Egy nagyon szép írást/elemzést olvastam a vasihazafi(pont)hu Filmboncasztal rovatában! Ahogy írta, valóban Erdély tiszta hangja, csodálatos.

Aki kicsit is szereti a magyar népzenét annak kötelezõ. Nagyon hálás vagyok a film készítõinek, ugyanis ha jól tudom a Zerkula János bácsinak az utolsó filmje.
Isten nyugosztalja!

A Buena Vista Social Club kelet-europai valtozata.

Tetszett nagyon.

ÉLETEK ÉNEKE Bereczki Csaba kreatív dokument-film
Sok illusztratív cigány- és népzenei film után végre egy, amelyben fontosabb a szereplõk
élete, mint éneke. Egymásra rímelõ, párhuzamosra vágott beszélgetésekben mondja el a
kétkezi munkából is élõ magyar cigány-ember, a kudarcos sorsú román hegedûs, az uno-
káját nevelõ paraszt-muzsikus, , a 63 éves brácsa- és tánc-virtuóz. Bereczki Csaba és az
interjúkat készítõ Kelemen László népzene-kutató óriási érdeme, hogy páratlan hitelû,
hihetetlenül izgalmas személyiségeket tudott, a fergeteges zenélésen túl, szóra is bírni.
Az õ félarchaikus világukban még súlya van a kimondott szónak, egyikük sem szépíti csaló-
dásait, "...nem én küldtem el az asszonyt, elment az magától...", a házát, feleségét, mind
az öt gyermekét alkoholizmusa miatt elvesztõ hajléktalan egyetlen vágya, "...hogy gyerme-
keim egészségesek legyenek...". Neki elhisszük, amennyire álságos ebben a környezetben
a városi fiú szóvirágos népszeretete, hiába táncol technikásabban, hiába ugrik magasabb-
ra, a világot jelentõ párizsi deszkákon is köddé foszlik, amikor a szikár öregember szédü-
letes szólója dübög. Román, cigány, széki népzene szól keresztelõn, lakodalmon, a vásári
mulatságban és a megrendítõ szépségû, Halottak Nap-i, zenés virrasztáson. Az õsöknek vi-
rág mellé cigarettát is dugnak a földbe, sír a klarinét, vijjog a hegedû, magyar szavakkal
tûzdelt lovári nyelven szól az archaikus ima: "...váratlanul jöttem a Földre, váratlanul is tá-
vozom egyszer..." -- Nincs unalmasabb, mint verejtékes arcokat, fürge ujjakat bámulni a
szokásos koncert-közvetítéseken, hiszen csak eltereli a figyelmet az önmaga valósságában
érzékelendõ zenérõl. Nemes Tibor az invenciózus képkivágás, a nézõpontok találékony
megválasztása mellett merész szuperközeliekkel, mesteri világítással kerülte el a közhelye-
ket, fürge kamerája lélegzetvételnyi közelségben követi az eseményeket. A Párizsba tar-
tó buszon a prímás küzd egy rugalmas kiflivéggel, a búcsúban elemista gyerekek ropják a
táncot, a panel-tömbök között mezitlábasok róják az aszfaltot. Zerkula bácsiék muzsikál-
nak erdõs hegyoldal tövébe épített gerendaházuk elõtt: egy eltûnõ életforma fájdalmas
búcsúja. Gondosan kimunkált a film szerkezeti felépítése, a parallel futó szálak végül ösz-
szefonódnak, a változatos helyszínek egységes szövetet alkotnak, a feszes tempójú vágás
jóvoltából egyetlen pillanatra sem lankad a figyelem. A legszebb eizensteini képsor a kül-
honba száguldó busz ablakából látott elfutó táj és az autó után loholó gyerekek poétikus
montázsa. Amúgy semmi folklór, semmi negéd, semmi hamis sajnálkozás. Bereczki Csaba a
maga kemény valóságában mutatja meg az életek és az énekek kanyargós útját. Fantasz-
tikus ötlet összeültetni a különbözõ stílusú zenészeket, természetes, mégis csoda, hogy
azonnal, értik egymást, nyelvben, zenében egyaránt, - de aztán Párizsba vinni õket fellé-
pésre...!!!, hát az aztán igazi trouvaille, így franciásan... És a Világ Fõvárosa tombol és a
hazai közönség is ünnepelte már ezt a zenekart, mi pedig, boldog nézõk, sírunk és mámo-
rosan vígadunk a hamisítatlan muzsika és az átélt emberség bûvöletében.
A Recenzens töredelmesen bevallja, hogy úúúútálta a lajbis táncházi jófejséget, émelyíti
a muzsikás-féle subprime, /"másodlagos frisseségû"/ álnépzene, a világzenétõl meg egye-
nesen kiütéseket kap, de most megköszöni, hogy vaku-villanásnyira belelátott az autenti-
kus hagyomány eleven titkaiba.

???