1957-1973 között Kecskeméten működött az Országos Nevelőintézet, ahol a legkülönbözőbb okok miatt ide "kényszerült" pedagógus szülők gyermekei nevelkedtek. Osztályidegennek tituláltság, tanyára kihelyezés, válás, halálozás, rossz anyagi körülmények voltak a leggyakoribb indokok, amik a pedagógusokat arra kényszerítették, hogy sajátjaikat maguktól eltaszítva, idegen gyermekek nevelésének szenteljék életüket.
Figyelem: A beküldött észrevételeket a szerkesztőink értékelik, csak azok a javasolt változtatások valósulhatnak meg, amik jóváhagyást kapnak. Kérjük, forrásmegjelöléssel támaszd alá a leírtakat!
Sziasztok, nem tudom ennyi idõ után van-e még fórum, de én most találtam rá és a filmet is csak kb. 1 éve láttam, mert egy ONI-s találkozón valaki megmutatta. Én is le voltam döbbenve, nem ezt a világot éltem meg, amit a film bemutatott, bár részben ismertem az ott nyilatkozókat, csak nem értettem, mert mint írjátok, a Palkó család a Panni nénivel, a Viczkóék és kezdetben a Tóth Feri bácsi a lelkét is kitette volna a gyerkekért, sokkal jobb körülmények között éltünk, mint az akkor családban nevelkedõ gyerekek, - többször járt nálunk személyesen Kodály Zoltán, minden év végén buszos kiránduláson bejártuk egy hétig az országot, és valóban rengeteget jártunk a katona József szinházba, és még sorolni lehetne mennyi szépet és jót kaptunk azon felül, hogy úgy pallérozták az elménket, hogy nem is vettük észre, széles látókörû nyitott emberekké neveltek minket. Ugyan nem volt szolárium, de minden télen kvarcoltunk a zeneszobában, és rengeteg olyan dologban volt részünk, amiben a 60-as évek elején nem sok gyereknek. A bátyám és én az elsõk között voltunk, Õ ott is érettségizett. Még sorolhatnám mit kaptunk ezekben az években, így nem értettem a filmben nyilatkozókat, még akkor sem, ha Rozika néni reggelente húzta a hajunkat és olykor cibálta is, azzal a kísérettel, hogy ne pittyögj, de Misi bácsi kompenzálta a dugi kajával és gyümölccsel feleségét. Örülök annak, hogy más is ilyennel látta az ott töltött éveket!
Szia Laci !
Egyetértek Veled, én is másképpen emlékszem. Szerintem az akkori viszonyokhoz képest nagyon jó dolgunk volt, és a tanáraink, nevelõink nem csak "felügyeltek" ránk, hanem mindent elkövettek, hogy kilépve az intézet kapuján vigyük valamire az életben. Persze gyerekként sok mindent másképp érzékeltünk és ítéltünk meg mint most, öreg fejjel, nekem is volt 2 igazgatói megrovásom, kaptam néha a pofonokat, stb., de 10 évesen már színházbérletünk volt (nagyon szerettem),járhattam zeneiskolába, szépen öltözhettünk, figyeltek az iskolai elõmenetelünkre, úgy érzem minden tekintetben megpróbáltak igazi otthont teremteni nekünk. Szerettem a közösséget, rácsodálkozni a "nagyokra", pártfogolni a "kicsiket". Sajnos a mi osztályunk teljesen szétszéledt, de nagyon szép emlékeim maradtak azokból az évekbõl.
Végig nézve én nem ebben a légkörben voltam 5 évig ONI-s.Mi szertetben egymást tisztelve éltünk ott. Sajnálom hogy nem írták ki a neveket a nyilatkozók mellé / többségüket ismerem/.A Benyó szereplése érdekes számomra miért nem szólaltatták meg többi tanárt? Palkóékat ? Komonyiékat? Többen voltunk ott testvérek is lehetett volna "meríteni". Sok állítás nem fedi a valóságot.A mi osztályunk - 1964-ben voltunk 8.-osok- minden évben találkozunk örömmel, szeretettel.Sajnos nem tudtam megállapítani hogy mit is akar "elmondani" a film és annak rendezõje.
Az értesítések jelenleg le vannak tiltva! Amennyiben szeretnél cikkajánlókat kapni, kérlek, hogy a böngésző Beállítások / Értesítések menüpontja alatt állítsd be az értesítések engedélyezését!
Hozzászólások