Szulejmán

Bakancslistához adom
Muhtesem Yüzyil
12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott török kalandfilmsorozat, 2011

Értékelés:

699 szavazatból
Szerinted?

A Szulejmán, akárcsak az Ezel vagy a Szív hídjai, a legnagyobb igényességgel készült. A parádés kosztümös török tévésorozat látványossága mellett, politikai cselszövések és szerelmi intrikák tekintetében is felveszi a versenyt bármely amerikai vagy angol produkcióval.
Szulejmán, a török birodalom fiatal uralkodója nagyobb álmokat dédelget, mint amit Nagy Sándor valaha is el tudott volna képzelni. 26 évesen a világ meghódítására készül, és ezt elsősorban új módszerekkel próbálja elérni. Közben folyamatosan érkeznek az új szolgák és háremhölgyek a szultán palotájába, hogy a frissen trónra került uralkodó kedvére válogathasson. Így kerül az udvarba a gyönyörű Rokszolana, akinek a családját a tatárok lemészárolták. A háremben lévő lány mély benyomást tesz Szulejmánra, ám a szultán asszonya és édesanyja rossz szemmel nézik a fellángoló szerelmet, és mindent megtesznek, hogy eltávolítsák az udvarból Rokszolanát.
Az asszonyok féltékenysége mellett az uralkodóra többen is veszélyt jelentenek. Néhány befolyásos pasa, akik ellenzik Szulejmán szokatlan reformintézkedéseit, aki a területeiken élő egyiptomiaknak és a különböző származású kereskedőknek szabadságjogot adományoz, cselszövésre készülnek a szultán ellen.

Évadok:

Stáblista:

Szereplők

I. Szulejmán
Mahidevran
Pargali Ibrahim Pasa
Ayşe Hafsa
Alvise Gritti
Nigar Kalifa
Gülnihal Hatun

Játszási időpontok

Hozzászólások

Szerinted?
vino-et-veritas aug. 06. 19:26:04 Előzmény DUNAWÖLD
OFf
Pontosan. Le kellene már számolni ezzel az idealizált "török-képpel". Az, hogy megszűnt a középkori magyar állam, mint középhatalom, tragikus demográfiai helyzet alakult ki, kimaradtunk szinte minden korabeli gazdasági, társadalmi és kulturális fejlődési vonulatból, stb máig meghatározza Magyarország lehetőségeit és sorsát...
1/10
DUNAWÖLD aug. 06. 00:14:31 1/10
Nem volt elég 150 évnyi török kaland?!?
agibaba956 júl. 01. 20:04:19
ez nem a 2. rész itt már az idős Hürrem szerepel
10/10
Péterrrrrr ápr. 01. 21:55:50 10/10
Mikor folytatják végre a sorozatot az utolsó évaddal? Föl nem foghatom, hogy mire jó ez a sok hónapos szünet, Annyi csatorna van, mint a nyuszibogyó, és mégsem fér bele, hogy lejátsszák végre végig? Fölfoghatatlan, hogy miért szórakoznak a nézőkkel. Vagy csak én néztem?
10/10
Péterrrrrr 2020 dec. 17. - 03:04:54 10/10 Előzmény ccaty
A kommentednek konkrétan semmi értelme. Nem nézted a sorozatot, és nem is érdekel. Minden filmhez odaírod, ha nem nézed? És nem, nem csak az intrikákról szól. És miért retek az a csatorna, ami nem ismétli meg neked azt, ami nem is érdekel? Csodálatos sorozat. Tele van látványos dolgokkal, gyönyörű ruhákkal, szép zenékkel, versekkel, és nem mellesleg: történelem. És most is ismétlik a részeket.
10/10
Péterrrrrr 2020 dec. 08. - 19:47:06 10/10 Előzmény RózsaAlexander
Mármint te? Szerintem is. Azért írtam azt, amit.
1/10
RózsaAlexander 2020 nov. 23. - 14:01:31 1/10 Előzmény Péterrrrrr
Ostoba....
10/10
Péterrrrrr 2020 nov. 22. - 01:09:49 10/10 Előzmény RózsaAlexander
Te szegény! Csak nehogy agyvérzést kapj! Vagy a magyarok kalandozásai miatt a hozzád hasonlók más országokban! :D
1/10
RózsaAlexander 2020 okt. 19. - 22:21:18 1/10
Magyarok millióinak gyilkosa....... fasszopó szulejmán...
ccaty 2018 dec. 13. - 00:45:39
Bár nem néztem a sorozatot mivel csak arról szólt az egész, hogy egymás ellen intrikáltak, talán még az elején láttam pár részt, majd csak bele-belenéztem, még pár éve, de gondoltam az utolsó részt csak megnézem. De annyira nem vagyunk Szulejmán nézők, hogy teljesen megfeledkeztem róla. Viszont most vettem észre, hogy a Retek meg sem ismétli a közeljövőben. Nem hinném, hogy sokat veszítettünk, eddig is megvoltunk nélküle
9/10
sadrok 2018 nov. 14. - 20:55:17 9/10 Előzmény Papp Sándorné
Valóban követhetetlen :-) Műsorismertető szerint a mai rész a 301. A nyáron megnéztem felirattal a youtube-on végig... szerintem ebben a magyaros felosztásban kb. 2-3 lehet még belőle. Csak érthetetlen, miért teszik ennyire késői időpontra?
abisztriczky 2018 aug. 29. - 11:26:28 Előzmény Papp Sándorné
139 török rész készült. ***SPOILER***Hürrem a 135. török részben hal meg, utána még 4 török rész van. A Hürrem utáni időket csupán 4 rész alatt "darálják" le. A legutolsó rész a leghosszabb, abban hal meg Szulejmán, több mint 2 órás. Nálunk még jópár rész visszavan, a feldarabolás, és kivágások miatt.
10/10
Papp Sándorné 2018 aug. 15. - 23:23:16 10/10
Tudja valaki, hogy hány rész készült? Próbáltam keresni, de nem tudok elmenni rajta. Mindenhol másképpen van számozva. Előre is köszönöm a választ.
9/10
meggy100 2018 aug. 08. - 16:58:53 9/10
Köszönöm neked a sok érdekes infot !! :) Folytasd, elolvasom érdeklődve majd !!
zuzuzu777 2018 júl. 07. - 08:50:55
SEGÍTSÉG! A sorozatbaráton és a Filmóriáson kívül hol tudnám megnézni a RÓZSÁK HARCÁT?
9/10
sadrok 2018 jún. 27. - 16:20:00 9/10
Szép, látványos sorozat ez a Szulejmán, a gyönyörű ruhák, díszletek káprázatossá varázsolják. A történelmi tényekből is ízelítőt kaphatunk, de leginkább a háremben történtek teszik a filmet izgalmassá. Szörnyű dolgokat tudnak művelni, amíg csak a mesékből ismertem, el sem tudtam volna képzelni milyen élet folyik ott. Életveszély, intrikák, hazudozás, elhallgatás... stb.
Olvastam róla, valóban egymást mérgezték, fojtották meg a riválisok, gondolom veszettebb harc folyt a háremben, mint a csatamezőn :-)
Vannak hibái is a sorozatnak, a többi török sorozatfilmhez hasonlóan (elegem is van már belőlük) alaposan összekavarják az eseményeket , észrevehetően a készítőik is elveszítik itt-ott a fonalat :-) De ettől persze még nagyon jó film, az eddig látott 3 török sorozat előtt viszi nálam a pálmát.
Feliratosan már végignéztem a sorozatot, így ismerem a folytatást, a befejezést, de amíg fenn lesz a youtube-on megnézek még 1-2 részét, biztosan :-)
9/10
meggy100 2018 máj. 30. - 22:00:29 9/10 Előzmény Kit Fisto
Mi az, hogy nincsenek tv csatornái ?? Hisz lassan az összeset felvásárolják !!! És amiket megvettek, azokat lerohasztják !! tele ismétlésekkel, ezer éves sorozatokkal, filmekkel !!! Igen filmekre, sorozatokra nem költenek, ezek ugye nem stadionok :)
Kit Fisto 2018 máj. 24. - 05:04:49 Előzmény meggymálna
A FIDESZ-nek nincsenek tv csatornái. Nem foglalkozik a filmekkel a tv-ben! Van elég gondjuk anélkül is. De az időjárást ők csavargartják el egy gombbal, ami a székházukban van! ;D
9/10
szevia 2018 ápr. 04. - 23:06:56 9/10
Nálam a Tv-ben is 23:00 volt, mikor felvételre beállítottam, 22:57-kor meg azt látom, hogy már rég megy a film :( Kedvesek..
AleX53 2018 ápr. 04. - 21:11:32
Nem azért a 20 percért, de nem lehetne összebeszélni, egyeztetni?
Itt, most 21:00-kor nézem ez van kiírva;
23:00 Szulejmán
(török kalandfilmsor., IV / 50. rész, 2011)

Nézem a tv-ben 22:40 Szulejmán....
Melyik az igaz?
Nem nézem, csak felveszem a család többi tagjának, de ez egy "kicsit" gagyi így!
20 perc eltérés éppen elég lenne, hogy elejét, végét levágja a felvevő!
Persze nem, mert vételt beállítom 22:30 - 00:30-ig vételre, de ekkora erővel pont egy órával több minden!
Áram, beltéri, DVD felvevő...
Meg fogom nézni melyik volt a rosszabb? PORT.hu, vagy a Tv saját műsorprogram...
Összes hozzászólás
Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu