Egy emlékezetes találkozás története: a fiatal Claude Lanzmann 1958-ban tagja volt a nyugat-európai ifjúkomministák delegációjának, akik a pusztító koreai háború után először látogattak el Észak-Koreába. Ekkor ismerte meg Kim Kun Sunt, a phenjani Vöröskereszt kórház ápolónőjét. A "napalm" volt az egyetlen közös szavuk. A Shoah legendás rendezője saját kamerája elé áll, hogy felidézzen egy rövid ideig tartó, de mélyre ható szerelmet, amely hatvan éven át kísértette. Ahogy Jordan Mintzer (Hollywood Reporter) fogalmaz: "A végeredmény páratlan megközelítése egy helynek és népnek, amelyet csak a hírekből és a kormánypropagandából ismerünk, de csak ritkán látunk filmen, emberi nézőpontból."