Hogy el ne felejts

Bakancslistához adom
Para que no me olvides
spanyol filmdráma, 100 perc, 2005

Értékelés:

2 szavazatból
Szerinted?

Irene fiával, az építésznek tanuló ifjú David-dal és édesapjával, az életvidám, ám tragikus sorsú Mateo-val él. Mateo szinte még gyerek volt a polgárháború idején, és az összecsapásokat követő elnyomás alatt elvesztette otthonát és egész csaladját. David abban a közeli hipermarketben talál rá Clara-ra, amelyben a lány pénztárosként dolgozik. Nem pusztán szerelem szövődik közöttük, hanem megértés és a másikkal való együttérzés is. Elvált szülők egyetlen gyermekeként, David nem tudja elkerülni anyja ellenségeskedését. A nő szerint fiának viszonya nem tesz jót neki, veszélyezteti jövőjét és szakmai pályafutását. Irene beleveti magát munkájába, mely egy vakokból álló színházi csoport rendezését jelenti, ám nem tudja, mit kezdjen az otthoni gondokkal.
A köztük lévő összekötő kapocs Mateo, talán koránál fogva, illetve a tapasztalata, vagy jósága révén. Már azt gondolnánk, a világtól eltávolodva él, de csak azért, mert ez a világ jóval nagyobb mint amilyennek tűnik és kiemelkedô szerepe van benne azon emberek büszkeségének helyreállítása, akik egy igazságtalan és kegyetlen rezsim által lettek eltiporva.
Ilyen az ő életük, közeli és kiszámítható, míg egy napon egy olyan váratlan esemény történik, amely próbára teszi valamennyiüket, és újra meg kell tanulniuk élni, miközben mindnyájan felfedeznek valamit újat a másikról.

Stáblista:

Hozzászólások

Szerinted?