Szép csendben

Bakancslistához adom
12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott magyar játékfilm, 80 perc, 2019

Értékelés:

62 szavazatból
Szerinted?

A 18 éves Dávid egy ifjúsági zenekar tehetséges szólistája. Az országos versenyre készülés finisében a zenekarhoz csatlakozik az elsőéves Nóri. Dávid hamarosan megsejti, hogy a 13 éves csellista lánynak viszonya van a 60 éves karmesterükkel. Őrlődve a fiatal lány és mestere között, a fiú megszállottjává válik az állítólagos afférnak, és nyomozásba kezd, hogy kiderítse az igazságot.

„Az emberek legtöbbször nem tudnak mit kezdeni a hasonló esetekkel. Nehezíti az ilyen ügyek feltárását, hogy hétköznapi rutinná vált az elhallgatás, tabusítás, mind kisközösségben (mint egy osztály, iskola, vagy család), mind a nyilvánosság szintjén. Amikor pedig szó esik egy ilyen esetről, a tapasztalatom az, hogy nem mélységében, sokkal inkább pikantériájában tárgyalják az emberek. A Szép csendben történetén keresztül ennek a kényes témának a bonyolultabb rétegeit kíséreltem meg feltárni, ahol ráadásul egy olyan ember keveredik gyanúba, aki közel áll hozzánk: az apánk, a munkatársunk, esetleg a mentorunk” – mondta Nagy Zoltán, rendező-forgatókönyvíró.

A főszereplő Dávidot a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatója, Major Erik alakítja, a 13 éves Nórit az első filmszerepében debütáló Bognár Lulu, Dávid barátait pedig Lengyel Benjámin és Antóci Dorottya (mindketten az SZFE színészhallgatói) játsszák. A fiatalok mellett olyan kiváló színészek szerepelnek a filmben, mint a Kossuth- és Jászai Mari-díjas Máté Gábor, a Katona József Színház igazgatója; Schell Judit, Jászai Mari-díjas színész, a Thália Színház művészeti vezetője; és a Jászai Mari-díjas Szamosi Zsófia, aki szerepelt az Egy nap, a Mindenki és A martfűi rém című filmekben is.

A film rendezője Nagy Zoltán, aki Gothár Péter osztályában végzett filmrendező művész MA szakon a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. Nagy Enyhén sós című diplomafilmjét a legjobb kisjátékfilm díjára jelölte a Magyar Filmakadémia. A Szép csendben a rendező első nagyjátékfilmje. A forgatókönyv a zágrábi filmfesztiválon elnyerte a „MyFirst Script” workshop fődíját.

A film operatőre a szintén elsőfilmes Gulyás Nándor, látványtervezője Nyitrai Anna (Virágvölgy), vágója Kornis Anna. A forgatókönyvet Nagy Zoltán és Horváth János Antal közösen jegyzik.

A Szép csendben a Filmalap támogatásával, a Filmalap Inkubátor programjában, a Filmfabriq gyártásában, a KMH Film és a Vertigo Média együttműködésével készült. A Szép csendben november 14-től látható országszerte a mozikban a Vertigo Média forgalmazásában.
Bemutató dátuma: 2019. november 14. Forgalmazó: Vertigo Média Kft.

Stáblista:

Hozzászólások

Szerinted?
6/10
itsme1 2022 máj. 07. - 09:20:17 6/10
Egy nap eltéréssel láttam a filmet az "Akik maradtak" után, és bár teljesen más volt a mondanivaló, a történet kerete nagyon hasonlított. Talán ez, talán az empátia hiánya vagy a sok hegedűzés teszi, nem tudok lelkesedni ezért az alkotásért, annak ellenére, hogy kiváló alakításokat láthatunk benne, művészi operatőri munka mellett.
1/10
doricki23 2021 okt. 29. - 08:41:12 1/10
Ha valaki akar látni ritka, mutogatni való gyenge magyar filmet, akkor ez ékes példa.
Nem tudok pozitívat írni, sajnos.
10/10
cselaxi 2021 okt. 25. - 21:07:39 10/10
2 történet, az egyik megtörtént: Az eleje ugyanaz (karakter-spórolás): Vasútállomás, nyüzsgés. A forgalmi irodából kifut...
1. ...egy kissé kipirosodva, kigombolt blúzzal egy forgalmista lány. - Erőszakoskodtak velem... A tömegből néhányan bementek az irodába, és "elintézték" az ott lévőket.
2. ......egy kissé kipirosodva, kigombolt inggel egy forgalmista fiú. - Erőszakoskodtak velem... A tömeg egy emberként röhögött fel.
10/10
cselaxi 2021 okt. 25. - 21:01:29 10/10 Előzmény György Kádár
Melyik filmet nézted? Ezt biztosan nem.
Dávidnak KELL a kislány (->52. perc), ezért intézkedik. A "szépen, konszolidáltan elsimítjuk a dolgokat" a legjobb megoldás arra, hogy a FIATALOK ne sérüljenek.
dezso8202 2021 jún. 05. - 17:30:35
Elvileg nem is történt semmi, maga a lány viszont sokszor kihasználta kétségbeesett barátokat/szülőt és direkt nem akarta tisztázni ezt, az egyik jelenetben nekem az körvonalazódik, hogy a kiscsajnak tetszik a tanár, sőt...Maga a szülő sem az a nagyon kétségbeesett, a film elején közli a kiscsaj hoyg nemrég költöztek oda (3éve) már lehet volt vele máshol is probléma, szentnek biztos nem szent a lány, mert sunyiba dohányzik is.
dezso8202 2021 jún. 05. - 01:54:54
Én nem gondolnám hogy ez abúzus volt, jártam zeneiskolába sok-sok éven át, a tanár sokszor, mint apa érintett meg minket, és saját gyermekeiként szeretett minket.Ebben a filmben én nem látom hibásnak a tanárt, az érintett lányról meg túltolták ezeket a kimerevített képkockákat, ezek a korú gyerekek nem ilyenek, nem így reagálnak egy olyan helyzetben, ha valamit el akarnak mondani,,,
3/10
User Friendly 2021 jún. 04. - 20:20:43 3/10
Úgy érzem, az alkotók elmentek a téma mellett, épp csak súrolták. Értem én persze, hogy Szép csendben el van/lesz sikálva az ügy, de ez a szép csendesség olyannyira megüli a filmet, hogy gyakorlatilag nincs igazi konfliktus, nincs dráma. Anélkül pedig nehéz jó filmet csinálni.
8/10
Gabó58 2021 ápr. 28. - 15:37:49 8/10
A témaválasztás nekem tetszett. Valóban lassú a film, de számomra nem volt zavaró. Szándékos volt annak bemutatása , hogy milyen vékony mezsgyén is mozoghat egy tanár és tanítvány kapcsolat. Hol van a határ, amikor már többről is szól a dolog. Egy érintés, egy ölelés még belefér? Megdöbbentő az anya viselkedése, és persze a feleségé is. Máté Gábor vitte a hátán a filmet, a fiatal szereplők tették a dolgukat, de nem volt kiemelkedő a játékuk. A zenében nem vagyok jártas, így nekem nem voltak zavaró részletek. Ajánlom az igényes magyar filmek kedvelőinek.
8/10
Joseph Barbera 2021 márc. 17. - 12:46:20 8/10 Előzmény Nooji
Nem volt rossz a film, finoman árnyalva próbálta bemutatni ezt a nagyon is súlyos témát. Máté Gábor valóban sokszor "megnyeri" ezeket a kellemetlen karakter szerepeket,és nagyon jól, bravúrosan formálja meg az érzelmileg bevonó karaktert. (Nekem is örök élmény maradt a Mielőtt befejezi röptét a denevér c. film. )Először magam is úgy gondoltam, amikor hirtelen vágással vége lett a filmnek, hogy kissé befejezetlen, de aztán végül számomra lett így is befejezése.

Ide írd a spoileres tartalmat


Amikor Frigyes azt mondja a film végén, hogy "szépen, konszolidáltan elsimítjuk a dolgokat" (Ő, az igazgatónő és a lány anyja), akkor világossá válik, hogy ez is egy eltussolt ügy lesz, mint oly sok többi is. Erre is utal a film címe. Szép csendben, alattomosan zajlanak az efféle dolgok, és mindenki cinkos, aki hallgat. Ráadásul a legszomorúbb, hogy az anya is leginkább homokba dugná a fejét, és csodálkozik, hogy a lánya nem bízik benne...
eper1234 2020 okt. 16. - 00:07:00
Valaki tudja hogy mi az a zenemu amit a David gyakorol otthon?
György Kádár 2020 okt. 12. - 22:28:51 Előzmény rumci
" abúzus igazából nem történt"
A tanár visszaélve a pozíciójával és a tapasztalatával magába bolondítja a tanítványát. Hívd ahgy akarod, ez nagyon nem helyes. Sokat kell várni, de 54:00-nál ott van a dráma.
Máté Gábor alakítása egyszerűen zseniális. Nagyon finom eszközökkel dolgozik, ahogy a forgatókönyv író is.
6/10
pihes 2020 szept. 19. - 07:15:30 6/10
Túl nagy a csend, túl kicsik a rezgések.
Bizonytalanság érzés van!

6/10
8/10
funfun 2020 szept. 18. - 10:15:50 8/10 Előzmény ligetiz51
Na majd Vidnyánszky, vagy valamelyik növendéke megrendezi a Perui nagykövet című filmet.
Kuvasz1 2020 szept. 14. - 20:27:48 Előzmény ligetiz51
Kevesebb propagandát kellene nézni.
1/10
ligetiz51 2020 szept. 11. - 11:40:23 1/10
Mit is lehet várni a mai, közelmúltbeli SZFE "tanulóktól" és Máté Gábortól? Ennyit....azaz öncélú művészieskedést. A haveri körnek persze tetszhet, sőt még díjakat is oszthatnak önmaguk között.
8/10
funfun 2020 szept. 04. - 07:03:06 8/10
8 pont.
Kissé zavart, hogy a fiúk is többnek látszódtak a szerepbeli koruknál, de Nóri főleg. Így nehezebben lehetett a történetbe beleolvadni nézőként.
Az sem volt világos, Nóri az első próbája után (ahol eleve gyenge volt), miért került be az erős zenekarba. Frici bácsi profi zenész és tanár, nem passzolt a jelleméhez.
2/10
dosaeszt 2020 jan. 02. - 08:21:19 2/10
Abszolút egyet kell értsek a hozzászólásokkal. A 80 perc alatt háromszor szerettem volna elhagyni a nézőteret, annyira rossz a tempója a filmnek. Borzasztóan vontatott, a sztorinak se füle, se farka, és igen, telis-tele van hibákkal, teljesen életszerűtlen jelenetekkel. Kiskamasz főszereplőlányunk szerelmes, kamaszfiunk a #metoo-val a fejében túldimenzionál mindent, a "szembesítésen" a "vádlott" semmiről nem tud, de aztán 20 másodperc alatt összeomlik. A jelenetek nem kidolgozottak, viszont borzasztóan sarkosak és felfújtak, tőlmagyarázottak és zavarosak egyszerre, egy csomó mindennek semmi funkciója nincsen, és nem tudtam hova tenni, hogy mi is akar ez lenni? Ez egy tanmese? Mert leginkább ahhoz tudnám hasonlítani. És igen, maximálisan egyetértek rumci véleményével, hogy az abúzus egy rendkívül komoly és komolyan veendő probléma és jelenség, és pont az ilyen alkotásokkal lehet teljesen tévútra vinni az ezzel kapcsolatos kommunikációt. Imádom Máté Gábort, a film fényképezése tetszett, magam is zeneiskolás közegben nőttem fel, ebből a szempontból jó volt a nosztalgia, de összességében ez a film egy melléfogás.
3/10
rumci 2019 dec. 04. - 11:24:48 3/10
Vitán felül tisztességes cél, de elképesztően rossz megvalósításban. Totálisan valószerűtlen a közeg, márpedig ez az egésznek a hitelességét ássa alá. Mutasson nekem bárki csak egyetlen embert Magyarországon, aki 3 in 1 karmester, hegedűtanár, csellótanár, mindebből luxusingatlanra futja, és ennek egy zugában komplett vonóshangszerész-műhely van berendezve, ahol ez a szupermen rendszeresen elvégez hangszerészeti szakfeladatokat. Ez a karmester bármikor lazán leblattoltat hibátlanul az ifjúsági zenekarával új darabokat. Így aztán persze a csodálatos Máté Gábor se nagyon tudott mit kezdeni a megíratlan, kitalálatlan, valószerűtlen figurájával. Ahol emberi megnyilvánulások kellettek, azt hozta is, de a szakember életszerűtlen lett – jó forgatókönyv hiányában.
Ám a zenekar is fura szerzet: a hegedűverseny szólistája és a koncertmester egyazon személy (ilyen még elő is fordulhatna), de négy finomhangolója van a hangszerén. Az első hegedűben a többi zenésznek kettőnél nincs több, persze. A szólista alig találja a húrokon a hangot, a vibrato alig-alig jön össze, míg mögötte ülők lazán megugorják ezeket a feladatokat. – Ha olyan fantasztikus színészi alakításokat nyújtana a koncertmester/szólista, el lehetne nézni neki, hogy nem tud zenélni (bár ez is megtanulható dolog, l. pl. Amadeus), de ha valaki se színészileg nem igazán értékelhető, se a hangszeren nem tud biztonságban ellenni, felmerül a kérdés, miért épp őt castingolták erre a szerepre, a sarki komondor is elvállalta volna szívesen.
Persze, a sztorinak is se füle, se farka: abúzus igazából nem történt (a testi érintkezés hangszertanulásnál elengedhetetlen), sokkal inkább az jött le, hogy a kislány szerelmes a tanárába, és ez fordul át féltékenységbe. Ha viszont nem történt meg igazából semmi (legfeljebb határeset), akkor mire fel a dráma? És itt már a morális részhez kanyarodunk: Maximálisan küzdeni kell az abúzus ellen, de ezt csak elhitelteleníti, ha nemabúzusokat abúzussá fújunk fel.
Mindezt a sok problémát bizonyára segített volna orvosolni, ha a forgatókönyv megírásához, illetve a rendezéshez zenei szakértőket kértek volna fel. Például világos lett volna, hogy a hangszertanulás egy sor mozgássztereotípia helyes elsajátítása, és ez ugyanúgy aligha megy testi érintések nélkül (igen, adott esetben a csípő megérintése is beleférhet), mint ha valakit például úszni akarnak megtanítani. Határt sokkal inkább a kislány lépett át, amikor megölelve hozzábújt a tanárához, mint a tanár, aki megpróbálta mederben tartani ezt a szükségszerűen intim (de nem erotikus) kapcsolatot. Ezzel nem áldozathibáztatok, hiszen világosan áldozatról se beszélhetünk, hibáztatásról még kevésbé van szó, hiszen egy szerelmes kamaszlány óhatatlanul léphet át a tanár-diák viszony határain. De mindezt abúzusnak eladni nem túl szerencsés.
Szóval számomra a film semmilyen szempontból nem hiteles. És ez nem jó, hiszen így épp a legfontosabb, abszolút tiszteletreméltó célja sérül: eljutni egy tisztább, átláthatóbb, egészségesebb társadalomba.
aya55 2019 nov. 28. - 12:39:14
Mielőtt befejezi a röptét a denevér 1989
MÁTÉ GÁBOR több szerepe mellett ez volt számomra döbbenetes hatással Bodnár Erikával játszották...sosem felejtem Az egyedülálló anyával összeköltöző férfi kinek valódi aljas célja hogy fiához közel kerüljön ... borzasztó tragédiába
torkollik
3/10
Pitypang77 2019 nov. 27. - 13:36:30 3/10
Számomra sajnos nem okozott akkora élményt, amit jó szívvel ajánlanék megnézésre. Rám nem jellemző módon unatkoztam, és nem volt vége a filmnek - pont az a 10 perc hiányzott, ami amúgy is hiányzott egy nagyjátékfilmhez. Sajnáltam a mozijegy árát - ez sem jellemző rám. Osztom a 2/10-et
Összes hozzászólás