ezt a filmet!James Dean felejthetetlen alakítása mellett olyan témához nyúl a rendezõ,ami mindannyiunk életében meghatározó szerepet játszik!
2012 szept. 04. - 09:53:35
2012 szept. 04. - 09:53:35
A regényt olvastam valamikor, és emlékszem, hogy nagyon jó volt. Szívesen megnéznék egy filmet, ami egy az egyben a regény alapján készült, és még jól is sikerült. Van olyan egyáltalán?
szavazat: 6/10 2012 júl. 09. - 10:56:54
2012 júl. 09. - 10:56:54
Már alig vártam, hogy végre megnézhessek egy James Dean filmet, mivel a színésznek már történelmi jelentõsége van:)
a film tetszett, ez a Káin és Ábel vonal érdekes volt bár tényleg egy kicsit felszínesen kapargatta a problémát. Ami pedig zavart, hogy Cal karaktere (nme tudom eldönteni hogy talán rossz színészi játék, vagy a rendezõ által rosszul felépített karakter miatt)olyan volt, mintha kicsit autista lenne. Úgy viselkedett néha mint egy 3 éves gyerek, fura volt a mimika, tényleg mint valaki, aki nem fogja fel a környezetét. A magyarhang meg rémes...
2012 márc. 23. - 20:35:06
2012 márc. 23. - 20:35:06
Szerettem ezt a filmet, és azt hiszem, már elmondhatjuk róla, hogy kiállta az idõ próbáját.
De én elõbb láttam filmen, s aztán olvastam el. S a könyvet nem lehet- v. nem érdemes - összehasonlítani a filmmel. Mert tényleg csak a mû végérõl készítettek filmet, s kimaradt az "egész". A sok csodálatos figura, érdekes jellem, s hát a film sztorijának az elõzménye, ami önmagában is nagyon jó. Adam élete, a Hamiltonok, és Lee, a csodálatosan bölcs ember, mind hiányzik.
2012 márc. 23. - 16:21:19
2012 márc. 23. - 16:21:19
Alig vártam, hogy a könyv befejezése után megnézzem a filmet. Csalódott voltam, mert a film igencsak a könyv végét dolgozza fel. Kimaradtak kulcsfontosságú szereplõk, történések. Úgy érzem, ha nem olvastam volna, talán egy kukkot sem értenék a filmbõl...
2011 nov. 24. - 09:48:45
2011 nov. 24. - 09:48:45
Így utólag, hogy újra láttam, tényleg látszik már rajta az idõ vasfoga.
De fõleg Aron és Adam figuráin. Adam Trask csak szajkózta a bibliai igazságokat, közben ostoba és korlátolt ember volt. Bár gyerekkorában hasonló módon szenvedett, mint itt Cal, mégis ugyanazt a hibát követi el, mint a szülei. Semmit nem tanult a saját sorsából.
Aron meg miért is van kikiáltva jófiúnak? Mert nem volt vele semmi baj - mindig az ikertestvére kûzdött meg érte és helyette is, õ csak learatta a babérokat. Itt inkább egy ostoba, mulya kamasznak látszik, akinek nincs saját véleménye, csak szépen elfogadja az apja és a kor társadalmi értékrendjét. Nincs benne semmi rendkívüli. Szerintem inkább õ a szánalmasabb a két fiú közül.
James Dean viszont így, csaknem 60 év távlatából is rendkívüli. Pedig itt csak 21 éves volt...
2011 nov. 23. - 17:51:56
2011 nov. 23. - 17:51:56
Én fiatalon láttam a filmet - talán valami Elia Kazan sorozatban, vagy Nemeskürthy valamelyik szombat "éjszakai" mozijában (akkor még éjszakainak számított az este 10-kor kezdõdõ film).
Nagyon megfogott a történet is, és James Dean játéka is. Aztán beszereztem Steinbeck könyvét is, és azt is remeknek találtam.
Valóban 3 generáció történetét írja le, Adam Trask szüleiét, apját, mostohaanyját mutatja be, majd õt és az öccsét, Charles-t, a kapcsolatukat Cathy-vel. Végül Adam-et és a fiait és Abra-t.
A történet valóban a jó és a rossz örök küzdelmérõl, a szeretet és gyûlölet hatalmáról szól, valamint arról, hogy mindig van választásunk.
Kár, hogy a kínai Lee kimaradt a filmbõl, nagyszerû figura volt.
2011 jún. 04. - 12:24:04
2011 jún. 04. - 12:24:04
Örömmel tölt el, hogy sokan erõltetik ezen film/ történet abszolválását..csak nem nagyon hiszem, hogy nagyobb ismertségre tesz / nek szert. Ezt a filmet jellemzõen filmszakos fiatalok, esetleg James Dean rajongó tinik kezdik el majd nézni, de nem fogják befejezni zömmel, mert a sztori nem kifejezetten a mai ízlést tükrözi, jó rég film, még festett is és ennyit még James Dean sem ér meg. Kissé nehéz falat ez. Nem lehet elolvastatni, megnézetni senkivel semmit, ami õt nem "hívja". Én azt tapasztalgatom, hogy jelen körülményeink közt nem vagyunk abban a szellemi helyzetben, hogy ilyen történetek megszólítsanak minket. Egyébként meg szurkolok...a gondolkodásnak elsõsorban...annak soha nem lesznek külsõ korlátai. Szóval emberek, õrizzétek a gondolkodásra való igényeteket ( vagy növesszetek ), én megnézem addig a filmet, újra. Meg újra....
2011 márc. 20. - 18:08:09
2011 márc. 20. - 18:08:09
Nekem megvan a filmgyûjteményemben.
Összes hozzászólás