Film

Grand Hotel

amerikai filmdráma, 112 perc, 1932

Értékelés:

13 szavazatból
Szerinted?

Ne higgyünk doktor Otternschlangnak, aki a film elején azt állítja: "...itt az emberek jönnek-mennek. Sosem történik semmi". A hotel vendégeinek élete ugyanis egyszer csak összegabalyodik. Grusinszkaja, a balerina attól fél, hogy karrierje a végpontjához ért. Egy lyukas zsebű báró éppen őt akarja kirabolni, de az értékes nyaklánc helyett a hölgy szívét szerzi meg...

Stáblista:

Szereplők

Grusinskaya
Baron Felix von Geigern
Flaemmchen
Otto Kringelein
Dr. Otternschlag

Díjak és jelölések:

  • Oscar-díj (1932) - Legjobb film

Vélemény:

szavazat: 10/10 2012 aug. 15. - 17:14:47
2012 aug. 15. - 17:14:47
„If I say that Greta Garbo as the dancer is much better than I expected, that's not of small consequence. For I expected the utmost. I expected that she'd be Greta Garbo and that would have been enough! But this time she did more than usual. She played, so to speak, two roles. First, the weary, lonely dancer, aching for success–and then the awakened woman experiencing a great love. I've always maintained that the ability to transform one's self constitutes great acting.... In Grand Hotel it's quite different. There were five main roles–the characters were there first and then came the actors–and I'm afraid that not a single one of the big stars viewed his part with much pleasure at first. Here Greta Garbo has achieved something which few people expected of her. She has fitted herself into a play and into a cast and has rendered a great performance exactly at that point where the role was contrary to her own being. The twittering, laughing, hopping about, in the tarlatan of a ballet skirt is certainly not what Greta would have sought out as her role. But she has accomplished it. She's gone the whole way which led from her first words, “I have never been so tired in my life,” to the last words, “It will be sunny in Tramezzo. We'll have a guest, Suzette.” That dead-tired face in the beginning–where did Greta get those small sad lines around her mouth and forehead? Then, that face in which–between laughter and tears–love awakens! That face full of wanton joy when she is happy. That face full of fear when she waits for her beloved in vain. Unforgettable! Thank you, Greta Garbo.” - Vicki Baum
szavazat: 10/10 2008 aug. 27. - 15:31:47
2008 aug. 27. - 15:31:47
A húszas évek Berlinje varázslatos metropolisz lehetett. Ma úgy mondanánk, "Európa kulturális fõvárosa" volt Párizs mellett. (Talán ezért is tettek meg minden tõlük telhetõt a nácik, hogy Berlint a saját képükre formálják. A német fõváros - négy évtizedes kettéosztottság után - napjainkban nyeri vissza régi rangját és fényét. Aki nem hiszi, járjon utána!) Berlin európai, kellõ mértékben elõkelõ, és nyoma sincs semmiféle erõltetett "németségnek": az Újvilág filmcézárai ilyennek láthatták és láttatták az Óvilág nagyvárosait a harmincas évek hajnalán. Filmünk - bár stúdióban forgatták, szabadban felvett jelenet nem látható - igyekszik visszaadni az éjszakai Berlin hangulatát. A hotel épülete lenyûgözõ, fényárban ragyog minden. Az emberi léptékû kulisszák gondtalan élet benyomását keltik, de ideálisak a cselekmény forrongó szenvedélyeinek hátteréül is.

Edmund Goulding Hollywood hõskorának álomgárdáját szerzõdtette Vicki Baum bestsellerének mûfajteremtõ megfilmesítéséhez: túlzás nélkül állítható ugyanis, hogy a Grand Hotel a ma is divatos, több cselekményszálon futó film õse. (Egy évvel késõbb témájában és nagyszerûségében is hasonló játékfilm követte: George Cukor Vacsora nyolckor címû drámája.)

Berlin legelõkelõbb és legdrágább szállodájában, a Grand Hotelben fut össze az életúnt emigráns orosz balerina (Greta Garbo), a filléres gondokkal küzdõ, ám megnyerõ modorú fõnemes (John Barrymore), a halálos beteg könyvelõ (Lionel Barrymore), a csõd szélén álló erõszakos textilmágnás (Wallace Beery), és a feltörekvõ gépírónõ (Joan Crawford) életútja, hogy a szálloda lakosztályaiban, báltermében és recepcióján örömben-bánatban boldogságban és szívszorító tragédiában gazdag egésszé álljon össze a történet. A fõszereplõk szerelembe esnek, ármánykodnak, segítõ kezet nyújtanak egymásnak: találkozásaik és szóváltásaik folytán gördül tovább a történet. Hõseink életpályája a legváratlanabb helyzetekben kapcsolódik össze, hogy szétválásuk után - egy másik lakosztályban vagy a bálteremben - újra érintkezzenek egymással. Csak a háborúban fél arcát elveszített Dr. Otternschlag (Lewis Stone) mormolja magában egykedvûen: "Grand Hotel, Grand Hotel... Emberek jönnek-mennek, és közben soha nem történik semmi."

A fõalakok egy-egy tipikus jellem megtestesítõi. Balerinánk a bolsevik forradalom elõtt a nagyherceg szeretõje volt, bemutatóin állva tapsolt az úri közönség, ám a húszas években már az amerikai jazz hódít, nem a kifinomult orosz balett. Az elvirágzott mûvésznõ életkedvét az utolsó pillanatban adja vissza a szállodai tolvaj, Felix von Geigern báró, akit fõnemesi családja kitagadott mértéken felüli játékszenvedélye miatt. Bárónk jóravaló, ám a tömegtársadalomban helyét nem lelõ arisztokrata, akit csupán "imádkozni és hazudni" tanítottak az iskolában: John Barrymore nagyon hiteles és modern az elõkelõ idegen szerepében, Greta Garbo még inkább némafilmes gesztusokkal bûvöli el a közönséget. Kifinomult és korát megelõzõ játékstílusával múlja felül az isteni Garbot Joan Crawford. A "femme fatale" jellemû gépíró-kisasszony kedveli ugyan az ezermárkás bankjegyektõl roskadó tárcájú urakat, ám történetünk tragikus tetõpontján bebizonyosodik, hogy érzõ szívû nõ. A halálra készülõ kishivatalnok életében elõször - és vélhetõen utoljára - készül belekóstolni a mágnások pezsgõs-kaviáros, nõi szíveket meghódító-összetörõ életébe. A tönk szélén álló iparmágnás sematikus karakter: Wallace Beery erõszakos a gépírónõvel, fennhéjázó egykori könyvelõjével szemben, hazugsággal ejti át üzlettársait, urat játszik a született arisztokrata elõtt, és ölni is képes a pénzéért.

Mert a Grand Hotel a pénz drámája: az iparmágnás aljas módon gyarapítaná vagyonát; a báró férfiúi önérzetét sértené, ha elfogadja a balerinától a gyöngysort, ezért inkább szerencsét próbál, majd végsõ elkeseredésében újfent lopásra szánja el magát, de életével fizet érte; a gépírónõ már egy értékesebb bundával is beérné, az életigenlõ könyvelõ pedig szórja két marékkal. Ennek ellenére nem vádolható "szájbarágós" eszmeiséggel a film: a pénz természetérõl megfogalmazott õsi bölcsességek - kinek boldogságot, kinek pedig bánatot okoz a birtoklása -, elviselhetõ mértékben gazdagítják a játékidõt.

Bár a könnyed és szellemes hangvételû film az utolsó percekben drámai magaslatokra emelkedik, a hollywood-i kánon szerinti kötelezõ Happy End nem sokáig várat magára. Fõhõseink elhagyják a szállodát, és új vendégek érkeznek: minden marad a régiben, minden halad a maga megszokott útján.